...Néhány perc gondolkodás után bekopogtam az ajtón,amit Lucy,Olly nővére ki is nyitott.
-Mit keresel itt Nando??-döbbent le Lucy.-Olly nem akar veled beszélni!
-Nem érdekel,muszáj beszélnem vele!-mondtam,majd nem foglalkozva Lucyval bementem a házba,de sem Olalla,sem pedig a gyerekek nem voltak a nappaliban.
-Fernando menj kiii!-üvöltötte Lucy az "i" betűt megnyújtva.-Ollynak még idő kell!
-Értsd meg fontosat kell mondanom neki!-válaszoltam,aztán elordítottam magam-Olalla!Olalla!
Olly,ahogy meghallotta a hangomat kilépett a fönti szobából és meglepetten bámult rám.
-Nando,te mégis hogyan...????-kérdezte,de én közbe szóltam.
-Csak most az egyszer hallgass végig!-kérleltem,mire Olly bólintott.-Figyelj,sajnálom!Elcsesztem,igazad volt természetesnek vettem,hogy ott vagytok nekem,pedig nem kellett volna!Olalla én megértem,hogy haragszol rám,és azt is,hogy soha többé nem akarsz látni,nem tudom mi lesz most,de a döntés rajtad áll!Szeretlek,akkor is,ha elválsz tőlem!Soha nem tudnék más nőt úgy szeretni,mint téged,mert te vagy az én másik felem!Te egy csodálatos nő vagy rengeteg jó tulajdonsággal,nagyszerű feleség és anya vagy,aki még engem is képes volt elviselni!Bárhogy is lesz most,tudd,hogy én örökre szeretlek és mindig ott leszek neked,nektek,ha baj van!És köszönök mindent,amit értem tettél,pedig én ezt meg sem érdemeltem!ha visszajöttök megpróbálok megváltozni és több időt tölteni veletek!Ez a fél nap szörnyű volt nélkületek!szükségem van rátok!-mondtam őszintén,közben pedig feszülten figyeltem Olallát,akinek a szeme könnyes volt a beszédem alatt.
De nem mondott semmit,csak lesétált a lépcsőn és pár másodpercig némán nézett rám.Ezalatt az idő alatt átfutott az agyamon,hogy Olalla esetleg nem bocsát meg nekem,és már kezdtem úgy érezni,hogy vége az életemnek,amikor Olly a nyakamba ugrott,pont úgy,mint egy elcsépelt romantikus filmben.Ekkor hatalmas kő esett le a szívemről és szabályosan szorítottam a feleségemet....
-Nando nagyon szép volt,amit mondtál!-kezdte Ollalla.-Vissza fogok menni hozzád,mert tényleg nagyon szeretlek,és te is bebizonyítottad,hogy ezt érzed,de szeretném,hogy ha tudnád,hogy ez az utolsó esélyed!Mert én nem szeretnék még egy ilyen évet,érted??
-Igen,persze.-bólintottam komolyan.
-Bízom benne,hogy nem lesz ilyen...Még azt akartam mondani,hogy kicsit én is hibás vagyok!Nem álltam ki melletted,pedig szükségem lett volna rád!..kicsit türelmesebbnek kellet volna lenned veled,szóval most én is szeretnék bocsánatot kérni!-felelte,majd szenvedélyes csókot nyomott az ajkamra.
-Te akkor sem tehetsz semmiről,én voltam a hibás!-válaszoltam,erre Olly megrázta a fejét és ismét megcsókolt.-Szeretlek!-súgtam a fülébe.
-Apaaaaa!!-kiáltotta Nora,majd felugrott az ölembe és átkarolt a pici kezével,Leo is követte nővére példáját.-Szejetlek apuci!-puszilt meg Nora,én pedig teljesen meghatódtam.
-Én is mindkettőtöket!
-Hiányoztál!Anya és Jucy néni sem tud focizni,így nem volt jó a játék.Ugye játszol velem majd?-csillant fel Leo szeme.
-Hát persze kicsim!-nyomtam egy cuppanóst mindkét gyerekem fejére.
-És most már nem mész el?-érdeklődött Nora.
-De,most viszont ti is jöttök velem!Megyünk Ibizára,a tengerpartra,jó lesz?
-Jóó!-mondták egyszerre lelkesen.Ezután lemásztak az ölemből és elújságolták Lucynak a jó hírt.
-És a foci?-kérdezte Olly.
-Kérek pár napot Beniteztől!Csak miattunk,mert a család az első!
-Ennek igazán örülök!-bújt hozzám.
Olallával mosolyogva néztük,ahogy a gyerekeink játszanak.Azonban a tekintetem egy pillanatra Lucyra tévedt,aki meghatottan biccentett,majd visszament a konyhába főzni.Végre elöntött a boldogság,mivel a Torres család újra együtt volt.Ezalatt a fél nap alatt sikerült megtanulnom valamit.Mégpedig,hogy meg kell becsülnöd amid van,mert minden múlandó.Egy dolog viszont örök,ez pedig a szeretet,mert,ha szeretsz valakit bármi is történjék,úgyis ezt fogod érezni,ezt tapasztalatból tudom.Ahogy azt is,hogy egy BL kupa sem ér többet Olallánál és a gyerekeimnél.....
Vége!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése