12.rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt,remélem tetszeni fog kíváncsian várom a véleményeteket.
És végül,boldogságban,sikerekben és szerencsében gazdag boldog újévet kívánok mindenkinek!

Ölel titeket,Abby:)

/Michelle/

-Akarod,hogy bekísérjelek?-kérdezte félálomban Axl,mire csak a fejemet ráztam,tudtam,hogy bármennyire is szar és fájdalmas,ezt egyedül kellett elintéznem.

Így hát kicsaptam a kocsiajtót,majd az udvaron gyorsan keresztülvágtam és a tornácra érve kutatni kezdtem a lakáskulcs után.Mint mindig,ezúttal is a szőnyeg alatt volt.Lassan elfordítottam a kulcsot a zárban,aztán kitártam az ajtót,mely hangos nyikorgással jelezte Crisnek,hogy jött valaki.Ám ő nem üdvözölt,a házban totális némaság uralkodott,tehát elindultam befelé az általam horrorisztikusnak titulált épületbe.Az előszobában gyorsan szedtem a lábaimat,de az emlékeim elől ezáltal sem tudtam menekülni.A nappaliba érve úrrá lettek rajtam a múlt rideg képei.A rongyos kanapé előtt állva eszembe jutott hányszor kényszerítettek arra,hogy ott feküdjek,na de nem azért,hogy aludjak.Magam előtt láttam,ahogy Cris lefog és vetkőztet,kétségbeesetten kapálóztam,viszont nem volt menekvés.Csupán 14 voltam,lehetetlenség volt számomra elszabadulni az akkor harminc egy-néhány éves erős férfitól.Ez volt az egyetlen dolog,amit még Axl elől is titkoltam.Pedig pontosan tudtam,hogy ha valaki,akkor ő ebből a szempontból is megértett volna,és próbált volna megnyugtatni,segíthetett volna túllépni a dolgon,elvégre vele is megtörtént mindez,nem pont így,de hasonlóan.Bizonyos szempontból neki rosszabb,hisz csupán 2 éves volt-Istenem,ember fel nem fogja miért tesz valaki ilyet egy gyermekkel,hányingerkeltő és a világ legundorítóbb bűnténye véleményem szerint-viszont,a pozitív mindebben,hogy a korból adódóan ő legalább nem emlékezett arra az egyszeri esetre.Nekem persze minden,egészen pontosan megmaradt,Cris kénye.kedve szerint tehetett velem,amit csak akart.Eleinte természetesen ellenkeztem,ennek nyomai látszottak mind a testemen,mind pedig az ütött-kopott zöld tapétán,vagy akár a falon lógó tükrön,mely attól tört össze,hogy Cris erőből nekilökött.A sérülések jobban fájtak,mint maga az aktus,így nem tiltakoztam tovább.Feladtam.Onnantól kezdve lehunytam a szemem és sírva vártam,hogy vége legyen.Talán ezért lett olyan jó kurva belőlem,mert már fiatalon megtanultam,hogy csupán egy test vagyok,mellyel bárki,bármit megtehet,mert a bőrfelszínen a sebek begyógyulnak,azonban a lélekben nem.
A hosszas gondolatmenetemből,melyben újraéltem a poklok poklát az arcomon végigfolyó könnycseppek szakítottak ki.Gyorsan letöröltem őket és sietősen megindultam az emeletre Cris hálószobája felé.A többi helyiségben nem álltam meg felidézni a gyerekkori traumákat,inkább felrohantam a szőnyeggel borított lépcsőn.Felérve,teljesen megdöbbentem.Azt hittem rosszul látok.Az előtérben hatalmas bárszekrény állt,tele neves piákkal,nem olyan olcsó szarokkal,mint a Night Train.Ez előtt egy nagy üvegasztal helyezkedett el,rajta fehér por és különféle drogos kellékek sorakoztak.
"Szóval továbbra sem szokott le!"-állapítottam meg magamban.
Lassan körüljártam a tért,ami márkás bőrkanapéval és egy nagy tv-vel volt telezsúfolva.Kezdett rossz előérzetem lenni,hisz pontosan tudtam Cris tűzoltói fizetéséből nem épp telik erre.Pláne Lin kórházi számlája mellett.Volt itt valami mocskos kis titok,egyszerűen éreztem s ki kellett derítenem mi az.Az asztalhoz léptem,bármilyen bizonyíték után kutatva.Akkor azt gondoltam,drogdíler lett.Kutakodtam kicsit a fiókban elrejtett papírkötegek között,gyanús dolgokat kerestem,úgyhogy figyelmesen végig olvastam mindegyiket.Többnyire fizetetlen csekkek sorakoztak,meg pár a kórháztól jött levél.Az egyik meglehetősen figyelemfelkeltő volt.Linda esetleges műtétjéről tájékoztattak,elég részletesen.Még az operáció halálpontos összege is szerepelt benne.A számok túl ismerősek voltak,baljósan ismerősek.Idegesen kezdtem kotorászni a zsebeimben,majd végre megtaláltam a kis cetlit,melyre minden egyes alkalommal,mikor pénzt küldtem Crisnek felfirkantottam az összeget.Az elküldött mennyiségű lóvé,kishíján megegyezett az orvosok által említettel.Lett volna elég pénz a beavatkozásra!És ekkor vettem észre az asztalon a megkezdett levelet Cris írásával.Az egész merő véletlen volt,ha nem hagyja ott a félbehagyott mondatokat,talán sose jövök rá."Sajnálattal"azt vallotta nem jutott pénz a műtétre és,hogy szegénysége révén nem tud szerezni.Teljesen ledöbbentem és egy szempillantás alatt megvilágosodott minden.Az általam oly nehezen megkeresett dollárokat,nem arra költötte,amire szántam,a lánya gyógyítására,hanem önző módon saját magára.Azt hiszem életemben nem éreztem,olyan kitörni készülő düht,mint akkor.Tombolni akartam,számonkérni és addig üvölteni vele,míg teljesen elmegy a hangom.Mindig is tudtam,hogy a nevelőapám kegyetlen egy ember...de erre akkor sem számítottam.

-Mond,te teljesen megőrültél?-rontottam be az üres piás üvegekkel tarkított szobába ordítva.

-Mi a franc?-kérdezte félálomba,majd kinyitotta nehézkesen a szemeit.-Oh,csak te vagy az Michelle.

-Igen,csak én!Tudod a testvéremhez jöttem,aki halálosan beteg.

-Akkor miért itt vagy?

-Csak,mert beszélni akartam veled pár Lindával kapcsolatos dologról,viszont aztán ez akadt a kezembe.-nyújtottam át neki mindkét lapot,mire meglepődve olvasta.-Mi a fenét képzelsz magadról?Megvolt a pénz,pontosan tudod te is!de persze,te elszórtad az idiótaságaidra,hogy tehetted ezt?

-Álljon csak meg a menet!És te miért kotorászol a holmijaim között,ha megtudhatnám,semmi közöd hozzá!

-Dehogyisnem!Az én húgom,az én pénzem!

-Nézd,őszinte leszek.Igen nekem kellett a pénz,de gondolj bele,Lindának mindegy,hogy félévvel több vagy kevesebb...

-Te ezt most komolyan mondod?Jézusom,a saját lányodról van szó te érzéketlen seggfej,hogy mondhatsz ilyet?

-Ilyen hangnemben nem beszélhetsz velem!Tanulj tiszteletet és kussolj te ribanc!-üvöltötte,majd teljesen méregbe gurulva teljes erejéből a szekrényajtónak lökött,az ütéstől még a szavam is elakadt.

Cristian gúnyosan nevetett,majd közelebb hajolt hozzám.-Mellesleg,elég izgató,mikor ilyen kis tüzes vagy.-suttogta vészjóslóan a fülembe.

Csókot akart lehelni az ajkaimra,viszont az utolsó erőmmel valahogy eltoltam magamtól és a szoba másik felébe igyekeztem,ő meg felocsúdva a történtekből,utánam igyekezett.Hamar elkapott és a falhoz nyomva lekevert egy pofont,amely akkora volt,hogy az orromból ömleni kezdett a vért.

-Velem te nem szórakozol Michelle,de nem ám!Úgy látom megint meg kell mutatnom neked,hogy ki is itt a főnök!-fortyogott,miközben lerántotta rólam a pólóm és félig-meddig leszaggatta a farmeremet is,természetesen ő már rég kigombolta az övét.

Tudtam mi következik,ám már,érthető módon nem akartam többé elviselni,hogy csupán egy szexbábunak használjanak.Nem,ebből eleget kaptam,sőt,még annál is többet.Viszont Cris jóval erősebb volt nálam,lefogott,nem igazán tudtam megmozdulni,úgyhogy csak ordítottam.Fejhangon kezdtem visítani,remélve,hogy a nyitott ablakon keresztül Axlék meghallanak.

-A picsába is,csönd már!-háborgott ismét kezet emelve rám.

Az ütés túl nagy erővel talált el,olyannyira,hogy lefejeltem az ablaküveget.A koponyám nagyot koppant a törékeny anyagon.A látásom elhomályosult és kegyetlenül szédültem,azonban,azt tisztán érzékeltem,hogy lent csapódott a bejárati ajtó.Meghallottak.Amitől persze Cristian rettentő dühös lett,nem mintha addig nem lett volna az,na de ez mindenen túltett.Azt hiszem újból le akart csapni rám,mikor Slashék beértek hozzánk megakadályozván mindezt.Axl leszedte rólam Crist,a lábaim pedig ekkor teljesen felmondták a szolgálatot.Csoda,hogy addig képes voltam állni.A földön fetrengve elképedve bámultam a kialakuló verekedést,miközben Steven rajtam próbált segíteni.

-Minden rendben?-érdeklődött ijedten,persze a mindig vidám dobos is tudta,hogy ez meglehetősen hülye kérdés volt.Válaszképp megráztam a fejemet,amibe a hirtelen mozdulattól éles fájdalom nyílalt.

-Na jó Steve,vidd ki innen Micht!-adta ki az utasítást Slash,miközben bekapcsolódott a bunyóba,ahol épp a vézna rockerek álltak vesztésre.Hiába,Cris jó fizikumú volt.Szörnyű volt ezt néznem,ezért lehunytam a szemem,Steven addig készségesen segített visszavenni a nadrágomat és a pólómat,ezután gyorsan felkapott,az ölébe vett és kivitt abból a pokolból.

-Mi történt?Mi a jó Isten volt ez?-kérdezte aggodalmasan.-Meg akart erőszakolni?

-Igen.-vágtam rá gyorsan,idegeskedve a srácok miatt.

Tárgyak csörömpölése és ütések sokasága hallatszott ki az utcára,még a szomszédok is az udvar elé csördültek az események végét várva.

-Be kell mennem leállítani őket!-pattantam fel,ez nem volt túl jó ötlet,ismételten megszédültem és a furgon oldalának estem.

-Fejezd már be és ülj le a seggedre,nem kell örökké az erős nőt játszani!-tuszkolt be Steve a kocsiba.-Az is lehet,hogy agyrázkódásod van!-mutatott a vérző fejemre,aztán kezembe nyomott egy hideg sört,azzal az utasítással,hogy szorítsam a fejemre,miután a saját pólójával letörölte a vért a fejemről.

Néhány perc telt el eképp a verekedés zajait hallgatva,majd hatalmas szirénázással megjelent a rendőrség,ami baj volt,hatalmas baj.Fogalmam sincs ki hívta ki őket,de jó nagy idióta volt,nem kellett volna mások dolgába beavatkoznia.

-Maradj az autóban!-utasította a dobos,pusztán jóakarásból és becsukta az ajtót.

Néhány rendőr bement a házba,feltételezéseim szerint szétválasztották a srácokat,majd bilincsbe zára hozták ki legelőször Axl a házból.Az arca véres volt,ruhája koszos és néhol szakadt.Gyönyörű kék szemébe,még a visszapillantó tükörből is pontosan láttam,hogy elborult a tekintete,végtelen düh csillogott benne,a lelkemben,pedig éktelen lelkiismeret furdalás keletkezett,miattam vitték bilincsben el őt,és Axlt követve Duffot,Slasht és Izzyt is.A következő pillanatban Steve megjelent és Izzyhez rohant.Váltottak egy-két szót,majd Izzyt szép lassan elrángatták és rendőrautóba tuszkolták a többiek mellé.Ekkor jelent meg Cris,ő még rosszabbul festett,ez azért némiképp kárpótolt az összes sérelemért az évek során,ám az nem volt jó előjel,hogy rajta nem volt bilincs.Ahogy sejtettem.Nem tartóztatták le,elvégre ő mégis csak helyi volt,Axlékkel ellentétben és ráadásul a tűzoltóság oszlopos tagja volt.Őt csak ápolásira vitték el a rend őrei a kórházba,ez pedig baromira felidegesített,rettentő nagy haragot éreztem.Ahogy láttam,Steven is,kötözködött az egyenruhásokkal,lassan őt is el akarták hurcolni,de szerencsére nem így lett.Miután a szóbeli vita után elengedték Stevent,ő villámgyorsan bepattant mellém és mindenféle kérdezés nélkül elhúztunk onnan,egyenesen a városszéle felé.

-Próbáltam megértetni a rendőrökkel a dolgokat,hogy meg akart téged erőszakolni,de a nevelőapád mindent tagad!-törte meg a csendet Steven.

-Tudtam,hogy ez lesz!És ellene még a bíróságon sincs esélyünk,egyrészt,mert mindenhol vannak emberei,másrészről meg mindenki példamutató embernek ismeri,jól megjátssz magát..ha tudnák az igazat róla,Istenem!-méltatlankodtam,de a szőkeség felettébb gyorsan témát váltott.

-Többször is megerőszakolt?

-Aha.-bólintottam,majd a példáját követve,másra tereltem a szót.-Izzy mit mondott?

-Azt,hogy az őrsről,amint engedélyezik felhívják Axl telefonját,szóval most nagyon kell figyelnünk és várnunk a hívását.

-Valóbán nincs más dolgunk,mint várakozni.

Steve helyeselt aztán kitalálta,hogy hozzuk el June kocsiját a kórháztól,így visszamentünk a városba.Én a furgont vezettem,ilyen fejjel tényleg okos volt vezetni,de nem számított már,legalább ezzel is ment az idő.Amint odaértünk a kiürült elhagyatott park felé Steven elsősegély dobozt keresett és mikor megtalálta ellátott,még a sérülésemet is bekötötte,ezáltal teljesen úgy néztem ki,mint egy múmia.
Lassacskán leszállt az este,tüzet gyújtottunk és Izzyék hívását vártuk,ami meglepő módon olyan éjféltájban érkezett.

-Úristen annyira aggódtam!-vettem fel első csöngésre a telefont.

-Én is érted!Minden rendben?-szólalt meg a vonal túlsóvégén rekedtes és érces hangján Axl.

-Igen,persze.De ti?Veletek mi lesz?

-Hát óvadék fejében kiengednek.Egy pillanatra át tudnád adni Stevennek kérlek?

Azt tettem,amit kért,bár nem szívesen.Körübelül 3-4 percet beszéltek,majd a kagyló visszakerült hozzám.

-Steven mindent elmond majd.Vigyázz magadra!

-Te is!-válaszoltam,akartam még mondani bármit,akármit,de a vonal megszakadt.

Ekkor a dobos felé néztem,akinek az arcán ezúttal nem volt ott a híres mosolya.Tudtam,hogy valamilyen borzalmas hírt kapott Rosetól.

-Azt mondta vigyázzak rád.-kezdte.

-És még?

-Még azt,hogy mivel mindannyian büntetett előéletűek,ráadásul Axl nemrég lopott,az óvadék így nem olcsó.

-Mennyi?-kíváncsiskodtam és igyekeztem a legrosszabbra felkészülni.

-200 dollár.-felelte,bennem pedig egy világ dőlt össze.

-Van pénzünk?-kapaszkodtam az utolsó reménysugárba.

-10 dolcsi,össz-vissz.a pénzünk egyik felét Junenak adtuk,a másikat Duff furgonjának javítására költöttük.Ennyi maradt.

