Mikor a srácok edzeni kezdtek újra helyet foglaltam.Egy darabig néztem,ahogy bemelegítenek,de aztán előjöttek az emlékeim,amikor kislányként én is azt csinálhattam,amit ők.Futhattam gyorsan,cselezhettem és gólt lőhettem...de az már a múlt volt,csak egy emlékkép.Ez rosszul esett és keserűséggel töltött el,az,hogy már nem csinálhatom mindezt.És mint minden más rossz dologért az életemben ezért is apámat hibáztattam.
Szomorúan visszaraktam a fülhallgatót a fülembe,majd fogtam a jegyzetfüzetemet és dalszöveg formájában kiírtam magamból a fájdalmat.
-Szia Liz!-szakított ki a világomból Fernando,mire leállítottam a zenét.
-Hello Nando!-néztem rá a mellettem ücsürgő focistára.
-Éppen kaptunk pár perc szünetet Josétól,gondoltam megkérdezem tőled,hogy kérsz-e egy kólát esetleg?!Ilyenkor néha azt szoktunk inni a srácokkal,nézd ők már most is azt vedelik-mutatott a csapattársai felé.-Szóval ha kérsz szólj,mert nemsokára kiürül az automata.-ajánlotta fel kedvesen Nando,de természetesen én nem ihattam,vagyis hát nem volt tanácsos kólát innom a koffein tartalma miatt.Az nem igazán tenne jót a szívemnek.
-Oh nem kérek köszönöm,de rendes vagy,hogy gondoltál rám!-mosolyodtam el halványan.-Megkínálnálak cigivel,de feltételezem,hogy nem kérnél szóval...mindegy is!-vettem elő egy szálat magamnak,majd meggyújtottam azt.
-Nem,valóban nem kérek!És neked sem kéne cigizned!Nem tesz jót az egészségednek!
-Tudom!De csak így sikerül levezetnem a feszültséget!
-Miért vagy ideges?
-Ez hosszú és bonyolult..senki se érti meg..még a saját anyám se!De hagyjuk is nem számít!-fújtam ki a füstöt mélabúsan.
-Ha szeretnéd elmondhatod!
-Ugyan!Még nem is ismerlek!...
-Ez igaz!Hát akkor ismerkedjünk meg és én szívesen meghallgatlak!-vigyorgott rám és hosszú idő óta akkor először éreztem úgy,hogy érdeklek valakit,baromi jó érzés volt!Egy röpke pillanatra boldognak éreztem magam,de természetesen apám hozta a formáját és a baleset óta talán az első mosolygós másodpercemet is elrontotta.
-Elizabeth!Te mit csinálsz?-kérdezte dühösen.-Tedd le azt a cigit!
-Nem,nem teszem!Arról a korszakomról már lemaradtál,mikor megmondhatod nekem,hogy mit csináljak!Felnőtt ember vagyok és ha cigizni akarok,akkor cigizek!
-Elizabeth az apád vagyok,ne beszélj velem ilyen stílusban!Azonnal nyomd el a csikket!-üvöltötte,így már nem csak Fernando bámult minket,hanem a többi játékos is.
-Ja az apám vagy,aki le se szart évekig!-aláztam meg,ott az egész Chelsea előtt.
-Ne hazudj Elizabeth!Mindennap felhívtalak,te nem akartál beszélni velem!-próbálta meg védeni magát.
-Mert nődet választottad a családod helyett!-vágtam vissza neki,és azt hiszem ez a mondat eléggé szíven ütötte.Nem szólt rá semmit,sőt senki sem mondott egy árva szót sem.Az egész stadionban kínos csend uralkodott.Így hát fogtam a táskámat és elindultam a kijárat felé.
-Elizabeth Rachel Mourinho,gyere vissza most!-mondta José,de nem reagáltam rá.
Ott hagytam csapot-papot és elrohantam.Fogtam egy taxit,amit az apám házához irányítottam,szerencsém volt,mivel José nálam hagyta a lakáskulcsot,így be tudtam menni a házba.Az újdonsült otthonomban fel-alá mászkáltam kicsit idegességemben,aztán mikor kissé megnyugodtam elkezdtem rendezgetni a dolgaimat a szobámban.Ezzel kb egy óra ment el,és nagyjából kész is voltam.Úgyhogy pihenés gyanánt elolvastam azt a dalszöveget,amit a Stamfordon kreáltam.Minden egyes szava igaz volt,ami persze nem volt jó nekem.Hullajtottam is ezért néhány könnycseppet,de aztán megtöröltem az arcomat,megragadtam a gitáromat és énekelni kezdtem.Lehunytam a szememet,és attól a perctől kezdve semmi más nem létezett számomra csak én és a zene.Hagytam,hogy magával ragadjon a dal,aminek éneklése közben eszembe jutott a tini korom emlékei.Nagyon sírtam emiatt,hiszen nem kedves emlékek voltak azok.A dal túl nagy hatással volt rám.Olyannyira belemerültem,hogy csak a szám végén vettem észre az ajtóban ácsorgó apámat.A tekintetéből ítélve megértette a szöveget és annak mondanivalóját.
-Tényleg így érzel?Szerinted nem voltam jó apa?-kérdezte bűnbánó arccal,majd leült mellém az ágyra.
-Amiről énekeltem az úgy is van.És tudod azért nem voltál jó apa,mert cserbenhagytál minket...csalódtam benned apu!Úgy érzem,hogy nem vagyok elég fontos,hogy nem vagyok elég jó...Mikor elmentél anyát nem érdekeltem,depressziós volt,és igen sokszor ivott is.Magányos voltam,senki nem törődött velem,a kutyát se érdekelte,hogy én jól vagyok-e!Téged és anyut se!Te elintéztél egy telefonhívással,anya meg néha napján,ha feleszmélt az önsajnálatból adott egy puszit aztán kész...És ti hiába hittétek azt,hogy mellettem vagytok,nem voltatok!Az volt a szerencsém,hogy Cris és Sergio velem volt,mindig!Rájuk számíthattam bármikor.Tulajdonképpen engem ők neveltek,mert a szüleim önző módon csak magukkal foglalkoztak!Érted,hogy miről beszélek?-fordultam könnyes szemmel az apám felé,sok év után akkor először tudtam őszintén beszélni vele az érzéseimről.
-Sajnálom kicsim!Hidd el,ha lehetne csinálnám!
-elhiszem,de ezt akkor sem lehet!
-Tudom!Akkor talán itt lenne az ideje tiszta lappal kezdeni,nem?!
-Nem vagyok benne biztos,hogy menni fog!Szükségem van egy kis időre,hogy gondolkodjak!-feleltem,miután lementem az emeletről és felkaptam magamra a kabátomat,meg persze a cipőmet.
-Hova mész?Már sötét van,nem akarom,hogy elmenj!
-Nem lesz semmi bajom,csak elmegyek sétálok egyet a környéken!Kiszellőztetem a fejem és agyalok egy picit!
-Jó,rendben.Ha visszajössz beszélgetünk még erről,ugye?
-Igen.-bólintottam,majd gyorsan átfutottam az udvaron,hogy minél előbb kilépjek a kapun.
Kint sötét volt,nem is tudtam,hogy merre megyek valójában,de nem is érdekelt.Bolyongtam így egy ideig,aztán helyet foglaltam egy padon.Nagyon távol voltam már José házától,legalábbis a sok gyaloglásból erre következtettem.Hiszen gyáva módon ismét ott hagytam apámat a válaszom nélkül.Mert nem voltam benne biztos,hogy valaha képes leszek-e megbocsátani neki.Noha tudtam,hogy ez lenne a helyes megoldás,mivel akkor egy hosszú éves vitának vetnék véget.De továbbra is bizonytalannak éreztem magam,féltem,hogy megint csalódást okoz...
-A sötét veszélyes hely,még ezen a jó környéken is!-szólalt meg mögülem egy ismerős hang.
-Nem félek a veszélytől!-feleltem szűkszavúan,mire az illető kényelmes elhelyezkedett mellettem-Mond csak Fernando te követsz engem?-érdeklődtem kíváncsian,mert eléggé furcsáltam,hogy hirtelen megjelent.
-Nem,én itt lakom az utca túloldalán...
-Értem,de ez nem válasz arra,hogy miért vagy itt!Mit is keresel itt ilyenkor?
-Ugyanezt kérdezhetném én is!-vágta rá frappánsan,mire összeszűkült szemekkel néztem rá,nem igazán értékeltem a humorát-Amúgy meg kutyát sétáltatok!
-Hol a kutya?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Ott jön,eldobtam neki egy botot,csak kicsit lassú szegény.-simogatta meg a buldogját,mikor az visszaért a bottal.-Én már válaszoltam a kérdésedre,de te még nem,szóval?!
-Csupán sétáltam egyet,meg gondolkoztam,ennyi...
-És miért sírtál?-fürkészte az arcomat.
-Ahhoz semmi közöd sincs!-válaszoltam durván.
-Óóóh...már megint így viselkedsz!
-Hogyan??
-Elutasítóan.Senkit nem engedsz közel magadhoz,még beszélgetni sem lehet veled rendesen!Zárkózott vagy,falakat vonsz magad köré!
Eléggé szíven ütött Fernando szava,talán azért mert tudtam,hogy igaza van.De nem akartam,hogy ő mindezt lássa rajtam.
-Semmit sem tudsz rólam Fernando!Nem ismersz engem!-förmedtem rá dühösen,aztán fölálltam és elindultam magam sem tudtam,hogy merre,de azért igazán reméltem,hogy a jó irányba tartok.Nem így történt!
-Nem arra laksz!-kiáltotta Fernando nevetve,szerintem baromira élvezte,hogy elronthatta a drámai lelépésemet.
-Én is tudom!-szóltam vissza,majd megfordultam és áttértem egy másik útra.
-Az se a jó irány!-mondta,miközben pórázon fogta a kutyáját és elment.
-Most meg hova mész?-ordítottam teljesen megsemmisülve és kétségbeesetten.
-Megmutatnám,hogy merre laksz,ha jönnél!
Kínosan simítottam el a hajam a homlokomból,ezután szégyenkezve futottam Fernando után.Az út 10 perces lehetett kb ezalatt mindvégig csend volt.-Kösz,hogy hazakísértél!-hálálkodtam halkan.
-Nincs mit,de tudod elgondolkozhatnál azon,amit mondtam...Ja és a pályás incidenssel kapcsolatban azt szerettem volna mondani,hogy bár nem tudom mit tett Mourinho és valóban nincs hozzá közöm,de attól még érdemelne egy második esélyt.Mindenki hibázik néha,nemde?!
-Ez nagy hiba volt Nando!-néztem a szemébe mérgesen.
-Gondoltam,de attól még megbocsájthatsz neki!De mindegy ez a ti dolgotok nem avatkozok bele!Már megyek is,jó éjt Liz!
Döbbentem bámultam arra,amerre Fernando ment,még akkor is,amikor már nem volt a látókörömben.El kellett ismernem,hogy nem mondott hülyeséget,sőt nagyon is igaza volt.Viszont akkor sem tudott a dolgokról semmit,nem úgy ismerte Josét,ahogy én,de ennek ellenére is még ha kicsit is,de beleavatkozott a magánügyembe.És ez azért feldühített.
-Apa!-nyitottam ki a dolgozószobája ajtaját.
-Igen,Lizzie?!
-Kössünk kompromisszumot!-választottam egy szerintem ésszerű megoldást-Megpróbálok kedvesebb lenni veled,ha te pedig igyekszel bebizonyítani nekem,hogy megváltoztál!
-Rendben.-bólintott megkönnyebbülve.
-De csak,hogy tudd!Nem könnyű elfelejteni egy akkora sérelmet,amit te okoztál nekem!Időre van szükségem,hogy újra bízni tudjak benned!Ez az első és az utolsó lehetőséged,hogy helyrehozd,azt,amit régen elrontottál!Ne cseszd el ismét!
-Nem fogom!-ölelt meg.-Szeretlek Liz!
-Remélem idővel el is hiszem ezt...-bólintottam,aztán hagytam tovább dolgozni apámat.
Mivel az idő későre járt lassan elindultam aludni.De az álom egy jó ideig nem jött a szememre,mert agyaltam.A múlton.Ismét eszembe jutott az a fájdalom,amit akkor éreztem,mikor apám elment.Azon a meleg júliusi napon megesküdtem.hogy soha nem bocsátok meg neki,de most mégis valami hasonlóra készültem.Ennek csupán egy oka volt.Mégpedig,hogy helyre akartam hozni az életemet,ami tönkrement,ebben a hatalmas szerepe volt apámnak és Santiék halálának.Viszont az ikerpárt bármennyire is szerettem volna már nem tudtam visszahozni,így hát a másik dolgot kellett rendbe tennem. Bíztam benne,hogy sikerül,hiszen abban a percben semmi mást nem akartam jobban a boldog harmonikus életnél.Ehhez pedig bármennyire is fájt beismernem az apámmal való békülés volt a kulcs.Azt hiszem kész voltam arra,hogy ezt megtegyem....
Megjegyzés:Először is elnézést szeretnék kérni,hogy eddig nem volt rész,de vizsgáztam,úgyhogy nagyon kevés időm volt sajnos.Most már levizsgáztam,úgyhogy reményeim szerint gyakrabban tudok majd blogolni.A részről,pedig csak annyit,hogy tudom nem volt valami érdekfeszítő,de azért remélem tetszik,ígérem a következő részek izgalmasabbak lesznek;)
Abby
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése