Novella

                                                              When you're gone
                                                                    Part 1
                                                            Nickelback.Someday

Az életem az utóbbi egy évben elég nehézzé vált.Azzal kezdődött mikor a Liverpoolból átigazoltam a Chelseabe.A Liverpool szurkolók elátkoztak,a mezemet égették és gyűlöltek,mérhetetlenül gyűlöltek.Azt hittem,hogy az átigazolásom után lenyugszanak,de nem így lett sőt....Lassan már alig tudtam tükörbe nézni,mert részben igazuk volt.Talán nem volt jó döntés a Vörösök legnagyobb riválisához menni,de az összes lehetőség közül ez bizonyult a legjobbnak.Hiszen én kupákra vágytam,amit tudtam,hogy a Chelsea is akar.Reményekkel megtelve léptem be a Stamford Bridgre,de semmi sem úgy alakult,ahogy vártam.A játék nem ment,gólt alig lőttem és hiába nyertük meg az első teljes szezonomban a Bajnokok ligáját ás az F.A. kupát egyiket sem éreztem a magaménak.A teljesítményem pedig egyáltalán nem közelítette meg a liverpooli szintemet,ezért edzettem egyre többet és többet.Ezt azonban egy idő után a feleségem,Olalla nehezményezni kezdte.Próbált vigasztalni azzal,hogy ez csak egy átmeneti időszak és majd rendbe jövök,de én nem hittem neki.Így mindig veszekedés lett a végén.Ennek ellenére,én nem gondoltam,hogy valami baj lenne a házasságommal.Mert szerettem Ollyt,és ő is engem,éppen ezért nagyon meglepett,hogy amikor fáradtan hazaestem a tréningről Olalla egy bőröndbe pakolt.Először nem gondoltam semmi rosszra,azt hittem,hogy Liverpoolba utazik Reina feleségéhez egy szimpla hétvégére.
-Szia kicsim!-léptem mellé,azért,hogy megcsókoljam,de ő elhúzódott tőlem.
Ekkor jöttem rá,hogy nagy a baj.....
-Ezt most inkább ne Fer!
-Történt valami Olly?-kérdeztem ijedten.
-Sajnálom.-sóhajtott,majd elkezdtek potyogni a könnyei,amiket gyorsan letörölt.-Elmegyek.
Kérdőn néztem a feleségemre,hirtelen fel sem fogtam,hogy miről beszél.Nem értettem,vagy legalábbis nem akartam érteni.
-Nando én ezt így nem bírom tovább!-közölte.-Ez a pár hónap szörnyű volt.Nem is voltunk együtt,se kettesben,se négyesben.Unom már,hogy midig csak a második a család.Én értem,hogy fontos a foci,de most túlléptél egy bizonyos határt.Nagyon szeretlek,te is tudod.Viszont én boldogtalan vagyok így....ezelőtt soha nem éreztem ilyet...Időre van szükségem Fer,hogy eldöntsem van-e értelme vesződni ezzel a kapcsolattal.
Továbbra sem tudtam szólni egy szót sem,az egész olyan hirtelen jött,mint derült égből a villámcsapás.Persze én is éreztem,hogy nincs valami rendben,de azt nem sejtettem,hogy ilyen nagy a probléma.
-Olalla kérlek ne csináld ezt,szeretlek!-nyögtem ki nehezen a szavakat.
Olly nem válaszolt,csak gyorsan felöltöztette a gyerekeket és a holmikkal együtt kirohant a hideg januári éjszakába.Természetesen én azonnal utána mentem egy szál pólóban,majd megfagytam,de nem érdekelt.Nem hagyhattam,hogy elmenjenek.
-Könyörgöm ne menj el!Ti vagytok számomra a legfontosabbak,mi lesz velem nélkületek?!Mi értelme lesz az életemnek,ha elmentek?!-kérdeztem kétségbeesetten.
-Sajnálom Nando,de így lesz a legjobb.Adj egy kis időt!
Nem bírtam tovább,szégyen,vagy nem szégyen elsírtam magam.Éreztem,ahogy a könnycseppek elborítják az arcomat és szomorúan állapítottam meg,hogy mindent elvesztettem,ami valaha fontos volt nekem.Az életem abban a percben dőlt romba igazán.
-Fer,kérlek ne nehezítsd meg a dolgom!-szólalt meg pár perc csend után.
-Nem akarom,hogy elmenjetek!Szükségem van rád Olly!
-Adj pár napot gondolkozni!Amikor itt voltunk,nem foglalkoztál velünk,ez az oka annak,hogy ezt teszem!-mondta el őszintén.-Most pedig köszönj el a gyerkőcöktől!
Behajoltam a Mini Cooperbe,ahol hátul ült Nora és Leo,a két gyermekem,akiket mindennél jobban szerettem.Fájt,hogy el kellet köszönnöm az én kis drágáimtól,és ők is elpityeredtek,mikor rájöttek,hogy nem megyek velük.Hamar sikerült megnyugtatnom őket,majd néhány nekik adott puszi után csalódottan becsuktam a kocsi ajtót és Olallához fordultam,remélve,hogy meggondolja magát.
-Beszéljük meg!-próbálkoztam.
-Nem.ezzel kicsit elkéstél!
Teljesen megsemmisülve álltam a feleségem előtt.Ismét kigördült a szememből néhány könnycsepp.Meglepetésemre Olly odalépett hozzám és letörölte őket,én pedig egyszerűen nem bírtam magammal,szorosan magamhoz öleltem őt.Soha nem akartam elengedni.Magam mellett akartam tartani örökké.
-Bocsáss meg Fer,de te intézted így!-bújt ki végül az ölelésemből.
-Tudom,és sajnálom!Bármit megadnék azért,hogy visszaforgathassam az időt!
-Elhiszem,de ezt nem lehet....most már túl késő Fernando!-ült be az autóba,de mielőtt elindult volna lehúzta az ablakot.
-Hova mentek?-érdeklődtem lesütött szemekkel.
-Lucyhoz.-felelte,aztán komolyra fordította a szót.-Ezt csak kettőnk miatt csinálom,azért,hogy a jövőben ne kövessünk el még egy ilyen hibát....Ha most itt maradnék,akkor beleőrülnék ebbe,és előbb-utóbb válás lenne a vége!Ezt pedig nem akarom,mert szeretlek és azt sem szeretném,hogy a gyerekeink csonka családban nőjenek fel.Ugye értesz?
-Persze.....de tudnod kell,hogy nem így akartam..
-Már mindegy!Csak néhány napról,vagy hétről van szó,addig is vigyázz magadra és ne csinálj hülyeséget!-mondta ki a végszót és elment.
Abban a percben egy részem megszűnt létezni.Ott álltam egyedül az utcán,ahová Olly kocsijának elindulását követően mentem ki.A távolba bámultam,pedig már rég nem láttam az autót.Hagytam elmenni és ez feldühített,de nem tehettem mást.Csak magamat okolhattam,az egész miatt én voltam a hibás.A hibámat,pedig helyre kellet hoznom,valahogy....tudtam,hogy ezt kell tennem.