Kétségbeesetten emeltem ég felé  tekintetemet.Ott voltunk pénz nélkül és a számomra legfontosabb emberek-Steven kivételével-bajban voltak.Axl,Duff,Slash és Izzy miattam rohadtak előzetesben,a húgom pedig a halálos ágyán feküdt.Mi ez,ha nem kilátástalan helyzet?Gőzöm sem volt,hogy mihez fogunk kezdeni,de abban biztos voltam,hogy mindent meg fogunk tenni azért a 200 lepedőért.

11.rész

Sziasztok!
Elnézést a sok késésért,de végre meghoztam az új részt.remélem tetszeni fog,nagyon várom a véleményeteket róla.A következőt hamarabb hozom,ígérem.
És végül:Boldog Karácsonyt mindenkinek :)

Ölel,Abby
/Michelle/

Ismét csend volt,Axl az útra figyelt,én meg elzárkóztam a világomba és a hajnalodó tájat figyeltem.Fáradt voltam,borzasztóan,de képtelen voltam csak egy percre is lehunyni a szemem,ahhoz túl ideges voltam,jelen esetben érthető is.Minden egyes percben a húgom arca villant be az agyamban:Nem veszíthetem el!-ismételtem magamban ezredszerre is,de semmit nem használt.Szembe kellett néznem a tényekkel,még akkor is,ha borzasztóan fájt,Linda túl gyenge volt ahhoz,hogy legyőzze a rákot.

-Megérkeztünk!-törte meg a némaságot,mire feleszméltem a gondolataimból.

Egyből a szülővárosom tábláját pillantottam meg,nagyot dobbant tőle a szívem,na de nem az örömtől.Sokkal inkább a félelem miatt,ami abban a pillanatban költözött a szívembe.

Sóhajtottam egy nagyot,majd elirányítottam Roset az általam oly rémisztőnek vélt épülethez,a kórházhoz.

-Bemenjek veled?-kérdezte,mikor leállította a motort.

Akármit felelhettem volna,úgyis tudtam,hogy követni fog,úgyhogy egy vállrántással válaszoltam,végülis nekem mindegy volt,de a lelkem mélyén azért igent üvöltöttem.Nyilvánosan sose ismertem volna el,de abban a helyzetben rohadtul szükségem volt valakire,pláne,ha az a valaki Axl volt.

Amint sejtettem,Axl szinte velem egy időben pattant ki a kocsiból.A levegő meglehetősen hűvös volt,az utcán pedig alig járt ember.A Nap járásából ítélve kb 6 óra lehetett.Ez semmit sem számított nekem,baromi sietősen vettek a recepció felé az irányt.Axlt valahol útközben lehagytam,mivel megállt egy közeli telefonfülkénél,hogy felhívja Duffékat.Kérte ugyan,hogy várjam meg,de én őt meg sem hallva berontottam az épületbe.A porta féleségen ülő nőtől,az volt az első dolgom,hogy megérdeklődjem,hol is van a kishúgom.A hölgy készségesen válaszolta,hogy a 250-es kórterembe találom,majd bájcsevegni kezdett velem.Bridgeport kis város volt,mindenki ismert mindenkit és mindenki tudott mindenről.A halálom volt ez az egész.Minden vágyam az volt,hogy végre elhúzzak onnan és,hogy befejezzem a jó pofizást.Szerencsére Axl hamar befejezte a telefonálást,így megszabadultam a nőtől,Axlel meg a keleti szárny felé haladtunk.Köztünk csend uralkodott,ismét,számomra így volt jobb.A jóleső némaságot,csak pár velem szembe jövő ismerős törte meg.Velük is bájologtam egy sort,de esküszöm,ha még egy ilyen hamis,műmosolyos emberrel összefutottam volna,könnyen megbolondultam volna.

-Bekísérjelek?-ajánlotta fel,mikor az ajtó elé értünk.

Határozottan nemet intettem a fejemmel,bármennyire nehéz is volt,ezt egyedül kellett csinálnom.Pár percig még Rose mellett álldogáltam,majd vettem a bátorságot és kinyitottam az ajtót,bizonytalanul átléptem a küszöböt,tisztán emlékszem,hogy egy utolsó pillantást vetettem az énekesre,majd kizártam őt onnan.Linda egyedül volt a szobában,ezt egyből leszűrtem.A szememmel gondosan végig pásztáztam a helyet,csakhogy ne kelljen Lindára néznem.Féltem attól,amit látni fogok.Kis idő múlva végre rávettem magam arra,hogy rápillantsak.A látvány sokkolt,noha igyekeztem lélekben felkészülni mindenre,ám erre mégsem tudtam.
Lin szeme lehunyva volt,a szája a szokásos élénk rózsaszín helyett hófehér volt,arca sápadt és beesett volt,szőke hajának pedig már nyoma sem maradt.Teste sovány volt,csontjai kilátszottak.Az ágya melletti tér gépekkel volt tele,melyek az életfunkcióit figyelték.A szemembe könnyek sokasága gyűlt,hirtelen alig kaptam levegőt,úgy éreztem túl gyenge vagyok ehhez az egészhez.Én ezt nem bírtam nézni,képtelen voltam erre...látni,ahogy a számomra legfontosabb ember tönkremegy...Egyszerűen kirohantam a folyosóra és lihegve a földre kuporodtam.Nem gondoltam,hogy ennyire nagyon meg fog viselni.

-Mi történt?-ült le mellém Axl.

-Ez nekem túl sok...-szipogtam és Axl mellkasára hajtottam a fejem,igen nálam is elérkezett az a perc,mikor végre kimutattam a gyengeségem.

Axl nyugtatás gyanánt simogatott és hagyta,hogy kisírjam a bánatom.A szemhéjamat összeszorítottam,mintha ezzel akarnék elmenekülni a valóságból,de nem sikerül,mert minden,amit magam  előtt láttam a húgom gyenge alakja volt.

-Mich,légy erős!Ha Linda így látna,szörnyen érezné magát.Bírd ki érte!Nem szabad éreztetned vele,hogy mennyire rossz neked is,neki még ezerszer szörnyűbb,ezt te is tudod!-suttogta a fülembe,miközben úgy,akárcsak a romantikus filmekben a hajammal játszadozott.-Menj vissza hozzá,vissza kell menned!

Hevesen bólogattam és hagytam,hogy Rose felsegítsen a padlóról.Belenéztem a szemébe,amely a fény hatására ezúttal zöld színben pompázott,a tekintet megnyugtatott és erőt adott arra,hogy ismét belépjek a kórterembe.Leültem az ágy szélére,gyengéden megsimogattam,mire felébredt.Amint meglátott boldogan vigyorgott és a nyakamba ugrott.

-Elli!-nevetett Lin.Kislánykora óta csak így szokott hívni,mindig azt mondta,a Michelle neki túl hosszú volt elmondása szerint.-Hát te hogyhogy itt vagy?

-Gondoltam meglátogatlak.-feleltem mosolyt erőltetve magamra,mégse mondhattam azt,hogy búcsúzkodni hívtak ide.

-Ez nagyszerű!-kacagott még mindig.

Nem értettem,hogy lehet valaki ilyen vidám,miközben halálos beteg,de mindenesetre örültem neki és baromira csodáltam érte.

-Hoztam neked valamit!-halásztam ki a kabátom zsebéből egy ütött-kopott Led Zeppelin albumot,amit még az első fizetésemből vettem neki,hiszen tudtam,hogy ez a kedvenc zenekara.Lefogadtam,hogy imádni fogja,ebben nem tévedtem,amint átnyújtottam neki majd' kiugrott a bőréből a boldogságtól.

-Köszönöm!-ölelgetett,aztán már be is rakta a bakelitet a lejátszóba.Mivel már több hónapja állandó megfigyelésen volt,ezért szinte mindene abban az egy nyomorult kórteremben volt.-Na és mesélj,milyen Los Angeles?

-Jó.-feleltem egészen röviden.-Te hogy vagy?

-Hát...fáj itt,meg ott,de megvagyok.-válaszolta,a hangjából persze érződött a szomorúság és a fájdalom,amit nem mutatott ki.-Nem akarok erről beszélni,inkább számolj be bővebben LA-ről!Milyen ott az élet?Nagy a nyüzsgés?Vannak barátaid?-halmozta fel kérdések sokaságát Lin.

-Jól van,jól van!-adtam be a derekamat úgy döntve,hogy hozzáfogok a meséléshez.-Akkor kezdem szépen sorjában,az elejétől.Egy bárban dolgozok,Troubadour a neve.Elég sok banda szokott ott fellépni,pl Mötley Crüe,Poison,őket biztosan ismered.

-Igen,persze!Ismered őket személyesen,jóba vagy velük?

-Én nem igazán,de a kolléganőm igen.Egyébként ő az egyetlen barátnőm ott,viszont fiú ismerősből annál több van,5 rocker sráccal élek együtt,úgyhogy képzelheted!-nevettem,mire ő is felkacagott.

-Szóval fiúkból sincs hiány.-ezt inkább mondta,mintsem kérdezte.-Lefogadom,hogy zenélnek,ugye?

-Igen,van egy még kezdetleges bandájuk,tuti tetszene neked a zenéjük.-lelkendeztem,mire az ő szeme is felcsillant,hát persze,hogy az én kishúgom is rocker volt.

-Bárcsak hallhatnám őket!-sóhajtotta.

Abban,hogy a Guns N' Roses befut már ekkor sem volt kétségem,de abban igen,hogy Linda hallhatja-e őket valaha,a gondolatra elszorult a torkom,ha az volt a kívánsága,hogy hallja őket,akkor nekem mindent meg kellett tennem az ügy érdekében.

-Egy pillanat és jövök.-feleltem,majd elhagytam a szobát ismét.

Axl kérdőn nézett rám mikor megjelentem a folyosón,gyorsan magyarázatot adtam neki.Megkértem,hogy a húgom vágya szerint énekeljen neki valamit,a válasza magától érthetődő volt,borzasztó hálás voltam neki.Újra visszatértem a húgomhoz,ezúttal Axlel az oldalamon.Gyorsan bemutattam őket egymásnak,majd felvilágosítottam,hogy ő annak a bizonyos bandának az énekese,amiről beszéltem.Lin ere örömtelien felugrott az ágyról,hogy megöleljen mindkettőnket,ám hamar vissza is esett oda.Hirtelen fájdalom nyilalt belé,szörnyű volt látni,ahogy összegömbölyödve küszködik a testét rázó égetően rossz érzéssel.Folyamatosan azt hajtogatta,hogy 10 perc és minden rendben lesz,erősködött,hogy ne hívjak orvost,nehéz volt ezt megállnom,de végül neki lett igaza,pár percen belül megint jól volt,már ha lehet ilyet mondani.Ezután igyekezett úgy csinálni,mintha mi sem történt volna és lelkesen kérte Axl,hogy énekeljen valamit,sőt még gitárt is adott a kezébe.Már vagy féléve tengethette a fehér négy fal között a napjait,tehát minden személyes cucca ott volt,így a gitárja is,amit még tőlem kapott jóval a betegsége előtt.Mindig is rocksztár akart lenni,mint a legtöbb gyerek,de számára  ez nem csupán egy bugyuta álom volt.Ő tett is érte minden áldott nap gyakorolt a gitárján,hogy még jobb legyen.De Cris elmondása szerint akkortájt,már nehezére esett,nemhogy játszani nem tudott,de még a hangszert megfogni sem,jelen esetben is kishíján lejtette.Az volt szerencse,hogy Axl megfogta.

-Nem tudok igazán gitározni.-vallotta be kisé szégyenlősen Rose.

-Nem baj!Csak játssz!

-Hát jó.-adta be a derekát.-Nos kicsi lány,mit szeretnél hallani?

-Mindegy,az egyik számotokat.

-Oké.Ennek a címe You're crazy.-mondta Axl,mire furcsán néztem rá,nem ismertem ezt a számukat még,valószínűleg kezdetleges dal volt.

Axl hangja és gyér gitártudása betöltötte a szobát.A testvérem szeme felcsillant valahányszor Axl oktávot váltott,sőt még az akkordjaitól is teljesen odavolt,én pedig borzasztóan örültem,hogy boldognak láthattam Lindát.

-Eszméletlen volt!-ugrott a szám végén Axl nyakába,én meg meghatottan bámultam őket.

Az idilli pillanatot egy orvos közbelépése zavarta meg,Mr Nestor.Már jól ismertem sajnos anyám függősége miatt rengetegszer volt dolgom a kórház dolgozóival.Nestor doktor ugyan elég idős volt már,de rettentő profi és kedves ember volt,örültem,hogy ő kezelte Lint.

-Miss Jones ki tudna fáradni egy percre?-kérdezte,mire bólintottam.

-Addig mi elleszünk itt igaz csajszi?-fordult nevetést színlelve Axl Linda felé,ő pedig izgatottan és boldogan helyeselt.Így nyugodtabban hagytam ott őket.

-Menjünk egy nyugodtabb helyre.-javasolta az orvos,mikor megjelentem a folyosón,én meg követtem.Egy eldugott amolyan tárgyaló félébe vezetett,leültetett egy székre ő pedig velem szemben foglalt helyet.
Különös volt ugyan,de nem voltam ideges.Mr.Nestor szakképzettsége és tudása miatt egy szikrányi remény gyúlt bennem,gondoltam talán ő meg tudja menteni.Utáltam,ha tévednem kellett.A párbeszédet azzal kezdte,hogy "Itt már nincs mit tenni".Illetve,egy drága műtéttel elmondása szerint 1-1,5 évvel lehetett volna a rák terjedését lassítani.Ahogy ezt kimondta,teljesen belelkesültem.Felajánlottam,hogy túlórázok majd rengeteget és kifizetem a kért összeget,csak műtsék meg.

-Sajnálom,de ez nem ilyen egyszerű!-állított le sietősen.-Én belemennék abba,hogy elvégezzük a beavatkozást és utána fizeti ki a költségeket,csakhogy ezt a műtétet New Yorkban tudják csak elvégezni,ott pedig,ha nincs pénz,nem csinálnak semmit.Ilyen a világ New Yorkban,a lóvé jobban számít,mit egy emberélet...nagyon borzasztó.

A szívem összeszorult és mostmár valóban biztos volt,hogy semmit sem tudnak tenni sem az orvosok,sem én.Már csak egy kérdésem volt megválaszolatlan.

-Mennyi ideje van még hátra?-tettem fel a nagy kérdést lélegzet visszafojtva.

-Ezt nem nagyon tudom megjósolni,egy órán belül lesz egy nagy vizsgálata,akkor esetleg már tudok biztosat mondani.

-Értem,de akkor legalább annyit mondjon,ön mit gondol,meddig bírja még?

-Már kislánykorodban is akaratos voltál,semmit sem változtál,csak kikényszeríted belőlem...Gyűlölök ilyet mondani,gondolni,de szerintem Linda nem fogja ezt már sokáig tűrni,igaz azt is meg kell hagyni,hogy jobban kezeli a helyzetet,mint a legtöbb felnőtt.Mégsem elég erős a szervezete.Mélységesen sajnálom,de néhány napja,hete lehet hátra!-közölte Mr.Nestor.

Egy bólintással vettem tudomásul,erre ő a tekintetemet jól érezhetően elkerülve vonult el.Teljesen sokkos állapotba kerültem,tehetetlenül sírva hagytam el a helyiséget én is.A fájdalom perzselően égetett belülről,olyan volt mintha haragos tűz égne a testemben.Nem neki kellett volna meghalnia,nem ezt érdemelte,az istenszerelmére!
Még egy jó darabig ott ücsörögtem az életet,istent,a sorsot átkozva.A könnyeim patakokban folytak,bár nehéz volt beismernem,még magamnak is,de jobb lett volna,ha ezzel a szituációval nem egyedül kellett volna megbírkóznom.Axl jelenléte és támogatása baromira hiányzott.15 perc elmúltával rendbe hoztam magamat és visszatértem hozzájuk,szebbé kellett varázsolnom a testvérem utolsó napjait.


-Na mi jót csináltatok?-érdeklődtem vidáman leülve Lin mellé.

Axl kíváncsian fürkészte az arcom,azt hiszem tudta,hogy színlelek.

-Gitározgattunk,meg Axl elénekelte a kedvenc Led Zeppelin dalom szövegét.-lelkendezett Lin,én pedig köszönettel pillantottam az énekesre.

-Örülök,hogy jó volt,viszont nem sokára vizsgálatod lesz.-ismertettem vele a tényeket,természetesen elrontva ezzel a hangulatot.

-Oké.-felelte szomorúan.-Még egy dalt eljátszol?-fordult Axl felé.

-Persze hercegnőm,mi legyen az?

-A Knocking on heaven's door.-vágta rá egyszerűen.

Mind tudtuk miről szól az a szám,épp ezért nem találtam túl jó ötletnek,hogy ezt halljuk Axltől.

-Válassz valami mást!-szóltam szigorúan,úgy gondoltam a daltól csak rosszabb lenne neki és nekem is.

-Miért?Teljesen azonosulni tudok a szöveggel.Komolyan azt hiszed,hogy én nem tudom,hogy meg fogok halni hamarosan?-csattant fel,mire ismételten könnyek gyűltek a szemembe.Annyira szörnyű volt ezt tőle hallani.-Axl kérlek kezd!-vetette oda neki,döbbenten ugyan,de követte az utasítást.

Amint belekezdett a számba,az ablak felé fordultam,engem is magával ragadott minden,ami a számban megjelent.Axl átérzően és fájdalmasan énekelt,ettől még jobban rázta a testemet a zokogás.
"It's getting dark,too dark to see...feels like I'm knockin' on heaven's door!"-suttogtam eme híres sort Axlel és végig azt kívántam,hogy legyen már vége a zenének,sokkal hosszabbnak éreztem annál,mint amilyen valójában volt.

-Kicsit kettesben hagynál minket?-kérte Lin Axltől közvetlenül a kívánt slágere végén.

Axl bólintott és már indult is volna kifelé,ám Lin persze utána szólt.-Ugye még találkozunk?-kérdezte a reménytől csillogó szemmel.

-Természetesen.-vágta rá és búcsúzóul megölelte őt,ami tudtam,hogy sokat jelent Lindának.

Miután Axl távozott néhány percig csend uralkodott köztünk,amit végül nem meglepő módon nem én törtem meg.

-Miért viselkedsz így?-szegezte nekem számonkérően a kérdést.

-Hogy?-perdültem meg a tengelyem körül,így szembe kerültem Lindával,aki dühös és csalódott szemekkel kereste az én tekintetemet.

-Úgy,mintha nem tudnád mi fog történni.Ezt a dalos dolgot is túlreagáltad!

-Én csak jót akartam!-védekeztem reflexből.-Nem akartam éreztetni veled,hogy...hogy-szipogni kezdtem,képtelen voltam kimondani,előtte kimondani.

-Hogy meg fogok halni.-fejezte be a mondatot,megrökönyödve bólintottam válasz gyanánt.-Értem én Elli és hálás is vagyok,hogy megpróbálsz megóvni,de felesleges.Tudom mi vár rám.Eddig talán vidámnak tűntem,de nem volt mindig így.Pár hónapja már bennem is tudatosult,hogy meg fogok halni hamarosan.Az ilyet megérzi az ember.Láttam hogyan megyek teljesen tönkre,rá is ébredtem a második áttét után,hogy le fog járni az időm,ketyeg az órám.Nehéz volt felfogni,meg persze mindezt feldolgozni,élni akartam és küzdeni.Már nem szeretném ezt,nem azért mert gyáva módon feladtam,hanem mert szembe kellett néznem a tényekkel,miszerint gyógyíthatatlan beteg vagyok.Emiatt rengeteg sírtam,átmentem a depressziós folyamaton,de mostanság már jobban vagyok lelkileg.Beletörődtem a sorsomba,nem tehettem mást.És tudod,akár hiszed,akár nem én ennyi kis életért is hálával tartozom.Boldog voltam mindvégig,hisz te igyekeztél mindent megadni nekem.Anyám helyett anyám,apám helyett apám voltál.Megóvtál rengetek rossztól,így nem sérült a lelkem annyira anya halálakor.Mondjuk azt hozzáteszem,hogy már 6 évesen sem vettem be teljesen azt a mesét,hogy anya autóbalesetben hunyt el,de drogtúladagolásra nem gondoltam.Apa pár hete mindent elmondott erről,ne  légy mérges,jogom volt tudni.Ezek után még jobban becsültelek,hiszen a drogos ügy ellenére sem mondtál anyáról rosszat soha,csak a jó emlékeket osztottad meg velem..csupán 6 voltam mikor elment,így nem nagyon emlékszem rá,de hiszem,hogy nemsokára találkozom vele.Ezt én jó dolognak fogom fel,tudom,furán hangzik,viszont végre megismerhetem és együtt lehetek vele a mennyben,ahol nincs fájdalom.Jó lesz ott nekem,jobb,mint itt.Talán egy dolog miatt maradnék és az te vagy.Nem akarom,hogy miattam összetörj,gyűlölném azt látni fentről,hogy sírsz és szomorú vagy.Hidd el,jó helyen leszek,vigyázni fogok rád!Elég erős leszel te nélkülem is,és nem is vagy egyedül,ott van neked Axl,meg,ahogy mondtad a banda többi tagja is,ez megnyugtatja a lelkemet.Így már tudom,hogy minden rendben lesz,neked is tudnod kell ezt és muszáj elfogadnod ezt a helyzetet,ha nekem sikerült,neked is fog.-suttogta Linda a könnyeivel küszködve,ő vissza tudta fogni,én nem.

Meglepett mindaz,amit mondott,de közben olyan volt,mintha kést forgatott volna a szívemben.Hiába kérte,én képtelen voltam ilyen könnyen felfogni a halált és az elengedést.Bár én voltam az idősebb,az ő gondolkodása volt a bölcsebb,felnőttesebb.Baromira felnéztem rá emiatt,a teste beteg volt,de a lelke olyan volt,mint egy rendíthetetlen erős vár.Hihetetlenül csodáltam érte.
Nehezen tudtam bármit is felelni azonban neki,csak erősen szorítottam a kezét és a nyakába borulva,érzelmeimet nem szégyellve zokogtam.Érzelmes testvéri pillanat volt,amit végül egy orvos szakított meg.Közölte,hogy kivizsgáljál Lindát,amolyan rutinszerűen,ami elmondásuk szerint órákig is elhúzódhatott.Így fájószívvel,de búcsút kellett vennem a húgomtól.Nagyon féltem ettől a perctől,több okból is.Főként a tudat miatt,hogy attól az állapotelméréstől sok minden függött,másrészről a meghitt beszélgetés után nem nagyon akartam elszakadni Lindától.És végül,de nem utolsó sorban tudtam,hogy ha már otthon tartózkodom,beszélnem kell Crissel.Bármit elvállaltam volna csakhogy ne kelljen ismételten találkoznom vele.Tisztában voltam vele,hogy elég csupán 2 percre látnom ahhoz,hogy a régi és oly nehezen begyógyított sebeim felszakadjanak.

-Axl!-fordultam ki a kórház folyosóján,mikor elbúcsúztam Lintől,ám az énekes nem volt ott.

Furcsáltam,de gondoltam kiment a parkolóba,mert megunhatta az emberek rosszalló tekintetét a kinézete miatt persze,olyan ítélkezőek tudtak lenni...Hitetlenkedve megráztam a fejem és utána indultam.Az autó rengetegben egy pillanatra elmosolyodtam,amint June kocsiját kerestem,ugyanis ahelyett egy nagy furgont pillantottam meg,öt idiótával körülötte.

-Hát ti?-léptem oda hozzájuk.

-Gyorsan megjavítottuk a kocsit aztán jöttünk,ahogy tudtunk.Axl mondta,hogy itt lesztek.-vágta Slash,mire bólintottam és én is bepattantam a kocsiba Steve mellé,lassan a többiek is beszállingóztak.

-Most merre,-fordult hátra hozzám Duff,ezúttal ő vezetett,Axl meg hátul pihent mellettem.

-Hát haza kéne mennem.-feleltem és már diktáltam is a címet.

Miután elnavigáltam Duffot megtudakoltam azt is,hogy mi baja lett a kocsijának.Annyit felelt,hogy csupán egy kis műszaki gond volt,majd el is terelte a témát,amitől lelkiismeret furdalásom lett,úgy sejtettem,hogy kicsit nagyobb baja lett,de nem firtattam.Inkább egészen halkan,de mindent megköszöntem Axlnek,ezt kellett tennem.

-Megérkeztünk!-szakított ki a beszélgetésből minket Steve,mire elborzadtam.

Teljesen lefagytam.Nem akartam szembenézni azzal,ami ott bent várt...tudtam,hogy szörnyű lesz,de arra nem számítottam,hogy annyira,ha ezt tudom akkor,be sem teszem inkább a lábam.

10.rész

Sziasztok!
Előbb terveztem ugyan,de végül most sikerült meghoznom a részt,remélem tetszeni fog.Bármiféle véleményt,kommentet szívesen fogadok!

Ölel:Abby :)
/Axl/

A társaságban néma csend lett.Mindenki a másiktól várta a használható megoldást,ami nem jött egy könnyen,tekintve,hogy Michelle teljesen sokkolt minket és ráadásul az idő borzasztóan sürgetett.Mind tudtuk,hogy Michellenek a beteg húga mellett van a helye,és azzal is tisztában voltunk,hogy az orvosok nem közölnek csak úgy ilyen mértékű hírt.A helyzet komolyságát így anélkül is sikerült felfognunk,hogy tudtuk volna mi baja Lindának.

-Oké,a terv a következő.-kapott észbe Izzy,mi meg érdeklődve hallgattuk.-Mondjuk Duff Steven és én haza visszük a hangszereket,meg hozunk pár cuccot,ha esetleg meg kéne javítani a furgont,addig Axl és Slash szereznek kocsit,találjátok ki hogyan!Negyedóra,max húsz perc múlva találkozunk a bár előtt.

Izzy rögvest pakolni is kezdett,ahogy a többiek is.Csak Slash volt az egyedüli,aki tanácstalanul álldogált mellettem.Valószínűleg ő is hasonlóképpen mélyedt a gondolataiba,mint én.Kellett egy kocsi,valahogy,akárhogy a lényeg az volt,hogy legyen.Izzyék már elszállingóztak és már vagy 10 perce lehettünk ott néma csendben,olyan szinten feszült voltam ettől,hogy kétségbeesésemben,már az autólopás is megfordult a fejemben.Szerencsére ekkor kezdett felszólalni Slash,bizonytalanul ugyan,de igyekezett ismertetni az ötletét,amit érdeklődve vártam.

-Van az a csaj a Troubadourból,tudod...a szőke.-kezdte,nem kellett kimondania a nevet,ahhoz,hogy tudjam kire is gondol.-Szóval öhmm...hát fogalmazzunk úgy,hogy kavarok vele egy ideje.-mondta,bólintottam jelezve,hogy értem.Nem akadtam ki,számomra az,hogy lefeküdtem Junennal egy baklövés volt,oltári nagy hiba.Az,hogy viszonyuk vagy mijük van nem érdekelt,egészen addig,míg nem kell összefutnom a szőkeséggel a lakásban,az mind nekem mind Michellenek borzasztó kínos lett volna.-És van,kocsija.Szerintem kérjük el.

Kérdőn néztem Slashre,már épp meg akartam tudakolni,hogy vajon Isten normális-e,amikor ismét megszólalt.Azt hiszem érezte,hogy nem épp az ötletéért akartam lelkendezni.

-Figyelj,ha tudsz jobbat hallgatom,de nem hinném,hogy van valami terved...

Igaza volt,semmi más ötletem nem volt,így,ha vonakodva is,de bele kellett mennem,nem igazán volt más választásom.

-Ahjj-sóhajtottam.-Menjünk kérjük el tőle azt a nyamvadt kocsit!

Slash széles vigyorra húzta a száját,majd elkezdett rángatni a Troubadour felé,nem magamtól nem nagyon akarództam menni.A szórakozóhelyre beérve,rögtön a pult felé vettük az irányt.Kisvártatva a szőkeség is megjelent,készen állva arra,hogy kiszolgáljon minket-bármilyen értelemben.

-Sziasztok,miben segíthetek?Kértek valamit?.érdeklődött,miközben a pulton támaszkodott,mély kivágású pólója miatt,bárki megcsodálhatta az idomait.Ez mindent elmondott a csajról.

-Aha,hát egy kocsi kéne!-felelte lazán a gitáros,világosan látszott,hogy a szöszi nem épp erre a válaszra számított.

-Minek?-kérdezte teljesen megdöbbenve.

-Figyelj az van,hogy Michelle valahol a semmi közepén bajban van és hát oda kéne jutnunk hozzá valahogy.Szóval esetleg kölcsön tudnád adni?-kérte Slash,mit ne mondjak a gyerek csöppet sem volt szemérmes.

-Mi hasznom lenne belőle?-vonta fel a szemöldökét June,ő se volt hülye,rögtön a maga előnyét akarta keresni a dologban,nem hibáztatom érte,a magunk fajtának az ő helyében csak úgy szórakozásból én sem adtam volna kölcsön a járgányomat.

Slash gondolkozott egy darabig,míg June felváltva és meglehetősen vágytól eltüzelve bámult minket.Lassan kezdtem megszokni ezeket a pillantásokat,minél több fellépésünk volt,annál több ilyen nő gyűlt körénk.Amolyan kezdetleges groupie félék,akiket sosem értettem.A büszkeségüket félretéve hagyták,hogy a pasik úgy ahogy akarják kihasználják őket.Azt hiszem hímsoviniszta gondolkodásra utal,de nekem speciál ezekkel a hölgyekkel nem volt bajom,csak jelen esetben nem érdekeltek.Michelle valahogy fontosabb lett.

-Semmi szex-kötöttem ki.-Legalábbis velem.-tettem hozzá,mikor Slash finoman bokán rúgott,jelezve,hogy csak a magam nevében beszéljek.

-Korábban mást mondtál!-krimaszolt győzedelmesen.Nem tagadhattam,igaza volt.

-Mit szólnál ki pénzhez?-ajánlottam fel,bár egyáltalán nem szívesen tettem,elvégre kevés lóvénk volt,de hát mind tudjuk ez a kis fecni hajtja a világot.

-Rendben.-egyezett bele.

-Mennyit kérsz?-tudakoltam valószínűleg világfájdalmas arckifejezéssel.

-Hmm...nos elviszitek a kocsimat ki tudja hova és,hogy mennyi időre...Mondjuk legyen 100 dollár.

Döbbenten néztünk össze Slashel,az egész estés keresetünkről volt szó.Biztosra veszem,ha nem Michelleről lett volna szó,hagytam volna az egészet a fenébe.De így,nem.June kivezetett minket a kocsihoz,miközben mi a zsebünkben kutakodtunk a pénzért,de mivel csak a mi részünk volt nálunk,meg kellett várnunk Izzyéket,akik nem sokkal később megjelentek két táskával.Annak,hogy az aznap esti bérüket le kellett passzolniuk persze nem örültek,ám szó nélkül megtették.Volt 100 dolcsi,nincs 100 dolcsi.Ilyen egyszerű az egész,ha valaki Los Angeles szegény részén élt,ha akartál valamit keményen meg kellett fizetned érte.
10 perc sem telt bele és már el is indultunk a nagyvilágba összesen 3 rugóval a zsebünkben,valóban bölcs dolog eképp nekivágni egy efféle útnak.Arról már nem is ejtenék szót,hogy mindannyiunkban volt rendesen pia,talán én voltam a legéberebb,talán...

-Most merre?-érdeklődtem egy kereszteződésnél,mire Duff a térképpel bajlódva megmondta az irányt,amit ő helyesnek vélt,de sajnálatos módon nem volt az.

Fél órába telt,de végül rájöttünk,hogy Duff lehet,hogy okos és kiváló tanácsadó,viszont pocsék navigátor.Kezdjük azzal,hogy olyan szinten részeg volt,hogy a térképet is totál fordítva tartotta,szerintem ezzel mindent elmondtam.Egyemberként lecsesztük a szőke punkot meg persze a röhögés sem maradhatott el,nem is mi lettünk volna,ha nem történt volna valami ilyesmi.Duff szégyenkezve mászott a hátsóülésre,hogy helyet cseréljen Stevennel,így történt,hogy pár pillanatig semmi mást nem láttam,csak két segget az orrom előtt.Mi több eme csodás látkép hatására kicsit le is sodródtam az útról,de amint rendeződött a két szőke helye,a főútra is sikerült visszatalálnom.Steven tehát immáron az anyósülésen foglalt helyet,ő vállalva a navigátor szerepét.Nem állítom,hogy Steven bármit is tudott a földrajzról,de ő legalább helyesen tartotta a térképet és még az égtájakat is be tudta határolni,ami persze a basszerosnak is ment,csak hát nem full ittasan.

-A 65-ösre elérni legalább normál tempóban legalább 2 óra,ami elég soknak tűnik.Michellenek minden perc számít.-magyarázta idegesen Izzy.

-Ha kiérünk a városból,akkor már jobb lesz!-tájékoztattam nyugalmat színlelve,bár belül én is féltem,hogy túl sok időt vesztünk,illetve nem mi,hanem Michelle.

Negyedóra elteltével elhagytuk a "Várjuk vissza Los Angelesbe!" feliratot,megkönnyebbülten sóhajtottam fel,onnantól már csak a kis települések és üres kietlen utak vezettek az említett útszakaszig.Értelemszerűen ekkor kicsit begyorsítottam,a városban csak azért nem vezettem úgy,mint egy elszabadult őrült,mert nem akartam újabb balhét a törvénnyel.Azt viszont bizton állíthatom,hogy a városhatár elhagyása után "kissé" túlléptem a megengedett sebességet.

-Imádkozzatok,hogy véletlenül se tévedjen erre egy rohadt rendőr!-szóltam hátra a fiúknak.

-Én azért imádkozom,hogy túléljem ezt az utat!-felelte Izzy,látszólag a többiek is osztották a véleményét,főleg Duff,ha jól láttam ő még keresztet is vetett,pedig nem állt nagy katolikus hírében,ezután ráhúzott egy üveg Nightrainre.Az ital körbejárt a srácok között,azt mondták,így kevésbé félnek,hogy meghalnak az őrült vezetési tempómtól.Azt nem osztottam meg velük,hogy kicsit én is féltem,például attól,hogy a túlzott sebességtől szétesne a kocsi.

-Axl,lassíts!Mindjárt kihányom a belem!-szólt előre meglehetősen kulturáltan,mire kicsit lassítottam.

Már egy órája mehettünk,és már a Michelle által említett útszakasz felénél jártunk,de őt még mindig nem láttuk.Ez azért eléggé feszélyezett minket.

-Az nem ő?-mutatott ki az ablakon Steve,mire mindannyian abban az irányba néztünk.

Valóban Duff furgonja állt ott,melynek Michelle támaszkodott.Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mind,majd leparkoltam az út szélén.

Gyorsan kipattantunk a kocsiból,amiért Slashék elég feltűnően és hangosan adtak hálát.Közölték.hogy sohasem szállnak be velem egy autóba többé.

-Az életünket veszélyeztetted,komolyan!-háborgott Izzy félig viccesen,és mertem remélni,hogy Duff is csak poénból csókolgatja a földet...ennyire nem voltam szörnyű na.

-Gyorsak voltatok!-mormolta Michelle.

-Nekünk mondod?-röhögött Steve.

A társaságban kínos csend uralkodott.Michelle pár lépésnyi távolságra állt előttünk,a tekintetemet kerülte,de még így is tisztán láttam mennyire szörnyű állapotban is van,de persze ezt előttünk igyekezte leplezni,korábban a telefonban egyáltalán nem ilyen volt.Azt hiszem képtelen volt elviselni azt,ha valaki gyengének látja őt.Ebből a szempontból meg tudtam érteni,viszont akkor sem kellett volna mindig az erős nőt játszania

-Köszönöm,hogy ennyit fáradoztatok értem.-szólalt meg végre,darabokra szakadva a köztünk uralkodó végtelennek tűnő némaságot.

-Szívesen,a fő,hogy megtaláltunk.-mondtam,majd bátorkodtam a kínos kérdést feltenni.-Mi is történt pontosan?

-Cris a Troubadourba telefonált és elmondta,hogy a húgom elég válságos állapotba került,nem sokat jósolnak már neki...-jelentette ki,de még mindig túl tárgyilagosan beszélt,túl érzelemmentesen,nem értettem,hogy legalább nekünk miért nem ismeri el,hogy borzasztóan megviseli ez az egész.-Mellette kell lennem...muszáj!Ezért vittem el a kocsit,sajnálom Duff!

-Nyugi,ez a tragacs mindent túlél!-válaszolt mosolyogva Duff és valóban nem is volt mérges,a kocsiért.A hatás kedvéért kicsit meg is ütögette az oldalát,mire hangos nevetés rázta meg a társaságot,az a kínos fajta nem is értem miért is röhögtünk igazából,talán,hogy elűzzük az ismét ránk telepedő nyomasztó csendet.

-Szóval akkor most megyünk a húgodhoz?-érdeklődtem végül.

-Én megyek.Nektek nem muszáj,csináljátok csak a dolgotokat!Az autóért meg kösz Junennak,adjátok át neki.-közölte és már készen is állt,hogy beüljön az általa ezek szerint jól ismert járműbe.

Azért ezt mégsem hagyhattam.Persze elmentünk érte addig,aztán hagyjuk,hogy egyedül utazzon tovább?Hát nem.Még ha titkolta is,akkor sem volt a megfelelő mentális állapotban a vezetéshez.

-Veled megyek.-ez nem kérdés volt részemről,hanem inkább kijelentés.

Gyanakodva méregetett,a legutóbbi beszélgetésünk csúnyára sikerült,gondolom ezért is akarta refelxből elutasítani,amit mondtam.Nem tudom milyen isteni megfontolásból,de mégsem tette.Megrántotta a vállát és valami olyasmit mondott,hogy "rendben".

-Akkor mi majd utánatok megyünk.-vonta le a következtetést Steve.-Kicsit kijózanodunk,túltesszük magunkat ezen a megrázó úton,aztán megyünk Bridgeportba.

-Oké,a telefonomat itt hagyom.-nyomtam Slash kezébe.-A munkahelyünket hívd fel,hogy pár nap szabadságot veszünk ki.

bólintott jelezve,hogy tudomásul vette,majd miután Michelle átrakta a cuccát June kocsijába és elmondott egy utolsó köszönetet a srácoknak bepattant mellém,kérdés sem volt én vezettem,azt nem kellett Michellenek tudnia,hogy volt bennem kis alkohol.
Az idő egyre csak ment és mi is egyre messzebb jutottunk a találkozási ponttól.Michelle továbbra is szótlan volt,azt éreztetve velem,hogy ezúttal nekem kell beszélgetést kezdeményezni.

-Sajnálom a múltkori gyerekes viselkedésem.Kicsit kibuktam.

-Már nem számít.-vágta rá egyszerűen,mire a hajamat tudtam volna tépni.Egyik nap leüvölti a fejem,másik nap meg azt mondja "nem számít".Na ezen igazodjon ki valaki!-Azt hiszem azzal,hogy ezt a helyzetet ilyen jól megoldottad meg,hogy egyből értem jöttél-illetve jöttetek-sok mindent bizonyítottál.Még a veszekedés ellenére is itt vagy,pedig nem lenne muszáj,hiszen szemét dolgokat vágtam a fejedhez.Megértőbbnek kellett volna lennem.-vallotta be,szinte alig halhatóan és még a tekintetét sem emelte rám.Tudtam,hogy nehezére esik beszélni az érzelmeiről,de örülök,hogy megtette,nagyra becsültem.

-Nekem meg fegyelmezettebbnek és türelmesebbnek.-tettem hozzá.

-Mindenkinek vannak mélypontjai.

-Még neked is.Miért nem mutatod ki,hogy mit érzel most?

Elgondolkozott,közben idegesen babrált a kezeivel,hosszú percek teltek el így,míg végül szóra bírta magát.

-Ha én nem vagyok erős,akkor mégis ki lesz az?-kérdezte.-Lindának nem szabad látnia,hogy gyenge vagyok.

-De még nem Lindával vagy,hanem velem.

Bólintott,majd folytatta.-Már nem tudok sírni.talán kifogytak a könnycsatornáim?!-nevetett fel keserűen.-A könnyek sem tudják szimbolizálni azt a fájdalmat,ami bennem van.A húgom meg fog halni,tudom,érzem.

-Mich,ne legyél ilyen negatív,csoda bármikor történhet.-szóltam közbe tele pozitív életszemlélettel.

