Három hónap elteltével sem lettem jobban,sőt...szerintem még rosszabb lett a helyzet.A tetkóm elkészülését követő napon Cristianoval elmentünk az ikrek anyukájához,aki nem igazán fogadott kedvesen.Valójában melegebb éghajlatokra küldött,miközben a gyilkos szót vágta a fejemhez.Fájt amiket mondott,de az volt a borzasztó,hogy minden egyes szavát elhittem,ezért önmarcangoló életet kezdtem élni.A házból nagyon ritkán mozdultam ki,csak akkor,ha a temetőbe mentem vagy néha napján elugrottam egy-két Real meccsre,de nem igazán kötött le.Mindvégig azzal foglalkoztam hogyan néznek rám az emberek.Egytől-egyig lesajnálóan pillantottak felém,ezt pedig utáltam.Így hát a legtöbb napomat a szobámban töltöttem,ahol általában egy doboz cigit szívtam el 24 óra alatt.Ez a nap is ilyen volt.Az ágyamban feküdtem,éppen az első szál cigimet pusztítottam el a kora reggeli órákban,mikor berontott hozzám Cristiano.
-Ebből elég húgi!-ordította.
-Mégis miből?-néztem fel rá kérdőn.
-Abból,amit csinálsz!Eddig még eltűrtem ezt a nehéz gyászos időszakot,most viszont már kezd elegem lenni!Nem folytathatod tovább ezt az életmódot,tönkre fogsz menni és ezt nem hagyhatom!
-Jól vagyok Cris!
-Nem,nem vagy jól!Még mindig a baleseten gyötrődsz,de Liz most már tovább kell lépned!Ne feledd,Santi és Vani se akarná,hogy így élj!
-Tudom,de nem olyan könnyű feledni!Mert ha kilépek az utcára,minden eszembe jut!És az sem segít,hogy az emberek folyton odajönnek hozzám sajnálkozni vagy egyszerűen a hogy létem felől érdeklődnek!..Itt minden rájuk emlékeztet!-vallottam be sírva.
-Éreztem,hogy ez a baj.Éppen ezért anyuval és Serggel kitaláltunk valamit a problémádra!
-Mit?-kérdeztem kíváncsian.
-Azt,hogy apához kéne költöznöd néhány hónapra!A környezet változás jót tenne neked és végre apuval is rendeznéd a kapcsolatod!
-Nem Cris!Én oda nem megyek!Akkor inkább élek így életem végéig!
-Kérlek húgi csak próbáld meg,hogy milyen ott,hidd el jobb lesz!
-Neked és Irinának biztosan!Végre nem lenne a nyakatokon a dilis,depressziós,bagós húgod!Örülnétek neki,mi?
-Hogy mondhatsz ilyet??Tudod húgi,hogy mindkettőnknek nagyon fontos vagy,mi csak jót akarunk neked!Londonban könnyebb lenne az életed!-próbált győzködni a bátyám,és bár nem akartam elismerni,de igaza volt.
Madrid és lakói szinte már megfojtottak,szabadulnom kellett a szorításból,és erre kiváló lehetőség volt London.Az ottaniak nem ismerték a balesetem történetét,ez pedig mindenképpen pozitívum volt.Hiszen tudtam,hogy ha a spanyol fővárosban maradok,akkor az egész életem gyászban telne,ezt azért nem akartam.De a londoni életnek is akadt hátránya,mégpedig az apám.Nem akartam Joséval lakni,eszem ágában sem volt ez,mert a haragom még mindig tartott....Viszont a döntést muszáj volt meghoznom,választanom kellett,hogy vagy az egész életemet vágom gallyra,vagy csak egy részét.Én pedig az utóbbit választottam.
-Meggyőztél Cristiasno!Londonba megyek!-közöltem pár perc gondolkodás után,majd elnyomtam a cigarettámat a hamutartóban.
-Örülök,hogy jól döntöttél!Így lesz a legjobb!-ölelt meg a bátyám.-Nagyon szeretlek Liz!Nem akarod neked rosszat..Mindig számíthatsz rám,és attól,hogy mostantól nem fogunk együtt lakni még itt leszek neked!
-Tudom Cris!-suttogtam szipogva.
-És tudnod kell,hogy én nem akarlak elküldeni,mert szerintem egyáltalán nem vagy idegesítő,csak azért szeretném,hogy Angliába menj,hogy végre újra láthassam a szép mosolyodat...hiányzik a régi Elizabeth Rachel Mourinho!Szeretném visszakapni a testvéremet!Bízom benne,hogy London visszaadja a húgomat!
-Én is remélem,hogy így lesz!-bólintottam.-Ideje új életet kezdenem...
-Így van!
-Minél hamarabb el akarom kezdeni az új fejezetet az életemben,éppen ezért holnap vagy azután el szeretnék utazni Londonba,megoldható?!
-Meg.Ha rólad van szó számomra nem létezik lehetetlen!
-Édes vagy bratyó!Szeretlek!-pusziltam meg.
-Én is!-felelte,majd elindult az ajtó felé.-Azért kezdj el el pakolni,amíg én intézkedek az utazásról,mert valószínű,hogy holnap indulunk!-utasított a bátyám,én pedig teljesítettem a parancsát.
Unottan elkezdtem pakolászni a cuccaimat,miközben agyaltam az angliai életen.Valójában nem akartam annyira odamenni,de úgy éreztem,hogy meg kell próbálnom Cristiano miatt.Nem akartam tovább zavarni őt,és azt sem szerettem volna,hogy ha miattam szakítana Irinával.Ez volt az oka annak,hogy beleegyeztem a Londonba költözésbe,no meg persze azért reméltem,hogy ott végre rám talál az a boldogságnak nevezett dolog.
-Szia Liz!-lépett be hozzám Irina.-Hallom elmész...
-Hát igen...
-Cristiano már szervezkedik!
-Gondoltam!Kedves tőle....
-Az.Úgy tudom,hogy holnap délelőtt indul a géped Madridból,szóval kicsit sietősebben kell pakolászni!Segítsek?
-Ha nem baj!
-Ugyan dehogyis,legalább tartunk egy kis csajos beszélgetést.-lelkendezett Irina mosolyogva.
Még aznap befejeztem a bőröndjeim pakolászását Irinával,közben rengeteget beszélgettünk.Másnap reggel elbúcsúztam a családomtól,és ezután végre készen álltam az utazásra.A magángéppel elkísért Cristiano és Sergio,de útközben nem sokat beszéltünk,mindannyian idegesek voltunk.
-Minden rendben lesz Lizzie!-húzott magához Sergi,mikor már a londoni reptéren álltunk.
-Remélem...-bólogattam bőszen.-Csak félek az egész olyan hirtelen döntés volt!
-Igaz,de nem várhattál tovább!Nem kell félned,először ugyan furcsa lesz,persze,de előbb-utóbb minden a helyére kerül!-vigasztalt meg Sese,de a bátyám érkezése félbeszakította a mondandóját.
-Beszéltem apával!A Stamford Bridgen van,azt mondta vigyünk el oda téged!
-Jó.-válaszoltam halkan,aztán beültünk a taxiba.
Az autóban csücsülve volt időm gondolkodni...Átrágtam magam az előző napi és az aznapi történéseken és arra jutottam,hogy hülyeség volt az egész!Vissza akartam menni Madridba,a sötét szobámba,de már nem tehettem.Túl késő volt!A Stamford Bridgről már nem futamodhattam meg.Szembe kellet néznem a döntésemmel és annak következményével.
-Jól vagy Liz?-kérdezte aggódva Cristiano,miközben kiértünk a stadion gyepére.
Nem reagáltam rá,ugyanúgy hulla sápadt arccal bámultam a pályát,ahol apám egy játékossal üvöltözött.
-Öt perc szünet Fernando!-mondta a focistának,mikor meglátott minket.
-Rendben.-könnyebbült meg Fernando,majd apámmal együtt felén igyekezett.
-Sziasztok!-köszönt kedvesen José,és mindegyikünket üdvözölt egy-egy öleléssel,amit én elég nehezen tudtam viszonozni.-Örülök,hogy nálam fogsz lakni kicsim!
-Aha...én nem annyira.-mondtam egykedvűen,mire Cristiano rám pillantott és inkább félrehívta Mourinhot beszélni.Szinte biztos vagyok benne,hogy én voltam a téma.
-Nando,haver tök régen láttalak!Mizu?-szólította meg mosolyogva Sergi a mellettünk zavartam ácsorgó játékost.
-Semmi különös!És te mit keresel itt Ronaldoval?Nem vagytok mindennapi vendégek errefelé!-nevetett fel Fernando,akit ebben a percben ismertem fel.
A híres csatát,Fernando Torres állt előttem,amikor ez tudatosult bennem kicsit elpirultam,bár nem tudom,hogy miért.
-Csak Lizt kísértük ide.Jut is eszembe Fernando ő itt Elizabeth,José lánya!
-Szia!-üdvözölt egy kedves és meglehetősen aranyos mosollyal.
-Hello!-köszöntem vissza,aztán csend telepedett a társaságunkra.
Ugyanis Serg elhúzott telefonálni,szóval mi ketten maradtunk Fernandoval.Nem volt kedvem vele beszélgetni,noha semmi rosszat nem tett nekem,még szimpatikus is volt,de inkább elzárkóztam tőle.Így biztonságban éreztem magamat és a titkomat.
-Liz!-szakította félbe a 10 perces "csendkirályt" az apám hangja,amiért hálát adtam az égnek.
-Igen?-fordultam felé.
-Nekem még van egy kis dolgom itt,de te menj haza hozzám,odaadom a kulcsot!Cris és Serg majd elkísér!
-Nem tudjuk José!Nekünk mennünk kell!Most hívott Iker,azzal,hogy este csapat megbeszélés lesz..vissza kell érnünk!-felelte idegesen Sergi,Ronaldora nézve.
-Nagyszerű,akkor megint mehetek taxival..ráadásul egyedül...-forgattam a szemem.
-Már bocsánat,hogy közbeszólok José,de ha már nem akarsz velem edzeni,akkor elviszem a házadhoz Elizabethet,úgyis a szomszéd utcában lakok!-ajánlotta fel Torres.
-Rendben Fernando!Köszönöm szépen!-hálálkodott apám.
-Akkor felőlem mehetünk Elizabeth!
-Csak Liza!És még elköszönnék Sergioéktól!
-Oké,nyugodtan!
Hatalmas öleléssel és puszival búcsúztam a két úgymond bátyámtól.
-Serg,te ismered Torrest....jól vezet?-kérdeztem félve.
-Igen,nagyon!Na de most már induljunk kifelé!
Ahogy Ramos ezt kimondta Ronaldo megragadta a cuccaim felét,a másik részét Torres fogta,a táskámat pedig Sergio cipelte,én meg közöttük ballagtam.Ami mondhatni elég bizarr volt...Fernando kocsijához érve a holmijaimat a csomagtartóba rakták a srácok,majd Cris még utoljára adott egy cuppanóst a fejemre.
-Vigyázz rá Fernando!-utasította.
-Vigyázni fogok!
-Kösz.-vágta rá lazán Cristiano,majd mélyen a szemembe nézett és megszólalt.-Szeretlek Lizzie!
-Én is Cris..-mondtam és beültem Fernando autójába.
A kínos csend ismét beállt köztünk,de ezúttal Fernando inkább megtörte ezt.
-Még soha nem voltál José házában?-érdeklődött,majd rám nézett kíváncsian.
-Az utat figyeld!-szóltam rá ösztönösen a baleset hatására.-Hát tudod köztünk nincs valami szokványos apa lánya viszony.Röviden ennyi,valójában sokkal bonyolultabb.Hagyjuk is inkább!-adtam válasz a kérdésére,de eléggé meglepődtem azon,hogy ilyen sokat mondtam el Fernandonak,igazából nem is tudom miért tettem...
-Értem.Viszont attól még apáddal fogsz lakni,nem?
-De,felnőtt létemre.Ciki,mindegy,ez van!-vontam meg a vállam és megjelent az arcomra a szokásos kényszerű mosoly.
-Mennyi idős is vagy?
-Huszonegy.Te huszonhat,igaz?
-Óh a bűvös huszonegy,ekkor nő fel igazán az ember!Amúgy igen a huszonhatot töltöm majd márciusban.
-Igen,bár nem haltam volna bele,ha nem sikerül ilyen komolyra a felnőtté válásom!-sóhajtottam fel és ez volt az a perc,mikor azt éreztem,hogy lakatot kéne raknom a számra.-Ez az a ház?-mutattam egy nagy házra az ablakból,így legalább sikerült elterelnem a témát.
-Aha.Gyere,segítek bevinni a bőröndöket!-szálltunk ki a Mini Cooperből egyszerre.
Nagy nehezen kinyitottam a kaput,amin becipeltük a csomagjaimat a bejárati ajtóig,és miután azt is feltártam beléptünk a házba,ami baromi tágas és persze gyönyörű volt.
-Hűha!-ámultam.
-Tetszik?-osont mögém Fernando,amivel a szívbajt hozta rám.
-Hát hogyne!Te már voltál itt?
-Ja,egyszer-kétszer.-közölte,aztán megállt előttem zsebre tett kézzel és a csoki barna szemeivel bámult rám.
Ezzel ismét elérte,hogy zavarba jöjjek,ennek ellenére azért álltam a tekintetét.Néhány másodperc telt el így,ezután megköszörülte a torkát és szóra bírta magát.
-Tudok még valamiben segíteni?
-Nem,köszönöm,innen már boldogulok!
-Akkor én megyek is!Még biztos látjuk egymást!
-Igen,valószínűleg!-kísértem ki a teraszra.-Jajj Fernando!-kiáltottam utána,erre ő visszanézett felém.-Kösz a fuvart!
-Szívesen,máskor is!És nyugodtan hívhatsz Nandonak!-kacsintott rám,mire én elmosolyodtam.
Ez pedig nem olyan sablonos vigyor volt,hanem őszinte,ami még engem is megdöbbentett.De hiába indult jól London,tudtam,hogy még bőven lesznek nehézségeim,hiszen apámnak nem bocsátottam meg teljesen,Santiagoékat meg egyszerűen nem tudtam elfeledni.Továbbra is sok volt a problémám,melyekre nem tudtam megoldást találni,kérdések kavarogtak bennem,amikre nem leltem választ.De muszáj volt megnyugodnom,ami egy cigi elszívása után sikerült is.Ezután lefeküdtem a kanapéra,lehunytam a szemem aztán mély álomba merültem... az álmaim egyenlőre jobbak voltak,mint a valóság...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése