10.rész

Sziasztok!
Előbb terveztem ugyan,de végül most sikerült meghoznom a részt,remélem tetszeni fog.Bármiféle véleményt,kommentet szívesen fogadok!

Ölel:Abby :)
/Axl/

A társaságban néma csend lett.Mindenki a másiktól várta a használható megoldást,ami nem jött egy könnyen,tekintve,hogy Michelle teljesen sokkolt minket és ráadásul az idő borzasztóan sürgetett.Mind tudtuk,hogy Michellenek a beteg húga mellett van a helye,és azzal is tisztában voltunk,hogy az orvosok nem közölnek csak úgy ilyen mértékű hírt.A helyzet komolyságát így anélkül is sikerült felfognunk,hogy tudtuk volna mi baja Lindának.

-Oké,a terv a következő.-kapott észbe Izzy,mi meg érdeklődve hallgattuk.-Mondjuk Duff Steven és én haza visszük a hangszereket,meg hozunk pár cuccot,ha esetleg meg kéne javítani a furgont,addig Axl és Slash szereznek kocsit,találjátok ki hogyan!Negyedóra,max húsz perc múlva találkozunk a bár előtt.

Izzy rögvest pakolni is kezdett,ahogy a többiek is.Csak Slash volt az egyedüli,aki tanácstalanul álldogált mellettem.Valószínűleg ő is hasonlóképpen mélyedt a gondolataiba,mint én.Kellett egy kocsi,valahogy,akárhogy a lényeg az volt,hogy legyen.Izzyék már elszállingóztak és már vagy 10 perce lehettünk ott néma csendben,olyan szinten feszült voltam ettől,hogy kétségbeesésemben,már az autólopás is megfordult a fejemben.Szerencsére ekkor kezdett felszólalni Slash,bizonytalanul ugyan,de igyekezett ismertetni az ötletét,amit érdeklődve vártam.

-Van az a csaj a Troubadourból,tudod...a szőke.-kezdte,nem kellett kimondania a nevet,ahhoz,hogy tudjam kire is gondol.-Szóval öhmm...hát fogalmazzunk úgy,hogy kavarok vele egy ideje.-mondta,bólintottam jelezve,hogy értem.Nem akadtam ki,számomra az,hogy lefeküdtem Junennal egy baklövés volt,oltári nagy hiba.Az,hogy viszonyuk vagy mijük van nem érdekelt,egészen addig,míg nem kell összefutnom a szőkeséggel a lakásban,az mind nekem mind Michellenek borzasztó kínos lett volna.-És van,kocsija.Szerintem kérjük el.

Kérdőn néztem Slashre,már épp meg akartam tudakolni,hogy vajon Isten normális-e,amikor ismét megszólalt.Azt hiszem érezte,hogy nem épp az ötletéért akartam lelkendezni.

-Figyelj,ha tudsz jobbat hallgatom,de nem hinném,hogy van valami terved...

Igaza volt,semmi más ötletem nem volt,így,ha vonakodva is,de bele kellett mennem,nem igazán volt más választásom.

-Ahjj-sóhajtottam.-Menjünk kérjük el tőle azt a nyamvadt kocsit!

Slash széles vigyorra húzta a száját,majd elkezdett rángatni a Troubadour felé,nem magamtól nem nagyon akarództam menni.A szórakozóhelyre beérve,rögtön a pult felé vettük az irányt.Kisvártatva a szőkeség is megjelent,készen állva arra,hogy kiszolgáljon minket-bármilyen értelemben.

-Sziasztok,miben segíthetek?Kértek valamit?.érdeklődött,miközben a pulton támaszkodott,mély kivágású pólója miatt,bárki megcsodálhatta az idomait.Ez mindent elmondott a csajról.

-Aha,hát egy kocsi kéne!-felelte lazán a gitáros,világosan látszott,hogy a szöszi nem épp erre a válaszra számított.

-Minek?-kérdezte teljesen megdöbbenve.

-Figyelj az van,hogy Michelle valahol a semmi közepén bajban van és hát oda kéne jutnunk hozzá valahogy.Szóval esetleg kölcsön tudnád adni?-kérte Slash,mit ne mondjak a gyerek csöppet sem volt szemérmes.

-Mi hasznom lenne belőle?-vonta fel a szemöldökét June,ő se volt hülye,rögtön a maga előnyét akarta keresni a dologban,nem hibáztatom érte,a magunk fajtának az ő helyében csak úgy szórakozásból én sem adtam volna kölcsön a járgányomat.

Slash gondolkozott egy darabig,míg June felváltva és meglehetősen vágytól eltüzelve bámult minket.Lassan kezdtem megszokni ezeket a pillantásokat,minél több fellépésünk volt,annál több ilyen nő gyűlt körénk.Amolyan kezdetleges groupie félék,akiket sosem értettem.A büszkeségüket félretéve hagyták,hogy a pasik úgy ahogy akarják kihasználják őket.Azt hiszem hímsoviniszta gondolkodásra utal,de nekem speciál ezekkel a hölgyekkel nem volt bajom,csak jelen esetben nem érdekeltek.Michelle valahogy fontosabb lett.

-Semmi szex-kötöttem ki.-Legalábbis velem.-tettem hozzá,mikor Slash finoman bokán rúgott,jelezve,hogy csak a magam nevében beszéljek.

-Korábban mást mondtál!-krimaszolt győzedelmesen.Nem tagadhattam,igaza volt.

-Mit szólnál ki pénzhez?-ajánlottam fel,bár egyáltalán nem szívesen tettem,elvégre kevés lóvénk volt,de hát mind tudjuk ez a kis fecni hajtja a világot.

-Rendben.-egyezett bele.

-Mennyit kérsz?-tudakoltam valószínűleg világfájdalmas arckifejezéssel.

-Hmm...nos elviszitek a kocsimat ki tudja hova és,hogy mennyi időre...Mondjuk legyen 100 dollár.

Döbbenten néztünk össze Slashel,az egész estés keresetünkről volt szó.Biztosra veszem,ha nem Michelleről lett volna szó,hagytam volna az egészet a fenébe.De így,nem.June kivezetett minket a kocsihoz,miközben mi a zsebünkben kutakodtunk a pénzért,de mivel csak a mi részünk volt nálunk,meg kellett várnunk Izzyéket,akik nem sokkal később megjelentek két táskával.Annak,hogy az aznap esti bérüket le kellett passzolniuk persze nem örültek,ám szó nélkül megtették.Volt 100 dolcsi,nincs 100 dolcsi.Ilyen egyszerű az egész,ha valaki Los Angeles szegény részén élt,ha akartál valamit keményen meg kellett fizetned érte.
10 perc sem telt bele és már el is indultunk a nagyvilágba összesen 3 rugóval a zsebünkben,valóban bölcs dolog eképp nekivágni egy efféle útnak.Arról már nem is ejtenék szót,hogy mindannyiunkban volt rendesen pia,talán én voltam a legéberebb,talán...

-Most merre?-érdeklődtem egy kereszteződésnél,mire Duff a térképpel bajlódva megmondta az irányt,amit ő helyesnek vélt,de sajnálatos módon nem volt az.

Fél órába telt,de végül rájöttünk,hogy Duff lehet,hogy okos és kiváló tanácsadó,viszont pocsék navigátor.Kezdjük azzal,hogy olyan szinten részeg volt,hogy a térképet is totál fordítva tartotta,szerintem ezzel mindent elmondtam.Egyemberként lecsesztük a szőke punkot meg persze a röhögés sem maradhatott el,nem is mi lettünk volna,ha nem történt volna valami ilyesmi.Duff szégyenkezve mászott a hátsóülésre,hogy helyet cseréljen Stevennel,így történt,hogy pár pillanatig semmi mást nem láttam,csak két segget az orrom előtt.Mi több eme csodás látkép hatására kicsit le is sodródtam az útról,de amint rendeződött a két szőke helye,a főútra is sikerült visszatalálnom.Steven tehát immáron az anyósülésen foglalt helyet,ő vállalva a navigátor szerepét.Nem állítom,hogy Steven bármit is tudott a földrajzról,de ő legalább helyesen tartotta a térképet és még az égtájakat is be tudta határolni,ami persze a basszerosnak is ment,csak hát nem full ittasan.

-A 65-ösre elérni legalább normál tempóban legalább 2 óra,ami elég soknak tűnik.Michellenek minden perc számít.-magyarázta idegesen Izzy.

-Ha kiérünk a városból,akkor már jobb lesz!-tájékoztattam nyugalmat színlelve,bár belül én is féltem,hogy túl sok időt vesztünk,illetve nem mi,hanem Michelle.

Negyedóra elteltével elhagytuk a "Várjuk vissza Los Angelesbe!" feliratot,megkönnyebbülten sóhajtottam fel,onnantól már csak a kis települések és üres kietlen utak vezettek az említett útszakaszig.Értelemszerűen ekkor kicsit begyorsítottam,a városban csak azért nem vezettem úgy,mint egy elszabadult őrült,mert nem akartam újabb balhét a törvénnyel.Azt viszont bizton állíthatom,hogy a városhatár elhagyása után "kissé" túlléptem a megengedett sebességet.

-Imádkozzatok,hogy véletlenül se tévedjen erre egy rohadt rendőr!-szóltam hátra a fiúknak.

-Én azért imádkozom,hogy túléljem ezt az utat!-felelte Izzy,látszólag a többiek is osztották a véleményét,főleg Duff,ha jól láttam ő még keresztet is vetett,pedig nem állt nagy katolikus hírében,ezután ráhúzott egy üveg Nightrainre.Az ital körbejárt a srácok között,azt mondták,így kevésbé félnek,hogy meghalnak az őrült vezetési tempómtól.Azt nem osztottam meg velük,hogy kicsit én is féltem,például attól,hogy a túlzott sebességtől szétesne a kocsi.

-Axl,lassíts!Mindjárt kihányom a belem!-szólt előre meglehetősen kulturáltan,mire kicsit lassítottam.

Már egy órája mehettünk,és már a Michelle által említett útszakasz felénél jártunk,de őt még mindig nem láttuk.Ez azért eléggé feszélyezett minket.

-Az nem ő?-mutatott ki az ablakon Steve,mire mindannyian abban az irányba néztünk.

Valóban Duff furgonja állt ott,melynek Michelle támaszkodott.Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mind,majd leparkoltam az út szélén.

Gyorsan kipattantunk a kocsiból,amiért Slashék elég feltűnően és hangosan adtak hálát.Közölték.hogy sohasem szállnak be velem egy autóba többé.

-Az életünket veszélyeztetted,komolyan!-háborgott Izzy félig viccesen,és mertem remélni,hogy Duff is csak poénból csókolgatja a földet...ennyire nem voltam szörnyű na.

-Gyorsak voltatok!-mormolta Michelle.

-Nekünk mondod?-röhögött Steve.

A társaságban kínos csend uralkodott.Michelle pár lépésnyi távolságra állt előttünk,a tekintetemet kerülte,de még így is tisztán láttam mennyire szörnyű állapotban is van,de persze ezt előttünk igyekezte leplezni,korábban a telefonban egyáltalán nem ilyen volt.Azt hiszem képtelen volt elviselni azt,ha valaki gyengének látja őt.Ebből a szempontból meg tudtam érteni,viszont akkor sem kellett volna mindig az erős nőt játszania

-Köszönöm,hogy ennyit fáradoztatok értem.-szólalt meg végre,darabokra szakadva a köztünk uralkodó végtelennek tűnő némaságot.

-Szívesen,a fő,hogy megtaláltunk.-mondtam,majd bátorkodtam a kínos kérdést feltenni.-Mi is történt pontosan?

-Cris a Troubadourba telefonált és elmondta,hogy a húgom elég válságos állapotba került,nem sokat jósolnak már neki...-jelentette ki,de még mindig túl tárgyilagosan beszélt,túl érzelemmentesen,nem értettem,hogy legalább nekünk miért nem ismeri el,hogy borzasztóan megviseli ez az egész.-Mellette kell lennem...muszáj!Ezért vittem el a kocsit,sajnálom Duff!

-Nyugi,ez a tragacs mindent túlél!-válaszolt mosolyogva Duff és valóban nem is volt mérges,a kocsiért.A hatás kedvéért kicsit meg is ütögette az oldalát,mire hangos nevetés rázta meg a társaságot,az a kínos fajta nem is értem miért is röhögtünk igazából,talán,hogy elűzzük az ismét ránk telepedő nyomasztó csendet.

-Szóval akkor most megyünk a húgodhoz?-érdeklődtem végül.

-Én megyek.Nektek nem muszáj,csináljátok csak a dolgotokat!Az autóért meg kösz Junennak,adjátok át neki.-közölte és már készen is állt,hogy beüljön az általa ezek szerint jól ismert járműbe.

Azért ezt mégsem hagyhattam.Persze elmentünk érte addig,aztán hagyjuk,hogy egyedül utazzon tovább?Hát nem.Még ha titkolta is,akkor sem volt a megfelelő mentális állapotban a vezetéshez.

-Veled megyek.-ez nem kérdés volt részemről,hanem inkább kijelentés.

Gyanakodva méregetett,a legutóbbi beszélgetésünk csúnyára sikerült,gondolom ezért is akarta refelxből elutasítani,amit mondtam.Nem tudom milyen isteni megfontolásból,de mégsem tette.Megrántotta a vállát és valami olyasmit mondott,hogy "rendben".

-Akkor mi majd utánatok megyünk.-vonta le a következtetést Steve.-Kicsit kijózanodunk,túltesszük magunkat ezen a megrázó úton,aztán megyünk Bridgeportba.

-Oké,a telefonomat itt hagyom.-nyomtam Slash kezébe.-A munkahelyünket hívd fel,hogy pár nap szabadságot veszünk ki.

bólintott jelezve,hogy tudomásul vette,majd miután Michelle átrakta a cuccát June kocsijába és elmondott egy utolsó köszönetet a srácoknak bepattant mellém,kérdés sem volt én vezettem,azt nem kellett Michellenek tudnia,hogy volt bennem kis alkohol.
Az idő egyre csak ment és mi is egyre messzebb jutottunk a találkozási ponttól.Michelle továbbra is szótlan volt,azt éreztetve velem,hogy ezúttal nekem kell beszélgetést kezdeményezni.

-Sajnálom a múltkori gyerekes viselkedésem.Kicsit kibuktam.

-Már nem számít.-vágta rá egyszerűen,mire a hajamat tudtam volna tépni.Egyik nap leüvölti a fejem,másik nap meg azt mondja "nem számít".Na ezen igazodjon ki valaki!-Azt hiszem azzal,hogy ezt a helyzetet ilyen jól megoldottad meg,hogy egyből értem jöttél-illetve jöttetek-sok mindent bizonyítottál.Még a veszekedés ellenére is itt vagy,pedig nem lenne muszáj,hiszen szemét dolgokat vágtam a fejedhez.Megértőbbnek kellett volna lennem.-vallotta be,szinte alig halhatóan és még a tekintetét sem emelte rám.Tudtam,hogy nehezére esik beszélni az érzelmeiről,de örülök,hogy megtette,nagyra becsültem.

-Nekem meg fegyelmezettebbnek és türelmesebbnek.-tettem hozzá.

-Mindenkinek vannak mélypontjai.

-Még neked is.Miért nem mutatod ki,hogy mit érzel most?

Elgondolkozott,közben idegesen babrált a kezeivel,hosszú percek teltek el így,míg végül szóra bírta magát.

-Ha én nem vagyok erős,akkor mégis ki lesz az?-kérdezte.-Lindának nem szabad látnia,hogy gyenge vagyok.

-De még nem Lindával vagy,hanem velem.

Bólintott,majd folytatta.-Már nem tudok sírni.talán kifogytak a könnycsatornáim?!-nevetett fel keserűen.-A könnyek sem tudják szimbolizálni azt a fájdalmat,ami bennem van.A húgom meg fog halni,tudom,érzem.

-Mich,ne legyél ilyen negatív,csoda bármikor történhet.-szóltam közbe tele pozitív életszemlélettel.

-Axl,a testvérem rákos.-közölte és ez volt az első pillanat,amikor aznap rám nézett,hogy nyomatékosítsa a mondandóját,ami persze lesújtott.Álmomban sem gondoltam volna,hogy ilyen komoly a baj.-14 éves és rákos,érted?A szervezete túl gyenge ahhoz,hogy mindezt elviselje...a legtöbb felnőttnek sem megy,nemhogy egy gyereknek!

Szomorúan lesütöttem a szemem,igaza volt.Bármilyen optimista is próbáltam lenni,a túlélésére kevés esély volt.Éreztetve Michellel,hogy mellette vagyok,megfogtam a kezét,megdöbbentem,de hagyta.Így száguldottunk kellemes tempóban az aszfalton.Csend volt ismét,nem akartam beszéltetni,hagytam,hogy ő is had legyen a saját világába,meg én is.Van olyan helyzet,ahova nem feltétlenül szükségesek szavak.Talán egy-két óra telhetett el,mire elértünk egy benzinkúthoz,ahol kénytelenek voltunk megállni tankolni.Michelle beugrott a mosdóba én meg miután megtöltöttem a tartályt,bementem az üzletbe és kifizettem a számomra túl drága benzint és egy doboz cigit.Szükségem lett volna valami energiaitalra is,hogy bírni tudjam a további ébrenléti órákat,ami sajnos egyre nehezebben ment.Fáradt voltam és nyűgös,meg a fejem is hasogatni kezdett,a jól ismert másnaposságtól.Kurvára szükségem volt valami koffeinre,de természetesen nem maradt rá lóvém.Senki ne ne aggódjon,abszolút nem álltam szívbajos ember hírében,így nemes egyszerűséggel észrevétlenül leemeltem két üveget a polcról és sietősen kislisszoltam az ajtón.Nem nagy cucc,máskor is csináltam már,elvégre,aki oly nyomorogva él,mint mi annak a lopás mindennapos.

-Rajta fognak kapni.-suttogta Michelle,mikor már a főútra visszatérve az egyik névtelen márkájú italt a kezébe nyomtam.

-Addigra mi már messze leszünk!-kortyoltam bele a sajátomba,mire ő is követte a példámat.-Cigit?

-Azt is csórtad?-kérdezte félig viccelve.

-Arra még volt elég dollárom.-jelentettem ki büszkén,mire ő elmosolyodott,azt hiszem ezúttal őszintén.

-Ezesetben két szálát óhajtok.-közölte pofátlanul,majd az egyik cigit a saját szájába,a másikat meg az enyémbe nyomta.

Nehézkesen előhalászta az egykoron fekete-piros színekben pompázó kopott öngyújtót és mindkét szálát lángra lobbantotta.Egyik kezemben cigi,a másikban innivaló mindeközben vezettem is,hahh még,hogy a nők multifunkcionálisak! A változatosság kedvéért ismét némaság uralkodott,ezúttal is úgy döntöttem,hogy hagyom Michellet,azonban nem sokkal később ő szólalt meg.

-Senki máshoz nem kötődtem eddig életemben,csak a húgomhoz.Afféle titkos szövetség van köztünk,ami mindennél erősebb.Egyben voltam anyja és apja,mindenre,amire számítani tudott.Mindig elvágytam a városból,de sosem akartam elmenni miatta.Az volt a megállapodásunk,hogy ha betölti a 18-at elhúzunk együtt Los Angelesbe.Mégis,mikor ott hagytam,egy rossz szót se szólt.Megértett,nem hisztizett sohasem,sem emiatt,sem a fájdalmai miatt.Hősiesen viselt mindent,igazi hős...és tudod megérdemelné,hogy éljen.Még lehetett volna normális élete...bármit megtennék,hogy én legyek a helyében,nekem már mindent!

Sírt,most tényleg,de nem nézett a szemembe,miközben ezt mondtam.Azt hiszem kicsit,még mindig szégyenkezett a gyengesége miatt,talán a legutóbbi sírása miatt,nem tudom...Tudom,mondanom kellett volna valamit,de ilyenre nem volt jó válasz,vagy ha volt is,én nem tudtam róla.

-Talán ha nem megyek el a városból,tudtam volna rá felügyelni...nem szabadott volna Crissszel hagynom...Nem kellett volna ilyen messze mennem munkáért..szörnyű testvér vagyok!

-Ne ócsárold magad!A gyógyítást te finanszíroztad és pontosan tisztában vagy azzal,hogy Bridgeportból nem tudtál volna ennyi pénzt szerezni számára.

-De akkor is...most olyan lelkiismeret furdalásom van...mond,te nem érezted ezt,mikor eljöttél otthonról,anyád és a testvéreid nélkül?Nem éreztél kényszer,hogy segíts rajtuk,és utánuk menj?

Elgondolkoztam arról a kérdésről,melyet oly sokszor feltettem magamnak.sokáig nem igazán akartam vagy egyszerűen képtelen voltam tudomást venni a válaszomról.Nem szerettem róluk beszélni,rájuk gondolni,semmi mást nem kívántam csak felejtést.Az otthonom maga volt a földi pokol,bár esküszöm ennél a túlvilági is csak jobb lehet.Sorozatos bántalmazások,pusztán egy tévés csók jelenet miatt.Esküszöm próbáltam megvédeni a húgomat és az öcsémet,de nem nekem lett volna a feladatom,hanem anyámnak,ám ő mégsem tett semmit.És ez jobban fájt,mint bármelyik ütés,hisz ezt a szívembe,a lelkembe kaptam.A testi elmúlik,de ez a fajta seb sosem.

-Nézd,a mi családunk...bonyolult.Sajnálom anyámat,és hálás vagyok neki,hiszen felnevelt iskoláztatott,felruházott stb,de a nevelőapám erőszakoskodását soha nem akadályozta meg,talán ő is félt,nem tudom...viszont akkor is kellett volna tennie valamit,elvégre ő volt a felnőtt.De ő csak állt és nézte,ahogy véresre vernek nappaliban,ez az,amit neki nem fogok megbocsájtani életem végéig.Persze,biztos fogok még vele beszélni,de erre egyenlőre nem állok készen és ezt mind Amy,a húgom,mind az öcsém Stuart is tudja.Őket sajnálom,hisz tudom mit élnek át.Velük tartom a kapcsolatos,és tudják,hogy az én ajtóm előttük mindig nyitva áll,számíthatnak rám.Én többet nem tudok tenni,amíg kiskorúak,illetve tudnék,de arra,hogy visszamenjek oda korántsem vagyok felkészülve.Talán nem is leszek soha.Semmi mást nem akarok,mint elfelejteni mindazt,ami ott volt,és sajnos vagyok olyan önző,hogy először a saját sebeimet gyógyítsam be,aztán a testvéreimét,ha kell.-válaszoltam kendőzetlenül,a kérdésére,mire ő teljes megértéssel bólintott,ez nekem épp elég reakció volt.

Jó volt végre elmondani a válaszomat erre a kérdésre valakinek,korábban magammal sem voltam teljesen őszinte ezzel kapcsolatban,úgyhogy hatalmas megkönnyebbülést éreztem akkor,pláne,hogy tudta Michelle megért.Tulajdonképpen két törött ember voltunk,amelyek kiválóan kiegészítették volna egymást,pont olyan ez,akár egy törött tányér,Megragaszthatod,így is használható lesz valamelyest,de tökéletes már nem.Mi is ilyenek voltunk.Ketten,együtt ezerszer könnyebb lett volna legyőzni  múlt árnyait,tudtam,borzasztó jól tudtam,hogy más nem segíthet rajtam,csak ő.S ha ő nem fog,vagy nem akar,az életem újból a régi kerékvágásba,ami jól tudjuk,csak ideig-óráig megoldás a problémákra.S ha rajtam múlott volna,ott helyben elindítottam volna a gyógyulási folyamatunkat Michellel,de ezt nem lehetett.Várni akart és várnia kellett,most nem ez volt a fő gondja,hanem a húga és ezt én elfogadtam,mert el kellett...
Bridgeportba értünk,nyomasztó kis hely volt engem túlságosan Indianára emlékeztetett,megborzongtam.Nem akartam túl sok időt ott tölteni,persze a sors megint más lapokat osztott.Hacsak a felét tudtam volna annak,ami ott várt...hacsak a felét...