Elnézést a sok késésért,de végre meghoztam az új részt.remélem tetszeni fog,nagyon várom a véleményeteket róla.A következőt hamarabb hozom,ígérem.
És végül:Boldog Karácsonyt mindenkinek :)
Ölel,Abby
/Michelle/
Ismét csend volt,Axl az útra figyelt,én meg elzárkóztam a világomba és a hajnalodó tájat figyeltem.Fáradt voltam,borzasztóan,de képtelen voltam csak egy percre is lehunyni a szemem,ahhoz túl ideges voltam,jelen esetben érthető is.Minden egyes percben a húgom arca villant be az agyamban:Nem veszíthetem el!-ismételtem magamban ezredszerre is,de semmit nem használt.Szembe kellett néznem a tényekkel,még akkor is,ha borzasztóan fájt,Linda túl gyenge volt ahhoz,hogy legyőzze a rákot.
-Megérkeztünk!-törte meg a némaságot,mire feleszméltem a gondolataimból.
Egyből a szülővárosom tábláját pillantottam meg,nagyot dobbant tőle a szívem,na de nem az örömtől.Sokkal inkább a félelem miatt,ami abban a pillanatban költözött a szívembe.
Sóhajtottam egy nagyot,majd elirányítottam Roset az általam oly rémisztőnek vélt épülethez,a kórházhoz.
-Bemenjek veled?-kérdezte,mikor leállította a motort.
Akármit felelhettem volna,úgyis tudtam,hogy követni fog,úgyhogy egy vállrántással válaszoltam,végülis nekem mindegy volt,de a lelkem mélyén azért igent üvöltöttem.Nyilvánosan sose ismertem volna el,de abban a helyzetben rohadtul szükségem volt valakire,pláne,ha az a valaki Axl volt.
Amint sejtettem,Axl szinte velem egy időben pattant ki a kocsiból.A levegő meglehetősen hűvös volt,az utcán pedig alig járt ember.A Nap járásából ítélve kb 6 óra lehetett.Ez semmit sem számított nekem,baromi sietősen vettek a recepció felé az irányt.Axlt valahol útközben lehagytam,mivel megállt egy közeli telefonfülkénél,hogy felhívja Duffékat.Kérte ugyan,hogy várjam meg,de én őt meg sem hallva berontottam az épületbe.A porta féleségen ülő nőtől,az volt az első dolgom,hogy megérdeklődjem,hol is van a kishúgom.A hölgy készségesen válaszolta,hogy a 250-es kórterembe találom,majd bájcsevegni kezdett velem.Bridgeport kis város volt,mindenki ismert mindenkit és mindenki tudott mindenről.A halálom volt ez az egész.Minden vágyam az volt,hogy végre elhúzzak onnan és,hogy befejezzem a jó pofizást.Szerencsére Axl hamar befejezte a telefonálást,így megszabadultam a nőtől,Axlel meg a keleti szárny felé haladtunk.Köztünk csend uralkodott,ismét,számomra így volt jobb.A jóleső némaságot,csak pár velem szembe jövő ismerős törte meg.Velük is bájologtam egy sort,de esküszöm,ha még egy ilyen hamis,műmosolyos emberrel összefutottam volna,könnyen megbolondultam volna.
-Bekísérjelek?-ajánlotta fel,mikor az ajtó elé értünk.
Határozottan nemet intettem a fejemmel,bármennyire nehéz is volt,ezt egyedül kellett csinálnom.Pár percig még Rose mellett álldogáltam,majd vettem a bátorságot és kinyitottam az ajtót,bizonytalanul átléptem a küszöböt,tisztán emlékszem,hogy egy utolsó pillantást vetettem az énekesre,majd kizártam őt onnan.Linda egyedül volt a szobában,ezt egyből leszűrtem.A szememmel gondosan végig pásztáztam a helyet,csakhogy ne kelljen Lindára néznem.Féltem attól,amit látni fogok.Kis idő múlva végre rávettem magam arra,hogy rápillantsak.A látvány sokkolt,noha igyekeztem lélekben felkészülni mindenre,ám erre mégsem tudtam.
Lin szeme lehunyva volt,a szája a szokásos élénk rózsaszín helyett hófehér volt,arca sápadt és beesett volt,szőke hajának pedig már nyoma sem maradt.Teste sovány volt,csontjai kilátszottak.Az ágya melletti tér gépekkel volt tele,melyek az életfunkcióit figyelték.A szemembe könnyek sokasága gyűlt,hirtelen alig kaptam levegőt,úgy éreztem túl gyenge vagyok ehhez az egészhez.Én ezt nem bírtam nézni,képtelen voltam erre...látni,ahogy a számomra legfontosabb ember tönkremegy...Egyszerűen kirohantam a folyosóra és lihegve a földre kuporodtam.Nem gondoltam,hogy ennyire nagyon meg fog viselni.
-Mi történt?-ült le mellém Axl.
-Ez nekem túl sok...-szipogtam és Axl mellkasára hajtottam a fejem,igen nálam is elérkezett az a perc,mikor végre kimutattam a gyengeségem.
Axl nyugtatás gyanánt simogatott és hagyta,hogy kisírjam a bánatom.A szemhéjamat összeszorítottam,mintha ezzel akarnék elmenekülni a valóságból,de nem sikerül,mert minden,amit magam előtt láttam a húgom gyenge alakja volt.
-Mich,légy erős!Ha Linda így látna,szörnyen érezné magát.Bírd ki érte!Nem szabad éreztetned vele,hogy mennyire rossz neked is,neki még ezerszer szörnyűbb,ezt te is tudod!-suttogta a fülembe,miközben úgy,akárcsak a romantikus filmekben a hajammal játszadozott.-Menj vissza hozzá,vissza kell menned!
Hevesen bólogattam és hagytam,hogy Rose felsegítsen a padlóról.Belenéztem a szemébe,amely a fény hatására ezúttal zöld színben pompázott,a tekintet megnyugtatott és erőt adott arra,hogy ismét belépjek a kórterembe.Leültem az ágy szélére,gyengéden megsimogattam,mire felébredt.Amint meglátott boldogan vigyorgott és a nyakamba ugrott.
-Elli!-nevetett Lin.Kislánykora óta csak így szokott hívni,mindig azt mondta,a Michelle neki túl hosszú volt elmondása szerint.-Hát te hogyhogy itt vagy?
-Gondoltam meglátogatlak.-feleltem mosolyt erőltetve magamra,mégse mondhattam azt,hogy búcsúzkodni hívtak ide.
-Ez nagyszerű!-kacagott még mindig.
Nem értettem,hogy lehet valaki ilyen vidám,miközben halálos beteg,de mindenesetre örültem neki és baromira csodáltam érte.
-Hoztam neked valamit!-halásztam ki a kabátom zsebéből egy ütött-kopott Led Zeppelin albumot,amit még az első fizetésemből vettem neki,hiszen tudtam,hogy ez a kedvenc zenekara.Lefogadtam,hogy imádni fogja,ebben nem tévedtem,amint átnyújtottam neki majd' kiugrott a bőréből a boldogságtól.
-Köszönöm!-ölelgetett,aztán már be is rakta a bakelitet a lejátszóba.Mivel már több hónapja állandó megfigyelésen volt,ezért szinte mindene abban az egy nyomorult kórteremben volt.-Na és mesélj,milyen Los Angeles?
-Jó.-feleltem egészen röviden.-Te hogy vagy?
-Hát...fáj itt,meg ott,de megvagyok.-válaszolta,a hangjából persze érződött a szomorúság és a fájdalom,amit nem mutatott ki.-Nem akarok erről beszélni,inkább számolj be bővebben LA-ről!Milyen ott az élet?Nagy a nyüzsgés?Vannak barátaid?-halmozta fel kérdések sokaságát Lin.
-Jól van,jól van!-adtam be a derekamat úgy döntve,hogy hozzáfogok a meséléshez.-Akkor kezdem szépen sorjában,az elejétől.Egy bárban dolgozok,Troubadour a neve.Elég sok banda szokott ott fellépni,pl Mötley Crüe,Poison,őket biztosan ismered.
-Igen,persze!Ismered őket személyesen,jóba vagy velük?
-Én nem igazán,de a kolléganőm igen.Egyébként ő az egyetlen barátnőm ott,viszont fiú ismerősből annál több van,5 rocker sráccal élek együtt,úgyhogy képzelheted!-nevettem,mire ő is felkacagott.
-Szóval fiúkból sincs hiány.-ezt inkább mondta,mintsem kérdezte.-Lefogadom,hogy zenélnek,ugye?
-Igen,van egy még kezdetleges bandájuk,tuti tetszene neked a zenéjük.-lelkendeztem,mire az ő szeme is felcsillant,hát persze,hogy az én kishúgom is rocker volt.
-Bárcsak hallhatnám őket!-sóhajtotta.
Abban,hogy a Guns N' Roses befut már ekkor sem volt kétségem,de abban igen,hogy Linda hallhatja-e őket valaha,a gondolatra elszorult a torkom,ha az volt a kívánsága,hogy hallja őket,akkor nekem mindent meg kellett tennem az ügy érdekében.
-Egy pillanat és jövök.-feleltem,majd elhagytam a szobát ismét.
Axl kérdőn nézett rám mikor megjelentem a folyosón,gyorsan magyarázatot adtam neki.Megkértem,hogy a húgom vágya szerint énekeljen neki valamit,a válasza magától érthetődő volt,borzasztó hálás voltam neki.Újra visszatértem a húgomhoz,ezúttal Axlel az oldalamon.Gyorsan bemutattam őket egymásnak,majd felvilágosítottam,hogy ő annak a bizonyos bandának az énekese,amiről beszéltem.Lin ere örömtelien felugrott az ágyról,hogy megöleljen mindkettőnket,ám hamar vissza is esett oda.Hirtelen fájdalom nyilalt belé,szörnyű volt látni,ahogy összegömbölyödve küszködik a testét rázó égetően rossz érzéssel.Folyamatosan azt hajtogatta,hogy 10 perc és minden rendben lesz,erősködött,hogy ne hívjak orvost,nehéz volt ezt megállnom,de végül neki lett igaza,pár percen belül megint jól volt,már ha lehet ilyet mondani.Ezután igyekezett úgy csinálni,mintha mi sem történt volna és lelkesen kérte Axl,hogy énekeljen valamit,sőt még gitárt is adott a kezébe.Már vagy féléve tengethette a fehér négy fal között a napjait,tehát minden személyes cucca ott volt,így a gitárja is,amit még tőlem kapott jóval a betegsége előtt.Mindig is rocksztár akart lenni,mint a legtöbb gyerek,de számára ez nem csupán egy bugyuta álom volt.Ő tett is érte minden áldott nap gyakorolt a gitárján,hogy még jobb legyen.De Cris elmondása szerint akkortájt,már nehezére esett,nemhogy játszani nem tudott,de még a hangszert megfogni sem,jelen esetben is kishíján lejtette.Az volt szerencse,hogy Axl megfogta.
-Nem tudok igazán gitározni.-vallotta be kisé szégyenlősen Rose.
-Nem baj!Csak játssz!
-Hát jó.-adta be a derekát.-Nos kicsi lány,mit szeretnél hallani?
-Mindegy,az egyik számotokat.
-Oké.Ennek a címe You're crazy.-mondta Axl,mire furcsán néztem rá,nem ismertem ezt a számukat még,valószínűleg kezdetleges dal volt.
Axl hangja és gyér gitártudása betöltötte a szobát.A testvérem szeme felcsillant valahányszor Axl oktávot váltott,sőt még az akkordjaitól is teljesen odavolt,én pedig borzasztóan örültem,hogy boldognak láthattam Lindát.
-Eszméletlen volt!-ugrott a szám végén Axl nyakába,én meg meghatottan bámultam őket.
Az idilli pillanatot egy orvos közbelépése zavarta meg,Mr Nestor.Már jól ismertem sajnos anyám függősége miatt rengetegszer volt dolgom a kórház dolgozóival.Nestor doktor ugyan elég idős volt már,de rettentő profi és kedves ember volt,örültem,hogy ő kezelte Lint.
-Miss Jones ki tudna fáradni egy percre?-kérdezte,mire bólintottam.
-Addig mi elleszünk itt igaz csajszi?-fordult nevetést színlelve Axl Linda felé,ő pedig izgatottan és boldogan helyeselt.Így nyugodtabban hagytam ott őket.
-Menjünk egy nyugodtabb helyre.-javasolta az orvos,mikor megjelentem a folyosón,én meg követtem.Egy eldugott amolyan tárgyaló félébe vezetett,leültetett egy székre ő pedig velem szemben foglalt helyet.
Különös volt ugyan,de nem voltam ideges.Mr.Nestor szakképzettsége és tudása miatt egy szikrányi remény gyúlt bennem,gondoltam talán ő meg tudja menteni.Utáltam,ha tévednem kellett.A párbeszédet azzal kezdte,hogy "Itt már nincs mit tenni".Illetve,egy drága műtéttel elmondása szerint 1-1,5 évvel lehetett volna a rák terjedését lassítani.Ahogy ezt kimondta,teljesen belelkesültem.Felajánlottam,hogy túlórázok majd rengeteget és kifizetem a kért összeget,csak műtsék meg.
-Sajnálom,de ez nem ilyen egyszerű!-állított le sietősen.-Én belemennék abba,hogy elvégezzük a beavatkozást és utána fizeti ki a költségeket,csakhogy ezt a műtétet New Yorkban tudják csak elvégezni,ott pedig,ha nincs pénz,nem csinálnak semmit.Ilyen a világ New Yorkban,a lóvé jobban számít,mit egy emberélet...nagyon borzasztó.
A szívem összeszorult és mostmár valóban biztos volt,hogy semmit sem tudnak tenni sem az orvosok,sem én.Már csak egy kérdésem volt megválaszolatlan.
-Mennyi ideje van még hátra?-tettem fel a nagy kérdést lélegzet visszafojtva.
-Ezt nem nagyon tudom megjósolni,egy órán belül lesz egy nagy vizsgálata,akkor esetleg már tudok biztosat mondani.
-Értem,de akkor legalább annyit mondjon,ön mit gondol,meddig bírja még?
-Már kislánykorodban is akaratos voltál,semmit sem változtál,csak kikényszeríted belőlem...Gyűlölök ilyet mondani,gondolni,de szerintem Linda nem fogja ezt már sokáig tűrni,igaz azt is meg kell hagyni,hogy jobban kezeli a helyzetet,mint a legtöbb felnőtt.Mégsem elég erős a szervezete.Mélységesen sajnálom,de néhány napja,hete lehet hátra!-közölte Mr.Nestor.
Egy bólintással vettem tudomásul,erre ő a tekintetemet jól érezhetően elkerülve vonult el.Teljesen sokkos állapotba kerültem,tehetetlenül sírva hagytam el a helyiséget én is.A fájdalom perzselően égetett belülről,olyan volt mintha haragos tűz égne a testemben.Nem neki kellett volna meghalnia,nem ezt érdemelte,az istenszerelmére!
Még egy jó darabig ott ücsörögtem az életet,istent,a sorsot átkozva.A könnyeim patakokban folytak,bár nehéz volt beismernem,még magamnak is,de jobb lett volna,ha ezzel a szituációval nem egyedül kellett volna megbírkóznom.Axl jelenléte és támogatása baromira hiányzott.15 perc elmúltával rendbe hoztam magamat és visszatértem hozzájuk,szebbé kellett varázsolnom a testvérem utolsó napjait.
-Na mi jót csináltatok?-érdeklődtem vidáman leülve Lin mellé.
Axl kíváncsian fürkészte az arcom,azt hiszem tudta,hogy színlelek.
-Gitározgattunk,meg Axl elénekelte a kedvenc Led Zeppelin dalom szövegét.-lelkendezett Lin,én pedig köszönettel pillantottam az énekesre.
-Örülök,hogy jó volt,viszont nem sokára vizsgálatod lesz.-ismertettem vele a tényeket,természetesen elrontva ezzel a hangulatot.
-Oké.-felelte szomorúan.-Még egy dalt eljátszol?-fordult Axl felé.
-Persze hercegnőm,mi legyen az?
-A Knocking on heaven's door.-vágta rá egyszerűen.
Mind tudtuk miről szól az a szám,épp ezért nem találtam túl jó ötletnek,hogy ezt halljuk Axltől.
-Válassz valami mást!-szóltam szigorúan,úgy gondoltam a daltól csak rosszabb lenne neki és nekem is.
-Miért?Teljesen azonosulni tudok a szöveggel.Komolyan azt hiszed,hogy én nem tudom,hogy meg fogok halni hamarosan?-csattant fel,mire ismételten könnyek gyűltek a szemembe.Annyira szörnyű volt ezt tőle hallani.-Axl kérlek kezd!-vetette oda neki,döbbenten ugyan,de követte az utasítást.
Amint belekezdett a számba,az ablak felé fordultam,engem is magával ragadott minden,ami a számban megjelent.Axl átérzően és fájdalmasan énekelt,ettől még jobban rázta a testemet a zokogás.
"It's getting dark,too dark to see...feels like I'm knockin' on heaven's door!"-suttogtam eme híres sort Axlel és végig azt kívántam,hogy legyen már vége a zenének,sokkal hosszabbnak éreztem annál,mint amilyen valójában volt.
-Kicsit kettesben hagynál minket?-kérte Lin Axltől közvetlenül a kívánt slágere végén.
Axl bólintott és már indult is volna kifelé,ám Lin persze utána szólt.-Ugye még találkozunk?-kérdezte a reménytől csillogó szemmel.
-Természetesen.-vágta rá és búcsúzóul megölelte őt,ami tudtam,hogy sokat jelent Lindának.
Miután Axl távozott néhány percig csend uralkodott köztünk,amit végül nem meglepő módon nem én törtem meg.
-Miért viselkedsz így?-szegezte nekem számonkérően a kérdést.
-Hogy?-perdültem meg a tengelyem körül,így szembe kerültem Lindával,aki dühös és csalódott szemekkel kereste az én tekintetemet.
-Úgy,mintha nem tudnád mi fog történni.Ezt a dalos dolgot is túlreagáltad!
-Én csak jót akartam!-védekeztem reflexből.-Nem akartam éreztetni veled,hogy...hogy-szipogni kezdtem,képtelen voltam kimondani,előtte kimondani.
-Hogy meg fogok halni.-fejezte be a mondatot,megrökönyödve bólintottam válasz gyanánt.-Értem én Elli és hálás is vagyok,hogy megpróbálsz megóvni,de felesleges.Tudom mi vár rám.Eddig talán vidámnak tűntem,de nem volt mindig így.Pár hónapja már bennem is tudatosult,hogy meg fogok halni hamarosan.Az ilyet megérzi az ember.Láttam hogyan megyek teljesen tönkre,rá is ébredtem a második áttét után,hogy le fog járni az időm,ketyeg az órám.Nehéz volt felfogni,meg persze mindezt feldolgozni,élni akartam és küzdeni.Már nem szeretném ezt,nem azért mert gyáva módon feladtam,hanem mert szembe kellett néznem a tényekkel,miszerint gyógyíthatatlan beteg vagyok.Emiatt rengeteg sírtam,átmentem a depressziós folyamaton,de mostanság már jobban vagyok lelkileg.Beletörődtem a sorsomba,nem tehettem mást.És tudod,akár hiszed,akár nem én ennyi kis életért is hálával tartozom.Boldog voltam mindvégig,hisz te igyekeztél mindent megadni nekem.Anyám helyett anyám,apám helyett apám voltál.Megóvtál rengetek rossztól,így nem sérült a lelkem annyira anya halálakor.Mondjuk azt hozzáteszem,hogy már 6 évesen sem vettem be teljesen azt a mesét,hogy anya autóbalesetben hunyt el,de drogtúladagolásra nem gondoltam.Apa pár hete mindent elmondott erről,ne légy mérges,jogom volt tudni.Ezek után még jobban becsültelek,hiszen a drogos ügy ellenére sem mondtál anyáról rosszat soha,csak a jó emlékeket osztottad meg velem..csupán 6 voltam mikor elment,így nem nagyon emlékszem rá,de hiszem,hogy nemsokára találkozom vele.Ezt én jó dolognak fogom fel,tudom,furán hangzik,viszont végre megismerhetem és együtt lehetek vele a mennyben,ahol nincs fájdalom.Jó lesz ott nekem,jobb,mint itt.Talán egy dolog miatt maradnék és az te vagy.Nem akarom,hogy miattam összetörj,gyűlölném azt látni fentről,hogy sírsz és szomorú vagy.Hidd el,jó helyen leszek,vigyázni fogok rád!Elég erős leszel te nélkülem is,és nem is vagy egyedül,ott van neked Axl,meg,ahogy mondtad a banda többi tagja is,ez megnyugtatja a lelkemet.Így már tudom,hogy minden rendben lesz,neked is tudnod kell ezt és muszáj elfogadnod ezt a helyzetet,ha nekem sikerült,neked is fog.-suttogta Linda a könnyeivel küszködve,ő vissza tudta fogni,én nem.
Meglepett mindaz,amit mondott,de közben olyan volt,mintha kést forgatott volna a szívemben.Hiába kérte,én képtelen voltam ilyen könnyen felfogni a halált és az elengedést.Bár én voltam az idősebb,az ő gondolkodása volt a bölcsebb,felnőttesebb.Baromira felnéztem rá emiatt,a teste beteg volt,de a lelke olyan volt,mint egy rendíthetetlen erős vár.Hihetetlenül csodáltam érte.
Nehezen tudtam bármit is felelni azonban neki,csak erősen szorítottam a kezét és a nyakába borulva,érzelmeimet nem szégyellve zokogtam.Érzelmes testvéri pillanat volt,amit végül egy orvos szakított meg.Közölte,hogy kivizsgáljál Lindát,amolyan rutinszerűen,ami elmondásuk szerint órákig is elhúzódhatott.Így fájószívvel,de búcsút kellett vennem a húgomtól.Nagyon féltem ettől a perctől,több okból is.Főként a tudat miatt,hogy attól az állapotelméréstől sok minden függött,másrészről a meghitt beszélgetés után nem nagyon akartam elszakadni Lindától.És végül,de nem utolsó sorban tudtam,hogy ha már otthon tartózkodom,beszélnem kell Crissel.Bármit elvállaltam volna csakhogy ne kelljen ismételten találkoznom vele.Tisztában voltam vele,hogy elég csupán 2 percre látnom ahhoz,hogy a régi és oly nehezen begyógyított sebeim felszakadjanak.
