Az első randi után igazán jól alakult az életem.Nandoval egyre közelebb kerültünk egymáshoz,szépen lassan építgettük a kapcsolatunkat,aminek azt hiszem apám örült a legjobban,rajtunk kívül persze.Miután hazajött Olaszországból teljes mértékben a Chelseare koncentrált,így sikerült megnyerniük a bajnokságot.Azon a májusi estén hatalmas buli volt,ez volt az első éjjel,hogy ágyba bújtam Nandoval 3 hónap együttlét után.Tehát minden okom megvolt az örömre.Boldog voltam.De ez az érzés egy szempillantás alatt elillant július 26-án.A baleset egy éves évfordulója volt ez.Reggel szomorúan ébredtem és semmi sem érdekelt.Fölkaptam egy fekete ruhát a bakancsomat,elvégeztem a szokásos reggeli teendőket aztán lementem a konyhába.Apám már ott várt.Mikor meglátott szóra nyitotta a száját,de végül nem tudott mit mondani.
-Elmegyek ma Madridba.10-kor indul a gépem!-közöltem.
-Rendben.Mikor jössz vissza?
-Este,elég későn,talán éjfél körül.
-Oké!Cris tud arról,hogy mész?
-Persze.Ő vette a jegyet nekem.Most megyek,mert még a végén elkések!
-Menj csak!Vigyázz magadra!-ölelt meg.-Boldog szülinapot!-suttogta a fülembe.
-Ez már sosem lesz boldog nap számomra!
-Tudom.-bólintott.
Miután összekészítettem a cuccom José elvitt a reptérre.Ott várnom kellett kicsit,de ez nem okozott gondot,ahogy a repülőút sem.Csak agyaltam,és néha-néha a telefonom kijelzőjére pillantottam,ami 3 nem fogadott hívást jelzett Fernandotól.Nem mondtam meg neki,hogy Madridban leszek,mert még mindig nem tudott a balesetről.Nem mertem elmondani,féltem,ha megtudja elhagy.És nem akartam elveszíteni.Ez az egész hazugság még jobban nyomasztott,és persze az is,hogy 365 napja halt meg Vanessa és Santi.
Közvetlenül landolás után fogtam egy taxit és rögtön a temető felé vettem az irányt.Santi és Vani sírján friss virágok voltak,melyek mellé helyeztem egy-egy szál rózsát.Aztán leültem a két sír közötti padra és bámultam magam elé,miközben emlékeket idéztem fel.Végig gondoltam az elmúlt 1 évet is,és tulajdonképpen mindent.Ültem ott és magamba roskadva sírtam.Fogalmam sincs mennyi idő ment el ezzel,csak arra eszméltem fel,hogy valaki helyet foglal mellettem.Ekkor felnéztem és Sergioval találtam szembe magam.
-Tudtam,hogy itt leszel!-mondta,majd megölelt.
-Hol máshol lennék?
-Mondjuk Nandoval....mondtam már,hogy nem szabad ennyire ragaszkodnod a múlthoz,a jelenbe kell élned!
-De Sese azt nem várhatod el,hogy a mai napon önfeledten bulizzak Nandoval!
-Én nem azt mondom,hogy meg se emlékezz Santiék haláláról,hanem azt,hogy ne ücsörögj itt egész nap,mert ez nem segít rajtuk!Inkább élned kéne,a barátoddal lenned,aki baromira szeret és aggódik érted!Már vagy ezerszer hívott téged,de nem vetted fel,olyannyira kétségbeesett Nando,hogy már engem keresett,azért,hogy mégis mi van veled!Ezzel Fernando a tudtán kívül elárult téged!Innen jöttem rá,hogy még mindig nem mondtad el neki.Ugye nem tévedek?-nézett rám rosszallóan.
-Nem.Félek...mi van ha szakít velem?Ki akarna egy gyilkossal járni?
-Lizzie ezt már számtalanszor megbeszéltük!Nem vagy gyilkos,nem te voltál a hibás!Nem miattad halt meg Santi és Vani!-hangsúlyozta a 'nem' szócskát Sergio.
-De részben én tehetek róla!Talán ha a másik irányba rántom el a kormányt....-kezdtem,de Sergio félbeszakított.
-Elég!Fejezd be!Ugyanott vagyunk,ahol egy éve!Figyelj Liz,ha te lettél volna a vétkes,akkor te ülnél rács mögött és nem a kamion sofőr.De ő van sitten,mert elaludt a kormánynál,ezt te is tudod!Úgyhogy ne okold magad!
-Talán igazad van....
-Nem talán,hanem biztos.Ami pedig Nandot illeti,mond el neki minél hamarabb,mert ha nem teszed akkor megtudja mástól...az meg nagyon nem lesz jó!
-Tudom!Elmondom neki,ígérem!
-Jól van!
-Tényleg szeretem Fernandot,nem tudom mi értelme lenne élnem nélküle!-mondtam és teljesen komolyan gondoltam.
-Ő is szeret,amint már mondtam nagyon fontos vagy neki,ezt biztosan tudom.Jó barátom,sokat mesélt rólad....Amúgy valószínűleg Nando az oka,hogy túlélted a karambolt.A sors azt akarta,hogy megismerkedjetek!De ne feledd,amit ad az élet azt el is veheti,ha nem vigyázol rá!Éppen ezért most gyere menjünk el Cristianoékhoz,aztán menj vissza Londonba,hogy minél előbb beszélhess Fernandoval!Rendben?
