6.rész

Fernando szemében apró könnycsepp jelent meg,amit gyorsan letörölt.Ennek ellenére láttam rajt,hogy nagyon fáj neki visszaemlékezni.
-Volt egy gyönyörű feleségem.-szólalt meg.-De elment.
-Lelépett?-kérdeztem rá,mert az ilyen elég gyakori dolog.
-Istenem,bár lelépett volna!-válaszolta és ezúttal hagyta végig gördülni a könnyeket az arcán.
Ez a mondata mindent elárult.Eszembe jutott az amit a veszekedésünk során a fejéhez vágtam,csak ekkor jöttem rá,hogy mennyire megbántottam ezzel.Sajnáltam,szerettem volna visszafordítani az időt,kitörölni a szavaimat és megváltoztatni mindkettőnk életét,hogy ne fájjon többé a múlt.De ez lehetetlen volt.Képtelen voltam tenni bármit is,még csak szóhoz sem tudtam jutni,úgyhogy egyszerűen átöleltem,jó szorosan,hogy érezze nincs egyedül.
-Sajnálom!-suttogtam a fülébe.
-Az a legrosszabb,hogy Nora sosem ölelheti magához az anyukáját.Soha nem is fogta a karjaiban,Lisa belehalt a szülésbe,érted?!Ott maradtam a szerelmem nélkül egy gyerekkel.Akiben folyton Lisa vonásait láttam,ezért napokig alig tudtam ránézni.
-Egymagad nevelted Norát?
-Igen.
-Tudod Nando neked sokkal borzasztóbb volt,mint nekem.Mert ezek után is képes voltál nevelni Norát,helyt tudtál állni a pályán és meg tudtad játszani az egész világ előtt,hogy minden rendben van.ez igazán embert próbáló  feladat.És te végig csináltad ezt!Ezért nagyon megbecsüllek!
-Köszönöm!
-Csak,hogy tudd eddig csodálatos lányt faragtál Norából!
-Legtöbbször nem így gondolom.Úgy érzem,hogy valamit elrontottam.
-Nem,te mindent a legjobban csináltál!És ezután is így tegyél!
Fernando arcán mosoly terült el,ami nem teljesen volt őszinte,majd elcsendesedett.Sokáig csak ültünk egymás mellet.Két megtört lélek,akik a múltjukat próbálták elfeledni és a szebb jövőért akartak harcolni,ezek voltunk mi.Mindkettőnknek megvolt a maga baja,de mégis igyekeztünk támogatni és meghallgatni egymást.Jól esett,hogy velem volt minden alkalommal mikor magam alatt voltam,és én is segítettem neki amiben csak tudtam.Szerettem vele tölteni az időt,és tulajdonképpen szerettem Fernandot...
-Holnap beszélek Norával és elmagyarázom neki,hogy te nem az anyja vagy!-törte meg a csendet Nando.
-Fernando ő még csak 4 éves,szerinted megérti?
-Talán.....
-Azzal összetörnéd a szívét.
-Tudom,de nem akarom,hogy neked legyen kellemetlen mikor anyának szólít.Inkább elmondom neki,ugyan jóval korábban,mint szerettem volna,de mindegy...
-Miattam igazán nem kell!Szeretem Norát,nem akarok neki rosszat.Ha anyának akar hívni,hát hívjon.Elfogadom ezt a helyzetet feltéve,hogy ha neked sem baj!
-Komolyan megtennéd ezt értem és Noráért?-lepődött meg.
-Igen,és meg is teszem.-idéztem fel az ő szavait,mire édes féloldalas mosolyra húzta a száját,majd adott egy puszit az arcomra.
-Nagyon hálás vagyok neked,ugye tudod?
-Igen,és én is neked.Hidd el egy napon találni fogsz magad mellé rgy olyan lányt,aki szeretni fog gyerekestől mindenestől.
-Ilyen sajnos nem létezik.A mai fiatal csajokat csak a pénztárcám vastagsága érdekli és semmi más.A gyerekeket pedig nem nagyon szeretik,főleg ha nem a sajátjuk.
-A legtöbb valóban ilyen,de nem mindegyik!
-Nem,nem mindegyik te sem vagy olyan.Lisa óta te vagy az első lány,akinek a külseje és a személyisége is elragadó...Te és én akár.....
-Együtt is lehetnénk?-kérdeztem kíváncsian.
-Igen..esetleg.Csodás lány vagy Amy,nagyon bírlak,ahogy Nora is.
-Én is téged ó,de ne haragudj én még nem állok készen egy új kapcsolatra,amint már mondtam még nem tudok olyan szinten megbízni a férfiakban,kell egy kis idő.kezdek érezni valamit irántad,de nem szeretnék elsietni semmit.Remélem megértesz.-vallottam be őszintén az érzelmeimet.
-Igen.Még én sem vagyok kész egy új szerelemre.Teljesen el kell engednem Lisát,de amíg ez nem sikerül addig nem akarok kapcsolatot.Sokáig úgy éreztem,hogy soha többé nem tudok szeretni más nőt,de aztán jöttél te és minden más lett.Azt hiszem kezdek szerelmes lenni...
-Dettó!
-De még várjunk jó?
-Oké,persze.
-Ha már nem gyászolok és ha te is túltetted magad a Tomos ügyeken,akkor randizhatunk.Én itt leszek változatlanul.
-Ahogy én is.
-Egyszer egy napon elszállnak a felhők és együtt leszünk.
-Én benne vagyok.
-Akkor jó.lezárjuk a múltat és újrakezdjük a jövőt ketten.
-Hárman.-javítottam ki aztán elvigyorodott.
-Igen hárman.Így megfelel?
-Persze,pár hónap...
-És minden más lesz,de addig még átmegyünk elég sok nehézségen.
-Az biztos.
A beszélgetés őszinte volt,nagyon is.Feltártuk egymás előtt az érzelmeinket és nyílt lapokkal játszottunk.Többé már nem voltak titkaink egymás előtt.Tudtunk a másik múltjáról és terveiről a jővőt illetően.Minden tökéletes lett volna,ha az a fránya múlt nem létezett volna.De létezett.és mindent befolyásolt az égvilágon.Mikor Nando bevallotta,hogy szeret örülnöm kellet volna,hiszen én is ezt éreztem,de mégis inkább félelem volt bennem.Kérdések,kételyek, és gyötrődés.mert mi van,ha ő is olyan lesz,mint Tom?
-Lisa óta volt valakid?-tereltem el a témát és a gondolataimat.
-Egyszer-kétszer randiztam,de semmi komoly.Mindenkit Lisához hasonlítottam és mikor velük voltam,akkor is Lisára gondoltam.Ő volt eddigi életem legnagyobb szerelme.20 éves korunkban ismerkedtünk meg és 5 évig voltunk együtt.
-Az durva.....ez elég sok idő.
-Valóban az.Ma délelőtt hozzá mentem ki a temetőbe..
-Hiányzik igaz?
-Hát hogyne....de talán sikerül továbblépnem a segítségeddel.
-Segítek.Ugye te is támogatsz engem?Bármikor szólhatok neked,ha félek ugye?
-Ez természetes,akár éjjel is.Figyelj ez a világ kegyetlen,de együtt könnyebben le lehet győzni a rossz dolgokat.Nekünk is menni fog!Én bízom benne,hogy egyszer a barátnőm leszel!
-Én is.Szeretlek Nando!-csúszott ki a számon véletlenül a mondat.
-Szeretlek Amy!Nem hagylak még egyszer úgy cserben,mint a múltkor!
Nando a karjai közé zárt,percekig voltunk így.Ekkor már nyugodt voltam.Mert ott volt velem és tudtam,hogy idővel másképp lesz minden.A remény ismét elöntötte a szívemet.Újra úgy gondoltam,hogy van értelme harcolni és legyőzni a múltat.Fernmando esélyt adott egy új életre.Ő volt az én reményem,a jövőm....

5.rész

Mikor másnap felébredtem valami furcsa érzés kerített hatalmába.Ez pedig egyre csak felerősödött amikor lementem a konyhába és megláttam Nandot.Magam sem tudtam mi ez,így hát igyekeztem nem törődni ezzel.
-Jó reggelt!-köszöntöttem Fernandót és Norát.
-Szia!-fordult felém Nando.-Na,hogy aludtál?
-Meglepően jól.Ezúttal nem álmodtam rosszat.
-Ez nagyszerű!Tessék csináltam neked is reggelit!-tölt elém egy tálat,amin tojás volt.
-Oh köszönöm.
Mindhárman leültünk és jó hangulatban reggeliztünk meg.Ha egy kívülálló látta volna ezt az egészet azt hihette,hogy mi együtt egy boldog család vagyunk,de ez sajnos nem volt így.Ez onnan jutott eszembe,hogy az előtte lévő nap akadt olyan ember,aki ezt gondolta rólunk.
-Min gondolkozol?-kérdezte Fernando fürkésző tekintettel.
-Semmin.-válaszoltam a vállamat vonogatva.
-Hazudsz!-húzta féloldalas mosolyra a száját Fernando,ami borzasztóan jól állt neki.

-Csak eszembe jutott,hogy a kórházban azt hitték,hogy a feleséged vagyok..Norára pedig a kislányomként tekintettek.
-És mi van akkor?Gondoljanak amit csak akarnak!
-Igaz...Ez szimplán különös nekem és kicsit megtiszteltető,hogy a párodként néznek rám.Abban a hitben vannak,hogy mi boldogan élünk együtt meg stb..persze tudom,hogy csak az ő fejükben van ez így.-magyaráztam zavartan.
-Az én életem sem felhőtlen és mellettem a tiéd sem lenne az.Focista vagyok a hónap 30 napjából legalább 1 hetet nem töltök itthon,folyton utazok,edzek,sajtótájékoztatókon veszek részt..vagyis nem olyan jó.Egy lépést sem tudok megtenni fotósok nélkül.Mikor kicsi voltam nem gondoltam,hogy ez a focizás velejárója.Örülj neki,hogy nem járunk neked jobb..hidd el.Nem tudnám megadni neked amire vágysz,kevés időm lenne réd..te jobbat érdemelsz!
-Nando én nem azt mondtam,hogy járjunk,hanem,hogy ők mit hisznek!
Tudom.Csak megemlítetted ezt a "megtisztelő velem járni"dolgot.Szerintem,pedig nem az,nekem lenne felemelő,ha a barátnőmként mutathatnálak be téged.-mondta,de mindketten éreztük,hogy nem sok értelme van ennek a beszélgetésnek.
kettőnkről társalogtunk,pedig nem is létezett ilyen.Éppen ezért kicsit zavarba jöttem.Szerencsére ezt Nando is észrevette,szóval igyekezte elterelni a témát.
-Ma délután tudnál vigyázni Norára?Lesz még egy utolsó edzésem és egy interjú a nyári szünetem előtt.
-Jajj hát persze.Úgy szeretek vele lenni .Nagyon édes,remélem egy napon nekem is ilyen aranyos gyerekem lehet.Mindig is vágytam egy kisgyerekre!
-Lesz neked is ne félj!
-Nem hiszem...Kivel alapíthatnék én családot?Szerintem örökre elvesztettem a bizalmam a férfiak terén.
-Én is pasi vagyok,mégis bízol bennem?!
-De te csak a barátom vagy!-vágtam rá gyorsan,mire Fernando furcsa fintort vágott és elfordult tőlem.
-Ja csak a barátod!-ismételte meg halkan.
Mintha nem tetszett volna neki,hogy így neveztem .Amit valóban nem értettem,hiszen nem volt köztünk több barátságnál.Bár azelőtt elég furcsa párbeszédet ejtettünk meg.....
-Figyelj!Egyszer találsz egy olyan srácot,aki nagyon szerelmes lesz beléd.Száz százalékig biztos vagyok benne,hogy az a valaki nem fog bántani..Meg fog becsülni és tudni fogja milyen mázlista!
-Köszi.-pirultam el.-De ez még nem most lesz.
-Az nem baj,a lényeg,hogy soha nem maradsz egyedül!
-A Liverpool híres jelmondata!
Igen.Jó sok ideig játszottam ott és maximálisan egyet értek ezzel a filozófiával.
-Én is....Te sem maradsz egyedül Nando!
-Én nem vagyok magányos!Itt van nekem Nora,te és David!
-Tudom.Viszont én most a szerelemre céloztam...
-Aha!Hát..nem így lesz,de mindegy is...
-Miért ne történhetne így?Ha nekem lesz valaha férjem,neked is lehet feleséged!
-Lehetne,de nem akarok.Többé már nem.Elég volt egyszer.-szólta el magát,mire meglepetten néztem rá.
Vártam,hogy folytassa,de ehelyett befutott a szobába Norához,adott neki egy puszit aztán kilépett az ajtón.
-Várj már!-szaladtam utána.-Azt mondtad délután mész el!
-De van még egy kis dolgom...
-Jó,oké micsoda??lehet,hogy tudnék segíteni!
-Nem,nem tudsz és nem is szeretném.Inkább menj be és vigyázz Norára,kérlek!-válaszolta ingerülten és már le is lépett.
Értetlenül álltam az események előtt.Túl hirtelen rohant el,túl gyorsan.Világossá téve ezzel számomra,hogy van valami amiről nem akar beszélni.
-Hát Nora apukád szépen itt hagyott minket!-mentem vissza a kislányhoz.
-Igen,de visszajön este,focizni ment.
Mosolyogva bólintottam aztán leültem a kicsi lány mellé játszani.Az egész napot különféle játékok társaságában töltöttük és nagyon sokat nevettünk.
-Úgy örülök,hogy visszajöttél anya!-szólalt meg Nora mikor puzzlet raktunk.
Döbbenten pillantottam a 4 éves gyerekre és nem is igazán fogtam fel a szavait.
-Apa azt mondta elmentél és nem jössz vissza többet!Nagyon boldog vagyok,hogy nem volt igaza apának.Szeretlek anya!Hiányoztál!-ölelt át a pici kezeivel.
Anya én?Én Nora anyja?Ez nem volt igaz,nagyon nagyon nem...De mégis,hogyan magyaráztam volna el egy ilyen kicsi gyereknek,hogy nem én vagyok az anyja?Sehogy...összetörni a kis lelkét,ehhez nem volt szívem.Szóval nagy nehézségek árán kimondtam,hogy szeretem.Valóban szerettem,de az anyai szeretet mégis más....Az ezután következő pár óra kissé hosszabbnak tűnt,mint amennyi valójában volt Kilenc óra körül Nando hazaért,megtámadta a hűtőt,majd lezuhanyzott,addig én elaltattam Norát,hogy nyugodtan tudjunk társalogni.
-Nando beszélhetnénk?-léptem be a szobájába.
-Persze.Mi a helyzet?
-Tudod Nora ma elég különös dolgot mondott.
-Micsodát??
-Csupán annyit,hogy szeretlek anya és,hogy örül,hogy újra itt vagyok,ezért neked nem lett igazad,mivel visszatértem.ÉN Nora anyja?Ezt Nora mondta,de mindketten tudjuk,hogy nem feküdtünk le és nem lett gyerekünk.Tehát mi történt Nora anyukájával?-szegeztem neki a kérdést.
Fernando a kezei közé temette az arcát és valami olyasmit motyogott,hogy nem hiszi el,ez is csak vele történhet meg.
-nekem elmondhatod,te is tudod?
-Tudom.Bízom benned tényleg,de még senkinek nem mondtam el a családomon kívül.Nem akarom,hogy megtudja a média..
-Tőlem nem fogja,nem mondanám el,ahogy te sem az én dolgaimat.
-Jó,igazad van elmondom.-vett egy mély levegőt,aztán belekezdett a mondandójába.

4.rész

-21 éves voltam mikor megismertem Tomot egy szórakozóhelyen.Az esetem volt nagyon is,és mérhetetlenül kedves volt velem,túlságosan is..Randiztunk párszor és minden jól alakult.Egy álomvilágban éltem,azt hittem,hogy ő az igazi,a Nagy Ő.Így hát egy év együtt járás után összeköltöztünk és itt kezdődtek a gondok.Az első pár héten minden oké volt,aztán egyszer csak Tom nagyon megváltozott.Egy pénteki nap volt,kicsit később értem haza a munkából,mint máskor és ebből lett a baj.Tom először csak ordítva kért számon és én is ugyanilyen hangnemben válaszoltam neki.Erre bedühödött és..és..meg...meg...
-Megvert..-fejezte be elborzadva a mondatomat Nando,mivel egyedül nem nagyon boldogultam vele.
-Ez volt az első alkalom,ami után rögvest el akartam hagyni,de nem engedett elmenni.Akármilyen hihetetlenül is hangzik,de megkötözött.Mozdulni sem tudtam.Mikor ordítottam vele a szabadságomat követelve,akkor benyugtatózott és ilyenkor azt csinálhatott velem,amit csak akart,ha érted mire gondolok...
-Értem.-bólintott Nando döbbenten.
-De ezekből a dolgokból nem emlékszem semmire,csak annyi maradt meg bennem,hogy az ágyban nem volt durva sosem.A legelső ilyen eset után reméltem,hogy megváltozik,de nem így lett.A hálószobán kívül ugyanolyan erőszakos maradt,sőt rosszabb lett.Felmondatott velem a munkahelyemen,mikor ezt megtettem elhurcolt minden cuccommal együtt a fővárosból egy kis településnek az erdőjébe,ahol egy kicsi két emeletes házban laktunk.Csak az engedélyével telefonálhattam és mindig egy előre betanult szöveget kellett mondanom,tehát semmiképpen se tudtam volna elmondani Davidnak a dolgokat.
-Ez borzalmas!Én nem tudom felfogni,hogy lehet ilyet tenni egy nővel!Soha nem ütnék meg egy nőt sem,SOHA!
-Örülök,hogy te így gondolod Tommal ellentétben,aki ha elsóztam a levest már ájulásig vert.Amikor észhez tértem kegyetlenül fájt mindenem,a levegővétel is borzasztó volt ennek ellenére muszáj volt felállnom és úgy tennem mintha mi sem történt volna,mert ha nem ezt csináltam Tom rátett még egy lapáttal a fájdalmaimra és újra megütött.Eleinte folyton dacoltam vele,de idővel rájöttem,hogy ezzel magamnak teszek rosszat.Szó nélkül tűrtem mindent.Egy év elteltével a reményem elveszett,már nem bíztam benne,hogy valaha is kiszabadulok Tomtól.Aztán egyik délután Tom bement a városba és kivételesen nem vitt magával.Hanem otthon hagyott egyedül,természetesen minden ajtót bezárt,ahogy engem is.Csakhogy az a szoba amibe voltam ablakos volt.Gondoltam próba szerencse,kimásztam az ablakon,És futni kezdtem magam sem tudtam,hogy merre,de ez nem is számított akkor.A lényeg az volt,hogy minél hamarabb tűnjek el onnan.De nem sikerült,szó szerint belerohantam Tomba.Amit ezután kaptam,azt soha nem felejtem el,ilyen mértékű bántalmazásban sem előtte,sem pedig utána nem volt részem.
Egyre nehezebben tudtam beszélni.A sírás a torkomat fojtogatta.Ahogy visszaemlékeztem az eseményekre,olyan volt mintha újra élném.Annyira frissek voltak bennem az emlékek,hogy szinte hallottam az üvöltésemet Tom ütései után.A szemem előtt lebegett az a kép,ahogy zokogva,véresen és teljesen megalázva a padlón fekszek a padlón,Tom pedig csak nevetett.És ez fájt a legjobban.Mármint a tudat,hogy ezt ő tette velem.Az az ember,akit én egykor szerettem.
-És hogyan szöktél meg?-kérdezte Fernando,miközben a kezembe nyomott egy zsepit.
-Három napra elutazott.Viszont ezúttal nem hagyott egyedül.Megbízott egy embert,hogy tartson szemmel.Fiatal kis csávó volt pár nappal azelőtt került be Tomék társaságába,akik egyébként keményen ittak és a kábítószereket sem vetették meg.Na de mindegy is nem ez a lényeg.Szóval visszatérve erre a srácra,Steavenre,aki csak úgy lehetett ennek az alvilági bandának a tagja,ha bizonyít.Ezért kapta meg ő a azt a feladatot,hogy engem őrizzen.De könnyen ki tudtam játszani.Altatót kevertem az italába,ami rendesen kiütötte.Összepakoltam minden holmimat és Steaven autójával bementem a városba.Miután megvettem a repülőjegyet,felültem a gépre és eljöttem Londonba...Hát ennyi az én kis történetem,így kerültem ide.-fejeztem be a sztorit.
Fernando teljesen ledöbbent.Szabályosan sokkolták a velem történtek.
-Huhh...Amy,ha tudnád mennyire nagyra tartalak amiatt,hogy mindezt kibírtad és nem adtad fel...mertél kockáztatni és ezzel megmenekültél!Te sokkal jobbat érdemelsz Tomnál.Én nagyon sajnálom,hogy pont neked kellett találkoznod ezzel a hülye gyerekkel!
-Nem kell sajnálnod!Jól vagyok most már...
-Na látod az nem igaz,hogy jól vagy.De hogy is lehetnél?És én is utálom,ha sajnálnak,de akkor is ezt érzem.
-De nagyon nem szeretném,hogy emiatt másképp nézz rám.Tudod olyan szánalmasan.
-Nem fogok,mert azzal nem oldok meg semmit.Most arra kell törekednem,hogy biztonságban érezd magad.
-Kedves vagy,hogy igyekezel,de ez nem fog menni.Még mindig nagyon félek Tomtól reszketek,hogy rám talál.
-Amy akkor el kell menned a rendőrségre,muszáj!Tom megvert nem egyszer és nagyon durván bánt veled.Fel kéne jelentened!
-Ha megteszem és rács mögé kerül akkor a haverjai fogják ugyanezt csinálni velem.Hát nem érted?Ez egy ördögi kör amiből nem lehet kijutni,csak úgy,ha meghalok.
-Az viszont nagyon nem jó megoldás!Figyelj én megvédelek,ha szükséged lesz rá.Veled leszek éjjel nappal,ha szeretnéd.Segíteni fogok neked!Nem hagyom ez a Tom még egyszer akár egy ujjal is hozzád érjen.
Nando nagyon elszánt volt és komolyan beszélt.Nagyon jól estek a szavai és úgy éreztem,hogy fontos vagyok neki.Ennek pedig hihetetlenül örültem.Találtam még egy embert Davidon kívül aki szeret engem,még ha csak egy kicsit is,de szeret.Hatalmas boldogságot éreztem 2 év után akkor először.
-Tényleg megtennéd ezt értem?
-Igen és meg is teszem.
-Köszönöm!-öleltem át szorosan Nandot.
Legalább 5 percig voltunk így.Ez volt addigi életem legszebb 5 perce.Ahogy Fernando mellkasára hajtottam a fejem éreztem a szívverését,ő a hátamat simogatta és néha nyomott egy kis puszit a fejemre.Egy másodpercre sem bántam meg,hogy őszinte voltam vele.A lelkem végre kicsit megnyugodott és már nem minden pillanatban éreztem a félelmet...Ez pedig nagy dolog volt,amit ugyebár a Kölyöknek köszönhettem...

3.rész

                                                 Evanescence.Everybody's fool
Próbáltam én bocsánatot kérni Fernandotól,de mindhiába,nem hallgatott meg.Nem volt kíváncsi rám..Ez a helyzet teljesen kiidegelt engem és szerintem őt is.De ez még csak a kisebb gond volt.Mivel Fernando nem szólt hozzám eléggé magamba fordultam és így még több időm volt Tomra gondolni.Féltem,rettentően féltem.Úgy éreztem,hogy csak napok kérdése és rám talál.Szükségem lett volna valakire akivel tudok beszélni,de Davidnak semmiképpen sem akartam elmondani,Fernandonak meg utólag hiába akartam úgysem érdekelte volna.Egyedül maradtam ismét.Pedig reméltem,hogy Londonban jobb lesz és sikerül új életet kezdenem,nem így lett.Minden ugyanolyan reménytelen volt,mint Brazíliában.

-Norával elmegyünk a parkba!-szakított ki a gondolataimból Fernando szava.

-Te hozzám szóltál??-lepődtem meg.-már nem haragszol??Kérlek hidd el,hogy sajnálom...-kezdtem el magyarázkodni,de félbeszakított.

-De haragszom....

-Oh...-sóhajtottam szomorúan.-Akkor miért jelentetted be,hogy elmentek?

-Csak azért,hogy ne várj minket vacsorára.Nem kell kaját csinálnod,majd beülünk egy étterembe.

-Értem..Jó szórakozást!-mosolyodtam el csalódottan.

-Kösz!-bólintott Nando,aztán Norával együtt távozott az ajtón.

A házban síri csend lett.A félelmem felerősödött,de igyekeztem nem törődni ezzel.A gondolataimban elterelése érdekében bementem a fürdőbe és csináltam magam egy jó meleg habfürdőt.Csak úgy lazítás képpen,végre nyugodtan akartam pihenni,anélkül,hogy a múlton agyalnék.De a kádban fekve végig néztem magamon,a sebeimet ezúttal nem takarta el a ruha .Tisztán láttam az összeset és az emlékeimben is frissen éltek a képek arról,hogy hogyan szereztem őket.A könnyek újra elborították az arcomat,teljesen kétségbeestem és közben mindenféle szörnyűségek kavarogtak a fejemben.Dühösen másztam ki a kádból,majd felkaptam a köntösömet.Már épp ki akartam rontani a helyiségből mikor megpillantottam magam a tükörben,ahonnan egy teljes csődtömeg nézett vissza rám.A testem tele volt hegekkel és zúzódásokkal,bár a legtöbbjük már elmúlt.Azonban a ezek hiába tűntek el a lelki sérelmem,az megmaradt és az örökre ott is marad.Azt nem gyógyítja be a kenőcs  vagy a fásliba csavarás,azon senki nem tud segíteni.Igaz,hogy is tudna,ha egyszer sem beszéltem róla senkinek?A tükörben lévő szánalmas alakot kémleltem,borzasztóan festettem.

-Miért?Miért pont én?Mi rosszat tettem?-kérdeztem meg magamtól legalább ezerszer,de sosem tudtam rá a választ.

Ahogy arra sem,hogy van-e értelme élni azok után,vagy hogy tudok-e valaha bízni az emberekben és,hogy leszek-e még szerelmes és boldog...Minden homályos volt a jövőre nézve,többé már semmi nem volt biztos,és az sem,hogy akarom-e a jövőt.Ez a gondolat megrémisztett,de sajnos így volt,elgondolkoztam azon,hogy esetleg jobb lenne ha..meghalnék.Gyorsan ki akartam verni ezt az egészet a fejemből és arra akartam összpontosítani,amiért érdemes élni.Csakhogy egy ilyen dolgot sem találtam.Erre még inkább elszomorodtam és zokogni kezdtem.Aztán magam sem tudom,hogy miért,de olyan ideges és zaklatott lettem,hogy valahogy le kellet vezetnem a feszültséget,amit úgy tettem meg,hogy teljes erőmből beleütöttem a tükörbe,ami természetesen azonnal szilánkosra törött.Az üvegdarabok hatalmas csörömpöléssel hullottak a földre a kezemből pedig hihetetlen mennyiségű vér kezdett folyni.Ennek a tettnek semmi értelme nem volt,ezt én is tudtam,de lehetetlennek bizonyult uralkodni az indulataimon,mert annyira gyűlöltem magamat,higy már a saját tükörképemtől is rosszul voltam.

-Basszus!-ordítottam.Fájt,nagyon nagyon fájt.Sírva rogytam le a padlóra,ezután végképp fogalmam sem volt arról,hogy mihez kezdek

-Amy mi volt ez?Mi történt?-kiáltotta be hozzám Nando,annyira meglepődtem a hangjától,hogy nem tudtam szóhoz jutni.Nem értettem hogy kerül oda.

-Miért vagy itthon?

-Mert eleredt az eső.De most nem ez a lényeg!Ugye jól vagy,tudod elég furcsa zajokat hallottam?!

-Jól vagyok!-válaszoltam,de nem igazán lehetett érteni a remegő hangom miatt.Belefáradtam már a hazudozásba.

Fernando nem válaszolt,hirtelen azt hittem,hogy bevette amit mondtam,de egyszer csak kinyílott az ajtó és Nando lépett be rajta.A látvány sokkolta,egy árva szót sem tudott kinyögni.

-Menj innen Nando!

-Mi a....Amy..Miért csináltad ezt?Uram Isten!-motyogta döbbenten,de aztán megemberelte magát és határozott stílusra váltott.-Eszem ágában sincs elmenni!

A focista leguggolt mellém a kezemet egy törölközőbe tekerte,majd felkapott az ölébe és bevitt a szobámba,leültetett az ágyra aztán a nagy barna szemével kérdőn bámult rám.

-Be kell mennünk a kórházba!A sebed..elég nagy és nagyon vérzik.Muszáj.De mielőtt bemegyünk tudnom kell,hogy direkt csináltad-e?

-Nem tudom..én csak tehetetlen voltam indulatos és..-mondtam,de nem nagyon sikerült megmagyaráznom a bennem kavargó érzéseket.Szerencsére ezt Nando is észrevette,így hát a szavamba vágott.

-Oké,kapj föl egy ruhát és indulunk!.simogatott meg,hogy legalább egy kicsit megnyugodjak.

Úgy tettem,ahogy Nando kérte 3 perc alatt felöltöztem,és már indultunk is a kórházba,mindhárman.Az orvosi rendelőkben mindig ideges lettem,rettegtem,hogy észreveszik a többi sebet is.

-Hé látom nem a kedvenced ez a hely!Bekísérjünk az orvosiba?

-Igen.-feleltem halkan,pont akkor mikor az orvos szólított engem.

leültem egy nagy fehér ágyra az orvos a kezemet tanulmányozta,pár perc sem telt bele és már meg is állapította,hogy össze kell varrni.

-Addig a kislányt legyen szíves kivinni Torres!

-Rendben..öhm Amy nem baj?

-Nem dehogyis,menjetek csak!

-És Mrs.Torres hogyan szerezte ezt a kis sérülést?-fordult felém,én viszont úgy rácsodálkoztam a megszólításra,hogy meg se tudtam mukkanni.Azt hitte,hogy én és Nando házasok vagyunk.

-Amy elég ügyetlen és egyszerűen megbotlott a nappaliban és valahogy az üveg asztalkötelébe esett.-hazudta Nando ezzel pedig duplán kimentett a helyzetből.Már akkor túl sokkal tartoztam neki.

A nővér bólintott aztán mikor Nando és Nora kiment összevarrta a tenyeremen tátongó heget.majd gondosan bekötötték és hazaengedtek.Hazafele úton Fernando nem szólt semmit,sőt még otthon sem.Furcsáltam,hogy elmaradt a faggatózás,úgyhogy rákérdeztem miért veszi a dolgot ilyen egyszerűen.

-nem is érdekel,hogy mi,miért és hogyan?

-De nagyon is,nem úszod meg a beszélgetést.Csak előbb lefektetem Norát,és eltakarított a fürdőben.

-Jajj ne!Azt inkább én!

-Én mindent elintézek,eltakarítok,hívok egy üvegest is holnapra,te addig pihenj.!

-De....

Nincs de,menj csak!

Fernandora hallgatva felmentem a szobámba pihenni.Jót tett egy kicsit egyedül lenni és helyre tenni magamban a dolgokat.Tudtam,hogy Nando kérdéseket fog feltenni és abban is biztos voltam,hogy el kell neki mondanom mindent erre,pedig fel kellet készülnöm lelkiekben.Fél óra elteltével Fernando besétált hozzám,és leült az ágyam szélére.

-Sajnálom,hogy olyan szemétségeket vágtam a fejedhez.Nem kellett volna beleütnöm az orromat egy olyan dologba,amiről nem tudok semmit.

-Bizony nem,de mindegy.Felejtsük el!én is megbántam,hogy azt mondtam amit,nem gondoltam komolyan!Csak mérges voltam rád!

-Tudom,és a mai miatt se haragudj!

-Én nem haragszom,csupán nem értem!Egy ilyen gyönyörű lány miért akar véget vetni az életének?

-Van rá okom hidd el..ha nem jössz be akkor talán minden más lenne..lehet jobb lett volna!

-Nem,nem!Ezt verd ki a fejedből!Figyelj,ha elmondod,hogy mi volt a kiváltója ennek az egésznek,megkönnyebbülsz.Remélem ezúttal elfogadod a segítségemet!

-Elfogadom,de ígérd meg,hogy nem említed meg Davidnak és senki másnak se!

-Megígérem!

-Köszönöm!

Rossz érzés volt visszaemlékezni mindenre.Nem nagyon tudtam először megszólalni,egészen addig senkinek sem meséltem a dologról.Ideges voltam mert nem akartam,hogy Fernando sajnáljon,de sejtettem,hogy ezt fogja tenni.Bármennyire is utáltam a szánakozó tekinteteket,muszáj volt elmondanom Nandonak a dolgokat.Ennyivel tartoztam neki a fáradozásáért,szóval mély levegőt vettem és belekezdtem a történetem legelejébe.