-Axl!-fordultam ki a kórház folyosóján,mikor elbúcsúztam Lintől,ám az énekes nem volt ott.
Furcsáltam,de gondoltam kiment a parkolóba,mert megunhatta az emberek rosszalló tekintetét a kinézete miatt persze,olyan ítélkezőek tudtak lenni...Hitetlenkedve megráztam a fejem és utána indultam.Az autó rengetegben egy pillanatra elmosolyodtam,amint June kocsiját kerestem,ugyanis ahelyett egy nagy furgont pillantottam meg,öt idiótával körülötte.
-Hát ti?-léptem oda hozzájuk.
-Gyorsan megjavítottuk a kocsit aztán jöttünk,ahogy tudtunk.Axl mondta,hogy itt lesztek.-vágta Slash,mire bólintottam és én is bepattantam a kocsiba Steve mellé,lassan a többiek is beszállingóztak.
-Most merre,-fordult hátra hozzám Duff,ezúttal ő vezetett,Axl meg hátul pihent mellettem.
-Hát haza kéne mennem.-feleltem és már diktáltam is a címet.
Miután elnavigáltam Duffot megtudakoltam azt is,hogy mi baja lett a kocsijának.Annyit felelt,hogy csupán egy kis műszaki gond volt,majd el is terelte a témát,amitől lelkiismeret furdalásom lett,úgy sejtettem,hogy kicsit nagyobb baja lett,de nem firtattam.Inkább egészen halkan,de mindent megköszöntem Axlnek,ezt kellett tennem.
-Megérkeztünk!-szakított ki a beszélgetésből minket Steve,mire elborzadtam.
Teljesen lefagytam.Nem akartam szembenézni azzal,ami ott bent várt...tudtam,hogy szörnyű lesz,de arra nem számítottam,hogy annyira,ha ezt tudom akkor,be sem teszem inkább a lábam.
-Bekísérjelek?-ajánlotta fel,mikor az ajtó elé értünk.
Határozottan nemet intettem a fejemmel,bármennyire nehéz is volt,ezt egyedül kellett csinálnom.Pár percig még Rose mellett álldogáltam,majd vettem a bátorságot és kinyitottam az ajtót,bizonytalanul átléptem a küszöböt,tisztán emlékszem,hogy egy utolsó pillantást vetettem az énekesre,majd kizártam őt onnan.Linda egyedül volt a szobában,ezt egyből leszűrtem.A szememmel gondosan végig pásztáztam a helyet,csakhogy ne kelljen Lindára néznem.Féltem attól,amit látni fogok.Kis idő múlva végre rávettem magam arra,hogy rápillantsak.A látvány sokkolt,noha igyekeztem lélekben felkészülni mindenre,ám erre mégsem tudtam.
Lin szeme lehunyva volt,a szája a szokásos élénk rózsaszín helyett hófehér volt,arca sápadt és beesett volt,szőke hajának pedig már nyoma sem maradt.Teste sovány volt,csontjai kilátszottak.Az ágya melletti tér gépekkel volt tele,melyek az életfunkcióit figyelték.A szemembe könnyek sokasága gyűlt,hirtelen alig kaptam levegőt,úgy éreztem túl gyenge vagyok ehhez az egészhez.Én ezt nem bírtam nézni,képtelen voltam erre...látni,ahogy a számomra legfontosabb ember tönkremegy...Egyszerűen kirohantam a folyosóra és lihegve a földre kuporodtam.Nem gondoltam,hogy ennyire nagyon meg fog viselni.
-Mi történt?-ült le mellém Axl.
-Ez nekem túl sok...-szipogtam és Axl mellkasára hajtottam a fejem,igen nálam is elérkezett az a perc,mikor végre kimutattam a gyengeségem.
Axl nyugtatás gyanánt simogatott és hagyta,hogy kisírjam a bánatom.A szemhéjamat összeszorítottam,mintha ezzel akarnék elmenekülni a valóságból,de nem sikerül,mert minden,amit magam előtt láttam a húgom gyenge alakja volt.
-Mich,légy erős!Ha Linda így látna,szörnyen érezné magát.Bírd ki érte!Nem szabad éreztetned vele,hogy mennyire rossz neked is,neki még ezerszer szörnyűbb,ezt te is tudod!-suttogta a fülembe,miközben úgy,akárcsak a romantikus filmekben a hajammal játszadozott.-Menj vissza hozzá,vissza kell menned!
Hevesen bólogattam és hagytam,hogy Rose felsegítsen a padlóról.Belenéztem a szemébe,amely a fény hatására ezúttal zöld színben pompázott,a tekintet megnyugtatott és erőt adott arra,hogy ismét belépjek a kórterembe.Leültem az ágy szélére,gyengéden megsimogattam,mire felébredt.Amint meglátott boldogan vigyorgott és a nyakamba ugrott.
-Elli!-nevetett Lin.Kislánykora óta csak így szokott hívni,mindig azt mondta,a Michelle neki túl hosszú volt elmondása szerint.-Hát te hogyhogy itt vagy?
-Gondoltam meglátogatlak.-feleltem mosolyt erőltetve magamra,mégse mondhattam azt,hogy búcsúzkodni hívtak ide.
-Ez nagyszerű!-kacagott még mindig.
Nem értettem,hogy lehet valaki ilyen vidám,miközben halálos beteg,de mindenesetre örültem neki és baromira csodáltam érte.
-Hoztam neked valamit!-halásztam ki a kabátom zsebéből egy ütött-kopott Led Zeppelin albumot,amit még az első fizetésemből vettem neki,hiszen tudtam,hogy ez a kedvenc zenekara.Lefogadtam,hogy imádni fogja,ebben nem tévedtem,amint átnyújtottam neki majd' kiugrott a bőréből a boldogságtól.
-Köszönöm!-ölelgetett,aztán már be is rakta a bakelitet a lejátszóba.Mivel már több hónapja állandó megfigyelésen volt,ezért szinte mindene abban az egy nyomorult kórteremben volt.-Na és mesélj,milyen Los Angeles?
-Jó.-feleltem egészen röviden.-Te hogy vagy?
-Hát...fáj itt,meg ott,de megvagyok.-válaszolta,a hangjából persze érződött a szomorúság és a fájdalom,amit nem mutatott ki.-Nem akarok erről beszélni,inkább számolj be bővebben LA-ről!Milyen ott az élet?Nagy a nyüzsgés?Vannak barátaid?-halmozta fel kérdések sokaságát Lin.
-Jól van,jól van!-adtam be a derekamat úgy döntve,hogy hozzáfogok a meséléshez.-Akkor kezdem szépen sorjában,az elejétől.Egy bárban dolgozok,Troubadour a neve.Elég sok banda szokott ott fellépni,pl Mötley Crüe,Poison,őket biztosan ismered.
-Igen,persze!Ismered őket személyesen,jóba vagy velük?
-Én nem igazán,de a kolléganőm igen.Egyébként ő az egyetlen barátnőm ott,viszont fiú ismerősből annál több van,5 rocker sráccal élek együtt,úgyhogy képzelheted!-nevettem,mire ő is felkacagott.
-Szóval fiúkból sincs hiány.-ezt inkább mondta,mintsem kérdezte.-Lefogadom,hogy zenélnek,ugye?
-Igen,van egy még kezdetleges bandájuk,tuti tetszene neked a zenéjük.-lelkendeztem,mire az ő szeme is felcsillant,hát persze,hogy az én kishúgom is rocker volt.
-Bárcsak hallhatnám őket!-sóhajtotta.
Abban,hogy a Guns N' Roses befut már ekkor sem volt kétségem,de abban igen,hogy Linda hallhatja-e őket valaha,a gondolatra elszorult a torkom,ha az volt a kívánsága,hogy hallja őket,akkor nekem mindent meg kellett tennem az ügy érdekében.
-Egy pillanat és jövök.-feleltem,majd elhagytam a szobát ismét.
Axl kérdőn nézett rám mikor megjelentem a folyosón,gyorsan magyarázatot adtam neki.Megkértem,hogy a húgom vágya szerint énekeljen neki valamit,a válasza magától érthetődő volt,borzasztó hálás voltam neki.Újra visszatértem a húgomhoz,ezúttal Axlel az oldalamon.Gyorsan bemutattam őket egymásnak,majd felvilágosítottam,hogy ő annak a bizonyos bandának az énekese,amiről beszéltem.Lin ere örömtelien felugrott az ágyról,hogy megöleljen mindkettőnket,ám hamar vissza is esett oda.Hirtelen fájdalom nyilalt belé,szörnyű volt látni,ahogy összegömbölyödve küszködik a testét rázó égetően rossz érzéssel.Folyamatosan azt hajtogatta,hogy 10 perc és minden rendben lesz,erősködött,hogy ne hívjak orvost,nehéz volt ezt megállnom,de végül neki lett igaza,pár percen belül megint jól volt,már ha lehet ilyet mondani.Ezután igyekezett úgy csinálni,mintha mi sem történt volna és lelkesen kérte Axl,hogy énekeljen valamit,sőt még gitárt is adott a kezébe.Már vagy féléve tengethette a fehér négy fal között a napjait,tehát minden személyes cucca ott volt,így a gitárja is,amit még tőlem kapott jóval a betegsége előtt.Mindig is rocksztár akart lenni,mint a legtöbb gyerek,de számára ez nem csupán egy bugyuta álom volt.Ő tett is érte minden áldott nap gyakorolt a gitárján,hogy még jobb legyen.De Cris elmondása szerint akkortájt,már nehezére esett,nemhogy játszani nem tudott,de még a hangszert megfogni sem,jelen esetben is kishíján lejtette.Az volt szerencse,hogy Axl megfogta.
-Nem tudok igazán gitározni.-vallotta be kisé szégyenlősen Rose.
-Nem baj!Csak játssz!
-Hát jó.-adta be a derekát.-Nos kicsi lány,mit szeretnél hallani?
-Mindegy,az egyik számotokat.
-Oké.Ennek a címe You're crazy.-mondta Axl,mire furcsán néztem rá,nem ismertem ezt a számukat még,valószínűleg kezdetleges dal volt.
Axl hangja és gyér gitártudása betöltötte a szobát.A testvérem szeme felcsillant valahányszor Axl oktávot váltott,sőt még az akkordjaitól is teljesen odavolt,én pedig borzasztóan örültem,hogy boldognak láthattam Lindát.
-Eszméletlen volt!-ugrott a szám végén Axl nyakába,én meg meghatottan bámultam őket.
Az idilli pillanatot egy orvos közbelépése zavarta meg,Mr Nestor.Már jól ismertem sajnos anyám függősége miatt rengetegszer volt dolgom a kórház dolgozóival.Nestor doktor ugyan elég idős volt már,de rettentő profi és kedves ember volt,örültem,hogy ő kezelte Lint.
-Miss Jones ki tudna fáradni egy percre?-kérdezte,mire bólintottam.
-Addig mi elleszünk itt igaz csajszi?-fordult nevetést színlelve Axl Linda felé,ő pedig izgatottan és boldogan helyeselt.Így nyugodtabban hagytam ott őket.
-Menjünk egy nyugodtabb helyre.-javasolta az orvos,mikor megjelentem a folyosón,én meg követtem.Egy eldugott amolyan tárgyaló félébe vezetett,leültetett egy székre ő pedig velem szemben foglalt helyet.
Különös volt ugyan,de nem voltam ideges.Mr.Nestor szakképzettsége és tudása miatt egy szikrányi remény gyúlt bennem,gondoltam talán ő meg tudja menteni.Utáltam,ha tévednem kellett.A párbeszédet azzal kezdte,hogy "Itt már nincs mit tenni".Illetve,egy drága műtéttel elmondása szerint 1-1,5 évvel lehetett volna a rák terjedését lassítani.Ahogy ezt kimondta,teljesen belelkesültem.Felajánlottam,hogy túlórázok majd rengeteget és kifizetem a kért összeget,csak műtsék meg.
-Sajnálom,de ez nem ilyen egyszerű!-állított le sietősen.-Én belemennék abba,hogy elvégezzük a beavatkozást és utána fizeti ki a költségeket,csakhogy ezt a műtétet New Yorkban tudják csak elvégezni,ott pedig,ha nincs pénz,nem csinálnak semmit.Ilyen a világ New Yorkban,a lóvé jobban számít,mit egy emberélet...nagyon borzasztó.
A szívem összeszorult és mostmár valóban biztos volt,hogy semmit sem tudnak tenni sem az orvosok,sem én.Már csak egy kérdésem volt megválaszolatlan.
-Mennyi ideje van még hátra?-tettem fel a nagy kérdést lélegzet visszafojtva.
-Ezt nem nagyon tudom megjósolni,egy órán belül lesz egy nagy vizsgálata,akkor esetleg már tudok biztosat mondani.
-Értem,de akkor legalább annyit mondjon,ön mit gondol,meddig bírja még?
-Már kislánykorodban is akaratos voltál,semmit sem változtál,csak kikényszeríted belőlem...Gyűlölök ilyet mondani,gondolni,de szerintem Linda nem fogja ezt már sokáig tűrni,igaz azt is meg kell hagyni,hogy jobban kezeli a helyzetet,mint a legtöbb felnőtt.Mégsem elég erős a szervezete.Mélységesen sajnálom,de néhány napja,hete lehet hátra!-közölte Mr.Nestor.
Egy bólintással vettem tudomásul,erre ő a tekintetemet jól érezhetően elkerülve vonult el.Teljesen sokkos állapotba kerültem,tehetetlenül sírva hagytam el a helyiséget én is.A fájdalom perzselően égetett belülről,olyan volt mintha haragos tűz égne a testemben.Nem neki kellett volna meghalnia,nem ezt érdemelte,az istenszerelmére!
Még egy jó darabig ott ücsörögtem az életet,istent,a sorsot átkozva.A könnyeim patakokban folytak,bár nehéz volt beismernem,még magamnak is,de jobb lett volna,ha ezzel a szituációval nem egyedül kellett volna megbírkóznom.Axl jelenléte és támogatása baromira hiányzott.15 perc elmúltával rendbe hoztam magamat és visszatértem hozzájuk,szebbé kellett varázsolnom a testvérem utolsó napjait.
-Na mi jót csináltatok?-érdeklődtem vidáman leülve Lin mellé.
Axl kíváncsian fürkészte az arcom,azt hiszem tudta,hogy színlelek.
-Gitározgattunk,meg Axl elénekelte a kedvenc Led Zeppelin dalom szövegét.-lelkendezett Lin,én pedig köszönettel pillantottam az énekesre.
-Örülök,hogy jó volt,viszont nem sokára vizsgálatod lesz.-ismertettem vele a tényeket,természetesen elrontva ezzel a hangulatot.
-Oké.-felelte szomorúan.-Még egy dalt eljátszol?-fordult Axl felé.
-Persze hercegnőm,mi legyen az?
-A Knocking on heaven's door.-vágta rá egyszerűen.
Mind tudtuk miről szól az a szám,épp ezért nem találtam túl jó ötletnek,hogy ezt halljuk Axltől.
-Válassz valami mást!-szóltam szigorúan,úgy gondoltam a daltól csak rosszabb lenne neki és nekem is.
-Miért?Teljesen azonosulni tudok a szöveggel.Komolyan azt hiszed,hogy én nem tudom,hogy meg fogok halni hamarosan?-csattant fel,mire ismételten könnyek gyűltek a szemembe.Annyira szörnyű volt ezt tőle hallani.-Axl kérlek kezd!-vetette oda neki,döbbenten ugyan,de követte az utasítást.
Amint belekezdett a számba,az ablak felé fordultam,engem is magával ragadott minden,ami a számban megjelent.Axl átérzően és fájdalmasan énekelt,ettől még jobban rázta a testemet a zokogás.
"It's getting dark,too dark to see...feels like I'm knockin' on heaven's door!"-suttogtam eme híres sort Axlel és végig azt kívántam,hogy legyen már vége a zenének,sokkal hosszabbnak éreztem annál,mint amilyen valójában volt.
-Kicsit kettesben hagynál minket?-kérte Lin Axltől közvetlenül a kívánt slágere végén.
Axl bólintott és már indult is volna kifelé,ám Lin persze utána szólt.-Ugye még találkozunk?-kérdezte a reménytől csillogó szemmel.
-Természetesen.-vágta rá és búcsúzóul megölelte őt,ami tudtam,hogy sokat jelent Lindának.
Miután Axl távozott néhány percig csend uralkodott köztünk,amit végül nem meglepő módon nem én törtem meg.
-Miért viselkedsz így?-szegezte nekem számonkérően a kérdést.
-Hogy?-perdültem meg a tengelyem körül,így szembe kerültem Lindával,aki dühös és csalódott szemekkel kereste az én tekintetemet.
-Úgy,mintha nem tudnád mi fog történni.Ezt a dalos dolgot is túlreagáltad!
-Én csak jót akartam!-védekeztem reflexből.-Nem akartam éreztetni veled,hogy...hogy-szipogni kezdtem,képtelen voltam kimondani,előtte kimondani.
-Hogy meg fogok halni.-fejezte be a mondatot,megrökönyödve bólintottam válasz gyanánt.-Értem én Elli és hálás is vagyok,hogy megpróbálsz megóvni,de felesleges.Tudom mi vár rám.Eddig talán vidámnak tűntem,de nem volt mindig így.Pár hónapja már bennem is tudatosult,hogy meg fogok halni hamarosan.Az ilyet megérzi az ember.Láttam hogyan megyek teljesen tönkre,rá is ébredtem a második áttét után,hogy le fog járni az időm,ketyeg az órám.Nehéz volt felfogni,meg persze mindezt feldolgozni,élni akartam és küzdeni.Már nem szeretném ezt,nem azért mert gyáva módon feladtam,hanem mert szembe kellett néznem a tényekkel,miszerint gyógyíthatatlan beteg vagyok.Emiatt rengeteg sírtam,átmentem a depressziós folyamaton,de mostanság már jobban vagyok lelkileg.Beletörődtem a sorsomba,nem tehettem mást.És tudod,akár hiszed,akár nem én ennyi kis életért is hálával tartozom.Boldog voltam mindvégig,hisz te igyekeztél mindent megadni nekem.Anyám helyett anyám,apám helyett apám voltál.Megóvtál rengetek rossztól,így nem sérült a lelkem annyira anya halálakor.Mondjuk azt hozzáteszem,hogy már 6 évesen sem vettem be teljesen azt a mesét,hogy anya autóbalesetben hunyt el,de drogtúladagolásra nem gondoltam.Apa pár hete mindent elmondott erről,ne légy mérges,jogom volt tudni.Ezek után még jobban becsültelek,hiszen a drogos ügy ellenére sem mondtál anyáról rosszat soha,csak a jó emlékeket osztottad meg velem..csupán 6 voltam mikor elment,így nem nagyon emlékszem rá,de hiszem,hogy nemsokára találkozom vele.Ezt én jó dolognak fogom fel,tudom,furán hangzik,viszont végre megismerhetem és együtt lehetek vele a mennyben,ahol nincs fájdalom.Jó lesz ott nekem,jobb,mint itt.Talán egy dolog miatt maradnék és az te vagy.Nem akarom,hogy miattam összetörj,gyűlölném azt látni fentről,hogy sírsz és szomorú vagy.Hidd el,jó helyen leszek,vigyázni fogok rád!Elég erős leszel te nélkülem is,és nem is vagy egyedül,ott van neked Axl,meg,ahogy mondtad a banda többi tagja is,ez megnyugtatja a lelkemet.Így már tudom,hogy minden rendben lesz,neked is tudnod kell ezt és muszáj elfogadnod ezt a helyzetet,ha nekem sikerült,neked is fog.-suttogta Linda a könnyeivel küszködve,ő vissza tudta fogni,én nem.
Nehezen tudtam bármit is felelni azonban neki,csak erősen szorítottam a kezét és a nyakába borulva,érzelmeimet nem szégyellve zokogtam.Érzelmes testvéri pillanat volt,amit végül egy orvos szakított meg.Közölte,hogy kivizsgáljál Lindát,amolyan rutinszerűen,ami elmondásuk szerint órákig is elhúzódhatott.Így fájószívvel,de búcsút kellett vennem a húgomtól.Nagyon féltem ettől a perctől,több okból is.Főként a tudat miatt,hogy attól az állapotelméréstől sok minden függött,másrészről a meghitt beszélgetés után nem nagyon akartam elszakadni Lindától.És végül,de nem utolsó sorban tudtam,hogy ha már otthon tartózkodom,beszélnem kell Crissel.Bármit elvállaltam volna csakhogy ne kelljen ismételten találkoznom vele.Tisztában voltam vele,hogy elég csupán 2 percre látnom ahhoz,hogy a régi és oly nehezen begyógyított sebeim felszakadjanak.-Axl!-fordultam ki a kórház folyosóján,mikor elbúcsúztam Lintől,ám az énekes nem volt ott.
Furcsáltam,de gondoltam kiment a parkolóba,mert megunhatta az emberek rosszalló tekintetét a kinézete miatt persze,olyan ítélkezőek tudtak lenni...Hitetlenkedve megráztam a fejem és utána indultam.Az autó rengetegben egy pillanatra elmosolyodtam,amint June kocsiját kerestem,ugyanis ahelyett egy nagy furgont pillantottam meg,öt idiótával körülötte.
-Hát ti?-léptem oda hozzájuk.
-Gyorsan megjavítottuk a kocsit aztán jöttünk,ahogy tudtunk.Axl mondta,hogy itt lesztek.-vágta Slash,mire bólintottam és én is bepattantam a kocsiba Steve mellé,lassan a többiek is beszállingóztak.
-Most merre,-fordult hátra hozzám Duff,ezúttal ő vezetett,Axl meg hátul pihent mellettem.
-Hát haza kéne mennem.-feleltem és már diktáltam is a címet.
Miután elnavigáltam Duffot megtudakoltam azt is,hogy mi baja lett a kocsijának.Annyit felelt,hogy csupán egy kis műszaki gond volt,majd el is terelte a témát,amitől lelkiismeret furdalásom lett,úgy sejtettem,hogy kicsit nagyobb baja lett,de nem firtattam.Inkább egészen halkan,de mindent megköszöntem Axlnek,ezt kellett tennem.
-Megérkeztünk!-szakított ki a beszélgetésből minket Steve,mire elborzadtam.
Teljesen lefagytam.Nem akartam szembenézni azzal,ami ott bent várt...tudtam,hogy szörnyű lesz,de arra nem számítottam,hogy annyira,ha ezt tudom akkor,be sem teszem inkább a lábam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése