Happy New Year!

Szeretnék boldog újévet kívánni minden kedves olvasómnak,kívánom,hogy minden vágyatok teljesüljön,és remélem,hogy idén is olvasni fogjátok majd a blogomat.:)

Boldog Karácsonyt :)

Áldott,békés karácsonyt szeretnék kívánni minden olvasómnak és azt is szeretném megköszönni,hogy a blogomat olvassátok! :)

11.rész

Sziasztok :)
Először is elnézést,hogy ilyen későn jött az új rész,de nagyon elfoglalt voltam,rengeteget kellett tanulnom.De végre szünet van,így az új részt is sikerült meghoznom.
Ezután már csak egy rész van vissza ebből a történetből,de már dolgozok egy következőn,ami egészen más jellegű lesz,és ha minden jól megy akkor az első részt már olvashatjátok belőle a szünetben.Remélem az is tetszeni fog :)

Abby

A leánykérés után összeköltöztünk Nandoval,de az eljegyzésről senki sem tudott.Mi nem akartuk nagy dobra verni,a többiek pedig nem vették észre,úgyhogy szépen titokba tartottuk.
Az elkövetkező félévben nagy változások következtek be.Az egyik ezek közül az együttélés volt,a másik,hogy dolgozni kezdtem,mégpedig apám mellett segéd edzőként.A munka baromira tetszett és ezáltal legalább jobb lett a viszonyom és ráadásul így Fernandoval is több időt tudtam tölteni.Nem mellesleg Nando javaslatára pszichológushoz jártam,hogy könnyebben feldolgozzam a balesetet és ez sikerült is,sőt még a már nevetségessé vált rocker stílusomból is sikerült levetkőznöm egy egészen picit.Minden tökéletes volt egészen egy áprilisi reggelig.A szokásos készülődés közben voltunk,az edzőközpontba igyekeztünk,amikor a fürdőszobában smink igazítás közben hirtelen nagyon rosszul lettem.És a gond az volt,hogy nem ez alkalom volt az első eset,hogy reggel hányinger és émelygés gyötört.
-Liz jössz már?!-kopogott be Nando.
-Mindjárt!-kiabáltam ki idegesen elfojtott hangon.
-Baj van?-kérdezte Fernando.A megérzései természetesen nem csaltak,hiszen valóban baj volt.
-Nem érzem jól magam!-feleltem színlelt nyugodtsággal.
-Már megint?! Kicsim ez nem normális,két héten belül ez a harmadik eset!-jött be Fernando a fürdőbe,én a wc mellett ücsörögtem,mert úgy éreztem,hogy bármelyik pillanatban elhányhatom magam.
-Hánytál?-érdeklődött,majd leült mellém és nyugtatásképp a hajamat kezdte simogatni.
-Még nem,de nemsokára fogok!-mondtam és abban a pillanatban máris viszontláttam a reggelim.
-Bevetted a gyógyszered?
-Be,de a szívgyógyszernek semmi köze ehhez Fer!
-Lehet,hogy van valami káros mellékhatása,vagy csak lehet,hogy szimplán allergiás lettél rá,ki tudja?!
-Az már előbb jelentkezett volna,hidd el!Évek óta ezt szedem és eddig semmi baj nem volt vele!-dőltem hátra megkönnyebbültem,bár a gyomrom továbbra sem volt teljesen rendben.
-Akkor lehet,hogy valami vírus?!-találgatott Nando,de mire ezt kimondta én rájöttem,hogy miért is van mindez.Még engem is sokkolt a felismerés,és annak lehetősége,hogy esetleg terhes vagyok.
-Hát nem érted Fer?!Ez valami nagyon más!-mondtam ki idegesen,Nandonak pedig végre leesett,nem hülye szegény,csak nem tudta hirtelen felfogni.-És késik is már egy ideje.
-Mióta?
-Talán egy hete,de lehet,hogy kevesebb.
-Miért nem mondtad el?
-Mert máskor is volt már ilyen,és eddig eszembe se jutott,hogy esetleg terhes lehetek!
-Jól van,nyugi!Szeretnéd,hogy elmenjek tesztért?
-Igen,légyszíves!
-Rendben.10 perc és itt vagyok!-csókolt meg búcsúzóul majd elment.
Én továbbra is ott ültem,és gondolkoztam.Habár még nem volt készen a teszt,mégis sejtettem,egyszerűen éreztem,hogy mit fog mutatni.Végig simítottam a hasamon,közben nagyot dobbant a szívem.A félelem és az eufórikus boldogság kettőssége kavargott bennem,mikor kinyílott az ajtó.
-Tessék!-nyomta a kezembe a tesztet,jó gyorsan megfordult,mit ne mondjak.-Kettőt hoztam,hátha elcsesznénk egyet!
-Jól tetted,köszi!Akkor én meg is csinálom!
-Szeretnéd,hogy itt maradjak veled?
-Nem,majd kimegyek amíg várunk az eredményre.
-Okés.Itt leszek kint a nappaliban.
Miután Fernando kiment megcsináltam a tesztet,aminek az eredményére várni kellett néhány percet,úgyhogy leültem Nando mellé a kanapéra.
-Ha terhes vagyok,akkor mi lesz?!-kérdeztem kíváncsian.
-Akkor én leszek a legboldogabb ember a világon!-puszilt meg.
-Természetesen én is csatlakozom hozzád,de mi van ha ez túl korai?!Nem terveztünk gyereket...
-De ha a sors így adja,nekem megfelel!
-Nekem is,ne érts félre,csak félek!Jó leszek én anyának?
-Tökéletes leszel Liz!Ne aggódj folyton!
-Kösz Fer,belőled meg nagyszerű apa lesz!Bevallom most már egyre inkább azt szeretném,hogy gyerekünk legyen!
-Én is!Nézd meg az eredményt!-utasított Fernando,mire bementem a fürdőbe.
A sejtésem kiváló volt.Két csík volt a teszten!
-Igen!Nando,Nando! Igen!-ugrottam az ölébe boldogan.
-Terhes vagy?!-nevetett hitetlenkedve.
-Igen!-csókoltam meg szenvedélyesen.
-Ez életem legszebb napja!-suttogta a fülembe.
Ezután a biztonság kedvéért megcsináltam még egy tesztet,és mikor az is ugyanazt mutatta eszméletlenül örültünk.Aztán Fer javaslatára dokihoz mentünk,aki megerősítette a terhességemet,és rengeteg fontos tudnivalót elmondott úgy egészében mindenről.Az egész délelőttünk ráment erre,de szerintem egyikőnk sem bánta.
-Az első néhány hét kritikus,úgyhogy egyenlőre senkinek sem szabad elmondanunk!-figyelmeztettem a szerelmemet,mikor beültünk a kocsiba.
-Pedig apádnak még ma muszáj lesz elmondanunk!Már tízszer hívott és legalább öt üzenetet küldött,hogy mégis hol vagyunk.Totál kiment a fejemből az edzés!
-Nekem is,de ez érthető!
-Hát az!-simított végig a hasamon.-Na de irány a Stamford!
Nando a stadion felé vette az irányt,közben persze végig a gyerek volt a téma,meg az,hogy hogyan mondjuk el apámnak,hol is jártunk a tréning helyett.Még az autóban megfogalmaztuk ezt a terhesség ám ezt a csodás mélyreható szöveget azonnal elfelejtettük,mikor megálltunk a Stamford gyepén a dühben fortyogó Mourinhot.Egyedül volt ott,mivel az edzésnek már rég vége volt,mindenesetre azért örültem volna,ha van még ott egy ember.Úgy valószínűbb lett volna,hogy nem akar minket kinyírni,de így?!Azt hiszem mindketten beszartunk attól az eszelős tekintettől!
-Mi a fenét képzeltek magatokról?!Attól,hogy a lányom vagy Elizabeth még nem megengedett,hogy ne jelenj meg edzésen,neked Fernando meg pláne nem!Remélem tisztába vagytok vele,hogy ennek meg lesz a következménye,nincs kifogás,sem pedig indokok!Világos voltam?!-üvöltötte mérgesen.
Hát való igaz,apám nem ismert komolytalanságot,ha fociról volt szó,sőt olyannyira a futballnak élt,hogy még a magánélettel sem keverte.De nem volt más választásom,valahogy muszáj volt burkoltan felhasználni ellene a lányod vagyok című kártyát.
-Bocs apa,csak reggel rosszul lettem és Nando lement nekem a gyógyszertárba,meg elvitt orvoshoz!-mondtam cselesen,tudtam,hogy ezzel megtöröm a jeget.
-Mi volt veled Lizzie?!Minden rendben,jól vagy?
-Persze apa,ennél jobban nem is lehetnék.A rosszullétemnek csupán egy kedves kis jövevény volt az okozója.-utaltam a terhességemre,apámnak persze rögtön leesett,hogy mire célzok.
-Nagypapa leszek?-kérdezte meghatódva.
-Igen.-felelte Nando mosolyogva,aztán megpuszilt.
José elmosolyodott,majd örömkönnyek jelentek meg a szemében.Sosem láttam olyan boldognak,mint akkor.Össze-vissza ölelgetett minket.
-Gratulálok gyerekek!És üdvözöllek a családban Fernando!-fogott kezet vele apám.
-Köszönöm José!-viszonozta a kézfogást örömtelien.
Mindnyájan mosolyogva beszélgettünk tovább,de én legbelül nagyon aggódtam.Féltem,hogy elkiabáltuk ezt a terhességet.Nem akartam,hogy a végén olyan történjen,amit nem tudnék feldolgozni...Hirtelen nagyon igaznak véltem azt a mondást,hogy ne igyunk előre a medve bőrére,hiszen bármi megtörténhet,nem igaz?!...

10.rész

Nandoval leültünk egy asztalhoz egy étlapot nézegettünk,majd hívtunk egy pincért.És a baj ekkor érkezett meg.A pincérnő ugyanis Anna volt,Vanessa és Santiago külföldön élő nővére.
-Lám-lám Elizabeth úgy látom nem nagyon viselt meg a baleset!Itt randizgatsz,miközben a sírba jutattad mindkét testvéremet egy éve!-jegyezte meg Anna,mire Fer arcára kiült a döbbenet én pedig nem tudtam mit mondani.Ramosnak igaza volt,már nagyon rég el kellett volna mondanom mindent Fernek,akkor talán nem nézett volna ekkorát.
-Nézd Anna megértem,hogy utálsz és én is magamat,de hidd el,hogy sajnálom!Bárcsak tehetnék még valamit annak érdekebén,hogy ők is itt legyenek,de már nem tudok!-feleltem elfojtott hangon.
-Akkor kellett volna helyesen cselekedned Elizabeth,talán még élnének a testvéreim!De te ehelyett inkább a magad szánalmas életét mentetted meg!Gyilkos!-mondta enyhén hangosan,erre már nemcsak Fernando bámult minket összezavarodottan,hanem szinte mindenki.
Baromi kínos volt,ezért csak felálltam és sírva kirohantam az étteremből.Aztán végig futottam a sötét utcákon zokogva,olyan távol akartam kerülni onnan amennyire csak tudtam.De egy idő után szorítani kezdett a mellkasom,úgyhogy le kellett ülnöm egy padra.Teljesen egyedül voltam,csak a szipogásomat lehetett hallani,aztán hirtelen egy ismerős hang megtörte a csendet.
-Liz!Lizzie!-kiáltotta Nando,miközben futott.
Nem feleltem,mert nem volt értelme.Már tudta az igazat,én meg azt tudtam,hogy ezért el fog hagyni.
-Hát itt vagy!-ült le mellém,majd magához ölelt.-Mi volt ez az egész?
-Gyilkos vagyok Fer!-nyökögtem sírva.-Menj el te jobbat érdemelsz nálam!Gyerünk menj már!
-Nem megyek el Liz!Én csak azt kérem,hogy magyarázd el a dolgokat!
-Ha elmondom,akkor szakítasz velem!
-Nem fogok,mert biztos,hogy nem vagy gyilkos!
-Miért vagy ebben ilyen biztos?
-Mert ismerlek Liz.Tudom,hogy nem lennél képes megölni egy embert!
-Nem egyet,kettőt!-jegyeztem meg keserűen erős szarkasztikussal.-Megöltem a két legjobb barátomat,pont egy éve történt...A teljesen új kocsimban ültünk,amikor a kereszteződésből kikanyarodott egy Mercedes és belénk jött.Elrántottam a kormányt,de nem tudtam elkerülni az ütközést.A kisteherautó az árokba taszított minket...Csak annyi maradt meg,hogy Santi üvölt,hogy tegyek valamit...én cselekedtem,de nem jól.Mert ha a másik irányba fordítom el a kormányt,ők még itt lennének....de sajnos nincsenek,a helyszínen életüket vesztették az én hibámból!-meséltem el a történetet sírva-A sírjukhoz mentem ma Madridba!
-Liz miért nem mondtad el?Azt hittem őszinték vagyunk egymáshoz ennyi idő után!
-Hát ezért nem beszéltem róla!-álltam fel dühösen a padról.-Mert tudtam,hogy ezt kérdezed majd és azért kérded ezt,mert ha tudtál volna a balesetről,akkor már rég nem lennénk együtt!
-Liz ez hülyeség....én szeretlek és ezen az sem tudna változtatni,ha te lettél volna a vétkes,de nem voltál!
-Hogy szerethetsz engem még ezek után is?
-Úgy,hogy te egy nagyszerű lány vagy.Csak túl sok falat vontál magad köré a karambol és az apád miatt...de én már át tudtam törni ezeket a falakat,és megismertem az igazi Elizabeth Rachel Mourinhot.Aki rabul ejtett a csodaszép hangjával,a focitudásával,az eszével és a humorával meg persze a gyönyörű külső se volt hátrány!-puszilt bele a nyakamba,miközben a kezét a derekam köré fonta.-Egyszerűen szeretlek Lizzie a balesettel vagy anélkül,csak az fáj,hogy nem mondtad el...de ne, haragszom,megértem!
-Hogyan tudsz ilyen lenni Fer?!Túl jó vagy hozzám!A mi kapcsolatunk olyan,mintha az angyal járna az ördöggel.Rövid távon ez nem akkora gond,de hosszú idő elteltével az ördög egyszer csak megrontja a tökéletes angyalt!Rossz hatással leszek rád Fernando!
-Nem!Én túl rossz lennék angyalnak,te pedig túl jó ördögnek!Éppen ezért az a legjobb ha együtt maradunk!Örökre...Tudod volt már néhány barátnőm,de egyiknél sem éreztem azt,amit veled!
-Mire gondolsz?
-Arra,hogy én már itt,most képes lennék megkérni a kezed és összeházasodni veled!-vallotta be,mire belőlem kibukott egy kacaj.Talán azért mert nem hittem,hogy komolyan gondolja Fernando mindezt azok után.
-Ez őrültség Nando!
-Tudom,de én őrült vagyok!-nevetett és csókot lehelt a vállamra,majd egyre lejjebb haladt.-Szóval mit mondasz?
-Azt,hogy ez még túl korai....A baleset még nem olyan régen volt....
-Nem foghatsz erre mindent!Élned kell!És attól,hogy tovább lépsz még gondolhatsz rájuk...amint ránézel a kezedre úgyis eszedbe fog jutni!De ez nem baj!Csak tedd meg végre az első lépést a boldogság felé!
-Már megtettem!Ezért vagyok itt,veled!
-Akkor miért olyan nehéz kimondani azt,hogy igen vagy nem??
-Mert mi van,ha nem jól cselekszem?!Ha még nem állok készen erre vagy,ha nem helyes ezt tennem most még??
-Csak hallgass a szívedre és az alapján válaszolj!Santiago és Vanessa ott van fent és látnak téged.Egy dolgot akarnak,hogy boldog légy és hidd el,hogy ez így van!
Lehunytam a szemem,elmorzsoltam egy utolsó könnycseppet a volt szerelmem és a volt legjobb barátnőm miatt aztán feleltem a kérdésre.
-Igen!-néztem bele elszántan Nando szemébe,majd szenvedélyesen megcsókoltam.
-Nincs gyűrű!-húzódott el tőlem Fernando egy percre.
-Nem érdekel!Nekem elég,hogy itt vagy és segítesz nekem,hogy végleg túltegyem magam a baleseten.Ez többet ér minden drága gyűrűnél!
-Nem minden nő gondolná így,örülök,hogy te más vagy!
-Én is örülök,hogy nm vagy olyan,mint a többi pasi!Szeretlek Nando!-feleltem mire ő elmosolyodott,aztán megcsókolt és persze ő is kimondta a legszebb szót a világon nekem.
Nem gondoltam volna,hogy Santiék tragédiája után 1 évvel egy parkban fogok állni Fernando Torressel,aki 3 hónap együttlét után kérte meg a kezemet.Valóban őrültség és képtelenség,de mégis gyönyörű!És ekkor végre megértettem az okát,hogy miért maradtam a földön....Az ok Fernando volt.Akivel azért találkoztam,hogy megmutassa,hogy milyen az igaz szerelem.Mert,hogy a miénk az volt ahhoz kétség sem férhet...De ki tudja mit rejt a jövő?!

9.rész

Az első randi után igazán jól alakult az életem.Nandoval egyre közelebb kerültünk egymáshoz,szépen lassan építgettük a kapcsolatunkat,aminek azt hiszem apám örült a legjobban,rajtunk kívül persze.Miután hazajött Olaszországból teljes mértékben a Chelseare koncentrált,így sikerült megnyerniük a bajnokságot.Azon a májusi estén hatalmas buli volt,ez volt az első éjjel,hogy ágyba bújtam Nandoval 3 hónap együttlét után.Tehát minden okom megvolt az örömre.Boldog voltam.De ez az érzés egy szempillantás alatt elillant július 26-án.A baleset egy éves évfordulója volt ez.Reggel szomorúan ébredtem és semmi sem érdekelt.Fölkaptam egy fekete ruhát a bakancsomat,elvégeztem a szokásos reggeli teendőket aztán lementem a konyhába.Apám már ott várt.Mikor meglátott szóra nyitotta a száját,de végül nem tudott mit mondani.
-Elmegyek ma Madridba.10-kor indul a gépem!-közöltem.
-Rendben.Mikor jössz vissza?
-Este,elég későn,talán éjfél körül.
-Oké!Cris tud arról,hogy mész?
-Persze.Ő vette a jegyet nekem.Most megyek,mert még a végén elkések!
-Menj csak!Vigyázz magadra!-ölelt meg.-Boldog szülinapot!-suttogta a fülembe.
-Ez már sosem lesz boldog nap számomra!
-Tudom.-bólintott.
Miután összekészítettem a cuccom José elvitt a reptérre.Ott várnom kellett kicsit,de ez nem okozott gondot,ahogy a repülőút sem.Csak agyaltam,és néha-néha a telefonom kijelzőjére pillantottam,ami 3 nem fogadott hívást jelzett Fernandotól.Nem mondtam meg neki,hogy Madridban leszek,mert még mindig nem tudott a balesetről.Nem mertem elmondani,féltem,ha megtudja elhagy.És nem akartam elveszíteni.Ez az egész hazugság még jobban nyomasztott,és persze az is,hogy 365 napja halt meg Vanessa és Santi.
Közvetlenül landolás után fogtam egy taxit és rögtön a temető felé vettem az irányt.Santi és Vani sírján friss virágok voltak,melyek mellé helyeztem egy-egy szál rózsát.Aztán leültem a két sír közötti padra és bámultam magam elé,miközben emlékeket idéztem fel.Végig gondoltam az elmúlt 1 évet is,és tulajdonképpen mindent.Ültem ott és magamba roskadva sírtam.Fogalmam sincs mennyi idő ment el ezzel,csak arra eszméltem fel,hogy valaki helyet foglal mellettem.Ekkor felnéztem és Sergioval találtam szembe magam.
-Tudtam,hogy itt leszel!-mondta,majd megölelt.
-Hol máshol lennék?
-Mondjuk Nandoval....mondtam már,hogy nem szabad ennyire ragaszkodnod a múlthoz,a jelenbe kell élned!
-De Sese azt nem várhatod el,hogy a mai napon önfeledten bulizzak Nandoval!
-Én nem azt mondom,hogy meg se emlékezz Santiék haláláról,hanem azt,hogy ne ücsörögj itt egész nap,mert ez nem segít rajtuk!Inkább élned kéne,a barátoddal lenned,aki baromira szeret és aggódik érted!Már vagy ezerszer hívott téged,de nem vetted fel,olyannyira kétségbeesett Nando,hogy már engem keresett,azért,hogy mégis mi van veled!Ezzel Fernando a tudtán kívül elárult téged!Innen jöttem rá,hogy még mindig nem mondtad el neki.Ugye nem tévedek?-nézett rám rosszallóan.
-Nem.Félek...mi van ha szakít velem?Ki akarna egy gyilkossal járni?
-Lizzie ezt már számtalanszor megbeszéltük!Nem vagy gyilkos,nem te voltál a hibás!Nem miattad halt meg Santi és Vani!-hangsúlyozta a 'nem' szócskát Sergio.
-De részben én tehetek róla!Talán ha a másik irányba rántom el a kormányt....-kezdtem,de Sergio félbeszakított.
-Elég!Fejezd be!Ugyanott vagyunk,ahol egy éve!Figyelj Liz,ha te lettél volna a vétkes,akkor te ülnél rács mögött és nem a kamion sofőr.De ő van sitten,mert elaludt a kormánynál,ezt te is tudod!Úgyhogy ne okold magad!
-Talán igazad van....
-Nem talán,hanem biztos.Ami pedig Nandot illeti,mond el neki minél hamarabb,mert ha nem teszed akkor megtudja mástól...az meg nagyon nem lesz jó!
-Tudom!Elmondom neki,ígérem!
-Jól van!
-Tényleg szeretem Fernandot,nem tudom mi értelme lenne élnem nélküle!-mondtam és teljesen komolyan gondoltam.
-Ő is szeret,amint már mondtam nagyon fontos vagy neki,ezt biztosan tudom.Jó barátom,sokat mesélt rólad....Amúgy valószínűleg Nando az oka,hogy túlélted a karambolt.A sors azt akarta,hogy megismerkedjetek!De ne feledd,amit ad az élet azt el is veheti,ha nem vigyázol rá!Éppen ezért most gyere menjünk el Cristianoékhoz,aztán menj vissza Londonba,hogy minél előbb beszélhess Fernandoval!Rendben?
-Igen.-bólogattam és hagytam,hogy Serg magával rángasson a temető kapuja felé.Mielőtt azonban kiléptünk volna azon,visszanéztem a sírra és suttogva megszólaltam.-Szeretlek titeket!Sosem felejtelek el benneteket!-töröltem le a könnyem,majd beültem Ramos kocsijába aztán Crisék háza felé vettük az irányt.
Amikor beléptünk a házba ott várt minket Irina,Cris,Rubio és a kis 4 hónapos Ramos Junior meg persze anyám.Mindenki ott volt,aki azelőtt egy éve is..és minden ugyanolyan volt mint akkor.A kezükben ajándékok voltak az asztalon pedig torta.Nem értettem hogy tudnak úgy tenni mintha minden rendben lenne?Dühös voltam rájuk emiatt és Sergio is.Láttam az arcán,hogy ő erről az egészről nem tudott.
-Ezt most miért kellett srácok?-kérdezte Sese mikor én már se szó se beszéd nélkül felrohantam az egykori szobámba.Így a választ már nem hallottam.
Csak leültem a földre és próbáltam felfogni,hogy ők miért nem törődnek a balesettel?
-Lizzie,sajnálom!-foglalt helyet mellettem Cris.-Mi csak jót akartunk.Azt,hogy kicsit elfelejtsd a karambolt!
-Nem fogom elfelejteni!Főleg aznap nem,amikor éppen egy éve történt!Lehetetlent kérsz,és őszintén rosszul esik,hogy próbálsz úgy tenni mintha meg se történt volna az,ami tavaly ilyenkor volt!
-Azt hittem,hogy neked úgy jó,ha így teszek!
-Nem ez így nem jó!Itt semmi sem jó...minden rossz it Madridban,még a levegő vétel is nehéz!Vissza kell mennem Londonba,nem bírok tovább ebben a városban lenni...Minden pont olyan,mint a baleset napján!
-Ne haragudj ránk Liz!Ne menj el!
-Nem haragszom,csak el kell mennem most!Amit akartam,azt megcsináltam itt,viszont épp itt az ideje annak,hogy elmenjek!Nando vár rám!
-Értem.De maradj még egy kicsit,kérlek!
-Jó,oké,de csak fél órára!-adtam be a derekam,de nem szívesen tettem.
Ezután lementünk.A családom már várt ránk.Átadtak néhány ajándékot,aztán beszélgettünk pár felületes dologról.A hangulat rideg volt.Mindenki érezte,hogy ez nem egy igazi szülinap.Szabadulnom kellett onnan!Sergio is pont ezt szuggerálta a szemével.
-Indulnom kéne!-álltam fel hirtelen.
-Nem maradsz tovább?-kérdezte a bátyám.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
Miután elköszöntem mindenkitől,megfogtam az ajándékaimat és Sergio és Cristiano társaságában elautóztunk a reptérre.Egészen a gép indulásáig velem maradtak,így esélyem se volt felhívni Nandot,aki már több mint harmincszor hívott,de a családom meg a temető miatt mindannyiszor kinyomtam.
-Beszélj vele!És mindent mondj el neki!-súgta Sergio a fülembe.
-Oké.-feleltem,majd a tőlük kapott ölelés és puszi után felszálltam a gépre.
Útközben sokat agyaltam,hogy mégis hogyan magyarázom el Nandonak,hogy miért nem vettem fel a telefont és azt sem tudtam,hogy milyen módon tálaljam neki a balesetet.Féltem,hogy elhagy,pontosabban rettegtem.
A repülő este hétkor landolt Londonban,ezután rögtön Nando háza felé vettem az irányt.Bekopogtam és vártam,hogy kinyissa.Amikor ez megtörtént szégyenkezve álltam előtte és egyszerűen nem bírtam belenézni a csokoládé barna szempárba.
-Sajnálom,hogy nem tudtál elérni!
-Én is.Hol voltál?Aggódtam érted!-lépett közelebb hozzám és megfogta a kezem.
-Madridban,Cristianoval!Ne haragudj kérlek!
-Nem haragszom,de azért szólhattál volna.Ebédet terveztem mára veled,de akor legyen vacsi,elvégre szülinapod van!-mosolyodott el édesen.
-Nem felejtetted el?!
-Dehogyis!Ezt pedig neked vettem!-húzott elő a zsebéből egy kis dobozt,ami egy gyönyörű ezüst szív alakú nyakéket rejtett.
-Ez gyönyörű Nando!-jelent meg egy őszinte mosoly az arcomon,ez csak Nandonak sikerült kihoznia belőlem aznap.
-Örülök,hogy tetszik.Felrakjam?
-Hát persze.-tűrtem el a hajamat,Fernando pedig két másodpercen belül a nyakamba rakta.-Köszönöm-csókoltam meg.
-Nincs mit.Akkor vacsorázunk?
-Igen.-kulcsoltam rá az ujjaimat Nandoéra,majd gyalog elindultunk egy étterem felé.
Ez idő alatt sokat beszélgettünk és persze elhatároztam,hogy elmondom neki a múltamat.Joga volt tudni.De mielőtt belekezdtem volna meg akartam várni a megfelelő percet.Gondoltam,majd a kajáldában elmesélek neki mindent...ezzel a döntéssel hatalmas hibát követtem el.Ahogy az étterembe értünk bebizonyosodott,hogy túl sokáig vártam.A katasztrófa elkerülhetetlen volt....

8.rész

Az első néhány lépést csendben tettük meg.De ez most nem igazán zavart,ez inkább jóleső némaság volt.Csak sétáltunk egymás mellett,olykor-olykor pedig mosolyogva összenéztünk.Viszont ezt egy idő után mindketten meguntuk,úgyhogy társalogni kezdtünk.
-Hova megyünk Nando?
-Egy hangulatos étterembe.Itt van a közelbe,nem messze.-felelte ,majd néhány rajongója felismerte és azonnal képet csináltak vele,meg aláírást kértek tőle.Ezzel legalább 10 perc elment.
-Látom szeretnek téged az emberek!
-Hát igen.-pirult el.-Pedig most nem vagyok formában...nagyon nem!Apád szerint ennek a nagy nyomás az oka,úgy gondolja,hogy ezért nem tudom élvezni már a játékot annyira.
-Pedig a foci élvezete a legfontosabb!Attól jobb dolog nincs,mikor felmész a pályára,játszol és gólt rúgsz!Csak erre az örömteli érzésre kell gondolnod és nem a gyűlölködőkre!
-Igazad van!De honnan tudod milyen érzés gólt szerezni?-érdeklődött döbbenten.
-Évekig fociztam.-mondtam sóhajtva.
Nando annyira meglepődött,hogy megállt és csak értetlenül bámult rám.
-Te?Tényleg?
-Igen.Miért,ennyire hihetetlen?
-Aha.-válaszolta mosolyogva.-Nem tudlak elképzelni a pályán...
-Oh ezen könnyen tudok segíteni!-ragadtam meg a karját és elkezdtem a másik irányba húzni.
Utáltam,ha egy srác megmosolyogta a focis múltamat.Mert én mindig is komolyan vettem a futballt.Ez volt az életem.Még akkor is ha már nem űzhettem ezt a sportot.
-Ööö Lisa most mégis hova viszel?
-Szerinted mégis hova?!Az edzőközpontba!Na gyere!-rángattam a kezét.
-Mégis minek?
-Bebizonyítom,hogy igenis tudok focizni!
-Lizzie muszáj ezt este kilenckor?
-Igen!Vagy talán félsz,hogy egy lány jobban tud cselezni,mint te?!-kérdeztem felvont szemöldökkel kacér vigyorral az arcomon.
-Dehogy!Menjünk inkább!
Fernando kihívásnak vette ezt,én pedig annak is szántam.15 perccel később már ott álltunk a Cobham tréning központ kapuja előtt,ami természetesen zárva volt.Ezért rögtön a táskámhoz nyúltam.Csak ekkor tűnt fel,hogy egész addig Nando kezét fogtam.Egy kicsit elpirultam,de aztán visszazökkentem a valóságba és bementem a kapun.
-Oké Nando!Most felkapok valami zoknit meg cipőt,és utána elkezdhetjük a mérkőzést.
-Rendben.
Beléptem a kis kő épületbe előkerestem egy zoknit,ezután találtam egy látszólag rám jó cipőt,amit kint a padon fel is vettem.Meglehetősen furcsán néztem ki a fekete feszülős szoknyámban és a stoplis lábbelimben,de nem igazán érdekelt.
-Ez így állati hülyén néz ki!-röhögött Fer.
-Röhögj csak!De tudod az nevet,aki a végén nevet Fernando!-léptem közel hozzá és a kezemet a nyaka köré fontam.
Nando a derekamnál fogva még közelebb húzott magához és nagy barna szemével az arcomat fürkészte.Álltam a tekintetét ismét,de közben idegesen harapdáltam az ajkamat.Tudtam,hogy meg akar csókolni.De én ezt még nem akartam.Élveztem minden percét annak,hogy idegesíthettem.
-Gyerünk játszani!-súgtam a fülébe.
Nando kizökkent a bámulásból,majd mindketten egyszerre léptünk a gyéren megvilágított pályára.Amíg én levettem a bőrdzsekim és ledobtam a táskámat meg a cipőmet egy padra,addig Fernando megfelelő labdát keresett.Amire hamar ráakadt így hát kezdőzhetett a játék.Egy darabig csak cselezgettünk,ami Nando megdöbbenésére ment nekem.Ezután kapura lőttünk,majd dekáztunk.Aztán újra az egészet.Még egyszer és még egyszer.Ahogy futottam és rúgtam a labdát mindenről megfeledkeztem.Csak én léteztem a foci meg persze Nando.Csodálatos érzés volt.Nevettem és boldog voltam.Úgy éreztem,hogy végre élek!Elvesztettem az önkontrollt.Elfelejtettem,hogy 10 perc foci még nem árthat,de 40 perc viszont már igen...Levegő után kapkodva rogytam a földre,a szívem kalapált,a fülemben pedig dobolt a vér.A hányinger és az ájulás kerülgetett,pont,mint mikor 14 éves voltam.
-Lizzie minden rendben?Jól vagy?-hajolt fölém idegesen Nando.
-Hozd...ide..a táskámat...kérlek!-nyökögtem ki a szavakat nagy nehezen.
A látó köröm kezdett elsötétülni,a szemem előtt egyre több pont jelent meg,éreztem,hogy nem sok van hátra az ájulásig.Mire Nando odaért hozzám a táskámmal,a mellkasomban már megjelent az ismerős szorító érzés.
-Lizzie hívjak orvost?
-Nem.-vetettem oda,miközben idegesen kutattam a gyógyszerem és a vizes flakonom után.Szerencsére hamar megtaláltam,úgyhogy fogtam a kis pirulát és bevettem.Ezután kiterültem a zöld gyepem ,lehunytam a szemem és megpróbáltam nyugodtan lélegezni.Tudtam,hogy a gyógyszer perceken belül hatni fog.
-Mi volt ez az egész?-érdeklődött aggódva Nando.
-Az ok,amiért nem vagyok focista!-nevettem fel keserűen.
-Beteg vagy?!-feküdt le mellém a fűre a szemében,pedig rémület jelent meg.
-Inkább rendellenességnek mondanám.A szívem...-közöltem letörten.-Emiatt kellett befejeznem a focit.14 voltam,ekkor már 7 éve űztem ezt a sportot,nem bírtam felfogni,hogy a szüleim miért nem a műtétet választották.Máig sem értem!
-Csak jót akartak!Egy ilyen műtét nagyon veszélyes lehet,főleg tini korban.
-Tudom,de akkor is....Ronaldonak csináltak egy hasonló beavatkozást!Jó az igaz,hogy az ő baja nem volt ilyen komoly...Csak mégis csalódás volt,hogy muszáj volt feladnom a focit.Talán,ha a szüleim megengedik a műtétet minden más lett volna....
-Ha ennyire akarod ezt,akkor miért nem csináltatod meg?Most már felnőtt vagy,nem kell a szüleid engedélye.
-Ez igaz....nem is olyan régen úgy gondoltam,hogy megcsináltatom.Nem féltem a kockázattól,a haláltól.De most már más a helyzet.Van mit vagyis inkább kit veszítenem!-vallottam be őszintén,ami még engem is meglepett,hiszen erről előtte senkinek sem beszéltem.
Bár a baleset után sokáig nem érdekelt a halál,sőt azt kívántam néha,hogy bárcsak meghaltam volna,de aztán nagyot fordult minden.Nem akartam dacolni a sorssal,hiszen attól,hogy egyszer életben hagyott nem jelentette azt,hogy másodszorra is ezt teszi,sőt...Másrészről meg nem akartam szomorúságot okozni a halálommal a bátyámnak,vagyis inkább a bátyáimnak,akik annyi mindent tettek értem.Még akkor is,ha nem vagyok a vérszerinti rokonuk.Anyukámnak se akartam fájdalmat okozni,hiszen szenvedett ő már eleget életében.És titkon apámat is féltettem...Meg hát nem akartam elveszíteni az egyetlen embert,aki közeledni próbált hozzám.Úgyhogy elvetettem a műtétet,mint lehetőséget.
-Értem,és természetesen nagyon sajnálom,hogy így alakult a karriered Lisa.
-Nem kell!Most kezd jó fele menni...tetszik az edzősködés...Na de most már túl sokat beszélünk rólam,most mesélj te!
Nando beszélni kezdett a gyerekkoráról és a fociról.Közbe persze én is szóhoz jutottam és elregéltem apámék válását és a balhés korszakomat.Meg persze szóbakerült a depresszió is,amiből mindkettőnknek bőven kijutott.Nekem az első fázisa 14 évesen volt,a másodikról nem ejtettem szót.Nandonak pedig a Chelseas karrierje elején volt,mikor nem ment neki a játék és ráadásul a barátnője is faképnél hagyta.De nemcsak szomorú dolgokról beszéltünk,hanem vidámakról is.Az idő így gyorsan elment.
-Hány óra van Fer?
-Fél egy!Későre jár...menni kéne!-állt fel.
-Igen!-húzott fel Nando a földről,a szeme ezután a kezemre,vagyis a tetkóimra tévedt.
-Vanessa és Santiago?Ők kik?
-Majd elmondom egyszer,de nem most...kicsit később!
Nando bólintott,szerintem érezte,hogy egy gyógyuló félben lévő sebet szakít fel ezzel a kérdéssel,úgyhogy szótlanul vette tudomásul a válaszomat és inkább fel segítette rám a bőrkabátomat.Miután átváltottam a cipőmet,mindent gondosan a helyére vittünk ,aztán bezártuk az edzőpálya vaskapuját.
A hazafelé úton Nando rákulcsolta az ujjait az enyémre.Először a pánik fogott el ettől,de végül jóleső érzés töltött el és tovább fecsegtem egészen apám házáig.Ott a kapunak támasztottam a hátam és beállt köztünk a kínos csend.Tudtam,hogy Fernando az első randevú végi szokásos csókra vár,de ez nekem még túl gyors lett volna.Nemrég halt meg az úgymond barátom nem csókolgathattam rögtön mást.Korai volt ez számomra,idő kellett még nekem.Fer ajka már majdnem az enyémre tapadt,amikor megszólaltam.
-Nem tudom megtenni,még nem!Sajnálom...
Nando kicsit meghátrált,mikor ezt kimondtam,de továbbra is fogta a kezemet.
-Nézd Nando,nekem nagyon kemény volt a múltam,te még csak a felét sem tudod ennek...Úgy érzem nem lenne tisztességes ha őrült gyorsan beleugranék egy kapcsolatba.Nem állok készen erre!Szeretnék lassan haladni,hogy újra tudjak bízni az emberekben.És szépen fokozatosan akarom megmutatni az igaz énemet.Tudom hülyeség ez az egész lassúság meg titokzatosság,de a sebeim még túl frissek és ezért van szükségem az úgynevezett maszkra is.Bármelyik másik lány megcsókolna most rögtön és az első perctől fogva elmondana mindent a múltjáról.De én erre nem vagyok képes!Hidd el jobban járnál valaki mással!
-Lehetséges,de én mindig is az olyan különc lányokat szerettem,mint amilyen te vagy.A titkok mindig izgattak,a lassúság pedig vágyat keltett bennem eddig minden alkalommal,szerintem most sem lesz ez másképp!Nincs ezzel így semmi gond Lisa,nekem is jó így!-mosolyodott el,majd nyomott egy puszit a homlokomra.Erre én mosolyra húztam a számat és elpirulva megöleltem Nandot.

-Köszönöm!-suttogtam.
-Nincs mit!-felelte.-Jó éjt Lizzie!
-Neked is Nando!
Miután bementem a kapun még egy jó ideig álltam ott az arcomra fagyott vigyorral.Végre úgy éreztem,hogy kezdetét veszi az életemben valami új dolog,valami nagyszerű és én készen álltam erre,vagyis a boldogságra...a kérdés már csak az volt,hogy sikerül-e?...

7.rész

Apám a rákövetkező hétfőn elutazott,én pedig egyedül maradtam,amit egyáltalán nem bántam.Volt időm gondolkozni az életemről,legalábbis a maradék még el nem csesződött részéről.Ez kitöltötte az időm nagy részét,a többi felesleges órámban,pedig az edzőpályán dekkoltam a csapattal.Az első egy hétben tartottam Dave segítségével persze,jó néhány edzést a Chelseanek ,ezután pedig rendszerint néhány játékossal elmentünk valahova dumálgatni.Egész jól megismertük és megkedveltük egymást,igazán jól elvoltam velük,de legfőképp Fernandoval.Egyre több időt töltöttem kettesben a spanyol csatárral,és kezdtem egyre közelebb kerülni hozzá.De csak barátilag.Mert Fernando nem kísérelte meg többször a csókot,emiatt egy kicsit szomorú is voltam.Még annak ellenére is,hogy tudtam ez így helyes Santival szemben.Már magam előtt sem voltam képes titkolni,hogy egy kicsikét vonzódom Fernandohoz.Ha vele voltam mindig mosolyogtam ,és önmagam voltam...ő más volt mint a többi srác.Vagyis ezt hittem egészen addig,míg le nem sétáltam az öltözőkhöz,hogy megvárjam a fiúkat.Legalább 10-15 percet álldogálhattam az öltözők előtt,de senki nem jött ki.Így hát bekopogtam,majd benyitottam.
-Na jöttök már?-kérdeztem a padon üldögélő srácoktól..Már épp válaszolni akart volna Oscar,amikor a zuhanyzók felől meghallottuk Azpilicueta döbbent kérdését.
Nando,te komolyan le akarod fektetni Lisát?-érdeklődött Azpi röhögve,mire a helyiségben síri csend lett.
Mindenki meglepődött,főleg én.Másodpercekig szóhoz sem tudtam jutni.Sosem képzeltem ilyet Nandoról.Éppen ezért fájt annyira.Szinte hallottam.ahogy a szívem darabokra törik.A szemembe könny szökött,majdnem teljesen elgyengültem és annak sem volt sok híja,hogy még ott a csapat előtt darabokra hulljak.De szerencsére sikerült tartanom magam,inkább hagytam,hogy a düh hatalmasodjon el rajtam.Ahogy kinyílt az ajtó,ami mögött Fernando és Cesar volt,ekkor hallottam meg Nando hangját.
-Nem mondom,hogy nem,de...-kezdte,viszont én olyannyira mérges voltam rá,hogy egyszerűen elé álltam és mit sem törődve azzal,hogy egy szál törölközőben van megpofoztam.Nandot ez baromi váratlanul érte.
-Mindent hallottam!Egy szemét köcsög vagy Nando!Végig csak erre ment ki a játék,igaz?!
-Uramisten Lizzie!Dehogyis!Félreérted!-magyarázta kétségbeesetten,de én nem hittem neki.
-Na persze!Mégis mit lehet ezen félreérteni?!-érdeklődtem gúnyosan,de a reakcióját már nem vártam meg,kirontottam az ajtón és a parkolóhoz rohantam.Ott beültem apám kocsijába és hazamentem.Otthon egy cigi elszívása közben elsírtam magam.Már azt gondoltam,hogy az életem helyrejött,erre tessék...Olyan váratlanul ért Azpi kérdése.Ha nem a saját fülemmel hallom,talán el se hiszem.Nando mindig olyan kedves és figyelmes volt velem és valóban olyan szerényen viselkedett,ahogy az újságok állították,nem gondoltam,hogy csak azért teszi,mert ágyba akar vinni.És,hogy őszinte legyek nagyon rosszul esett ez.Külsőleg lehet,ilyen csajnak tűntem,aki mindenben benne van,sőt biztos,hogy egy utolsó kis csitrinek látszottam az aprócska fekete ruháimban és több réteg sminkemmel.A kinézetemre,pedig még rátett egy lapáttal az,hogy néha meglehetősen bunkó és flegma voltam.De ez csak álca volt.Egy maszk,melynek segítségével elrejtettem az igazi,törékeny és sebezhető,a múltjával elszámolni nem tudó Lisát.Ahogy egyre jobban megismertem Nandot,úgy kezdett repedezni az álarcom.Már majdnem megmutattam neki,hogy ki is vagyok valójában,amikor megtörtént ez az egész..Így hát ismét kőkeményen kezdtem védeni magam és ezúttal még erősebb és áttörhetetlenebb falat húztam magam köré.Mérhetetlenül gyűlöltem Fernandot,amiért ezt tette velem.Féltem,hogy ha meglátom nem leszek képes uralkodni a haragomon.Ezért muszáj volt lenyugodnom.Szóval elpusztítottam még néhány szál cigit,gyarapítottam az elhasznált papírzsepi kupacot és főztem magamnak egy nyugtató teát,amit a kanapén kezdtem kortyolgatni.A módszer kezdett beválni.A szívverésem lassult és a dühöm is csillapodni látszott.Kezdtem elfogadni,hogy az én sorsom az örök magány és szomorúság.De világomból sikerült kizökkentenie az ajtó csengőjének.Nagy nehezen odavonszoltam magam és kinyitottam.De bár ne tettem volna,hiszen előttem Fernando állt.Egy pillanatra ránéztem összehúzott szemekkel,viszont azt már nem hagytam,hogy megszólaljon.Egyszerűen bevágtam az orra előtt az ajtót.Ha nem ezt teszem,akkor egyikünk se járt volna jól.
-Lisa kérlek hagyd megmagyarázni!-kérlelte odakintről.
-Mit akarsz ezen megmagyarázni?-förmedtem rá.
-Azt,hogy félreérted.Nem hallottad az egész beszélgetést.Csak egy részét.És hidd el,nem csak lefeküdni akartam veled!-győzködött Fernando kétségbeesetten.
-Aha na persze!-bukott ki belőlem egy cinikus nevetés.-Te is olyan vagy,mint a többi pasi,csak a szex érdekel!De felejts el engem,velem nem fogsz ágyba bújni!Húzz el és hagyj békén!
-Nem,nem megyek el amíg meg nem hallgatsz!-közölte határozottan,amin egy kicsit meg is lepődtem.
-Hát akkor jó sokáig fogsz kint ácsorogni!
-Nem érdekel!Ha kell akkor itt is éjszakázok!
-Ohh oké!Jó szórakozást!-fojtottam el egy gúnyos kacajt,majd bementem a szobába és nyugodt szívvel leültem tévézni.
Tudtam,hogy Fernando el fog menni egy rövid időn után.Hiszen,ha csak egy kicsit is ismert tudhatta,hogy nem bocsátok meg egy könnyen.Erre hiába várt.És különben is a mondatára ésszerű magyarázat nem létezett.Lehetetlenségnek bizonyult az,hogy meggyőzzön arról,hogy nem csupán egy éjszakára kellettem neki.Azt meg már végképp nem értettem,hogy miért pont én,mikor bármelyik másik lányt megkaphatta volna.Túl sok dolog volt egyszerre,melyeknek nem tudtam a miértjét.Ez pedig bosszantott,úgyhogy megpróbáltam elterelni a gondolataimat egy idétlenül nyálas,már-már gusztustalan romantikus filmmel.Ennek végeztével kimentem a konyhába,hogy valami isteni finom kalóriadús kaját egyek,szerencsére találtam egy nagy tál pudingot a hűtőben,amit szépen csendben kezdtem el falatozni a konyhapulton.Nandoról egészen megfeledkeztem,ám ekkor megjelent az ablakban.A szívbajt hozta rám ezzel,mivel már azt hittem rég elment.Olyannyira megijedtem,a hangjától,hogy,ahogy ijedtem megfordultam kiejtettem a kezemből a pudingot,ami egyenesen Fernando fehér pólóján landolt.Néhány másodpercig döbbenten bámultunk egymásra,aztán belőlem hirtelen kibukott a nevetés.Annyira röhögtem az arckifejezésén,hogy még azt is elfelejtettem,hogy mennyire haragszom rá.
-Hé Liz,ez nem vicces!-szólt rám mérgesen,de végül ő is elnevette magát.Ez ment legalább 5 percig.
-Sajnálom!Nem direkt volt!Bár megérdemelted....
-Ha már tiszta csoki puding vagyok miattad,akkor legalább meghallgatnál?Ennyivel tartozol...ez volt a kedvenc pólóm!
-Na jó megmagyarázhatod...de nem biztos,hogy elhiszem.Lehet,hogy igen,lehet,hogy nem...kapsz 10 percet,hogy meggyőzz az igazadról!Ha nem sikerül,akkor békén hagysz és haza kell menned ilyen pólóban....De ha esetleg mégis hiszek neked,akkor kapsz tőlem egy másik pólót,hogy ne szégyenkezz hazafele úton,okés?
-Rendben,de úgy igazságos ha én még kérhetek valamit?!Nekem is két dolgot kell betartanom,ha neked lesz igazad,akkor legyen így fordítva is!-kérte,mire a szememet forgattam.
-Oké!Csak mondd mit akarsz!Gyorsan,mielőtt meggondolom magam!
-El kell jönnöd velem valahova ma este!
-Jó,de nem az ágyadba!-feleltem frappánsan.
-Persze.Nem arra gondoltam,most sem!Hanem mondjuk egy vacsira,mit szólsz?-kérdezte kíváncsian.
-Azt,hogy meglátjuk!Most,viszont-néztem az órámra.-elindul a 10 perc!
-Itt?Az ablakon keresztül akarod ezt megbeszélni?
-Nem vagyok egy könnyen megbocsátó típus,úgyhogy ezt is becsüld meg!De én a helyedben inkább sietősebben dumálnék,mert az idő telik...tik-tak,tik-tak...
-Jójó,oké!Figyelj én nem szoktam egy éjszakára kihasználni a lányokat,téged sem akartalak!Én csak arról beszéltem Azpinak,hogy mennyire vonzó lány vagy,és erre megkérdezte,hogy le is feküdnék-e veled...azt feleltem,hogy igen.-vörösödött el.-ezért kérdezte azt,amit hallottál.
-Ezzel nem javítottál túl sokat a helyzeteden!Csupán bevallottad,hogy tényleg le akartál feküdni velem!-nevettem fel kínosan.
-Tudom!Viszont én nem most gondoltam ezt,hanem miután megismertelek.Szeretném tudni,hogy milyen lány rejtőzik emögött az álca mögött.Biztos,hogy egy csodálatos csaj vagy!Csak valamiért nehezen engeded közel magadhoz az embereket...tudni szeretném,hogy miért!Tetszik,hogy titokzatos vagy,de egyben aggaszt is.
Az izmaim megfeszültek,ahogy Nandot hallgattam.Érezte,hogy álarcot vontam magam köré,sőt tudta.Ez furcsa érzéssel töltött el.Egy kicsit idegesített,mert feszélyezve éreztem magam miatta,de másrészről jó volt,mivel már látott egy kicsi részt az igazi énemből,és nem ijesztette el.
-Értelek Nando!De tudod ez olyan magyarázat,hogy semmilyen.Rajtam múlik,hogy elhiszem-e vagy sem.Tudnod kell,hogy nálam minden embernek egy esélye van,és ha azt elcseszte,akkor vége.Apám 14 éves koromban hagyta el a családot és még most 7 év után sem bocsátottam meg neki teljesen.De dolgozok rajta!Mert beláttam,hogy néha kell adni második esélyt,hiszen bárki képes hibázni,még a legjobb ember is....Ha továbbra is úgy viselkedek,mint eddig,akkor minden embert elutasítanék magamtól előbb-utóbb!Nem akarom ezt!Úgyhogy kapsz még egy lehetőséget!De ha a legkisebb jelét is észreveszem annak,hogy ki akarnál használni,akkor pofon helyett valami egészen mást kapsz....Világos voltam?-könyököltem rá az ablakpárkányra,majd felnéztem Nandora.
-Mint a nap!-válaszolta félmosollyal az arcán.-Most már bemehetek?
-Igen.-rohantam az ajtóhoz,amit rögtön kinyitottam neki.
Egy kicsit megbántam,hogy ezt tettem,de teljes szívemből bíztam abban,hogy helyesen döntöttem.
-Gyere,adok egy felsőt!
-Rendben.-követett az emeletre apám szobájába.
Ott elkezdtem kotorászni José cuccai között,aztán a legkevésbé ciki pólót odaadtam Nandonak.
-Remélem jó lesz!-mondtam,miközben Fer éppen vetkőzött.
Az izmos hasát látva szerintem elpirultam és egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
-Kicsit nagy.Nincs valami más?
-De,a bátyám meze.Realos,tuti jól állna neked!És biztos címlapokra is kerülnél!-húztam az agyát nevetve.
-Öhmm...inkább maradok ennél,remélem megérted!
-Meg!-feleltem és bevittem a koszos pólót a fürdőbe.
-Hagyd csak,majd én elintézem!
-Nem kell!Kimosom.A holnapi edzésre meg elviszem.
-Jól van,köszi.
A kínos csend után,ami köztünk támadt Fernando megszólalt.
-Ígértél egy vacsit!-mosolyodott el vidáman.
Már épp ellenkezni kezdtem volna,de aztán rájöttem,hogy felesleges.Hiszen megígértem.Tehát muszáj volt vele mennem,bár ez nem volt nagy büntetés.Még ha nem is vallottam be magamnak,akkor is tudtam,hogy nagyon szeretnék vele menni.
-Jajj Fer!-vigyorodtam el.-10 perc és indulhatunk,csak átöltözöm.
-Így is jó vagy,de oké!Addig én itt megvárlak.
Nem válaszoltam Nandonak,csak bementem a szobámba és neki álltam keresni a megfelelő ruhát.Ami szerencsére hamar a kezembe akadt.Egy egyszerű testre simuló fekete szoknyára esett a választásom a bőrdzsekimmel és egy magassarkúval.A rakoncátlan fürtjeimet,pedig kis kontyba kötöttem,és miután felraktam magamra az ékszereimet kiléptem Nando elé.
-Húha!Örülök,hogy most nem látsz a fejembe!
-Annak is örülj,hogy nem váglak pofon mégegyszer.-röhögtem,és pont ezt tette ő is.
Ezután kiléptünk az ajtón és amíg én a zárral bajlódtam elengedtem egy ideges sóhajt.Féltem ettől a randitól,bár Fer nem mondta ki,hogy az,mindketten tudtuk,hogy ez randevú.És én már jó ideje nem randiztam akkor.Rettegtem,hogy elrontok valamit,hiszen ez volt az az egy dolog,amihez nagyon értettem...

6.rész

Másnap reggel sietősen kellett elkészülnöm,ugyanis késésben voltunk.Mivel egyáltalán nem volt kedvem felkelni,sem pedig edzést tartani,túl korai volt ez még nekem.De ezt hiába szajkóztam apámnak,ő erre mindig azt felelte muszáj valamit kezdenem magammal.Ebben igaza is volt,és én akartam is dolgozni,de nem edzőként egy Bl győztes csapatnál.Ezt nevetségesnek gondoltam,a véleményem pedig természetesen hangot is adtam.Tehát a tipikus Mourinho család féle vita ismét elkezdődött.
-Elizabeth,azért jöttél ide,hogy új életet kezdj,szóval új dolgokat is ki kell próbálnod...Liz én tudom,hogy képes vagy rá!-mondta,majd leparkolt az edzőközpont parkolójában.
A válaszadásra esélyem sem volt.Ahogy kiszálltunk az autóból a rajongók megrohamozták apámat.A tömegben ragadtunk jó 10 percig,aztán mikor kiszabadultunk,akkor rohanni kellett a pályára,ahol már várt ránk az egész Chelsea.José közölte velük az aznapi edzésre a tervet,amit a fiúk rezzenéstelen arccal vettek tudomásul.Meglehetősen fagyos hangulat uralkodott az edzőpályán,mertem remélni,hogy ez nem nekem szól,hanem a szakadó esőnek és a kora reggeli órának.Apám segítségével megtartottam a tréninget,amit először abszolút nem élveztem,de a végére belejöttem és nagyon megtetszett a dolog.
-Ügyes voltál Liza!-gratulált José mosolyogva,és láttam,hogy büszke rám.
-Köszi.-feleltem röviden és érzelemmentesen.
Továbbra sem akartam,hogy azt gondolja minden szuper köztünk.Hiszen azzal a pár együtt töltö ránézett tt nappal nem hozta rendbe azt,a fájdalmat amit a múltban okozott nekem.De tény,hogy enyhített rajta.
-Én most megyek beszélek Davevel a segítőmmel,te pedig addig itt maradhatsz!
-Oké.-bólintottam ő meg elment.
A fedett kispad féleségen ültem és bámultam az égből hulló esőcseppeket,miközben a fülemben üvöltött a kemény rock.Elég furcsán festhettem ott a fekete öltözékemben és a bakancsomban.A kezemben cigaretta volt,így pont úgy néztem ki,mint egy mélabús,depressziós,öngyilkosságra hajlamos lány.Nem mondom,hogy nem volt így,mert amint egyedül voltam rögtön valami régi dolgon kezdtem agyalni.És ez nem volt jó.Szerencsére éppen arra járt Nando,aki kiszakított a szomorú gondolataimból.
-Nem is tudtam,hogy edzősködsz!-mondta,majd leült mellém és megtörölte a csuromvizes haját.
-Hát eddig én se!-mosolyodtam el.
-Pedig jól csináltad!Nekem kifejezetten tetszett!
-Ohh köszönöm,ez jól esik!-feleltem mosolyt erőltetve az arcomra,aztán csend lett,csak a plexitetőn kopogó esőcseppeket lehetett hallani.Fernando nem szólalt meg és én sem,nem tudtam volna mit mondani.Egy ideig elvesztem a csokibarna szemeiben,és ő is az enyémben.Majd elkapta a tekintetét és végigmért,éreztem magamon minden egyes pillantását.Aztán Nando közelebb húzódott hozzám,erre a szívem hevesen kezdett kalapálni,de azért én is közelebb merészkedtem hozzá,pár centivel.Fogalmam sincs,hogy mi ütött belém,de mikor a közelemben volt mindig így éreztem magam.Ha váltottunk néhány szót némi jelentéktelen dologról,mindig jó kedvem lett és hirtelen nem létezett a tragikus múlt,ami miatt ide kerültem.Mikor velem volt csak a jövő lebegett előttem és ott másfél centire tőle jöttem rá,hogy érzek iránta valamit a szerelem és a barátság között.Furcsa érzés volt erre rájönni,mivel én nem akartam szerelmes lenni..de nem tudtam a szívemnek parancsolni,mert ahogy Nando ránézett az ajkamra tudtam,hogy mit szeretne.Az agyam tiltakozott a csók ellen,viszont a szívem nem és engem mindig is az irányított,ezért hagytam,hogy olyan közel jöjjön hozzám.Már nem sok hiányzott ahhoz,hogy Nando szája az enyémmel találkozzon,amikor meg hallottam apám hangját.Villámgyorsan arrébb ugrottam a Nandotól legtávolabbi pontra.Mindketten idegesek és zavarodottak voltunk és én titkon dühös is voltam,mégpedig az apámra.
-Oh Liz nem is tudtam,hogy Fernandoval vagy!Talán megzavartam valamit?!-kérdezte gyanakvóan,mire Fernandoval egyszerre vágtuk rá,hogy nem.
-Hát ha megbocsátotok én most sietek átöltözni...José nagyszerű volt a mai tréning,gyakrabban kéne Liznek tartania!-mosolygott rám Nando,mire én valószínűleg elpirultam.
-Igazán örülök,hogy tetszett Nando!Te is jó voltál ma és,ha továbbra is így folytatod,lehetséges,sőt több mint valószínű,hogy kezdő leszel szombaton!-bólintott elégedetten José,majd velem együtt elindult a kocsijához.
Az autóút csendesen telt.Én a világomba mélyedve agyaltam a Torres-féle történtekről.Nem volt semmi,mégis azt kívántam bárcsak lett volna.Sok érzelem kavargott bennem,melyekkel nem voltam tisztában Nando nem volt közömbös számomra,de nem akartam vele addig semmit sem,amíg nem tettem túl magam Santin.Évekig szerelmes voltam belé,persze ezt rajta kívül senki nem tudta.Ő is szeretett,sokszor mondta ezt,le is feküdtünk néhányszor.Ennek ellenére Santiago még nem állt készen arra,hogy bejelentsük a kapcsolatunkat,mert tulajdonképpen félt a többiek véleményétől,de főleg Cristianoétól.A bátyámnak,ugyanis szent meggyőződése volt az,hogy Santiago "rontott meg".Mindig is azt gondolta,hogy miatta lettem egy balhés csaj,mert az voltam.A suliban folyton büntetést kaptam valamiért.Erkölcstelen cuccokat viseltem,beszóltam a tanároknak,ittam és buliztam különböző szórakozóhelyeken,ahol rendszerint felléptünk Vanessáékkal.Dalokat adtunk elő,amiért szintén bajba kerültünk,mert a számok többsége durva dolgokról szólt és szinte minden második szó káromkodás volt....Viszont Cristiano tévedett,nem miattuk változtam meg,bár tény,hogy akkor váltam ilyenné,amikor megismerkedtem az ikerpárral,14 évesen.Ekkortájt derült ki a betegségem és ilyenkor lépett le apám is.Otthon senki nem értett meg,Crisnek és Sergnek a focin járt az esze,anyukámnak pedig a bosszún és a magányon.Engem nem vett észre egyikőjük sem,nem tartoztam sehova,egészen addig,amíg nem találkoztam Santiékkal,ők megértettek.Mindig mikor gondom volt,elmentem hozzájuk,elmondtam nekik a problémám,ők megvigasztaltak,néha tanácsot adtak aztán olykor kicsit berúgtunk.Így ment ez titokban sokáig,de a félévi értekezleten,ahová Cris ment el,mivel anyu továbbra is az önsajnálatba temetkezett.Crist szembesítették az igazolatlanjaimmal,a magatartásommal és minden mással.Cristiano borzasztó mérges volt,és bár részeg voltam tisztán emlékszem arra,hogy mekkora pofont kaptam tőle Vanessáék házibulijában,ahonnan a saját kezével rángatott el.Ezek után Cristiano és Sergio minden lépésemet árgus szemekkel figyelte.Nagyon sokat veszekedtünk emiatt hárman,anyámat meg még mindig nem érdekelte semmi.Cris próbált eltiltani Santiéktól,de nem sikerült...viszont ahogy z évek teltek legalább kezdte elfogadni a stílusomat Cris,azonban Santiagot és Vanmessát sosem kedvelte meg. Valószínűleg megőrült volna ha magtudta volna,hogy járok Santival.Nem akartam vele ismét összeveszni,elég volt az a 4 év,amit állandó "háborúban" töltöttünk,eszem ágában sem volt elrontani a felnőtt korunkra rendeződött viszonyunkat.Ezért nem mondtam el soha....ez a titkos szerelem,pedig még jobban megnehezítette a gyászt,de mikor Nando majdnem megcsókolt kész lettem volna az egész kapcsolatomat Santival a múltban hagyni.Ez még nagyon nem lett volna tisztességes vele szemben.Úgyhogy elhatároztam,hogy még legalább 1-2 hónapig elkerülöm Nandot.
-Lizzie beszélnünk kell!-szakított ki a gondolataimból Mourinho,mikor már otthon voltunk.
-Oké,mond csak!-sóhajtottam félve,egyszerűen éreztem,hogy apám keresztül fogja húzni a számításaimat.
-Ma felhívott Rita!-kezdte,mire az izmaim önkénytelenül megfeszültek és ideges lettem,ezt apám is észrevette,de azért folytatta.-A válásról esett szó,azt szeretné,ha mihamarabb lerendeznénk a dolgokat...sok mindent kell még megbeszélnünk többek között Benjamin,a fiunk elhelyezését.
Tudtam,hogy Josénak van egy fia,de én sosem beszéltem vele,egyszerűen nem vettem tudomást róla,ellentétben Criastianoval.Ő találkozott vele néhányszor,és mikor nagyobb lett rendszerint beszéltek telefonon.Erre én soha nem voltam képes,éppen ezért nem értettem miért beszél pont velem ezekről José.
-Ehhez nekem mi közöm?
-Csupán annyi,hogy Ben fiam 8 éves és nem szeretnék neki is olyan sérelmeket okozni,mint neked.Nem követhetem el kétszer ugyanazt a hibát.Szeretem Bent,ahogy téged és Cristianot is,és belehalnék ha újra azt kéne vele átélni,mint veled...Több időt kell most vele töltenem,nem akarom elveszíteni őt!Ezért kéne 2-3 hétre Olaszországba mennem,ugyanis Rita ott él Bennel.-magyarázta.
-Értem,hogy mit akarsz mondani apa!Menj csak nyugodtan,engem nem kell félteni,ha erre gondolsz!Megleszek,hidd el!Neked most Benjamin legyen a legfontosabb!Én már felnőttem,megértem a dolgok miértjét,még ha nehezen is...de ő nem.Nem ismerem Bent,de valószínű,hogy most úgy érzi összedőlt a világ.Nagyon oda kell figyelnetek rá,mert ha nem,odajut ahova én!Tehát menj el Olaszországba!És ha alkalmad nyílik rá,hozd el Bent,megismerném végre!Talán,ha beszélgetne velem egy kicsit megkönnyebbülne,
hiszen én is átéltem ezt,tudom mit érez.-mondtam el a kis monológom,ezután apám szemébe könny szökött a meghatottságtól.
Évekig nem akartam Benjaminnal találkozni,a rögeszmémmé vált,hogy ő volt az egyik ember,aki tönkretette az életemet.Később rájöttem,hogy ez mekkora hülyeség volt,hiszen ő csak egy gyerek volt akkoriban...Bíztam benne,hogy még nem késő elkezdeni a féltestvéri viszonyt.
-Örülök,hogy így gondolod Liz!És megígérem,hogy nem bántom meg annyira Bent...Elmegyek Olaszországba,talán nem lesz baj abból ha ott töltök néhány hetet!
-Nem,nem sőt mindannyiunknak jót tenne,lassan meg kéne tanulnom egyedül élni!
-Igen,de biztos megleszel?
-Persze!
-Akkor sem szeretnélek egyedül hagyni,és ha velem jönnél?
-Nem,erről szó sem lehet!Nem bírnék Ritával találkozni,túl gyors lenne,ez nekem!
-Gondoltam..hát akkor viszont meg szeretnélek kérni valamire!
-Mi lenne az?
-Szeretném,ha bejárnál rendszeresen a Chelsea edzéseire és meccseire.Figyelhetnéd a csapatot,ismerkedhetnél velük és természetesen Davevel is összebarátkozhatnál,ő szívesen megtanít az edzősködés fortéjaira.Továbbra is edzhetnéd a csapatot,ezáltal fejlődnél és lekötnéd magad.És különben is én csak úgy vagyok nyugodt,ha te is a tréningen vagy!
ez nagyon rossz ötletnek tűnt.Nem akartam a Chelsea és Fernando közelében lenni a délutáni majdnem csók miatt.De apám válaszút elé állított,mikor ellenkezni kezdtem.Vagy elmegyek a Stamfordra,vagy utazok vele.Én pedig az elsőt választottam,talán 1 fokkal jobb volt,mint a második.De ideges voltam és nemcsak azért,mert apám felrúgta a képzeletbeli "Kerüljük el Nandot és a Chelseat kb egy hónapig" című hadműveletemet,hanem azért is,mert sejtettem,sőt inkább tudtam,hogy ezalatt a 3 hét alatt baromi nagy változások fognak bekövetkezni,az a,úgy is zavaros és kusza éltemben...

Közlemény :)

Sziasztok :)
Először is mobilról írok,Úgyhogy az esetleges hibákért bocsánat.Másodszor annyit szerettem volna mondani,hogy most egy hétig nem leszek internet közelben,így a rész Kövi szombaton jön.Sajnálom a késést:( Megértéseteket köszönöm:))
. Abby :)

Díjat kaptam:)

A díjat nagyon köszönöm Arielle-nek:)!

Szabályok:

• Írj 11 dolgot magadról
• Válaszolj, a jelölő által kiírt kérdésekre
• Írj 11 kérdést
• Küld tovább 11 blognak

11 dolog magamról:

1. Az első történetemet 11 éves koromban  írtam és a Tokio Hotel tagjai voltak a főszereplők.
2. Sosem gépen írom meg a történetek fejezetei,hanem mindig papíron és csak ezután gépelem be.
3. Áprilisban voltam olyan szerencsés,hogy eljuthattam Londonba egy Chelsea meccsre.Örök hála ezért a szüleimnek:)
4. Az egyik álmom az,hogy egyszer eljuthassak Amerikába.
5. Ha lehetséges akkor felnőttként újságíró szeretnék lenni.
6. A kedvenc filmem a 10 dolog amit utálok benned.
7. A kedvenc számom (jelenleg) a My Chemical Romactól a Disenchanted.
8. Rengeteget beszélek,órákon át képes lennék csak mondani és mondani...:)
9. Egészen kicsi koromtól kezdve utálok aludni.
10. Még csak 14 éves vagyok,néha ezért fordulhatnak elő hülyeségek,vagy gyerekes dolgok a történetekben,de igyekszem fejlődni!El kell kezdeni valahol,nem?!:))
11. Tavaly nyáron találkoztam Leiner Laurával a Szent Johanna Gimi írójával:))

11 kérdésre a válasz:

1. Zene?Ezen a téren a barátaim elmondása szerint fura vagyok.:)Körübelül 10 előadó van,akiket hallgatok,mást nagyon nem.Ezt a 10-et inkább nem sorolom fel,de a legtöbb közülük rock,kivétel ez alól Shakira.:)
2. Könyv?A kedvencem Leiner Laurától a Szent Johanna Gimi,de nagyon megfogott Cora Carmack könyve a Színjáték is.
3. Sorozat?A kedvencem az Életem értelmei és az Így jártam anyátokkal.
4. Szín?Kék.
5. Sport?Pár éve röplabdáztam,de abbahagytam,nem voltam benne nagyon tehetséges.Azóta nem sportolok,csak néha eljárok futni.Ennek ellenére a focit imádom nézni.
6. Karrier vagy család?Én a családot választanám:)
7. Mi az amire a legjobban vágysz?Szeretnék újságíró lenni meg persze szerelmes.Ez a két legnagyobb vágyam.:)
8. Mitől félsz?Attól,hogy olyan embereket veszítek el,akik fontosak nekem.Plusz még rettegek a bogaraktól.
9. Ideális partnernek kit tudsz elképzelni?Fernando TorrestXD.Viccen kívül konkrét elképzelésem nincs arról,hogy ki legyen,a lényeg az,hogy szeressen.
10. Mióta írsz?Három éve,11 éves korom óta.
11. Melyik blogot olvasod rendszeresen?Nagyon sok blogot olvasok,ha nem gond nem sorolnám fel őket,az túl sok lenne.

11 kérdés magamtól:

1. Miért szeretsz írni?
2. Miért kezdted el az írást?
3. Nézed a világbajnokságot?Ha igen,kinek szurkolsz?
4. Mi a legnagyobb álmod?
5. Hány éves vagy?
6. Mi a kedvenc számod?
7. Mi volt eddig a legjobb élmény az életedben?
8. Mi a kedvenc filmed?
9. Ha a világon bárhová elmehetnél,hova utaznál el?
10. Voltál már szerelmes?
11. Mit tervezel a nyári szünetre?

Akiknek tovább küldöm:

http://egyfolytabanmegyektovabb.blogspot.hu/
http://laspuertasdeinfiernodemadrid.blogspot.hu/

http://zoefanfiction.blogspot.hu/
http://anegyelem.blogspot.hu/
http://letmegoavrilchadfanfic.blogspot.hu/
http://enjoy-the-football.blogspot.hu/
http://catalina-sanchez.blogspot.hu/
http://lorettasblog2.blogspot.hu/

5.rész

Három nap elteltével már kicsit javult a viszonyom apámmal.Legalábbis ő nagyon hajtott azért,hogy ez így legyen és ezt örömmel vettem tudomásul.Ennek ellenére azért kicsit haragudtam rá,mivel nem engedte,hogy vele menjek a Stamfordra az ottani veszekedésünk miatt.Persze az is igaz,hogy először én nem akartam odamenni,de az első otthon töltött magányos délelőtt után rájöttem,hogy az edzést nézni sokkal jobb volt.A lakásban egésznap egyedül voltam és végig Santiagoékra gondoltam.

-Mit csinálsz Liz?-jött be a szobámba apám,amivel úgy megijesztett,hogy kiejtettem a kezemből azt a fényképet,amit nézegettem.A fotón három jóbarát volt.Santiago,Vanessa és én,az volt az utólsó közös képünk.A haláluk után hívattam elő.

-Hogy én??Semmit..-töröltem le zavartan a könnyeimet.

-Már megint Santiago és Vanessa jár az eszedben?-kérdezte miközben helyet foglalt mellettem.

-Nem,még mindig.-feleltem mélabúsan.

-Figyelj Lizzie!Santiago és Vanessa sem akarná,hogy a baleset után jó pár hónappal itt ülj és szomorkodj.Azt akarnák,hogy élj és boldog legyél!Persze azért kell rájuk gondolni,de nem állandóan!Élned kell Liza!
-Jó,de hogyan?Hiszen nekem már nincs miért a földön lennem...Az élet mindent elvett tőlem,ami valaha fontos volt nekem.Először a focit,aztán téged végül a két legjobb barátomat is.Ezek után már nem lehetek boldog!
-Már hogyne lehetnél boldog?!Egyszerűen csak meg kell találnod a módját.És soha nem szabad elfelejtened,hogy amit az élet elvesz,azt valamilyen téren visszakapod majd!-mondta bölcsen Mourinho,én pedig elgondolkoztam,azon amit megemlített.
Igaza volt.Felnyitotta a szemem,amire előtte senki sem volt képes.Még Cris és Serg se.A szavai rádöbbentettek arra,hogy jó pár hónap elment úgy az életemből,hogy mindennap ugyanazt csináltam.Vagyis semmit.Csak gyászoltam,és magamat okoltam,de nem volt értelme,hiszen ezzel sem tudtam visszahozni Santiagot és Vanessát.
-Szerinted itt lenne az ideje új életet kezdenem?!-szólaltam meg egy néhány perc csend után.
-Igen Liz.Mozdulj ki egy kicsit,nézz szét a városban,vásárolj,ismerkedj emberekkel!Menj Liza!Élj egy kicsit,mert ha nem teszed később megbánod!-adta a kezembe a kabátomat apám és kifelé kezdett tessékelni a szobámból.
-De apa..
-Nincs de!Menj!-nyomott a kezembe nem kis mennyiségű pénzt,majd az ajtóhoz irányított,amin hamar ki is kísért.
-Vegyél valamit magadnak!
-Jó-feleltem röviden,aztán kimentem az utcára.
Egy ideig bambán álltam ott.Úgy éreztem,mintha apám kidobott volna engem a házból.De végül rájöttem,hogy nem akart rosszat.Így hát fogtam egy taxit és bementem a belvárosba.A tömeg nagy volt,amiben sikerült elvegyülnöm.Senki sem ismert fel.Nem mondták,hogy ott van Ronaldo húga,a lány,aki a halálos baleset egyik kocsiját vezette.Ezek az emberek nem tudtak a karambolról,vagy ha mégis már rég elfelejtették,és ez baromi jó érzéssel töltött el.Végre én is egy lehettem a sok fiatal lány közül és nem néztek rám sajnálkozva.Emiatt boldog voltam tényleg,mosolyogva mászkáltam egyik boltból a másikba és mindent megvettem,ami tetszett.A kezembe egyre csak nőtt a szatyrok mennyisége,melyekben mindenféle menő Abbey Dawn cuccok rejtőztek,de volt nálam egy-két CD és parfüm is.Viszont azért nem akartam túlzásba vinni a költekezést,szóval egy szendvics elfogyasztása után elindultam haza,gyalog.Egy idő után mondjuk elég nehéznek bizonyultak a szatyrok,mégsem akartam ismét taxival menni,mert gyaloglás közben legalább volt időm gondolkodni.Elhatároztam,hogy valóban elkezdem azt a bizonyos új életet,tényleg.Tudtam,hogy nem lesz könnyű,bár a boldogságot megszerezni sosem egyszerű.Kész voltam bármit megtenni ezért az érzésért.
A terveim szövögetése közben megpillantottam a parkban Fernandot,aki ismételten kutyát sétáltatott.Torres már az elejétől fogva szimpatikus volt nekem,külsőleg és belsőleg is,ennek ellenére eleinte nem akartam jobban megismerkedni vele.Féltem,hogy előbb-utóbb szóba kerül valahogy a múltam.Viszont nyitottabbnak kellett lennem az emberi kapcsolatokat illetően.Tehát mély levegőt vettem és eldöntöttem,legyőzöm a múltamtól és az ismerkedéstől való rettegéseimet.
-Szia Nando!-szólítottam meg halkan.
-Hello Liz!-mosolygott rám kedvesen,majd a tekintete a sok szatyorra tévedt,amit fogtam.-Nagy bevásárlás volt?
-Igen,néha azt is kell,nem?!-vigyorogtam rá,aztán beállt köztünk a kínos csend.
Sejtettem,hogy mire vár a spanyol csatár,a múltkori tanácsáról akart beszélni,de nem szerette volna ő felhozni a témát,és én se.De nem tehettem mást,muszáj volt szóba hoznom.
-Figyelj Fernando!Tudom,hogy elutasítóan viselkedtem,de megvan rá az okom,hidd el!Nem szeretek egyből közel engedni magamhoz embereket és azt sem bírom,hogy ha olyan dolgokba avatkoznak bele,amikről az ég világon semmit se tudnak.Sajnálom Nando,ilyen vagyok.De ha még mindig szeretnél velem lógni,és ismerkedni,akkor nagyon örülnék neki.-mondtam őszintén.
-Jó fej csajnak tűnsz Liz,és szívesen lennék veled!
-Szuper!Tudod van néhány dolog,amiről nem szeretnék beszélni,például arról,hogy miért vagyok itt,meg az apámról.Ezek számomra tabu témák,de szerintem semmi gond nem lesz,ha nem kérdezősködsz erről a két ügyről.
-Nem fogok,megígérem!Úgy gondolom,hogy ettől még tudunk miről beszélni,nem?!
-Dehogynem.Mondjuk a kutyádról,nagyon édes.-guggoltam le az ebhez,miután lepakoltam a padra.
-Köszi,a neve Pomo!
-Jó név!Mindig is akartam kutyát,de Cristiano sosem engedte.
-Miért?
-Nem tudom,talán mert hülye.-nevettem fel Nandoval együtt.
-Amúgy mit szól ahhoz Ronaldo,hogy ide költöztél?Nem haragszik érte?
-Dehogy!Inkább ő akarta,hogy így legyen,igaza is volt a távolság jót tesz.
-A kapcsolatotoknak?-kérdezte.
-Annak is.Elég nehéz volt,mikor együtt laktunk,mindketten erős természetek vagyunk,sokat veszekedtünk.
-Az nem jó.-húzta el a száját.-De még mindig együtt vagytok és ez a lényeg.-közölte,belőlem pedig kibukott a nevetés,ami legalább 5 percig tartott.
-Öhm min röhögsz?-érdeklődött,miután megunta a röhögőgörcsömet.
-Egy kicsit félreértettük egymást.Azt hitted Cris a pasim?
-Igen.-bólintott.
-Istenem,dehogyis!Ő a bátyám.-magyaráztam.mire Nando még jobban összezavarodott.
-Várjunk csak...ő Ronaldo,te Mourinho...mi van?!Csak féltestvérek vagytok,nem?
-De.Cristiano 3 évvel idősebb tőlem,anyukánk előző kapcsolatában született.De tulajdonképpen kisgyerekkorától José nevelte,őt tekinti az apjának.
-Értem.Ez azért elég durva!Ronaldo és Mourinho egy családban?!Huh..erről nem olvastam még a lapokban!
-Hát a világ ezt nem nagyon tudja,és nem is szeretnénk!Ez a mi dolgunk,nem az övék,szóval légyszíves tartsd a szádat!
-Persze,megértettem!Érdekes család vagytok,az biztos!
-Hát igen!
-És Sergiot honnan ismered?Talán az unokatesód?-kérdezte nevetve,mire én is elmosolyodtam.
-Nem,nem.Ő Cris haverja,már nagyon régóta.Serg olyan nekem,mint a második bátyám.Mindenben segít,amiben csak tud,egészen kicsi koromtól kezdve.Jó fej Sese,nagyon bírom!
-Én is.Ő a legjobb barátom,néha hülye,de őt így kell elfogadni!
-Igen.Mit szólsz ahhoz,hogy apa lesz?
-Örülök neki,bár egyenlőre nem tudom elképzelni Sesét apaként.
-Ez számomra is lehetetlen még!De biztos jó szülők lesznek!
-Rubio biztosan...
-Ismered?-lepődtem meg.
-Persze,mint riportert és mint Serg barátnőjét.Kedves lány.
-Az.Bár az elején nem örültem neki,ahogy Irinának sem,mondván elveszik tőlem a tesóimat.De szerencsére nem ez történt,és jóba lettem velük.
-Ronaldonak még mindig Irina a barátnője?
-Igen,már 4 éve...
-Sergionak riporter a csaja,Ronaldonak modell,neked talán színész pasid van?!Úgy aztán szép kis család lennétek!
Oh igen!Az én barátom nagyon híres színész,Mr.Senkinek hívják!-próbáltam poénkodni.
-Nincs pasid?!Nem gondoltam volna...
-Pedig nincs!És neked,van barátnőd?
-Nincs.Néhány hónapja volt,de szakítottunk,pontosabban elhagyott.
-Sajnálom,nem tudtam.
-Nem gond.-felelte,majd gyorsan témát váltott.
Valami egészen másról kezdtünk beszélgetni,amivel legalább egy óra elment.Jól éreztem magam vele és miután hazaértem teljesen feldobódva kezdtem el mesélni a napomat a papírjai fölött gubbasztó apámnak.10 perc után jöttem csak rá,hogy egyáltalán nem is foglalkozik velem.
-Apa!Figyelsz te rám,de most komolyan?
-Hát persze!-bólintott,de továbbra sem nézett fel a papírmunkájából.
-Valóban?!Akkor mit mondtam?-kérdeztem felvont szemöldökkel,de nem válaszolt.-Tudhattam volna,hogy semmit sem változtál!-mondtam dühösen és már ott is akartam hagyni,de ő felállt és megragadta a karomat.
-Lizzie,ne haragudj!Csak tudod mostanában elég sok gond van a Chelseavel.Zsinórban 3 meccset elveszítettünk,és nem tudom mi az oka ennek.Egyszerűen képtelen vagyok rájönni!-vallotta be gondterhelt arccal.
-A védelem nincs rendben,két csatárt kéne játszatnod és néha túl önzőek a játékosok,ez a gond!-közöltem.
Apám meglepődve nézett rám,egy pillanatig szóhoz sem jutott.
-Nézel Chelsea meccset?
-Igen.-bólintottam-De nem miattad!-tettem hozzá gyorsan.
Pedig nem volt így,hiszen titkon nagyon is érdekelt,hogy mit csinál José a Chelseaben.Ezért szinte majdnem minden meccsüket láttam,de úgy éreztem,hogy apámnak ezt nem kell tudnia.Nem akartam,hogy elbízza magát.
-Liz,neked igazad lehet,talán tényleg ez a baj!Ez nekem is eszembe jutott,de végül elvetettem ezt a lehetőséget.
-Pedig lehet nem kellett volna,szerintem ez a baj a csapattal,de nem biztos!-feleltem,majd majd megragadtam apám jegyzeteit és elkezdtem olvasgatni azokat.-Megengeded,hogy írjak néhány javaslatot?
-Igen,persze!
-Oké,köszi!-fogtam meg egy lapot és egy tollat,aztán jegyzetelni kezdtem.Viszont gyorsan abbahagytam,mivel idegesített,ahogy apám bámulja az irományomat.Így képtelenség volt gondolkodni.-Apa megtennéd,hogy kimész?
-Aha.-hagyta el a szobát.
Ahogy kiment számomra csak a Chelsea létezett.Mindent leírtam a focicsapattal kapcsolatban,amit fontosnak tartottam.Úgy éreztem magam,mint egy edző és ezt nagyon imádtam.Irigyeltem apámat,amiért ilyen munkája lehetett.
-Apa!-szóltam ki neki,ő pedig azonnal bejött.-Megnézed a terveimet?-kérdeztem.
José megragadta a lapokat és átnézte őket.Idegtépő percek voltak,amíg a véleményére vártam.
-Ezek jó dolgok Liz!Te értesz ehhez,én látok benned fantáziát!Lehetnél edző is akár,persze még van mit fejlődnöd,de ez nem baj!
-Ugye ezt nem azért mondod,mert a lányod vagyok és nem akarsz megbántani?
-Nem,dehogy!Van olyan a terveid között,ami nem a legjobb,de például az új edzésterv tetszik.Ezt holnap ki is próbálhatod a fiúkon!
-Én?-döbbentem le.
-Igen.Megengedem,hogy tarts egy edzést a felügyeletemmel,csakhogy megnézzem mennyi tehetséged van ehhez a szakmához!
-Apu kedves vagy tényleg,de én még nem állok készen erre!
-Óhh dehogynem Lisa!Csak bízz magadban!Most pedig megyek lefekszem,és neked is ezt kéne tenned,mert holnap reggel nyolckor edzés!-adott egy jó éjt puszit az arcomra,majd elment.
Bambán bámultam utána,úgy éreztem,hogy túlságosan felgyorsultak körülöttem az események.És nem voltam benne biztos,hogy ez így jó nekem,de azért reméltem,hogy nem lesz rossz...

4/2.rész

                                         The Pretty Reckless-Under the water
Mikor a srácok edzeni kezdtek újra helyet foglaltam.Egy darabig néztem,ahogy bemelegítenek,de aztán előjöttek az emlékeim,amikor kislányként én is azt csinálhattam,amit ők.Futhattam gyorsan,cselezhettem és gólt lőhettem...de az már a múlt volt,csak egy emlékkép.Ez rosszul esett és keserűséggel töltött el,az,hogy már nem csinálhatom mindezt.És mint minden más rossz dologért az életemben ezért is apámat hibáztattam.
Szomorúan visszaraktam a fülhallgatót a fülembe,majd fogtam a jegyzetfüzetemet és dalszöveg formájában kiírtam magamból a fájdalmat.
-Szia Liz!-szakított ki a világomból Fernando,mire leállítottam a zenét.
-Hello Nando!-néztem rá a mellettem ücsürgő focistára.
-Éppen kaptunk pár perc szünetet Josétól,gondoltam megkérdezem tőled,hogy kérsz-e egy kólát esetleg?!Ilyenkor néha azt szoktunk inni a srácokkal,nézd ők már most is azt vedelik-mutatott a csapattársai felé.-Szóval ha kérsz szólj,mert nemsokára kiürül az automata.-ajánlotta fel kedvesen Nando,de természetesen én nem ihattam,vagyis hát nem volt tanácsos kólát innom a koffein tartalma miatt.Az nem igazán tenne jót a szívemnek.
-Oh nem kérek köszönöm,de rendes vagy,hogy gondoltál rám!-mosolyodtam el halványan.-Megkínálnálak cigivel,de feltételezem,hogy nem kérnél szóval...mindegy is!-vettem elő egy szálat magamnak,majd meggyújtottam azt.
-Nem,valóban nem kérek!És neked sem kéne cigizned!Nem tesz jót az egészségednek!
-Tudom!De csak így sikerül levezetnem a feszültséget!
-Miért vagy ideges?
-Ez hosszú és bonyolult..senki se érti meg..még a saját anyám se!De hagyjuk is nem számít!-fújtam ki a füstöt mélabúsan.
-Ha szeretnéd elmondhatod!
-Ugyan!Még nem is ismerlek!...
-Ez igaz!Hát akkor ismerkedjünk meg és én szívesen meghallgatlak!-vigyorgott rám és hosszú idő óta akkor először éreztem úgy,hogy érdeklek valakit,baromi jó érzés volt!Egy röpke pillanatra boldognak éreztem magam,de természetesen apám hozta a formáját és a baleset óta talán az első mosolygós másodpercemet is elrontotta.
-Elizabeth!Te mit csinálsz?-kérdezte dühösen.-Tedd le azt a cigit!
-Nem,nem teszem!Arról a korszakomról már lemaradtál,mikor megmondhatod nekem,hogy mit csináljak!Felnőtt ember vagyok és ha cigizni akarok,akkor cigizek!
-Elizabeth az apád vagyok,ne beszélj velem ilyen stílusban!Azonnal nyomd el a csikket!-üvöltötte,így már nem csak Fernando bámult minket,hanem a többi játékos is.
-Ja az apám vagy,aki le se szart évekig!-aláztam meg,ott az egész Chelsea előtt.
-Ne hazudj Elizabeth!Mindennap felhívtalak,te nem akartál beszélni velem!-próbálta meg védeni magát.
-Mert nődet választottad a családod helyett!-vágtam vissza neki,és azt hiszem ez a mondat eléggé szíven ütötte.Nem szólt rá semmit,sőt senki sem mondott egy árva szót sem.Az egész stadionban kínos csend uralkodott.Így hát fogtam a táskámat és elindultam a kijárat felé.
-Elizabeth Rachel Mourinho,gyere vissza most!-mondta José,de nem reagáltam rá.
Ott hagytam csapot-papot és elrohantam.Fogtam egy taxit,amit az apám házához irányítottam,szerencsém volt,mivel José nálam hagyta a lakáskulcsot,így be tudtam menni a házba.Az újdonsült otthonomban fel-alá mászkáltam kicsit idegességemben,aztán mikor kissé megnyugodtam elkezdtem rendezgetni a dolgaimat a szobámban.Ezzel kb egy óra ment el,és nagyjából kész is voltam.Úgyhogy pihenés gyanánt elolvastam azt a dalszöveget,amit a Stamfordon kreáltam.Minden egyes szava igaz volt,ami persze nem volt jó nekem.Hullajtottam is ezért néhány könnycseppet,de aztán megtöröltem az arcomat,megragadtam a gitáromat és énekelni kezdtem.Lehunytam a szememet,és attól a perctől kezdve semmi más nem létezett számomra csak én és a zene.Hagytam,hogy magával ragadjon a dal,aminek éneklése közben eszembe jutott a tini korom emlékei.Nagyon sírtam emiatt,hiszen nem kedves emlékek voltak azok.A dal túl nagy hatással volt rám.Olyannyira belemerültem,hogy csak a szám végén vettem észre az ajtóban ácsorgó apámat.A tekintetéből ítélve megértette a szöveget és annak mondanivalóját.
-Tényleg így érzel?Szerinted nem voltam jó apa?-kérdezte bűnbánó arccal,majd leült mellém az ágyra.
-Amiről énekeltem az úgy is van.És tudod azért nem voltál jó apa,mert cserbenhagytál minket...csalódtam benned apu!Úgy érzem,hogy nem vagyok elég fontos,hogy nem vagyok elég jó...Mikor elmentél anyát nem érdekeltem,depressziós volt,és igen sokszor ivott is.Magányos voltam,senki nem törődött velem,a kutyát se érdekelte,hogy én jól vagyok-e!Téged és anyut se!Te elintéztél egy telefonhívással,anya meg néha napján,ha feleszmélt az önsajnálatból adott egy puszit aztán kész...És ti hiába hittétek azt,hogy mellettem vagytok,nem voltatok!Az volt a szerencsém,hogy Cris és Sergio velem volt,mindig!Rájuk számíthattam bármikor.Tulajdonképpen engem ők neveltek,mert a szüleim önző módon csak magukkal foglalkoztak!Érted,hogy miről beszélek?-fordultam könnyes szemmel az apám felé,sok év után akkor először tudtam őszintén beszélni vele az érzéseimről.
-Sajnálom kicsim!Hidd el,ha lehetne csinálnám!
-elhiszem,de ezt akkor sem lehet!
-Tudom!Akkor talán itt lenne az ideje tiszta lappal kezdeni,nem?!
-Nem vagyok benne biztos,hogy menni fog!Szükségem van egy kis időre,hogy gondolkodjak!-feleltem,miután lementem az emeletről és felkaptam magamra a kabátomat,meg persze a cipőmet.
-Hova mész?Már sötét van,nem akarom,hogy elmenj!
-Nem lesz semmi bajom,csak elmegyek sétálok egyet a környéken!Kiszellőztetem a fejem és agyalok egy picit!
-Jó,rendben.Ha visszajössz beszélgetünk még erről,ugye?
-Igen.-bólintottam,majd gyorsan átfutottam az udvaron,hogy minél előbb kilépjek a kapun.
Kint sötét volt,nem is tudtam,hogy merre megyek valójában,de nem is érdekelt.Bolyongtam így egy ideig,aztán helyet foglaltam egy padon.Nagyon távol voltam már José házától,legalábbis a sok gyaloglásból erre következtettem.Hiszen gyáva módon ismét ott hagytam apámat a válaszom nélkül.Mert nem voltam benne biztos,hogy valaha képes leszek-e megbocsátani neki.Noha tudtam,hogy ez lenne a helyes megoldás,mivel akkor egy hosszú éves vitának vetnék véget.De továbbra is bizonytalannak éreztem magam,féltem,hogy megint csalódást okoz...
-A sötét veszélyes hely,még ezen a jó környéken is!-szólalt meg mögülem egy ismerős hang.
-Nem félek a veszélytől!-feleltem szűkszavúan,mire az illető kényelmes elhelyezkedett mellettem-Mond csak Fernando te követsz engem?-érdeklődtem kíváncsian,mert eléggé furcsáltam,hogy hirtelen megjelent.
-Nem,én itt lakom az utca túloldalán...
-Értem,de ez nem válasz arra,hogy miért vagy itt!Mit is keresel itt ilyenkor?
-Ugyanezt kérdezhetném én is!-vágta rá frappánsan,mire összeszűkült szemekkel néztem rá,nem igazán értékeltem a humorát-Amúgy meg kutyát sétáltatok!
-Hol a kutya?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Ott jön,eldobtam neki egy botot,csak kicsit lassú szegény.-simogatta meg a buldogját,mikor az visszaért a bottal.-Én már válaszoltam a kérdésedre,de te még nem,szóval?!
-Csupán sétáltam egyet,meg gondolkoztam,ennyi...
-És miért sírtál?-fürkészte az arcomat.
-Ahhoz semmi közöd sincs!-válaszoltam durván.
-Óóóh...már megint így viselkedsz!
-Hogyan??
-Elutasítóan.Senkit nem engedsz közel magadhoz,még beszélgetni sem lehet veled rendesen!Zárkózott vagy,falakat vonsz magad köré!
Eléggé szíven ütött Fernando szava,talán azért mert tudtam,hogy igaza van.De nem akartam,hogy ő mindezt lássa rajtam.
-Semmit sem tudsz rólam Fernando!Nem ismersz engem!-förmedtem rá dühösen,aztán fölálltam és elindultam magam sem tudtam,hogy merre,de azért igazán reméltem,hogy a jó irányba tartok.Nem így történt!
-Nem arra laksz!-kiáltotta Fernando nevetve,szerintem baromira élvezte,hogy elronthatta a drámai lelépésemet.
-Én is tudom!-szóltam vissza,majd megfordultam és áttértem egy másik útra.
-Az se a jó irány!-mondta,miközben pórázon fogta a kutyáját és elment.
-Most meg hova mész?-ordítottam teljesen megsemmisülve és kétségbeesetten.
-Megmutatnám,hogy merre laksz,ha jönnél!
Kínosan simítottam el a hajam a homlokomból,ezután szégyenkezve futottam Fernando után.Az út 10 perces lehetett kb ezalatt mindvégig csend volt.
-Kösz,hogy hazakísértél!-hálálkodtam halkan.
-Nincs mit,de tudod elgondolkozhatnál azon,amit mondtam...Ja és a pályás incidenssel kapcsolatban azt szerettem volna mondani,hogy bár nem tudom mit tett Mourinho és valóban nincs hozzá közöm,de attól még érdemelne egy második esélyt.Mindenki hibázik néha,nemde?!
-Ez nagy hiba volt Nando!-néztem a szemébe mérgesen.
-Gondoltam,de attól még megbocsájthatsz neki!De mindegy ez a ti dolgotok nem avatkozok bele!Már megyek is,jó éjt Liz!
Döbbentem bámultam arra,amerre Fernando ment,még akkor is,amikor már nem volt a látókörömben.El kellett ismernem,hogy nem mondott hülyeséget,sőt nagyon is igaza volt.Viszont akkor sem tudott a dolgokról semmit,nem úgy ismerte Josét,ahogy én,de ennek ellenére is még ha kicsit is,de beleavatkozott a magánügyembe.És ez azért feldühített.
-Apa!-nyitottam ki a dolgozószobája ajtaját.
-Igen,Lizzie?!
-Kössünk kompromisszumot!-választottam egy szerintem ésszerű megoldást-Megpróbálok kedvesebb lenni veled,ha te pedig igyekszel bebizonyítani nekem,hogy megváltoztál!
-Rendben.-bólintott megkönnyebbülve.
-De csak,hogy tudd!Nem könnyű elfelejteni egy akkora sérelmet,amit te okoztál nekem!Időre van szükségem,hogy újra bízni tudjak benned!Ez az első és az utolsó lehetőséged,hogy helyrehozd,azt,amit régen elrontottál!Ne cseszd el ismét!
-Nem fogom!-ölelt meg.-Szeretlek Liz!
-Remélem idővel el is hiszem ezt...-bólintottam,aztán hagytam tovább dolgozni apámat.
Mivel az idő későre járt lassan elindultam aludni.De az álom egy jó ideig nem jött a szememre,mert agyaltam.A múlton.Ismét eszembe jutott az a fájdalom,amit akkor éreztem,mikor apám elment.Azon a meleg júliusi napon megesküdtem.hogy soha nem bocsátok meg neki,de most mégis valami hasonlóra készültem.Ennek csupán egy oka volt.Mégpedig,hogy helyre akartam hozni az életemet,ami tönkrement,ebben a hatalmas szerepe volt apámnak és Santiék halálának.Viszont az ikerpárt bármennyire is szerettem volna már nem tudtam visszahozni,így hát a másik dolgot kellett rendbe tennem. Bíztam benne,hogy sikerül,hiszen abban a percben semmi mást nem akartam jobban a boldog harmonikus életnél.Ehhez pedig bármennyire is fájt beismernem az apámmal való békülés volt a kulcs.Azt hiszem kész voltam arra,hogy ezt megtegyem....

Megjegyzés:Először is elnézést szeretnék kérni,hogy eddig nem volt rész,de vizsgáztam,úgyhogy nagyon kevés időm volt sajnos.Most már levizsgáztam,úgyhogy reményeim szerint gyakrabban tudok majd blogolni.A részről,pedig csak annyit,hogy tudom nem volt valami érdekfeszítő,de azért remélem tetszik,ígérem a következő részek izgalmasabbak lesznek;)
                                                                                               Abby

4/1.rész

Másnap mikor felébredtem hirtelen nem tudtam,hogy hol vagyok.De aztán megpillantottam apámat és minden leesett.
-Jó reggelt!-köszöntem fáradtan.-A cuccaim hol vannak?-néztem körül a bőröndjeim után kutatva.
-Felvittem őket a szobádba,amit majd kedvedre berendezhetsz!
-Szuper!-bólintottam nem túl lelkesen,aztán leültem a konyha asztalhoz.-Mogyoróvajas kenyér?-kérdeztem csodálkozva.
-Igen.Ezt mindenki szereti,te nem?
-De.Csak tudod mogyoró allergiám van,ezért nem ehetem meg!Bár nem is értem miért vártam el,hogy megjegyezd ezt....Soha nem figyeltél rám!-üvöltöttem dühösen és felrohantam az emeletre,megelőzve ezzel azt,hogy előtte sírjam el magam.Viszont természetesen apám utánam jött.
-Lizzie úgy sajnálom!-próbált magához ölelni,de én elhúzódtam tőle.
-Egy sajnálomtól nem fogok rendbe jönni!
-Tudom...Éppen ezért szeretnék most több időt veled tölteni.Gyere el velem az edzőközpontba és nézzük együtt,ahogy a fiúk edzenek..pont mint régen!
-Ez egészen addig jó szórakozás volt,amíg én is ezt tehettem!De ma már kész kínzás nekem focit nézni,mert tudom,hogy én is a pályán lehetnék,ha nem lenne súlyos gond a szívemmel.Erre sem emlékszel?
-Már hogyne emlékeznék?!Amikor a kórházban feküdtél szörnyen éreztem magam,azok voltak életem legrosszabb napjai.-mondta és ezzel eszembe juttatta a történteket.
14 voltam,egy lány,nagy álmommal,miszerint egyszer híres női focista lesz.Mindent megtettem azért,hogy ez valóra váljon.Keményen edzettem és az egyik ilyen alkalommal megtörtént a baj.Rosszul lettem,majd összeestem.Először senkit nem érdekelt annyira a dolog,ahogy engem sem.Amikor viszont már kétszer-háromszor történt meg ugyanez kórházba szállítottak,ahol töltöttem jó néhány napot...megállapították,hogy szívritmus zavarom van.A hír mindenkit letaglózott,főleg engem.És bár az orvosok felajánlották a műtétet,a családom egy emberként utasította el ezt a lehetőséget.Így hát vége lett a focis karrieremnek.
-Miért nem engedtétek a műtétet?-kérdeztem.
-Mert eléggé kockázatos egy ilyen műtét,jobbnak láttuk anyáddal a gyógyszer szedés megoldását!
-De az nem oldd meg semmit,még most is szedem és mégsem játszhatok!Én...én..megcsináltatom azt a műtétet!
-Nem!Nem!-ordította José.-Felejtsd el!Ha rosszul sül el a műtét bele is halhatsz!
-Az nem baj!-vágtam rá mire apám elkerekedett szemekkel bámult rám.
-Ne mondj ilyet többet!Most pedig öltözz,indulunk!
-Mondtam már,hogy nem akarok menni!
-Hát pedig jössz,mert én nem hagylak így itthon!-felelte ellentmondást nem tűrő hangon.
-Hogy így?Ja azért mert azt mondtam az előbb??
-Igen.Nem akarom,hogy hülyeséget csinálj!
-Nem leszek öngyilkos!Nem kell úgy kezelnetek,mint egy bolondot!
-Fejezd be!Velem jössz és kész!-jelentette ki,aztán távozott az ajtómon.
-Elegem van!Miért nem ért meg engem soha senki?!-dühöngtem magamban a könnyeimmel küszködve.Ezt már José nem hallotta.
A kis őrjöngésem után elszívtam két szál cigarettát,majd felkentem magamra a jó erős fekete sminkemet.Ez amolyan maszk féleségként szolgált számomra.A fekete festék,amivel a szememet kikentem keménységet sugárzott,a világ ezáltal nem láthatta,hogy milyen baromi gyenge is vagyok valójában.Tulajdonképpen a valós érzelmeimet rejtettem el az emberek elől,ezért tűntem oly ridegnek és megközelíthetetlennek.
-Liz kész vagy már?!-szakított ki a gondolataimból apám.
-Igen.-léptem ki az ajtón.
Apám döbbenten nézett végig rajtam,kellett neki egy kis idő,mire meg tudott szólalni.
-Hogy nézel ki?-mutatott a rövid fekete szoknyámra és a szegecses magassarkúmra,de ahogy az arcát elnéztem nemcsak az öltözékemmel volt baja,hanem a sminkemmel,a rúzsommal és a hajammal is akadt néhány problémája.Magyarán szólva semmi nem tetszett neki rajtam,viszont ez a legkevésbé sem érdekelt.
-Úgy,ahogy mindig is szoktam.Ilyen a stílusom.Ha az utóbbi néhány évben 10 percnél több időt töltöttél volna velem,akkor még ezt is tudnád a saját lányodról!-vágtam vissza neki egy halvány gonosz vigyorral az arcomon.
Nem tudott rá mit mondani,csak lehajtott fejjel kiballagott a házból és beült a kocsiba,én pedig mivel muszáj volt utána mentem.
-Miért kell mindig felemlegetned a múltat??Amúgy meg te nem akartál találkozni velem!-próbálta védeni magát.
-Tudom.Azért nem akartalak látni,mert csaltad anyát azzal a hülye nővel,aztán még el is hagytál minket!
-Lizzie,ez már nagyon régen volt!És megbántam!Tudod Ritával nem működtek úgy a dolgok,ahogy azt szerettem volna.A kapcsolatunk nem bírta tovább 8 évnél,elhagyott egy másik pasiért,eléggé elmérgesedett köztünk a viszony,de muszáj lenne rendezni Benjamin fiunk miatt!És még a válást is el kéne intézni,mert már fél éve nem történik semmi!-avatott be a magánéletének,azon részébe,amiről nem tudtam.
-Megérdemelted,hogy lelépett!-feleltem rá.
-Igazad van!-bólintott szomorúan.
-Látod nem kellett volna elhagynod anyát!
-Lizzie az a szerelem,ami anyáddal köztünk volt elveszett és nem Rita miatt!
-Na persze!Ne próbáld ezt beadni nekem!Mindenről tudok...még arról is,hogy amikor ide-oda utazgattál a csapatoddal vitted magaddal Ritát és lefeküdtél vele,majd hazajöttél és úgy tettél mintha minden rendben volna..így volt?
-Igen.-suttogta lesütött szemmel.
-Na látod,akkor nincs miről beszélnünk.-mentem ki a Stamford gyepére,ahol már az összes focista apámra várt.Meglepetten néztek rám,ami idegesített.nem is kicsit.-José mindjárt jön gondolom!-vetettem oda nekik,aztán leültem és előhalásztam a telefonomat a táskámból,bedugtam as fülembe a fülhallgatót,majd max hangerőn elkezdtem hallgatni a Nickelbacket.
-Elizabeth!-üvöltött rám az apám.
-Mi van?.néztem fel rá.
-Be szeretnélek mutatni a csapatnak!
-Oké!-álltam fel.
-Szóval srácok ő a lányom Elizabeth Mourinho!
-Cső!-intettem úgy általánosságban mindenkinek.
Néhány focista mormolt valami szia félét,de a legtöbbjük nem mondott semmit.Fernando volt az egyetlen,aki rámosolygott és visszaintett,ez azért jól esett...

3.rész

Három hónap elteltével sem lettem jobban,sőt...szerintem még rosszabb lett a helyzet.A tetkóm elkészülését követő napon Cristianoval elmentünk az ikrek anyukájához,aki nem igazán fogadott kedvesen.Valójában melegebb éghajlatokra küldött,miközben a gyilkos szót vágta a fejemhez.Fájt amiket mondott,de az volt a borzasztó,hogy minden egyes szavát elhittem,ezért önmarcangoló életet kezdtem élni.A házból nagyon ritkán mozdultam ki,csak akkor,ha a temetőbe mentem vagy néha napján elugrottam egy-két Real meccsre,de nem igazán kötött le.Mindvégig azzal foglalkoztam hogyan néznek rám az emberek.Egytől-egyig lesajnálóan pillantottak felém,ezt pedig utáltam.Így hát a legtöbb napomat a szobámban töltöttem,ahol általában egy doboz cigit szívtam el 24 óra alatt.Ez a nap is ilyen volt.Az ágyamban feküdtem,éppen az első szál cigimet pusztítottam el a kora reggeli órákban,mikor berontott hozzám Cristiano.
-Ebből elég húgi!-ordította.
-Mégis miből?-néztem fel rá kérdőn.
-Abból,amit csinálsz!Eddig még eltűrtem ezt a nehéz gyászos időszakot,most viszont már kezd elegem lenni!Nem folytathatod tovább ezt az életmódot,tönkre fogsz menni és ezt nem hagyhatom!
-Jól vagyok Cris!
-Nem,nem vagy jól!Még mindig a baleseten gyötrődsz,de Liz most már tovább kell lépned!Ne feledd,Santi és Vani se akarná,hogy így élj!
-Tudom,de nem olyan könnyű feledni!Mert ha kilépek az utcára,minden eszembe jut!És az sem segít,hogy az emberek folyton odajönnek hozzám sajnálkozni vagy egyszerűen a hogy létem felől érdeklődnek!..Itt minden rájuk emlékeztet!-vallottam be sírva.
-Éreztem,hogy ez a baj.Éppen ezért anyuval és Serggel kitaláltunk valamit a problémádra!
-Mit?-kérdeztem kíváncsian.
-Azt,hogy apához kéne költöznöd néhány hónapra!A környezet változás jót tenne neked és végre apuval is rendeznéd a kapcsolatod!
-Nem Cris!Én oda nem megyek!Akkor inkább élek így életem végéig!
-Kérlek húgi csak próbáld meg,hogy milyen ott,hidd el jobb lesz!
-Neked és Irinának biztosan!Végre nem lenne a nyakatokon a dilis,depressziós,bagós húgod!Örülnétek neki,mi?
-Hogy mondhatsz ilyet??Tudod húgi,hogy mindkettőnknek nagyon fontos vagy,mi csak jót akarunk neked!Londonban könnyebb lenne az életed!-próbált győzködni a bátyám,és bár nem akartam elismerni,de igaza volt.
Madrid és lakói szinte már megfojtottak,szabadulnom kellett a szorításból,és erre kiváló lehetőség volt London.Az ottaniak nem ismerték a balesetem történetét,ez pedig mindenképpen pozitívum volt.Hiszen tudtam,hogy ha a spanyol fővárosban maradok,akkor az egész életem gyászban telne,ezt azért nem akartam.De a londoni életnek is akadt hátránya,mégpedig az apám.Nem akartam Joséval lakni,eszem ágában sem volt ez,mert a haragom még mindig tartott....Viszont a döntést muszáj volt meghoznom,választanom kellett,hogy vagy az egész életemet vágom gallyra,vagy csak egy részét.Én pedig az utóbbit választottam.
-Meggyőztél Cristiasno!Londonba megyek!-közöltem pár perc gondolkodás után,majd elnyomtam a cigarettámat a hamutartóban.
-Örülök,hogy jól döntöttél!Így lesz a legjobb!-ölelt meg a bátyám.-Nagyon szeretlek Liz!Nem akarod neked rosszat..Mindig számíthatsz rám,és attól,hogy mostantól nem fogunk együtt lakni még itt leszek neked!
-Tudom Cris!-suttogtam szipogva.
-És tudnod kell,hogy én nem akarlak elküldeni,mert szerintem egyáltalán nem vagy idegesítő,csak azért szeretném,hogy Angliába menj,hogy végre újra láthassam a szép mosolyodat...hiányzik a régi Elizabeth Rachel Mourinho!Szeretném visszakapni a testvéremet!Bízom benne,hogy London visszaadja a húgomat!
-Én is remélem,hogy így lesz!-bólintottam.-Ideje új életet kezdenem...
-Így van!
-Minél hamarabb el akarom kezdeni az új fejezetet az életemben,éppen ezért holnap vagy azután el szeretnék utazni Londonba,megoldható?!
-Meg.Ha rólad van szó számomra nem létezik lehetetlen!
-Édes vagy bratyó!Szeretlek!-pusziltam meg.
-Én is!-felelte,majd elindult az ajtó felé.-Azért kezdj el el pakolni,amíg én intézkedek az utazásról,mert valószínű,hogy holnap indulunk!-utasított a bátyám,én pedig teljesítettem a parancsát.
Unottan elkezdtem pakolászni a cuccaimat,miközben agyaltam az angliai életen.Valójában nem akartam annyira odamenni,de úgy éreztem,hogy meg kell próbálnom Cristiano miatt.Nem akartam tovább zavarni őt,és azt sem szerettem volna,hogy ha miattam szakítana Irinával.Ez volt az oka annak,hogy beleegyeztem a Londonba költözésbe,no meg persze azért reméltem,hogy ott végre rám talál az a boldogságnak nevezett dolog.
-Szia Liz!-lépett be hozzám Irina.-Hallom elmész...
-Hát igen...
-Cristiano már szervezkedik!
-Gondoltam!Kedves tőle....
-Az.Úgy tudom,hogy holnap délelőtt indul a géped Madridból,szóval kicsit sietősebben kell pakolászni!Segítsek?
-Ha nem baj!
-Ugyan dehogyis,legalább tartunk egy kis csajos beszélgetést.-lelkendezett Irina mosolyogva.
Még aznap befejeztem a bőröndjeim pakolászását Irinával,közben rengeteget beszélgettünk.Másnap reggel elbúcsúztam a családomtól,és ezután végre készen álltam az utazásra.A magángéppel elkísért Cristiano és Sergio,de útközben nem sokat beszéltünk,mindannyian idegesek voltunk.
-Minden rendben lesz Lizzie!-húzott magához Sergi,mikor már a londoni reptéren álltunk.
-Remélem...-bólogattam bőszen.-Csak félek az egész olyan hirtelen döntés volt!
-Igaz,de nem várhattál tovább!Nem kell félned,először ugyan furcsa lesz,persze,de előbb-utóbb minden a helyére kerül!-vigasztalt meg Sese,de a bátyám érkezése félbeszakította a mondandóját.
-Beszéltem apával!A Stamford Bridgen van,azt mondta vigyünk el oda téged!
-Jó.-válaszoltam halkan,aztán beültünk a taxiba.
Az autóban csücsülve volt időm gondolkodni...Átrágtam magam az előző napi és az aznapi történéseken és arra jutottam,hogy hülyeség volt az egész!Vissza akartam menni Madridba,a sötét szobámba,de már nem tehettem.Túl késő volt!A Stamford Bridgről már nem futamodhattam meg.Szembe kellet néznem a döntésemmel és annak következményével.
-Jól vagy Liz?-kérdezte aggódva Cristiano,miközben kiértünk a stadion gyepére.
Nem reagáltam rá,ugyanúgy hulla sápadt arccal bámultam a pályát,ahol apám egy játékossal üvöltözött.
-Öt perc szünet Fernando!-mondta a focistának,mikor meglátott minket.
-Rendben.-könnyebbült meg Fernando,majd apámmal együtt felén igyekezett.
-Sziasztok!-köszönt kedvesen José,és mindegyikünket üdvözölt egy-egy öleléssel,amit én elég nehezen tudtam viszonozni.-Örülök,hogy nálam fogsz lakni kicsim!
-Aha...én nem annyira.-mondtam egykedvűen,mire Cristiano rám pillantott és inkább félrehívta Mourinhot beszélni.Szinte biztos vagyok benne,hogy én voltam a téma.
-Nando,haver tök régen láttalak!Mizu?-szólította meg mosolyogva Sergi a mellettünk zavartam ácsorgó játékost.
-Semmi különös!És te mit keresel itt Ronaldoval?Nem vagytok mindennapi vendégek errefelé!-nevetett fel Fernando,akit ebben a percben ismertem fel.
A híres csatát,Fernando Torres állt előttem,amikor ez tudatosult bennem kicsit elpirultam,bár nem tudom,hogy miért.
-Csak Lizt kísértük ide.Jut is eszembe Fernando ő itt Elizabeth,José lánya!
-Szia!-üdvözölt egy kedves és meglehetősen aranyos mosollyal.
-Hello!-köszöntem vissza,aztán csend telepedett a társaságunkra.
Ugyanis Serg elhúzott telefonálni,szóval mi ketten maradtunk Fernandoval.Nem volt kedvem vele beszélgetni,noha semmi rosszat nem tett nekem,még szimpatikus is volt,de inkább elzárkóztam tőle.Így biztonságban éreztem magamat és a titkomat.
-Liz!-szakította félbe a 10 perces "csendkirályt" az apám hangja,amiért hálát adtam az égnek.
-Igen?-fordultam felé.
-Nekem még van egy kis dolgom itt,de te menj haza hozzám,odaadom a kulcsot!Cris és Serg majd elkísér!
-Nem tudjuk José!Nekünk mennünk kell!Most hívott Iker,azzal,hogy este csapat megbeszélés lesz..vissza kell érnünk!-felelte idegesen Sergi,Ronaldora nézve.
-Nagyszerű,akkor megint mehetek taxival..ráadásul egyedül...-forgattam a szemem.
-Már bocsánat,hogy közbeszólok José,de ha már nem akarsz velem edzeni,akkor elviszem a házadhoz Elizabethet,úgyis a szomszéd utcában lakok!-ajánlotta fel Torres.
-Rendben Fernando!Köszönöm szépen!-hálálkodott apám.
-Akkor felőlem mehetünk Elizabeth!
-Csak Liza!És még elköszönnék Sergioéktól!
-Oké,nyugodtan!
Hatalmas öleléssel és puszival búcsúztam a két úgymond bátyámtól.
-Serg,te ismered Torrest....jól vezet?-kérdeztem félve.
-Igen,nagyon!Na de most már induljunk kifelé!
Ahogy Ramos ezt kimondta Ronaldo megragadta a cuccaim felét,a másik részét Torres fogta,a táskámat pedig Sergio cipelte,én meg közöttük ballagtam.Ami mondhatni elég bizarr volt...Fernando kocsijához érve a holmijaimat a csomagtartóba rakták a srácok,majd Cris még utoljára adott egy cuppanóst a fejemre.
-Vigyázz rá Fernando!-utasította.
-Vigyázni fogok!
-Kösz.-vágta rá lazán Cristiano,majd mélyen a szemembe nézett és megszólalt.-Szeretlek Lizzie!
-Én is Cris..-mondtam és beültem Fernando autójába.
A kínos csend ismét beállt köztünk,de ezúttal Fernando inkább megtörte ezt.
-Még soha nem voltál José házában?-érdeklődött,majd rám nézett kíváncsian.
-Az utat figyeld!-szóltam rá ösztönösen a baleset hatására.-Hát tudod köztünk nincs valami szokványos apa lánya viszony.Röviden ennyi,valójában sokkal bonyolultabb.Hagyjuk is inkább!-adtam válasz a kérdésére,de eléggé meglepődtem azon,hogy ilyen sokat mondtam el Fernandonak,igazából nem is tudom miért tettem...
-Értem.Viszont attól még apáddal fogsz lakni,nem?
-De,felnőtt létemre.Ciki,mindegy,ez van!-vontam meg a vállam és megjelent az arcomra a szokásos kényszerű mosoly.
-Mennyi idős is vagy?
-Huszonegy.Te huszonhat,igaz?
-Óh a bűvös huszonegy,ekkor nő fel igazán az ember!Amúgy igen a huszonhatot töltöm majd márciusban.
-Igen,bár nem haltam volna bele,ha nem sikerül ilyen komolyra a felnőtté válásom!-sóhajtottam fel és ez volt az a perc,mikor azt éreztem,hogy lakatot kéne raknom a számra.-Ez az a ház?-mutattam egy nagy házra az ablakból,így legalább sikerült elterelnem a témát.
-Aha.Gyere,segítek bevinni a bőröndöket!-szálltunk ki a Mini Cooperből egyszerre.
Nagy nehezen kinyitottam a kaput,amin becipeltük a csomagjaimat a bejárati ajtóig,és miután azt is feltártam beléptünk a házba,ami baromi tágas és persze gyönyörű volt.
-Hűha!-ámultam.
-Tetszik?-osont mögém Fernando,amivel a szívbajt hozta rám.
-Hát hogyne!Te már voltál itt?
-Ja,egyszer-kétszer.-közölte,aztán megállt előttem zsebre tett kézzel és a csoki barna szemeivel bámult rám.
Ezzel ismét elérte,hogy zavarba jöjjek,ennek ellenére azért álltam a tekintetét.Néhány másodperc telt el így,ezután megköszörülte a torkát és szóra bírta magát.
-Tudok még valamiben segíteni?
-Nem,köszönöm,innen már boldogulok!
-Akkor én megyek is!Még biztos látjuk egymást!
-Igen,valószínűleg!-kísértem ki a teraszra.-Jajj Fernando!-kiáltottam utána,erre ő visszanézett felém.-Kösz a fuvart!
-Szívesen,máskor is!És nyugodtan hívhatsz Nandonak!-kacsintott rám,mire én elmosolyodtam.
Ez pedig nem olyan sablonos vigyor volt,hanem őszinte,ami még engem is megdöbbentett.De hiába indult jól London,tudtam,hogy még bőven lesznek nehézségeim,hiszen apámnak nem bocsátottam meg teljesen,Santiagoékat meg egyszerűen nem tudtam elfeledni.Továbbra is sok volt a problémám,melyekre nem tudtam megoldást találni,kérdések kavarogtak bennem,amikre nem leltem választ.De muszáj volt megnyugodnom,ami egy cigi elszívása után sikerült is.Ezután lefeküdtem a kanapéra,lehunytam a szemem aztán mély álomba merültem... az álmaim egyenlőre jobbak voltak,mint a valóság...