-Axl,a testvérem rákos.-közölte és ez volt az első pillanat,amikor aznap rám nézett,hogy nyomatékosítsa a mondandóját,ami persze lesújtott.Álmomban sem gondoltam volna,hogy ilyen komoly a baj.-14 éves és rákos,érted?A szervezete túl gyenge ahhoz,hogy mindezt elviselje...a legtöbb felnőttnek sem megy,nemhogy egy gyereknek!

Szomorúan lesütöttem a szemem,igaza volt.Bármilyen optimista is próbáltam lenni,a túlélésére kevés esély volt.Éreztetve Michellel,hogy mellette vagyok,megfogtam a kezét,megdöbbentem,de hagyta.Így száguldottunk kellemes tempóban az aszfalton.Csend volt ismét,nem akartam beszéltetni,hagytam,hogy ő is had legyen a saját világába,meg én is.Van olyan helyzet,ahova nem feltétlenül szükségesek szavak.Talán egy-két óra telhetett el,mire elértünk egy benzinkúthoz,ahol kénytelenek voltunk megállni tankolni.Michelle beugrott a mosdóba én meg miután megtöltöttem a tartályt,bementem az üzletbe és kifizettem a számomra túl drága benzint és egy doboz cigit.Szükségem lett volna valami energiaitalra is,hogy bírni tudjam a további ébrenléti órákat,ami sajnos egyre nehezebben ment.Fáradt voltam és nyűgös,meg a fejem is hasogatni kezdett,a jól ismert másnaposságtól.Kurvára szükségem volt valami koffeinre,de természetesen nem maradt rá lóvém.Senki ne ne aggódjon,abszolút nem álltam szívbajos ember hírében,így nemes egyszerűséggel észrevétlenül leemeltem két üveget a polcról és sietősen kislisszoltam az ajtón.Nem nagy cucc,máskor is csináltam már,elvégre,aki oly nyomorogva él,mint mi annak a lopás mindennapos.

-Rajta fognak kapni.-suttogta Michelle,mikor már a főútra visszatérve az egyik névtelen márkájú italt a kezébe nyomtam.

-Addigra mi már messze leszünk!-kortyoltam bele a sajátomba,mire ő is követte a példámat.-Cigit?

-Azt is csórtad?-kérdezte félig viccelve.

-Arra még volt elég dollárom.-jelentettem ki büszkén,mire ő elmosolyodott,azt hiszem ezúttal őszintén.

-Ezesetben két szálát óhajtok.-közölte pofátlanul,majd az egyik cigit a saját szájába,a másikat meg az enyémbe nyomta.

Nehézkesen előhalászta az egykoron fekete-piros színekben pompázó kopott öngyújtót és mindkét szálát lángra lobbantotta.Egyik kezemben cigi,a másikban innivaló mindeközben vezettem is,hahh még,hogy a nők multifunkcionálisak! A változatosság kedvéért ismét némaság uralkodott,ezúttal is úgy döntöttem,hogy hagyom Michellet,azonban nem sokkal később ő szólalt meg.

-Senki máshoz nem kötődtem eddig életemben,csak a húgomhoz.Afféle titkos szövetség van köztünk,ami mindennél erősebb.Egyben voltam anyja és apja,mindenre,amire számítani tudott.Mindig elvágytam a városból,de sosem akartam elmenni miatta.Az volt a megállapodásunk,hogy ha betölti a 18-at elhúzunk együtt Los Angelesbe.Mégis,mikor ott hagytam,egy rossz szót se szólt.Megértett,nem hisztizett sohasem,sem emiatt,sem a fájdalmai miatt.Hősiesen viselt mindent,igazi hős...és tudod megérdemelné,hogy éljen.Még lehetett volna normális élete...bármit megtennék,hogy én legyek a helyében,nekem már mindent!

Sírt,most tényleg,de nem nézett a szemembe,miközben ezt mondtam.Azt hiszem kicsit,még mindig szégyenkezett a gyengesége miatt,talán a legutóbbi sírása miatt,nem tudom...Tudom,mondanom kellett volna valamit,de ilyenre nem volt jó válasz,vagy ha volt is,én nem tudtam róla.

-Talán ha nem megyek el a városból,tudtam volna rá felügyelni...nem szabadott volna Crissszel hagynom...Nem kellett volna ilyen messze mennem munkáért..szörnyű testvér vagyok!

-Ne ócsárold magad!A gyógyítást te finanszíroztad és pontosan tisztában vagy azzal,hogy Bridgeportból nem tudtál volna ennyi pénzt szerezni számára.

-De akkor is...most olyan lelkiismeret furdalásom van...mond,te nem érezted ezt,mikor eljöttél otthonról,anyád és a testvéreid nélkül?Nem éreztél kényszer,hogy segíts rajtuk,és utánuk menj?

Elgondolkoztam arról a kérdésről,melyet oly sokszor feltettem magamnak.sokáig nem igazán akartam vagy egyszerűen képtelen voltam tudomást venni a válaszomról.Nem szerettem róluk beszélni,rájuk gondolni,semmi mást nem kívántam csak felejtést.Az otthonom maga volt a földi pokol,bár esküszöm ennél a túlvilági is csak jobb lehet.Sorozatos bántalmazások,pusztán egy tévés csók jelenet miatt.Esküszöm próbáltam megvédeni a húgomat és az öcsémet,de nem nekem lett volna a feladatom,hanem anyámnak,ám ő mégsem tett semmit.És ez jobban fájt,mint bármelyik ütés,hisz ezt a szívembe,a lelkembe kaptam.A testi elmúlik,de ez a fajta seb sosem.

-Nézd,a mi családunk...bonyolult.Sajnálom anyámat,és hálás vagyok neki,hiszen felnevelt iskoláztatott,felruházott stb,de a nevelőapám erőszakoskodását soha nem akadályozta meg,talán ő is félt,nem tudom...viszont akkor is kellett volna tennie valamit,elvégre ő volt a felnőtt.De ő csak állt és nézte,ahogy véresre vernek nappaliban,ez az,amit neki nem fogok megbocsájtani életem végéig.Persze,biztos fogok még vele beszélni,de erre egyenlőre nem állok készen és ezt mind Amy,a húgom,mind az öcsém Stuart is tudja.Őket sajnálom,hisz tudom mit élnek át.Velük tartom a kapcsolatos,és tudják,hogy az én ajtóm előttük mindig nyitva áll,számíthatnak rám.Én többet nem tudok tenni,amíg kiskorúak,illetve tudnék,de arra,hogy visszamenjek oda korántsem vagyok felkészülve.Talán nem is leszek soha.Semmi mást nem akarok,mint elfelejteni mindazt,ami ott volt,és sajnos vagyok olyan önző,hogy először a saját sebeimet gyógyítsam be,aztán a testvéreimét,ha kell.-válaszoltam kendőzetlenül,a kérdésére,mire ő teljes megértéssel bólintott,ez nekem épp elég reakció volt.

Jó volt végre elmondani a válaszomat erre a kérdésre valakinek,korábban magammal sem voltam teljesen őszinte ezzel kapcsolatban,úgyhogy hatalmas megkönnyebbülést éreztem akkor,pláne,hogy tudta Michelle megért.Tulajdonképpen két törött ember voltunk,amelyek kiválóan kiegészítették volna egymást,pont olyan ez,akár egy törött tányér,Megragaszthatod,így is használható lesz valamelyest,de tökéletes már nem.Mi is ilyenek voltunk.Ketten,együtt ezerszer könnyebb lett volna legyőzni  múlt árnyait,tudtam,borzasztó jól tudtam,hogy más nem segíthet rajtam,csak ő.S ha ő nem fog,vagy nem akar,az életem újból a régi kerékvágásba,ami jól tudjuk,csak ideig-óráig megoldás a problémákra.S ha rajtam múlott volna,ott helyben elindítottam volna a gyógyulási folyamatunkat Michellel,de ezt nem lehetett.Várni akart és várnia kellett,most nem ez volt a fő gondja,hanem a húga és ezt én elfogadtam,mert el kellett...
Bridgeportba értünk,nyomasztó kis hely volt engem túlságosan Indianára emlékeztetett,megborzongtam.Nem akartam túl sok időt ott tölteni,persze a sors megint más lapokat osztott.Hacsak a felét tudtam volna annak,ami ott várt...hacsak a felét...