-Igen.-bólogattam és hagytam,hogy Serg magával rángasson a temető kapuja felé.Mielőtt azonban kiléptünk volna azon,visszanéztem a sírra és suttogva megszólaltam.-Szeretlek titeket!Sosem felejtelek el benneteket!-töröltem le a könnyem,majd beültem Ramos kocsijába aztán Crisék háza felé vettük az irányt.
Amikor beléptünk a házba ott várt minket Irina,Cris,Rubio és a kis 4 hónapos Ramos Junior meg persze anyám.Mindenki ott volt,aki azelőtt egy éve is..és minden ugyanolyan volt mint akkor.A kezükben ajándékok voltak az asztalon pedig torta.Nem értettem hogy tudnak úgy tenni mintha minden rendben lenne?Dühös voltam rájuk emiatt és Sergio is.Láttam az arcán,hogy ő erről az egészről nem tudott.
-Ezt most miért kellett srácok?-kérdezte Sese mikor én már se szó se beszéd nélkül felrohantam az egykori szobámba.Így a választ már nem hallottam.
Csak leültem a földre és próbáltam felfogni,hogy ők miért nem törődnek a balesettel?
-Lizzie,sajnálom!-foglalt helyet mellettem Cris.-Mi csak jót akartunk.Azt,hogy kicsit elfelejtsd a karambolt!
-Nem fogom elfelejteni!Főleg aznap nem,amikor éppen egy éve történt!Lehetetlent kérsz,és őszintén rosszul esik,hogy próbálsz úgy tenni mintha meg se történt volna az,ami tavaly ilyenkor volt!
-Azt hittem,hogy neked úgy jó,ha így teszek!
-Nem ez így nem jó!Itt semmi sem jó...minden rossz it Madridban,még a levegő vétel is nehéz!Vissza kell mennem Londonba,nem bírok tovább ebben a városban lenni...Minden pont olyan,mint a baleset napján!
-Ne haragudj ránk Liz!Ne menj el!
-Nem haragszom,csak el kell mennem most!Amit akartam,azt megcsináltam itt,viszont épp itt az ideje annak,hogy elmenjek!Nando vár rám!
-Értem.De maradj még egy kicsit,kérlek!
-Jó,oké,de csak fél órára!-adtam be a derekam,de nem szívesen tettem.
Ezután lementünk.A családom már várt ránk.Átadtak néhány ajándékot,aztán beszélgettünk pár felületes dologról.A hangulat rideg volt.Mindenki érezte,hogy ez nem egy igazi szülinap.Szabadulnom kellett onnan!Sergio is pont ezt szuggerálta a szemével.
-Indulnom kéne!-álltam fel hirtelen.
-Nem maradsz tovább?-kérdezte a bátyám.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
Miután elköszöntem mindenkitől,megfogtam az ajándékaimat és Sergio és Cristiano társaságában elautóztunk a reptérre.Egészen a gép indulásáig velem maradtak,így esélyem se volt felhívni Nandot,aki már több mint harmincszor hívott,de a családom meg a temető miatt mindannyiszor kinyomtam.
-Beszélj vele!És mindent mondj el neki!-súgta Sergio a fülembe.
-Oké.-feleltem,majd a tőlük kapott ölelés és puszi után felszálltam a gépre.
Útközben sokat agyaltam,hogy mégis hogyan magyarázom el Nandonak,hogy miért nem vettem fel a telefont és azt sem tudtam,hogy milyen módon tálaljam neki a balesetet.Féltem,hogy elhagy,pontosabban rettegtem.
A repülő este hétkor landolt Londonban,ezután rögtön Nando háza felé vettem az irányt.Bekopogtam és vártam,hogy kinyissa.Amikor ez megtörtént szégyenkezve álltam előtte és egyszerűen nem bírtam belenézni a csokoládé barna szempárba.
-Sajnálom,hogy nem tudtál elérni!
-Én is.Hol voltál?Aggódtam érted!-lépett közelebb hozzám és megfogta a kezem.
-Madridban,Cristianoval!Ne haragudj kérlek!
-Nem haragszom,de azért szólhattál volna.Ebédet terveztem mára veled,de akor legyen vacsi,elvégre szülinapod van!-mosolyodott el édesen.
-Nem felejtetted el?!
-Dehogyis!Ezt pedig neked vettem!-húzott elő a zsebéből egy kis dobozt,ami egy gyönyörű ezüst szív alakú nyakéket rejtett.
-Ez gyönyörű Nando!-jelent meg egy őszinte mosoly az arcomon,ez csak Nandonak sikerült kihoznia belőlem aznap.
-Örülök,hogy tetszik.Felrakjam?
-Hát persze.-tűrtem el a hajamat,Fernando pedig két másodpercen belül a nyakamba rakta.-Köszönöm-csókoltam meg.
-Nincs mit.Akkor vacsorázunk?
-Igen.-kulcsoltam rá az ujjaimat Nandoéra,majd gyalog elindultunk egy étterem felé.
Ez idő alatt sokat beszélgettünk és persze elhatároztam,hogy elmondom neki a múltamat.Joga volt tudni.De mielőtt belekezdtem volna meg akartam várni a megfelelő percet.Gondoltam,majd a kajáldában elmesélek neki mindent...ezzel a döntéssel hatalmas hibát követtem el.Ahogy az étterembe értünk bebizonyosodott,hogy túl sokáig vártam.A katasztrófa elkerülhetetlen volt....
