When you're gone:Part 2

.....Viszont ott abban a percben képtelen voltam gondolkodni.Semmi értelmes nem jutott eszembe,csak ott álltam az utcán és sírtam.sok idő ment el így,valójában nem tudom mennyi,csak arra eszméltem fel,hogy didergek,mert elkezdett esni a hó.Így hát fogtam magamat és bementem a jó meleg lakásba.Ott minden olyan csendes volt a gyerekek futkározása nélkül.A konyha,ahol Olalla mindennap főzött,most üres volt.A nagy ház kihalt volt,semmi mást nem lehetett hallani csak lépteimet.Bementem a gyerekek szobájába és leültem a szétszórt játékok közé.Aztán megakadt a szemem egy plüss macin,amivel Nora egészen kicsi kora óta alszik,még én vettem neki azt a születésekor.Olly elfelejtette eltenni a nagy sietségben,ezért megfogtam a macit és kivittem a hálószobába,majd letettem az ágyra.Aztán megnéztem az éjjeliszekrényen lévő képeket.Az elsőn Olalla és voltunk 16 évesen,a másodikon az esküvőnkön csókolóztunk,és a harmadik egy családi fotó volt,ami az Európa-bajnokságon készült.Akkor még minden rendben volt,ugyan nem teljesen,de a baj még nem volt ekkora.....Egy fél órát még mászkáltam fel-alá a házban.Mikor meguntam,akkor elintéztem az esti teendőimet utána,pedig az ágyban fekve bekapcsoltam a Tv-t remélve,hogy eltereli a gondolataimat.Ez sajnos nem sikerült,ezért kikapcsoltam és megállás nélkül agyaltam.Talán hajnali kettő lehetett,mikor végre sikerült elaludnom Olalla párnáján.De az éjszakám nem volt felhőtlen.Óránként felébredtem,és sokszor csak álmatlanul forgolódtam.Szinte már szenvedtem,annyira hiányoztak nekem.
Ekkor döntöttem el,hogy amint aludtam egy kicsit utánuk megyek Spanyolországba.Ez egy kicsit megnyugtatott,szóval sikerült nyugovóra térnem.De még így is fáradt voltam,amikor reggel nyolckor megcsörrent a telefonom.Félálomban felnyúltam érte az asztalra,majd felvettem.
-Háló?!-szóltam bele álmosan a telefonba.
-Nando hol vagy?-hangzott fel a vonal túlsó végén Juan Mata hangja.
-Az ágyamban.Miért?
-15 perc múlva edzés,aztán megbeszélés este,pedig meccs.
-Basszus!Ööö mondd Beniteznek,hogy kicsit késem.Köszi Juan!Szia.
-Oké!Szia!-tette le.
Igen,a focit elfelejtettem.Őszintén szólva,akkor ez érdekelt a legkevésbé.Ennek ellenére gyorsan felkaptam a ruháimat,fogat mostam bepakoltam az edzőcuccom és már indultam is a Stamfordra.Mikor végre odaértem azonnal szaladtam az öltözőbe,ami már üres volt,felvettem a melegítőmet,aztán rohantam ki a többiekhez.Negyedóra késés még megbocsátható.
-Fernando te még futsz plusz 5 kört!
Szó nélkül engedelmeskedtem Rafának.Hiszen semmi sem érdekelt csakis Olalla és a gyerekeim.Egyfolytában azt tervezgettem,hogy mégis hogyan lóghatnám el a mérkőzést.Normális körülmények között természetesen sosem akarnék ilyet.
-Nando minden oké?-kérdezte a mindig vidám David Luiz.
-Persze-feleltem nem túl meggyőzően.Nem akartam a problémáimmal terhelni.
-Gyanús vagy nekem haver!-nevetett fel.
Mikor bementünk az öltözőbe a Mester megkezdte a megbeszélést.Fél órán keresztül csak mondta és mondta.Halvány lila gőzöm sem volt arról,hogy miről dumál,túlságosan elmerültem a saját kis világomban.Arra eszméltem,hogy David beleboxolt egyet a vállamba.
-Mi van?-kérdeztem
-Már egy jó szólongatunk!-válaszolta,mire én végignéztem a csapattársaimon,akik mind fürkészve bámultak rám.
-Bocs elkalandoztam.-magyarázkodtam.
Benitez megrázta a fejét,majd közölte,hogy miután elkészültem menjek fel hozzá az irodába egy kicsit elbeszélgetni.Valóban már csak egy alapos fejmosás hiányzott az amúgy is szörnyű helyzetemhez...