-Mit csinálsz Liz?-jött be a szobámba apám,amivel úgy megijesztett,hogy kiejtettem a kezemből azt a fényképet,amit nézegettem.A fotón három jóbarát volt.Santiago,Vanessa és én,az volt az utólsó közös képünk.A haláluk után hívattam elő.
-Hogy én??Semmit..-töröltem le zavartan a könnyeimet.
-Már megint Santiago és Vanessa jár az eszedben?-kérdezte miközben helyet foglalt mellettem.
-Nem,még mindig.-feleltem mélabúsan.
-Figyelj Lizzie!Santiago és Vanessa sem akarná,hogy a baleset után jó pár hónappal itt ülj és szomorkodj.Azt akarnák,hogy élj és boldog legyél!Persze azért kell rájuk gondolni,de nem állandóan!Élned kell Liza!
-Jó,de hogyan?Hiszen nekem már nincs miért a földön lennem...Az élet mindent elvett tőlem,ami valaha fontos volt nekem.Először a focit,aztán téged végül a két legjobb barátomat is.Ezek után már nem lehetek boldog!
-Már hogyne lehetnél boldog?!Egyszerűen csak meg kell találnod a módját.És soha nem szabad elfelejtened,hogy amit az élet elvesz,azt valamilyen téren visszakapod majd!-mondta bölcsen Mourinho,én pedig elgondolkoztam,azon amit megemlített.
Igaza volt.Felnyitotta a szemem,amire előtte senki sem volt képes.Még Cris és Serg se.A szavai rádöbbentettek arra,hogy jó pár hónap elment úgy az életemből,hogy mindennap ugyanazt csináltam.Vagyis semmit.Csak gyászoltam,és magamat okoltam,de nem volt értelme,hiszen ezzel sem tudtam visszahozni Santiagot és Vanessát.
-Szerinted itt lenne az ideje új életet kezdenem?!-szólaltam meg egy néhány perc csend után.
-Igen Liz.Mozdulj ki egy kicsit,nézz szét a városban,vásárolj,ismerkedj emberekkel!Menj Liza!Élj egy kicsit,mert ha nem teszed később megbánod!-adta a kezembe a kabátomat apám és kifelé kezdett tessékelni a szobámból.
-De apa..
-Nincs de!Menj!-nyomott a kezembe nem kis mennyiségű pénzt,majd az ajtóhoz irányított,amin hamar ki is kísért.
-Vegyél valamit magadnak!
-Jó-feleltem röviden,aztán kimentem az utcára.
Egy ideig bambán álltam ott.Úgy éreztem,mintha apám kidobott volna engem a házból.De végül rájöttem,hogy nem akart rosszat.Így hát fogtam egy taxit és bementem a belvárosba.A tömeg nagy volt,amiben sikerült elvegyülnöm.Senki sem ismert fel.Nem mondták,hogy ott van Ronaldo húga,a lány,aki a halálos baleset egyik kocsiját vezette.Ezek az emberek nem tudtak a karambolról,vagy ha mégis már rég elfelejtették,és ez baromi jó érzéssel töltött el.Végre én is egy lehettem a sok fiatal lány közül és nem néztek rám sajnálkozva.Emiatt boldog voltam tényleg,mosolyogva mászkáltam egyik boltból a másikba és mindent megvettem,ami tetszett.A kezembe egyre csak nőtt a szatyrok mennyisége,melyekben mindenféle menő Abbey Dawn cuccok rejtőztek,de volt nálam egy-két CD és parfüm is.Viszont azért nem akartam túlzásba vinni a költekezést,szóval egy szendvics elfogyasztása után elindultam haza,gyalog.Egy idő után mondjuk elég nehéznek bizonyultak a szatyrok,mégsem akartam ismét taxival menni,mert gyaloglás közben legalább volt időm gondolkodni.Elhatároztam,hogy valóban elkezdem azt a bizonyos új életet,tényleg.Tudtam,hogy nem lesz könnyű,bár a boldogságot megszerezni sosem egyszerű.Kész voltam bármit megtenni ezért az érzésért.
A terveim szövögetése közben megpillantottam a parkban Fernandot,aki ismételten kutyát sétáltatott.Torres már az elejétől fogva szimpatikus volt nekem,külsőleg és belsőleg is,ennek ellenére eleinte nem akartam jobban megismerkedni vele.Féltem,hogy előbb-utóbb szóba kerül valahogy a múltam.Viszont nyitottabbnak kellett lennem az emberi kapcsolatokat illetően.Tehát mély levegőt vettem és eldöntöttem,legyőzöm a múltamtól és az ismerkedéstől való rettegéseimet.
-Szia Nando!-szólítottam meg halkan.
-Hello Liz!-mosolygott rám kedvesen,majd a tekintete a sok szatyorra tévedt,amit fogtam.-Nagy bevásárlás volt?
-Igen,néha azt is kell,nem?!-vigyorogtam rá,aztán beállt köztünk a kínos csend.
Sejtettem,hogy mire vár a spanyol csatár,a múltkori tanácsáról akart beszélni,de nem szerette volna ő felhozni a témát,és én se.De nem tehettem mást,muszáj volt szóba hoznom.
-Figyelj Fernando!Tudom,hogy elutasítóan viselkedtem,de megvan rá az okom,hidd el!Nem szeretek egyből közel engedni magamhoz embereket és azt sem bírom,hogy ha olyan dolgokba avatkoznak bele,amikről az ég világon semmit se tudnak.Sajnálom Nando,ilyen vagyok.De ha még mindig szeretnél velem lógni,és ismerkedni,akkor nagyon örülnék neki.-mondtam őszintén.
-Jó fej csajnak tűnsz Liz,és szívesen lennék veled!
-Szuper!Tudod van néhány dolog,amiről nem szeretnék beszélni,például arról,hogy miért vagyok itt,meg az apámról.Ezek számomra tabu témák,de szerintem semmi gond nem lesz,ha nem kérdezősködsz erről a két ügyről.
-Nem fogok,megígérem!Úgy gondolom,hogy ettől még tudunk miről beszélni,nem?!
-Dehogynem.Mondjuk a kutyádról,nagyon édes.-guggoltam le az ebhez,miután lepakoltam a padra.
-Köszi,a neve Pomo!
-Jó név!Mindig is akartam kutyát,de Cristiano sosem engedte.
-Miért?
-Nem tudom,talán mert hülye.-nevettem fel Nandoval együtt.
-Amúgy mit szól ahhoz Ronaldo,hogy ide költöztél?Nem haragszik érte?
-Dehogy!Inkább ő akarta,hogy így legyen,igaza is volt a távolság jót tesz.
-A kapcsolatotoknak?-kérdezte.
-Annak is.Elég nehéz volt,mikor együtt laktunk,mindketten erős természetek vagyunk,sokat veszekedtünk.
-Az nem jó.-húzta el a száját.-De még mindig együtt vagytok és ez a lényeg.-közölte,belőlem pedig kibukott a nevetés,ami legalább 5 percig tartott.
-Öhm min röhögsz?-érdeklődött,miután megunta a röhögőgörcsömet.
-Egy kicsit félreértettük egymást.Azt hitted Cris a pasim?
-Igen.-bólintott.
-Istenem,dehogyis!Ő a bátyám.-magyaráztam.mire Nando még jobban összezavarodott.
-Várjunk csak...ő Ronaldo,te Mourinho...mi van?!Csak féltestvérek vagytok,nem?
-De.Cristiano 3 évvel idősebb tőlem,anyukánk előző kapcsolatában született.De tulajdonképpen kisgyerekkorától José nevelte,őt tekinti az apjának.
-Értem.Ez azért elég durva!Ronaldo és Mourinho egy családban?!Huh..erről nem olvastam még a lapokban!
-Hát a világ ezt nem nagyon tudja,és nem is szeretnénk!Ez a mi dolgunk,nem az övék,szóval légyszíves tartsd a szádat!
-Persze,megértettem!Érdekes család vagytok,az biztos!
-Hát igen!
-És Sergiot honnan ismered?Talán az unokatesód?-kérdezte nevetve,mire én is elmosolyodtam.
-Nem,nem.Ő Cris haverja,már nagyon régóta.Serg olyan nekem,mint a második bátyám.Mindenben segít,amiben csak tud,egészen kicsi koromtól kezdve.Jó fej Sese,nagyon bírom!
-Én is.Ő a legjobb barátom,néha hülye,de őt így kell elfogadni!
-Igen.Mit szólsz ahhoz,hogy apa lesz?
-Örülök neki,bár egyenlőre nem tudom elképzelni Sesét apaként.
-Ez számomra is lehetetlen még!De biztos jó szülők lesznek!
-Rubio biztosan...
-Ismered?-lepődtem meg.
-Persze,mint riportert és mint Serg barátnőjét.Kedves lány.
-Az.Bár az elején nem örültem neki,ahogy Irinának sem,mondván elveszik tőlem a tesóimat.De szerencsére nem ez történt,és jóba lettem velük.
-Ronaldonak még mindig Irina a barátnője?
-Igen,már 4 éve...
-Sergionak riporter a csaja,Ronaldonak modell,neked talán színész pasid van?!Úgy aztán szép kis család lennétek!
Oh igen!Az én barátom nagyon híres színész,Mr.Senkinek hívják!-próbáltam poénkodni.
-Nincs pasid?!Nem gondoltam volna...
-Pedig nincs!És neked,van barátnőd?
-Nincs.Néhány hónapja volt,de szakítottunk,pontosabban elhagyott.
-Sajnálom,nem tudtam.
-Nem gond.-felelte,majd gyorsan témát váltott.
Valami egészen másról kezdtünk beszélgetni,amivel legalább egy óra elment.Jól éreztem magam vele és miután hazaértem teljesen feldobódva kezdtem el mesélni a napomat a papírjai fölött gubbasztó apámnak.10 perc után jöttem csak rá,hogy egyáltalán nem is foglalkozik velem.
-Apa!Figyelsz te rám,de most komolyan?
-Hát persze!-bólintott,de továbbra sem nézett fel a papírmunkájából.
-Valóban?!Akkor mit mondtam?-kérdeztem felvont szemöldökkel,de nem válaszolt.-Tudhattam volna,hogy semmit sem változtál!-mondtam dühösen és már ott is akartam hagyni,de ő felállt és megragadta a karomat.
-Lizzie,ne haragudj!Csak tudod mostanában elég sok gond van a Chelseavel.Zsinórban 3 meccset elveszítettünk,és nem tudom mi az oka ennek.Egyszerűen képtelen vagyok rájönni!-vallotta be gondterhelt arccal.
-A védelem nincs rendben,két csatárt kéne játszatnod és néha túl önzőek a játékosok,ez a gond!-közöltem.
Apám meglepődve nézett rám,egy pillanatig szóhoz sem jutott.
-Nézel Chelsea meccset?
-Igen.-bólintottam-De nem miattad!-tettem hozzá gyorsan.
Pedig nem volt így,hiszen titkon nagyon is érdekelt,hogy mit csinál José a Chelseaben.Ezért szinte majdnem minden meccsüket láttam,de úgy éreztem,hogy apámnak ezt nem kell tudnia.Nem akartam,hogy elbízza magát.
-Liz,neked igazad lehet,talán tényleg ez a baj!Ez nekem is eszembe jutott,de végül elvetettem ezt a lehetőséget.
-Pedig lehet nem kellett volna,szerintem ez a baj a csapattal,de nem biztos!-feleltem,majd majd megragadtam apám jegyzeteit és elkezdtem olvasgatni azokat.-Megengeded,hogy írjak néhány javaslatot?
-Igen,persze!
-Oké,köszi!-fogtam meg egy lapot és egy tollat,aztán jegyzetelni kezdtem.Viszont gyorsan abbahagytam,mivel idegesített,ahogy apám bámulja az irományomat.Így képtelenség volt gondolkodni.-Apa megtennéd,hogy kimész?
-Aha.-hagyta el a szobát.
Ahogy kiment számomra csak a Chelsea létezett.Mindent leírtam a focicsapattal kapcsolatban,amit fontosnak tartottam.Úgy éreztem magam,mint egy edző és ezt nagyon imádtam.Irigyeltem apámat,amiért ilyen munkája lehetett.
-Apa!-szóltam ki neki,ő pedig azonnal bejött.-Megnézed a terveimet?-kérdeztem.
José megragadta a lapokat és átnézte őket.Idegtépő percek voltak,amíg a véleményére vártam.
-Ezek jó dolgok Liz!Te értesz ehhez,én látok benned fantáziát!Lehetnél edző is akár,persze még van mit fejlődnöd,de ez nem baj!
-Ugye ezt nem azért mondod,mert a lányod vagyok és nem akarsz megbántani?
-Nem,dehogy!Van olyan a terveid között,ami nem a legjobb,de például az új edzésterv tetszik.Ezt holnap ki is próbálhatod a fiúkon!
-Én?-döbbentem le.
-Igen.Megengedem,hogy tarts egy edzést a felügyeletemmel,csakhogy megnézzem mennyi tehetséged van ehhez a szakmához!
-Apu kedves vagy tényleg,de én még nem állok készen erre!
-Óhh dehogynem Lisa!Csak bízz magadban!Most pedig megyek lefekszem,és neked is ezt kéne tenned,mert holnap reggel nyolckor edzés!-adott egy jó éjt puszit az arcomra,majd elment.
Bambán bámultam utána,úgy éreztem,hogy túlságosan felgyorsultak körülöttem az események.És nem voltam benne biztos,hogy ez így jó nekem,de azért reméltem,hogy nem lesz rossz...
-Jó,de hogyan?Hiszen nekem már nincs miért a földön lennem...Az élet mindent elvett tőlem,ami valaha fontos volt nekem.Először a focit,aztán téged végül a két legjobb barátomat is.Ezek után már nem lehetek boldog!
-Már hogyne lehetnél boldog?!Egyszerűen csak meg kell találnod a módját.És soha nem szabad elfelejtened,hogy amit az élet elvesz,azt valamilyen téren visszakapod majd!-mondta bölcsen Mourinho,én pedig elgondolkoztam,azon amit megemlített.
Igaza volt.Felnyitotta a szemem,amire előtte senki sem volt képes.Még Cris és Serg se.A szavai rádöbbentettek arra,hogy jó pár hónap elment úgy az életemből,hogy mindennap ugyanazt csináltam.Vagyis semmit.Csak gyászoltam,és magamat okoltam,de nem volt értelme,hiszen ezzel sem tudtam visszahozni Santiagot és Vanessát.
-Szerinted itt lenne az ideje új életet kezdenem?!-szólaltam meg egy néhány perc csend után.
-Igen Liz.Mozdulj ki egy kicsit,nézz szét a városban,vásárolj,ismerkedj emberekkel!Menj Liza!Élj egy kicsit,mert ha nem teszed később megbánod!-adta a kezembe a kabátomat apám és kifelé kezdett tessékelni a szobámból.
-De apa..
-Nincs de!Menj!-nyomott a kezembe nem kis mennyiségű pénzt,majd az ajtóhoz irányított,amin hamar ki is kísért.
-Vegyél valamit magadnak!
-Jó-feleltem röviden,aztán kimentem az utcára.
Egy ideig bambán álltam ott.Úgy éreztem,mintha apám kidobott volna engem a házból.De végül rájöttem,hogy nem akart rosszat.Így hát fogtam egy taxit és bementem a belvárosba.A tömeg nagy volt,amiben sikerült elvegyülnöm.Senki sem ismert fel.Nem mondták,hogy ott van Ronaldo húga,a lány,aki a halálos baleset egyik kocsiját vezette.Ezek az emberek nem tudtak a karambolról,vagy ha mégis már rég elfelejtették,és ez baromi jó érzéssel töltött el.Végre én is egy lehettem a sok fiatal lány közül és nem néztek rám sajnálkozva.Emiatt boldog voltam tényleg,mosolyogva mászkáltam egyik boltból a másikba és mindent megvettem,ami tetszett.A kezembe egyre csak nőtt a szatyrok mennyisége,melyekben mindenféle menő Abbey Dawn cuccok rejtőztek,de volt nálam egy-két CD és parfüm is.Viszont azért nem akartam túlzásba vinni a költekezést,szóval egy szendvics elfogyasztása után elindultam haza,gyalog.Egy idő után mondjuk elég nehéznek bizonyultak a szatyrok,mégsem akartam ismét taxival menni,mert gyaloglás közben legalább volt időm gondolkodni.Elhatároztam,hogy valóban elkezdem azt a bizonyos új életet,tényleg.Tudtam,hogy nem lesz könnyű,bár a boldogságot megszerezni sosem egyszerű.Kész voltam bármit megtenni ezért az érzésért.
A terveim szövögetése közben megpillantottam a parkban Fernandot,aki ismételten kutyát sétáltatott.Torres már az elejétől fogva szimpatikus volt nekem,külsőleg és belsőleg is,ennek ellenére eleinte nem akartam jobban megismerkedni vele.Féltem,hogy előbb-utóbb szóba kerül valahogy a múltam.Viszont nyitottabbnak kellett lennem az emberi kapcsolatokat illetően.Tehát mély levegőt vettem és eldöntöttem,legyőzöm a múltamtól és az ismerkedéstől való rettegéseimet.
-Szia Nando!-szólítottam meg halkan.
-Hello Liz!-mosolygott rám kedvesen,majd a tekintete a sok szatyorra tévedt,amit fogtam.-Nagy bevásárlás volt?
-Igen,néha azt is kell,nem?!-vigyorogtam rá,aztán beállt köztünk a kínos csend.
Sejtettem,hogy mire vár a spanyol csatár,a múltkori tanácsáról akart beszélni,de nem szerette volna ő felhozni a témát,és én se.De nem tehettem mást,muszáj volt szóba hoznom.
-Figyelj Fernando!Tudom,hogy elutasítóan viselkedtem,de megvan rá az okom,hidd el!Nem szeretek egyből közel engedni magamhoz embereket és azt sem bírom,hogy ha olyan dolgokba avatkoznak bele,amikről az ég világon semmit se tudnak.Sajnálom Nando,ilyen vagyok.De ha még mindig szeretnél velem lógni,és ismerkedni,akkor nagyon örülnék neki.-mondtam őszintén.
-Jó fej csajnak tűnsz Liz,és szívesen lennék veled!
-Szuper!Tudod van néhány dolog,amiről nem szeretnék beszélni,például arról,hogy miért vagyok itt,meg az apámról.Ezek számomra tabu témák,de szerintem semmi gond nem lesz,ha nem kérdezősködsz erről a két ügyről.
-Nem fogok,megígérem!Úgy gondolom,hogy ettől még tudunk miről beszélni,nem?!
-Dehogynem.Mondjuk a kutyádról,nagyon édes.-guggoltam le az ebhez,miután lepakoltam a padra.
-Köszi,a neve Pomo!
-Jó név!Mindig is akartam kutyát,de Cristiano sosem engedte.
-Miért?
-Nem tudom,talán mert hülye.-nevettem fel Nandoval együtt.
-Amúgy mit szól ahhoz Ronaldo,hogy ide költöztél?Nem haragszik érte?
-Dehogy!Inkább ő akarta,hogy így legyen,igaza is volt a távolság jót tesz.
-A kapcsolatotoknak?-kérdezte.
-Annak is.Elég nehéz volt,mikor együtt laktunk,mindketten erős természetek vagyunk,sokat veszekedtünk.
-Az nem jó.-húzta el a száját.-De még mindig együtt vagytok és ez a lényeg.-közölte,belőlem pedig kibukott a nevetés,ami legalább 5 percig tartott.
-Öhm min röhögsz?-érdeklődött,miután megunta a röhögőgörcsömet.
-Egy kicsit félreértettük egymást.Azt hitted Cris a pasim?
-Igen.-bólintott.
-Istenem,dehogyis!Ő a bátyám.-magyaráztam.mire Nando még jobban összezavarodott.
-Várjunk csak...ő Ronaldo,te Mourinho...mi van?!Csak féltestvérek vagytok,nem?
-De.Cristiano 3 évvel idősebb tőlem,anyukánk előző kapcsolatában született.De tulajdonképpen kisgyerekkorától José nevelte,őt tekinti az apjának.
-Értem.Ez azért elég durva!Ronaldo és Mourinho egy családban?!Huh..erről nem olvastam még a lapokban!
-Hát a világ ezt nem nagyon tudja,és nem is szeretnénk!Ez a mi dolgunk,nem az övék,szóval légyszíves tartsd a szádat!
-Persze,megértettem!Érdekes család vagytok,az biztos!
-Hát igen!
-És Sergiot honnan ismered?Talán az unokatesód?-kérdezte nevetve,mire én is elmosolyodtam.
-Nem,nem.Ő Cris haverja,már nagyon régóta.Serg olyan nekem,mint a második bátyám.Mindenben segít,amiben csak tud,egészen kicsi koromtól kezdve.Jó fej Sese,nagyon bírom!
-Én is.Ő a legjobb barátom,néha hülye,de őt így kell elfogadni!
-Igen.Mit szólsz ahhoz,hogy apa lesz?
-Örülök neki,bár egyenlőre nem tudom elképzelni Sesét apaként.
-Ez számomra is lehetetlen még!De biztos jó szülők lesznek!
-Rubio biztosan...
-Ismered?-lepődtem meg.
-Persze,mint riportert és mint Serg barátnőjét.Kedves lány.
-Az.Bár az elején nem örültem neki,ahogy Irinának sem,mondván elveszik tőlem a tesóimat.De szerencsére nem ez történt,és jóba lettem velük.
-Ronaldonak még mindig Irina a barátnője?
-Igen,már 4 éve...
-Sergionak riporter a csaja,Ronaldonak modell,neked talán színész pasid van?!Úgy aztán szép kis család lennétek!
Oh igen!Az én barátom nagyon híres színész,Mr.Senkinek hívják!-próbáltam poénkodni.
-Nincs pasid?!Nem gondoltam volna...
-Pedig nincs!És neked,van barátnőd?
-Nincs.Néhány hónapja volt,de szakítottunk,pontosabban elhagyott.
-Sajnálom,nem tudtam.
-Nem gond.-felelte,majd gyorsan témát váltott.
Valami egészen másról kezdtünk beszélgetni,amivel legalább egy óra elment.Jól éreztem magam vele és miután hazaértem teljesen feldobódva kezdtem el mesélni a napomat a papírjai fölött gubbasztó apámnak.10 perc után jöttem csak rá,hogy egyáltalán nem is foglalkozik velem.
-Apa!Figyelsz te rám,de most komolyan?
-Hát persze!-bólintott,de továbbra sem nézett fel a papírmunkájából.
-Valóban?!Akkor mit mondtam?-kérdeztem felvont szemöldökkel,de nem válaszolt.-Tudhattam volna,hogy semmit sem változtál!-mondtam dühösen és már ott is akartam hagyni,de ő felállt és megragadta a karomat.
-Lizzie,ne haragudj!Csak tudod mostanában elég sok gond van a Chelseavel.Zsinórban 3 meccset elveszítettünk,és nem tudom mi az oka ennek.Egyszerűen képtelen vagyok rájönni!-vallotta be gondterhelt arccal.
-A védelem nincs rendben,két csatárt kéne játszatnod és néha túl önzőek a játékosok,ez a gond!-közöltem.
Apám meglepődve nézett rám,egy pillanatig szóhoz sem jutott.
-Nézel Chelsea meccset?
-Igen.-bólintottam-De nem miattad!-tettem hozzá gyorsan.
Pedig nem volt így,hiszen titkon nagyon is érdekelt,hogy mit csinál José a Chelseaben.Ezért szinte majdnem minden meccsüket láttam,de úgy éreztem,hogy apámnak ezt nem kell tudnia.Nem akartam,hogy elbízza magát.
-Liz,neked igazad lehet,talán tényleg ez a baj!Ez nekem is eszembe jutott,de végül elvetettem ezt a lehetőséget.
-Pedig lehet nem kellett volna,szerintem ez a baj a csapattal,de nem biztos!-feleltem,majd majd megragadtam apám jegyzeteit és elkezdtem olvasgatni azokat.-Megengeded,hogy írjak néhány javaslatot?
-Igen,persze!
-Oké,köszi!-fogtam meg egy lapot és egy tollat,aztán jegyzetelni kezdtem.Viszont gyorsan abbahagytam,mivel idegesített,ahogy apám bámulja az irományomat.Így képtelenség volt gondolkodni.-Apa megtennéd,hogy kimész?
-Aha.-hagyta el a szobát.
Ahogy kiment számomra csak a Chelsea létezett.Mindent leírtam a focicsapattal kapcsolatban,amit fontosnak tartottam.Úgy éreztem magam,mint egy edző és ezt nagyon imádtam.Irigyeltem apámat,amiért ilyen munkája lehetett.
-Apa!-szóltam ki neki,ő pedig azonnal bejött.-Megnézed a terveimet?-kérdeztem.
José megragadta a lapokat és átnézte őket.Idegtépő percek voltak,amíg a véleményére vártam.
-Ezek jó dolgok Liz!Te értesz ehhez,én látok benned fantáziát!Lehetnél edző is akár,persze még van mit fejlődnöd,de ez nem baj!
-Ugye ezt nem azért mondod,mert a lányod vagyok és nem akarsz megbántani?
-Nem,dehogy!Van olyan a terveid között,ami nem a legjobb,de például az új edzésterv tetszik.Ezt holnap ki is próbálhatod a fiúkon!
-Én?-döbbentem le.
-Igen.Megengedem,hogy tarts egy edzést a felügyeletemmel,csakhogy megnézzem mennyi tehetséged van ehhez a szakmához!
-Apu kedves vagy tényleg,de én még nem állok készen erre!
-Óhh dehogynem Lisa!Csak bízz magadban!Most pedig megyek lefekszem,és neked is ezt kéne tenned,mert holnap reggel nyolckor edzés!-adott egy jó éjt puszit az arcomra,majd elment.
Bambán bámultam utána,úgy éreztem,hogy túlságosan felgyorsultak körülöttem az események.És nem voltam benne biztos,hogy ez így jó nekem,de azért reméltem,hogy nem lesz rossz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése