-Hova megyünk Nando?
-Egy hangulatos étterembe.Itt van a közelbe,nem messze.-felelte ,majd néhány rajongója felismerte és azonnal képet csináltak vele,meg aláírást kértek tőle.Ezzel legalább 10 perc elment.
-Látom szeretnek téged az emberek!
-Hát igen.-pirult el.-Pedig most nem vagyok formában...nagyon nem!Apád szerint ennek a nagy nyomás az oka,úgy gondolja,hogy ezért nem tudom élvezni már a játékot annyira.
-Pedig a foci élvezete a legfontosabb!Attól jobb dolog nincs,mikor felmész a pályára,játszol és gólt rúgsz!Csak erre az örömteli érzésre kell gondolnod és nem a gyűlölködőkre!
-Igazad van!De honnan tudod milyen érzés gólt szerezni?-érdeklődött döbbenten.
-Évekig fociztam.-mondtam sóhajtva.
Nando annyira meglepődött,hogy megállt és csak értetlenül bámult rám.
-Te?Tényleg?
-Igen.Miért,ennyire hihetetlen?
-Aha.-válaszolta mosolyogva.-Nem tudlak elképzelni a pályán...
-Oh ezen könnyen tudok segíteni!-ragadtam meg a karját és elkezdtem a másik irányba húzni.
Utáltam,ha egy srác megmosolyogta a focis múltamat.Mert én mindig is komolyan vettem a futballt.Ez volt az életem.Még akkor is ha már nem űzhettem ezt a sportot.
-Ööö Lisa most mégis hova viszel?
-Szerinted mégis hova?!Az edzőközpontba!Na gyere!-rángattam a kezét.
-Mégis minek?
-Bebizonyítom,hogy igenis tudok focizni!
-Lizzie muszáj ezt este kilenckor?
-Igen!Vagy talán félsz,hogy egy lány jobban tud cselezni,mint te?!-kérdeztem felvont szemöldökkel kacér vigyorral az arcomon.
-Dehogy!Menjünk inkább!
Fernando kihívásnak vette ezt,én pedig annak is szántam.15 perccel később már ott álltunk a Cobham tréning központ kapuja előtt,ami természetesen zárva volt.Ezért rögtön a táskámhoz nyúltam.Csak ekkor tűnt fel,hogy egész addig Nando kezét fogtam.Egy kicsit elpirultam,de aztán visszazökkentem a valóságba és bementem a kapun.
-Oké Nando!Most felkapok valami zoknit meg cipőt,és utána elkezdhetjük a mérkőzést.
-Rendben.
Beléptem a kis kő épületbe előkerestem egy zoknit,ezután találtam egy látszólag rám jó cipőt,amit kint a padon fel is vettem.Meglehetősen furcsán néztem ki a fekete feszülős szoknyámban és a stoplis lábbelimben,de nem igazán érdekelt.
-Ez így állati hülyén néz ki!-röhögött Fer.
-Röhögj csak!De tudod az nevet,aki a végén nevet Fernando!-léptem közel hozzá és a kezemet a nyaka köré fontam.
Nando a derekamnál fogva még közelebb húzott magához és nagy barna szemével az arcomat fürkészte.Álltam a tekintetét ismét,de közben idegesen harapdáltam az ajkamat.Tudtam,hogy meg akar csókolni.De én ezt még nem akartam.Élveztem minden percét annak,hogy idegesíthettem.
-Gyerünk játszani!-súgtam a fülébe.
Nando kizökkent a bámulásból,majd mindketten egyszerre léptünk a gyéren megvilágított pályára.Amíg én levettem a bőrdzsekim és ledobtam a táskámat meg a cipőmet egy padra,addig Fernando megfelelő labdát keresett.Amire hamar ráakadt így hát kezdőzhetett a játék.Egy darabig csak cselezgettünk,ami Nando megdöbbenésére ment nekem.Ezután kapura lőttünk,majd dekáztunk.Aztán újra az egészet.Még egyszer és még egyszer.Ahogy futottam és rúgtam a labdát mindenről megfeledkeztem.Csak én léteztem a foci meg persze Nando.Csodálatos érzés volt.Nevettem és boldog voltam.Úgy éreztem,hogy végre élek!Elvesztettem az önkontrollt.Elfelejtettem,hogy 10 perc foci még nem árthat,de 40 perc viszont már igen...Levegő után kapkodva rogytam a földre,a szívem kalapált,a fülemben pedig dobolt a vér.A hányinger és az ájulás kerülgetett,pont,mint mikor 14 éves voltam.
-Lizzie minden rendben?Jól vagy?-hajolt fölém idegesen Nando.
-Hozd...ide..a táskámat...kérlek!-nyökögtem ki a szavakat nagy nehezen.
A látó köröm kezdett elsötétülni,a szemem előtt egyre több pont jelent meg,éreztem,hogy nem sok van hátra az ájulásig.Mire Nando odaért hozzám a táskámmal,a mellkasomban már megjelent az ismerős szorító érzés.
-Lizzie hívjak orvost?
-Nem.-vetettem oda,miközben idegesen kutattam a gyógyszerem és a vizes flakonom után.Szerencsére hamar megtaláltam,úgyhogy fogtam a kis pirulát és bevettem.Ezután kiterültem a zöld gyepem ,lehunytam a szemem és megpróbáltam nyugodtan lélegezni.Tudtam,hogy a gyógyszer perceken belül hatni fog.
-Mi volt ez az egész?-érdeklődött aggódva Nando.
-Az ok,amiért nem vagyok focista!-nevettem fel keserűen.
-Beteg vagy?!-feküdt le mellém a fűre a szemében,pedig rémület jelent meg.
-Inkább rendellenességnek mondanám.A szívem...-közöltem letörten.-Emiatt kellett befejeznem a focit.14 voltam,ekkor már 7 éve űztem ezt a sportot,nem bírtam felfogni,hogy a szüleim miért nem a műtétet választották.Máig sem értem!
-Csak jót akartak!Egy ilyen műtét nagyon veszélyes lehet,főleg tini korban.
-Tudom,de akkor is....Ronaldonak csináltak egy hasonló beavatkozást!Jó az igaz,hogy az ő baja nem volt ilyen komoly...Csak mégis csalódás volt,hogy muszáj volt feladnom a focit.Talán,ha a szüleim megengedik a műtétet minden más lett volna....
-Ha ennyire akarod ezt,akkor miért nem csináltatod meg?Most már felnőtt vagy,nem kell a szüleid engedélye.
-Ez igaz....nem is olyan régen úgy gondoltam,hogy megcsináltatom.Nem féltem a kockázattól,a haláltól.De most már más a helyzet.Van mit vagyis inkább kit veszítenem!-vallottam be őszintén,ami még engem is meglepett,hiszen erről előtte senkinek sem beszéltem.
Bár a baleset után sokáig nem érdekelt a halál,sőt azt kívántam néha,hogy bárcsak meghaltam volna,de aztán nagyot fordult minden.Nem akartam dacolni a sorssal,hiszen attól,hogy egyszer életben hagyott nem jelentette azt,hogy másodszorra is ezt teszi,sőt...Másrészről meg nem akartam szomorúságot okozni a halálommal a bátyámnak,vagyis inkább a bátyáimnak,akik annyi mindent tettek értem.Még akkor is,ha nem vagyok a vérszerinti rokonuk.Anyukámnak se akartam fájdalmat okozni,hiszen szenvedett ő már eleget életében.És titkon apámat is féltettem...Meg hát nem akartam elveszíteni az egyetlen embert,aki közeledni próbált hozzám.Úgyhogy elvetettem a műtétet,mint lehetőséget.
-Értem,és természetesen nagyon sajnálom,hogy így alakult a karriered Lisa.
-Nem kell!Most kezd jó fele menni...tetszik az edzősködés...Na de most már túl sokat beszélünk rólam,most mesélj te!
Nando beszélni kezdett a gyerekkoráról és a fociról.Közbe persze én is szóhoz jutottam és elregéltem apámék válását és a balhés korszakomat.Meg persze szóbakerült a depresszió is,amiből mindkettőnknek bőven kijutott.Nekem az első fázisa 14 évesen volt,a másodikról nem ejtettem szót.Nandonak pedig a Chelseas karrierje elején volt,mikor nem ment neki a játék és ráadásul a barátnője is faképnél hagyta.De nemcsak szomorú dolgokról beszéltünk,hanem vidámakról is.Az idő így gyorsan elment.
-Hány óra van Fer?
-Fél egy!Későre jár...menni kéne!-állt fel.
-Igen!-húzott fel Nando a földről,a szeme ezután a kezemre,vagyis a tetkóimra tévedt.
-Vanessa és Santiago?Ők kik?
-Majd elmondom egyszer,de nem most...kicsit később!
Nando bólintott,szerintem érezte,hogy egy gyógyuló félben lévő sebet szakít fel ezzel a kérdéssel,úgyhogy szótlanul vette tudomásul a válaszomat és inkább fel segítette rám a bőrkabátomat.Miután átváltottam a cipőmet,mindent gondosan a helyére vittünk ,aztán bezártuk az edzőpálya vaskapuját.
A hazafelé úton Nando rákulcsolta az ujjait az enyémre.Először a pánik fogott el ettől,de végül jóleső érzés töltött el és tovább fecsegtem egészen apám házáig.Ott a kapunak támasztottam a hátam és beállt köztünk a kínos csend.Tudtam,hogy Fernando az első randevú végi szokásos csókra vár,de ez nekem még túl gyors lett volna.Nemrég halt meg az úgymond barátom nem csókolgathattam rögtön mást.Korai volt ez számomra,idő kellett még nekem.Fer ajka már majdnem az enyémre tapadt,amikor megszólaltam.
-Nem tudom megtenni,még nem!Sajnálom...
Nando kicsit meghátrált,mikor ezt kimondtam,de továbbra is fogta a kezemet.
-Nézd Nando,nekem nagyon kemény volt a múltam,te még csak a felét sem tudod ennek...Úgy érzem nem lenne tisztességes ha őrült gyorsan beleugranék egy kapcsolatba.Nem állok készen erre!Szeretnék lassan haladni,hogy újra tudjak bízni az emberekben.És szépen fokozatosan akarom megmutatni az igaz énemet.Tudom hülyeség ez az egész lassúság meg titokzatosság,de a sebeim még túl frissek és ezért van szükségem az úgynevezett maszkra is.Bármelyik másik lány megcsókolna most rögtön és az első perctől fogva elmondana mindent a múltjáról.De én erre nem vagyok képes!Hidd el jobban járnál valaki mással!
-Lehetséges,de én mindig is az olyan különc lányokat szerettem,mint amilyen te vagy.A titkok mindig izgattak,a lassúság pedig vágyat keltett bennem eddig minden alkalommal,szerintem most sem lesz ez másképp!Nincs ezzel így semmi gond Lisa,nekem is jó így!-mosolyodott el,majd nyomott egy puszit a homlokomra.Erre én mosolyra húztam a számat és elpirulva megöleltem Nandot.
-Nincs mit!-felelte.-Jó éjt Lizzie!
-Neked is Nando!
Miután bementem a kapun még egy jó ideig álltam ott az arcomra fagyott vigyorral.Végre úgy éreztem,hogy kezdetét veszi az életemben valami új dolog,valami nagyszerű és én készen álltam erre,vagyis a boldogságra...a kérdés már csak az volt,hogy sikerül-e?...
