-Serg!-szólaltam meg rekedten és erőtlenül,mire Sergio azonnal felkapta a fejét.
-Úristen Lizzie!Úgy örülök,hogy végre hallom a hangodat!-ölelt szorosan magához,miközben a szeméből a könnyek a vállaimra potyogtak.-Szeretlek Liz!
-Én is Serg,de mi történt?Rohadtul fáj a fejem és nemcsak az,hanem mindenem.Borzasztóan érzem magam!-panaszkodtam.
-Tudom,tudom!Megyek szólok egy orvosnak,és felhívom Crisséket is!
Ramos két perc alatt kerített egy orvost,aki megvizsgált,és megállapította,hogy a történtekhez képest elég jól vagyok,közben pedig megérkeztek Cristianoék.A kórházi szobám ajtaján először Cris lépett be Irinával,őket követte anyukám és nagy meglepetésemre az apám is velük volt.Normál körülmények között ezért felkaptam volna a vizet,de akkor valahogy ez volt a legkisebb problémám.
-Jajj kicsim úgy aggódtunk érted!-borult a nyakamba a könnyeivel küszködve anyukám.
-José te mit keresel itt?-kérdeztem az apám felé fordulva.
-Tudom,hogy még mindig nem bocsátottál meg nekem Lisa és minden bizonnyal továbbra is gyűlölsz,de akkor is szeretlek kislányom!És csupán ezért vagyok itt....-nyomott egy puszit a homlokomra,majd elhúzódott tőlem és rám szegezte a tekintetét.-Nem is tudom,hogy mi lett volna velem,ha te is odaveszel a balesetben?!
-Mi?!..mi?!Mi az,hogy én is?!-néztem rá értetlenül és valóban nagyon reméltem,hogy rosszul hallok.
Viszont miután senki nem válaszolt rájöttem,hogy mindent nagyon is jól értettem.Kegyetlen zokogásba kezdtem,egyszerűen nem tudtam felfogni,hogy ez tényleg velem történik.
-Miért álltok így itt??Menjetek el!Hagyjatok békén!-üvöltöttem rá a családomra,mert képtelen voltam tovább elviselni a szánakozó tekintetüket.
-De kicsim mi veled szeretnénk lenni!
-Anya,kérlek!Egyedül akarok lenni!Menjetek már!
Ha nehézkesen is,de megértették,hogy magányra van szükségem,így hát kiléptek a kórteremből.Mindenki,kivéve Cristiano.Ő továbbra is az ágyamon ücsörgött,és abszolút nem úgy nézett ki,mint aki távozni akar.
-Cris,te nem hallottad,amit mondtam?!
-Már hogyne hallottam volna?!
-Akkor?
-Nem foglak egyedül hagyni,ne is kérd!Ismerlek húgi...látom rajtad,hogy magadat hibáztatod Santiago és Vanessa haláláért!De nem te tehetsz róla!
-Dehogynem.Hiszen én voltam a sofőr...Én vezettem az autót,és nem cselekedtem helyesen!Gyilkos vagyok!
-Jézusom!Húgi,nem vagy az!A rendőrök megmondták,hogy a másik kocsi vezetője volt a hibás,már le is tartóztatták!
-Ez engem nem vigasztal!Ettől még nem lesz itt Santi és Vani..a lelkiismeret furdalásomon sem tud segíteni!!!
-Nem kell,hogy lelkiismeret furdalásod legyen!Ismétlem:Nem te voltál a baleset okozója!-ordította Cris.
-De ha nem abba az irányba rántom el a kormányt,akkor talán még ők is itt lennének!
-Ezen már kár gondolkodni...Már nem tudunk mit tenni!
-Hát sajnos nem!-sóhajtottam,majd Cristiano karjaiba borulva szabadjára engedtem az érzelmeimet.
Nagyon sokáig voltunk így,és valójában jól esett,hogy ott volt velem.
-Miért nem én haltam meg?!
-Jajj Lizzie kérlek szépen ne mondj ilyet!Három hetet voltál kómában,élet és halál között lebegtél...
-Tudom,de Santi meg Vanessa..ha nem jobbra rántom el azt a rohadt kormányt!
-Akkor sem lennének itt!A kisteherautó az Audi hátuljába csapódott,téged csak az mentett meg,hogy elől ültél.Ezért maradtál életben,és azért,mert az Isten úgy gondolta,hogy van még dolgod a földön!Kaptál egy második esélyt az élettől,nem szabad elszúrnod!!Oka van annak,hogy itt vagy,hidd el!-próbált megnyugtatni Cristiano,de nem nagyon ment neki.
-Mégis milyen oka?Cris én nem tudok azzal a tudattal élni,hogy Santiék nincsenek márÉn ebbe bele fogok őrülni!
-Nem,nem fogsz!Mi végig itt leszünk veled és támogatni fogunk!Túl leszünk rajta,majd meglátod,minden jóra fordul!
-Talán,de akkor is nehéz!-sóhajtottam és ismét eltörött nálam a mécses.
Nyugtató volt minden,amit a bátyám mondott és amíg velem volt el is hittem,hogy a jövőm szebb lehet,de amint magamra hagyott teljesen reményvesztetté váltam.A helyzetem pedig napról-napra rosszabb lett.Szinte már teljesen depressziós voltam.A kórházban töltött két hét alatt alig mozdultam ki a kórteremből csupán akkor mikor látogatók jöttek hozzám,de akkor sem szívesen.Mert az emberek felismertek engem,egyrészt Ronaldo miatt,másrészről pedig a híradóból,mint a frontális baleset túlélőjét.Rengetegszer találkoztam a Tv-ben és az újságokban a saját arcképemmel,ez pedig megrémített és még inkább zárkózott lettem,meg persze borzasztó szomorú is voltam.Az sem vidított fel,hogy haza engedtek a kórházból.Serg jött el értem autóval,aminek nem nagyon örültem,mivel még eléggé a baleset hatása alatt voltam,ezt Sergio is észrevette.
-Mi baj Lizzie?-érdeklődött Sese.
-Kicsit még félek az autózástól!
-Értem..ez teljesen természetes!
-Tudom..-bólintottam aztán témát váltottam.-Sese kérhetek tőled valamit?
-Persze,miről lenne szó?!-kérdezte és egy pillanatra felém fordult.
-Az utat nézd!-szóltam rá,majd feleltem a kérdésére.-Szeretnék tetkót csináltatni,a karambol előtt oda igyekeztünk,de már nem jutottunk el oda szóval most szeretnék elmenni!
-Oké,én benne vagyok,de Cristiano nem fog örülni neki!
-Vani is ezt mondta.-feleltem könnyes szemmel.-Mindegy én akkor is tetoválást szeretnék!
-Rendben,milyenre gondoltál?
-Santiago és Vanessa nevét szeretném a csuklóim belsejébe varratni.
-Biztos vagy benne,hogy ezt akarod?Így mindennap látni fogod a neveket,nem fogsz tudni felejteni!
-Nem is tudnék Serg,és nem is akarok!Santi és Vanessa mindig is az életem része lesz,ezért szeretném magamra tetováltatni a nevüket!Ezt akarom...
-Hát akkor oké..én támogatlak ebben,ahogy minden másban is.Tudod,hogy számíthatsz rám!
-Tudom és hálás vagyok ezért!Szeretlek Sese!
-Én is Liz!-válaszolta,majd leparkolt Leo Millares tetováló szalonja előtt.
-Volt olyan tetkó,amit megbántál?-kíváncsiskodtam.
-Igen.A legelsőt,a manót a focilabdával,az már annyira nem jön be.Azért kérdeztem,hogy tuti biztos vagy-e benne?
-Száz százalékig!
-Hát akkor menjünk is be Leohoz!-nyitotta ki az ajtót előttem és miután beléptem ő is bejött.
Sergio szólt Leonak,aki azonnal kifáradt Ramos kedvéért és örömmel elvállalta,hogy ott helyben megcsinálja a tetkómat.Persze mivel Sergionak protekciója volt a rengeteg tetkója miatt....
-Fájni fog??-néztem ijedten Sergiora,mielőtt Leo neki állt volna megcsinálni a betűk felvarrását.
-Nem...legalábbis nekem már nem fáj!
-Mivel ezer tetkód van!
-Csak 15 kb....
Egy óra alatt némi kis fájdalommal örökre felkerült a karomra a két legjobb barátom neve.Boldog voltam,hogy megcsináltattam és láthatólag Sergio is örült annak,hogy egy röpke másodpercre elmosolyodtam.Az arcán még akkor is ott volt az elégedett vigyor,mikor nem kis összeg pénzt hagyott ott Leonál.Nem engedte,hogy én fizessek,ez pedig aranyos volt tőle,így az egész hazavezető utat hálálkodással töltöttem.
-Otthon,édes otthon!-sóhajtottam egy nagyot,amikor beértem a házba,ami üres volt.Sem Cristiano,sem pedig Irina nem volt a lakásban.Mindketten valami fotozáson töltötték a drága idejüket.
-Crisék egy óra múlva jönnek.Itt maradjak addig?-érdeklődött miközben lepakolta a két táskámat a szobámban.
-Nem,nem kell!Elleszek.Különben is Pilar már biztosan vár rád!
-Tudod,hogy Pilar megérti,ha most veled maradok!
-Tudom,de menj csak!Legyetek kettesben,mert a baba születése után már nem nagyon lesz időtök erre!
-Oké,ez igaz,de nem hagyhatlak magadra..még a végén hülyeséget csinálnál!
-Ugyan Serg?!Minden rendben lesz,ha pedig nem,akkor felhívlak!Így megfelel??
-Igen.-bólintott,aztán magához húzott és két puszit nyomott az arcomra.-Szeretlek,vigyázz magadra!
-Én is szeretlek bátyó,köszönök mindent!
-Nincs mit!-mondta,majd megfordult és kiment az ajtón.
Magamra maradtam.Végre nyugodtan sírhattam.Az ágyamon ülve nézegettem a régi képeket,néhány dalszöveget,amit együtt írtunk és tulajdonképpen minden emléket felidéztem,amíg a cuccaim között pakolgattam a kezem ügyébe került egy doboz cigi,amit Santiago adott nekem,mert nem akarta,hogy az anyja megtalálja.
,,-Basszus Lizzie anyum bármelyik percben itt lehet!Most hívott!Segítened kell!-parancsolt ki az ágyából idegesen Santi.
-Miben?-kérdeztem álmosan.
-Nézz körül!-mutatott végig a szobán,na igen az előző esti buli maradékai még erősen ott voltak.-El kéne pakolni néhány dolgot,amit jó lenne ha anyám nem látna!-felelte,majd elkezdte bedobni a szekrényébe a sörösüvegeket. -Légyszíves rakd el a cigimet,mert ha véletlen Vani megtalálja a szekrényben,tuti,hogy elszívja!
-Oké!Én nem fogom,már leszoktam!-csúsztattam bele a táskámba a dobozt.
-Tudom!És ezt becsülöm benned!-csókolt meg....."
Ez a baleset előtt volt három nappal,amikor még tényleg eszembe se jutott újra a cigihez nyúlni.Mert nem volt okom rá...Azonban Santi és Vani halála annyira kikészített,hogy már nem bírtam a stresszt és muszáj volt ismét rágyújtanom,hogy végre lenyugodjak,ami az első szál elszívása után sikerült is.Ezután jött a következő,és a következő szál..nem tudtam leállni,egészen addig,amíg a doboz el nem fogyott.Tudtam,hogy Santiago nem lenne büszke rám...De már nem izgatott,csak sírtam,semmi sem érdekelt.És valójában ez volt az a pillanat,mikor végleg elkeseredtem...Vajon lesz kiút innen??Folyton ezt kérdeztem magamtól,de nem találtam rá a választ.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése