9.rész

Sziasztok!
Végre sikerült meghoznom a következő részt,lehet kissé unalmasan hosszú,de azért remélem tetszeni fog,igyekeztem csempészni bele kis meglepetést.
Várom a véleményeteket :)
Ölel titeket:
Abby :)

/Axl/

Az elkövetkezendő napokban elég nyomott volt a hangulat otthon,természetesen ez Michelle és miattam volt.Bármennyire is szar volt,de igyekeztünk kerülni egymást,sosem sült ki abból jó,ha túl sokat voltunk együtt,ám ha mégis erre került a sor,akkor a fiúk egyrésze Michellet ,a másik fele pedig engem tartott szóval.Jó technika volt,így legalább nem volt időnk a testünket feszélyező vágyra koncentrálni.Izzyék ontották a poénokat is rendesen,hogy oldódjon a társaság,de számomra túl erőltetett volt minden,nem igazán élveztem a közösen eltöltött órákat.Sokkal szívesebben voltam magamban,a banda persze ezt nem nézte jó szemmel,egyrészt,mert aggódtak értem,hiszen előfordult már olyan,hogy mikor túl sok időt töltöttem egyedül,egész egyszerűen teljesen becsavarodtam. Másrészről meg próbálni se akartam,a zenekar valahogy nem hozott lázba,egyáltalán nem volt kedvem vidám dalokat énekelve ugrálni,miközben haldokoltam belülről.Egy darabig elnézték mindezt a srácok,de ahogy közeledett a péntek esti fellépés,úgy váltak egyre feszültebbé.Én inkább Michelle miatt idegeskedtem,elvégre pontosan tudtam,hogy mit fog csinálni aznap éjszaka.Ennek tudata kikészített,elfintorodtam,szörnyű volt ebbe belegondolni.Talán épp ezért volt jó,hogy többé már nem volt közös szobánk,biztos egész éjjel tűkön ülve vártam volna,hogy megjöjjön az átszexelt órák után,erre meg nem igazán voltam felkészülve.Hálás voltam Duffnak,amiért jó barátként nem aludt a kanapén az általam kiszemelt nővel,hanem inkább osztozott velem egy légtéren és egy kis ágyban nyomorgott,mindezt azért,hogy nekem jobb legyen.Már akkor nagyon sokkal tartoztam Duffnak.
Csütörtök este fáradtan estem haza a melóból,mire megérkeztem már mindenki a nappaliban ücsörgött.Biccentettem nekik,majd csendesen bevonultam a szobámba.Két perc sem telt bele és már kopogtak a szobám ajtaján.Slash volt az.

-Haver,megértem,hogy rohadt szar ez a helyzet Michelleel,de...

-Nem Slash,ezt nem értheted!Kikészülök!-gyújtottam rá egy újabb szál cigire,miközben a szavába vágtam.

Slash fészkelődött egy kicsi,talán kényelmetlenül érezte magát,és minden bizonnyal azt gondolta túlreagálom a helyzetet.Nem volt megszokott tőlem ez a viselkedés és nem tudta,hogy álljon hozzá ehhez,egy rossz szó is elég volt ahhoz,hogy kihozzon a sodromból.Ezt ő is pontosan tudta,így igyekezett óvatosan fogalmazni és készen állt pár jó indulatú hazugságot is mondani akár.

-Igazad van.-egyezett bele,mire magamban felkacagtam,ritkán mondta ezt nekem és kötve hittem,hogy ezúttal őszintén tette ezt,legszívesebben azt tanácsolta volna "Szard már le és lépj tovább!Keress egy csajt,döntsd meg azt kész!".Számomra ez nem volt ilyen egyszerű,valószínűleg azért nem azt mondta,amit valóban gondolt.-Elhiszem,hogy borzalmas egy szitu ez,viszont a bandának szüksége van rád,Axl!Nem ülhetsz itt minden áldott este töménytelen mennyiségű Marlborot szívva depressziósan...vagy ha már ezt csinálod,legalább húzz belőle valami hasznot és írj egy-két dalt!Vesd papírra a fájdalmad!

Biztatóan hátba veregetett,a válaszomat meg sem várva a kezembe nyomta az agyongyűrt jegyzetfüzetemet és elhagyta a helyiséget.Egy darabig idegenkedve néztem az ölemben lévő lapkötegre,jó ideje volt már annak,mikor utoljára dalszöveget írtam.Egy jó félórát elmélkedtem,majd egy ceruzát megragadva lefirkantottam az első értelmes gondolatsort,amely eszembe jutott.Hajnalig javítgattam míg végre teljesen készen lett.A címe Don't cry lett.Nem állítom,hogy number one slágert dobtam össze,kissé bizonytalan voltam,szóval úgy láttam jónak,ha kikérem a többiek véleményét.Tudtam,hogy még nem alszanak,a konyhában ücsörögtek és valami három napos agyonszáradt pizzát zabáltak sörrel.

-Írtam egy számot.-közöltem és felültem a konyhapultra a füzetemet pedig a fiúk elé raktam.

-Na végre!Ezt már szeretem.-mosolygott Duff,mielőtt hangosan felolvasta a sorokat.

Összességében elnyerte mindenkinek a tetszését,bár azért pár sort átírtunk közös megegyezés alapján.Ezután Slash a gitárját kezdte pengetni,pont valami lassú számon agyaltak amíg én művészkedtem,valahogy érezték,hogy ilyet fogok kreálni.Így legalább volt valami kiindulási alap.

-Michelle hol van?-kérdeztem,mikor feltűnt,hogy nincs a nappaliban sem.
Izzyék rögtön összenéztek,ebből már kitaláltam merre lehet,de azért Steve volt az a bátor,aki közölte velem a tényt.

-Dolgozni ment.-fogalmazott finoman.

Mindannyian tudtuk,hogy csütörtökön nem szokott éjjel melózni,a Troubadourban legalábbis nem.
Lehunytam a szemem és egy pillanatra magam előtt láttam,ahogy egy kanos pasas erőszakosan taperolja Michellet,aki mindezt hagyja a pénzért...mert még saját magánál is jobban szerette a húgát.A gondolattól kirázott a hideg.El kellett erről terelnem a figyelnem.

-Próbáljuk el a Don't cry-t!-javasoltam színlelt nyugodtsággal.

A banda nem ellenkezett,még annak ellenére sem,hogy hajnali fél kettő volt és még csak úgy körvonalakban volt meg az új szerzeményünk.Addig játszottunk,míg nem állt össze teljesen és hibátlanul a mű,persze a szomszédok ennek nem túlzottan örültek.De őszintén,érdekelt is ez minket valaha?Nem.Próbahelyet bérelni,ilyen luxust nem tudtunk megengedni,így a négy falnak és körülöttünk élő panaszkodó embereknek kényszerültünk zenélni.Ezúttal is ki akarták ránk hívni csendháborításért a rendőrséget,de tettünk erre,én továbbra is teli torokból üvöltöttem a refrént,melynek kezdősora "Don't you cry tonight!" volt.Elég irónikusnak hatott ezt magamnak énekelni.

-Skacok a lakók ki vannak borulva,a zsaruknak akarnak szólni!Álljatok már le végre!-rontott be az ajtón Michelle,ismételten borzasztó kihívó ruhát viselt.

A szívem összeszorult a látványtól s a vágytól melyet iránta éreztem.Meg akartam érinteni és csókolni,megsimogatni a bőrét és lágyan lefejteni róla a ruhát,miközben szerelmes szavakat suttogtam volna a fülébe.De ezt nem tehettem meg,legalábbis én nem.Az elérhetetlenség érzése egyre kegyetlenebbül kínzott belülről,tudtam,hogy lassan fel fog emészteni.

-Tényleg,nincs szükségünk balhéra,abba kéne hagyni mára.-mondta Izzy és mindenki,ha vonakodva is,de beleegyezett,még én is.

Miután a mikrofonom a földön landolt,kimentem a konyhába,hogy keressek bármit,ami elnyomja a bennem tornádóként tomboló érzelmeket.Slash szerint a Jack Daniels mindenre gyógyír,így leragadtam egyet a polcról,nem bajlódtam azzal,hogy kiöntsem pohárba,nemes egyszerűséggel ráhúztam.Tényleg jól esett egy kis alkohol,sőt,ha belegondoltam,kis füves cigi is jól jött.Szerencsére Stevennél az is volt,elcsórtam egyet tőle,most valahogy tényleg erre volt szükségem.Mélyet szippantottam belőle,ritkán használtam a cuccot,de istenem néha bárki kísértésbe eshet.Velem épp ez történt,de nem bántam,kellett az a nyugalom,amit a szer okozott.

-Miattam pusztítod magad ilyen szarokkal,igaz?-érdeklődött Michelle mögém osonva.-Axl tedd le kérlek!

Tudomást sem véve a kéréséről,teljesen más dologra tereltem a szót.

-Biztos van más lehetőség a pénz szerzésre.-jelentettem ki,mire dühösen tekintett vissza rám,utálta,ha felhozom a dolgot.Ám attól,hogy nem beszéltünk róla a probléma még létezett.

-Szerinted,ha lenne ezt csinálnám?-kérdezett vissza,a válasz pedig egyértelmű volt.-Ezt egyszer már kitárgyaltuk,nem hanyagolhatnánk a témát?

-Nem.Kell lennie más megoldásnak...nem bírom végig nézni azt,amit most csinálsz!

-Túldramatizálod Axl!-csattant fel feszülten és rágyújtott egy cigire.-Tudod,önző vagy!Elvárod,hogy feladjak érted mindent,csak azért,hogy birtokolhass végre!Nem fogom ezt tenni Axl,nem!-a hangját egyre feljebb emelte,míg végül már üvöltött.-A húgomért dolgozom és nem fogom hagyni,hogy meghaljon egy bugyuta szerelem miatt!

-Azt mondtad szeretsz!-vágtam rá élesen.

-Te meg azt,hogy türelmes leszel!Nem értesz engem Axl,így ennek az egésznek nincs értelme!

Idegesen kifújtam a füstöt,Michelle pedig hitetlenkedve megrázta a fejét.

-Szánalmas vagy...fejezd be ezt a nagy halál színjátékot és viselkedj felnőtt módjára,ne úgy,mint egy idióta kamasz!-állt fel és készen állt arra,hogy otthagyjon.-Szólj,ha majd visszatért az igazi Axl,az,akibe beleszerettem.-mondta,azzal kilépett a konyhából.

-Seggfej-mormoltam magamban,egy seggfej voltam.

Mit értem el azzal,hogy napokig olyan voltam,mint egy depressziós tinédzser?Semmit,csupán kiakasztottam Michellet és megnehezítettem a helyzetét.Egy kis időt kért egyedül,hogy a testvérére tudjon koncentrálni,meg kellett volna ezt adnom neki,türelmesnek kellett volna lennem,ahogy megbeszéltük.Hiszen bármennyire is fájt,nem kaphattam meg rögtön,amit akartam,elvégre ilyen az élet,ha szeretnél valamit meg kell küzdened érte.Fel kellett nőnöm ehhez a helyzethez,hisz gyerekesen nem csinálhattam ezt végig.

Még egy jó darabig ücsörögtem ott,ittam és elszívtam azt a spanglit.A fű és a pia okozta zsibbadt érzés most kifejezetten jól esett,eltompított.Betámolyogtam a szobámba,bezuhantam az ágyba és csak élveztem a pillanatot,a fejem üres volt,végre nem agyaltam semmin.
                                     **************************************
Másnap a szobámba bevilágító napsütésre ébredtem.Bántotta a fény a szememet,de azért csak-csak kinyitottam rendesen,hogy legalább a cigimet meg tudjam gyújtani.Ezután visszazuhantam a párnámra.még mindig kómás voltam és a fejem majd szét robbant úgy fájt,de mindezek ellenére is tisztán emlékeztem a korábbi veszekedésemre Michellel.

-Na végre,hogy felkeltél!-rontott be a szobámba Izzy.-Délután négy van,totál kiütötted magad,de ajánlom,hogy azért még tökéletes tudj énekelni este!

-Persze,persze tudok.-nyugtatgattam,majd lassan feltápászkodtam.

A nappaliba kiérve láttam,hogy a srácok már indulásra készem állnak,ugyanis jóval kezdés előtt a Troubadourba akarták vinni a felszerelést.Én otthon maradtam,egyedül.Michelle sem volt már ott és kivételesen ez most jó volt.Kellett egy kis magány és nyugalom a kijózanodáshoz,meg emberi formát is kellett magamnak varázsolni,ami nehéz feladat volt.Mit ne mondjak,néztem már ki jobban is,legalábbis a szemem alatti karikák erősen erről árulkodtak.Kb fél hat lehetett,mikor indulásra készen álltam,sietősen elhagytam a lakást és a bárba mentem.Duffék már mindent előkészítettek a koncerthez,nekem csak annyi volt a dolgom,hogy a mikrofon állványhoz lépjek és énekeljek.Elpróbáltuk a listánkon szereplő dalokat,melyet a szórakozóhely gyér vendégei tapssal jutalmaztak.A következő pár órában a színpad szélén ücsörögtem és figyeltem,ahogy fokozatosan megtelik a hely,többnyire alkoholra és zenére szomjas fiatalokkal.Kilenckor színpadra lépett az előzenekarunk,valami névtelen kis banda volt és véleményem szerint borzasztó rosszul játszottak.Glam metal,fujj sosem bírtam,én vérbeli rock n' roll párti voltam,de hát ízlések és pofonok.Háromnegyed óra múlva következtünk mi,mire a pódiumra léptünk,a banda 99%-a masszívan részeg volt,vagy totál be volt állva,én ezúttal csak pár sört gurítottam le,kizárólag csak azért,hogy lelkesen végig tudjam ugrálni a koncertet,boldogságot színlelve.Az este további részére,viszont tervben volt kemény alkoholizálás.

- Do you know where you are?You're in the jungle baby,you're gonna dieeee!-üvöltöttem bele a mikrofonba,majd belecsaptunk a Welcome to the junglebe.

A közönség felüvöltött,tetszett nekik,amit csináltunk,az emberek csak úgy tolongtak a helyen,miközben sikoltoztak.A látvány mindegyikőnkre nagy hatással volt,még keményebben,még odaadóbban akartunk játszani.A lelkesedésem csak színlelt volt már.Teljesen beleéltük magunkat,megéltük a pillanatot,kiélveztük és kihoztuk magunkból a maximumot.Lehet,hogy volt pár kisebb nézeteltérésünk,de a színpadon ebből mi sem látszott.Minden elfelejtődött,számomra sem tér sem idő nem létezett,csak a zene.És ez az az érzés,melyet semmiért sem cserélnék.Akkor először azon a héten végre boldognak éreztem magam.

-A következő számnál kicsit lassítunk a tempón,a dal címe Don't cry,amit egy számomra nagyon fontos embernek írtam!-mondtam,az emberek még jobban őrjöngeni kezdtek,ahogy játszani kezdtük a friss szerzeményt,ám én igyekeztem kizárni a külvilágot és csak a szövegre és persze Michellere koncentrálni.Kerestem s kutattam őt a szememmel,de nem találtam.Ekkor még nem idegeskedtem,gondoltam biztos ott van valahol.

Miután két ráadást elnyomtunk fáradtan levonultunk a színpadról.Összemosolyogtunk és boldogan beestünk az öltözőbe.

-Azt hiszem a mai este egy kibaszott nagy siker lett!-vigyorgott Adler,majd ráhúzott a kezében lévő Jack Danielsre,hasonlóan tettük ezt mi is.

Negyed óra röhögés és ivás után kopogtak az ajtónkon.Gondoltuk a Trobadour tulajának teljesen elege lett belőlünk és ki akar minket dobatni,de ehelyett valami öltönyös pasast pillantottunk meg az ajtóban,aki látszólag eléggé zavarban volt és meglehetősen nagy undort érzett,amint belépett a helyiségbe.

-Ti vagytok a Guns N' Roses?-kérdezte végül.

-Nem,mi sztriptíz táncosok vagyunk.-vetette oda Izzy és a hatás kedvéért idétlenül kezdett vonaglani,sőt már a ruhadarabjai felét leimádta magáról,így mindenki gyönyörködhetett a csodás habtestében.

Szegény pasi teljesen elsápadt és végtelenül nagy hülyének gondolta Izzyt,de minket is,tekintve,hogy idiótán röhögtünk rajta.Steven annyira vinnyogott,hogy a sör az orrán jött ki,egyenesen a gatyámra persze.Nos erre jó,ha az embernek ekkora vadbarmok a barátai,nem hagyják,hogy egyedül gubbasszon a sarokban egy üveg Whiskyvel azon gondolkozva,merre lehet a lány,akit előző nap kiakasztott a gyerekes viselkedésével.

-Iz,ülj már le!-szólt rá Slash miközben megdobta egy párnával,mire Stradlin úgy eldőlt,akár egy krumplis zsák.Nem,már nem volt szomjas.-Egyébként mi az anonim alkoholisták csoportja vagyunk,üdv!

Hát ez kész!-gondoltam és inkább a pasi megmentésére siettem,nehogy öngyilkos legyen miattunk vagy valami ilyesmi.

-Igen,mi vagyunk a Guns N' Roses-álltam fel,hogy kezet fogjak vele,egyszer régen azt mondták eképp illendő.-A nevem Axl Rose.

-Én Pete Cross vagyok,a The Roxy tulajdonosa.-amint ezt kimondta éreztük,hogy komoly dologról lenne szó,így próbáltuk moderálni magunkat,már ha a mi társaságunkban lehet ilyet.-Bámulatos volt a mai fellépésetek,szeretnélek meghívni titeket a Roxyba egyik péntek este.Benne lennétek?

-Simán.-vágta rá Duff,mind egyet értettünk vele.

-Akkor itt a névjegyem-nyújtotta át nekem,azt hiszem engem gondolt a legnormálisabbnak,tévesen persze.-Hívjatok,hogy mikor és mennyiért felel meg nektek.

-Rendben.-bólintottam.-Köszönjük a lehetőséget.-tettem hozzá,a srácok persze majd megszakadtak a röhögéstől,hogy tőlem ilyen mondatokat hallanak.

Miután Pete vagy hogy is hívják elhagyta a szobát,még nagyobb ünneplés kezdődött.

-Mi leszünk a Sunset Strip királyai!-sikkantotta Steve,mi meg emeltük az üvegeinket és ittunk erre.

-Jó,hogy visszatértél közénk Axl-súgta a fülembe Duff,mire elmosolyodtam.

Egy részem visszatért,de a másik még mindig depizett Michelle miatt s rajta gondolkozott.Annyi volt az egész,hogy abban a percben a jobbik énem dominált.

-Láttátok Michellet?-érdeklődtem sóhajtva,bármennyit is vigyorogtam azt nem felejtettem el,hogy beszélnem kéne vele az előző napi dologról.

Egységes "Nem" volt a válasz,így kimentem megnézni a bár forgatagában,remélve,hogy megtalálom a pult mögött.

-Hé Axl!-kiáltott utánam Slash.-Keresnek telefonon.-nyomta a kezembe az óriás készüléket.

Döbbenten és idegenkedve pillantottam a kezemben lévő szerkezetre,örökké magammal hurcoltam,de félévente,ha egyszer használtam.

-Igen tessék?-vettem fel kíváncsian várva,hogy ki lehet a vonal túlsó végén.

-Axl!-lihegte a kagylóba egy ismerős hang.Michelle.

A meglepettségtől teljesen ledermedtem,szinte kivert a víz a hangjától.éreztem rajta,hogy baj van.

-Itt vagyok!Mi történt?

-Chris ideszólt,hogy a húgom válságos állapotba került,olyan szinten,hogy abba sem biztosak,hogy a reggelt megéri-a hangja ismét elcsuklott,tudtam,hogy a könnyeit igyekszik visszafogni.-Miután elmentetek értesített Chris,nem volt időm szólni nektek,így elvittem Duff furgonját,ami a Troubadour előtt parkolt.Kérlek mond meg neki,hogy ne haragudjon,de a kocsija lerobbant.Nem tudok mit kezdeni vele,itt állok a semmi közepén...a telefonfülke meg kb 1 km-re van az autótól...könyörgöm segítsetek valahogy!-nyöszörgött a telefonba fájdalmasan,a korábbi vitánkról jelenesetben teljesen elfeledkezhetett,hisz bajban volt és annak ellenére,hogy hagyott ott engem hívott fel.

Idegesen néztünk össze Izzyékkel,akik természetesen a kagylóra tapadtak,hogy mindent halljanak,de sem nekik,sem nekem nem volt ötletem.

-Nyugodj meg,nem hagyunk ott!Csak mondd meg merre vagy és valahogy érted megyünk!-próbáltam,nagyon erősen próbáltam higgadt hangon beszélni,nem hinném,hogy sikerült.

-Azt hiszem a 65-ös úton,de nem biztos...nem tudom!-esett pánikba,persze ezzel nemcsak ő volt így.

-Valószínűleg ott vagy,az megy Bridgeport felé.Valahogy érted megyünk,te csak maradj a kocsinál,minden rendben lesz!-csitítgattam.

-Mivel jöttök ide?

-Majd kitaláljuk!-feleltem a lehető legmeggyőzőbben.-Bízz bennünk!

-Bízok.-vágta rá.-Köszönöm mindegyikőtöknek és sajnálom!

-Semmi baj.-nyugtatgattam ismét,bár inkább magamat ezúttal,mintsem őt.-Vigyázz magadra,mihamarabb igyekszünk ott lenni!

Michelle ismét elmormolt egy köszönömöt,majd megszakadt a vonal.Minden bizonnyal a Michelle által bedobott pénzzel csak ennyit telefonálhattunk.Percekig ott álltunk néma csendben és bármily részegek is voltunk,felfogtuk a helyzet komolyságát.Fogalmunk sem volt,hogy mit fogunk tenni,csak annyit tudtam,hogy ez egy sorsdöntő dolog lesz és reménykedtem abban is,hogy ha ezúttal megfelelően cselekszem,illetve cselekszünk,akkor Michelle elfelejti mindazt,amit magamba fordulva tettem az azelőtti napokban.

-Minél hamarabb szereznünk kell egy kocsit.-törte meg a csendet Duff,mi pedig bólintottunk.

Akárhogy is,de oda kellett érnünk,a lehető leghamarabb.Nem hagyhattuk őt cserben,a húga mellett volt a helye.