Nandoval leültünk egy asztalhoz egy étlapot nézegettünk,majd hívtunk egy pincért.És a baj ekkor érkezett meg.A pincérnő ugyanis Anna volt,Vanessa és Santiago külföldön élő nővére.
-Lám-lám Elizabeth úgy látom nem nagyon viselt meg a baleset!Itt randizgatsz,miközben a sírba jutattad mindkét testvéremet egy éve!-jegyezte meg Anna,mire Fer arcára kiült a döbbenet én pedig nem tudtam mit mondani.Ramosnak igaza volt,már nagyon rég el kellett volna mondanom mindent Fernek,akkor talán nem nézett volna ekkorát.
-Nézd Anna megértem,hogy utálsz és én is magamat,de hidd el,hogy sajnálom!Bárcsak tehetnék még valamit annak érdekebén,hogy ők is itt legyenek,de már nem tudok!-feleltem elfojtott hangon.
-Akkor kellett volna helyesen cselekedned Elizabeth,talán még élnének a testvéreim!De te ehelyett inkább a magad szánalmas életét mentetted meg!Gyilkos!-mondta enyhén hangosan,erre már nemcsak Fernando bámult minket összezavarodottan,hanem szinte mindenki.
Baromi kínos volt,ezért csak felálltam és sírva kirohantam az étteremből.Aztán végig futottam a sötét utcákon zokogva,olyan távol akartam kerülni onnan amennyire csak tudtam.De egy idő után szorítani kezdett a mellkasom,úgyhogy le kellett ülnöm egy padra.Teljesen egyedül voltam,csak a szipogásomat lehetett hallani,aztán hirtelen egy ismerős hang megtörte a csendet.
-Liz!Lizzie!-kiáltotta Nando,miközben futott.
Nem feleltem,mert nem volt értelme.Már tudta az igazat,én meg azt tudtam,hogy ezért el fog hagyni.
-Hát itt vagy!-ült le mellém,majd magához ölelt.-Mi volt ez az egész?
-Gyilkos vagyok Fer!-nyökögtem sírva.-Menj el te jobbat érdemelsz nálam!Gyerünk menj már!
-Nem megyek el Liz!Én csak azt kérem,hogy magyarázd el a dolgokat!
-Ha elmondom,akkor szakítasz velem!
-Nem fogok,mert biztos,hogy nem vagy gyilkos!
-Miért vagy ebben ilyen biztos?
-Mert ismerlek Liz.Tudom,hogy nem lennél képes megölni egy embert!
-Nem egyet,kettőt!-jegyeztem meg keserűen erős szarkasztikussal.-Megöltem a két legjobb barátomat,pont egy éve történt...A teljesen új kocsimban ültünk,amikor a kereszteződésből kikanyarodott egy Mercedes és belénk jött.Elrántottam a kormányt,de nem tudtam elkerülni az ütközést.A kisteherautó az árokba taszított minket...Csak annyi maradt meg,hogy Santi üvölt,hogy tegyek valamit...én cselekedtem,de nem jól.Mert ha a másik irányba fordítom el a kormányt,ők még itt lennének....de sajnos nincsenek,a helyszínen életüket vesztették az én hibámból!-meséltem el a történetet sírva-A sírjukhoz mentem ma Madridba!
-Liz miért nem mondtad el?Azt hittem őszinték vagyunk egymáshoz ennyi idő után!
-Hát ezért nem beszéltem róla!-álltam fel dühösen a padról.-Mert tudtam,hogy ezt kérdezed majd és azért kérded ezt,mert ha tudtál volna a balesetről,akkor már rég nem lennénk együtt!
-Liz ez hülyeség....én szeretlek és ezen az sem tudna változtatni,ha te lettél volna a vétkes,de nem voltál!
-Hogy szerethetsz engem még ezek után is?
-Úgy,hogy te egy nagyszerű lány vagy.Csak túl sok falat vontál magad köré a karambol és az apád miatt...de én már át tudtam törni ezeket a falakat,és megismertem az igazi Elizabeth Rachel Mourinhot.Aki rabul ejtett a csodaszép hangjával,a focitudásával,az eszével és a humorával meg persze a gyönyörű külső se volt hátrány!-puszilt bele a nyakamba,miközben a kezét a derekam köré fonta.-Egyszerűen szeretlek Lizzie a balesettel vagy anélkül,csak az fáj,hogy nem mondtad el...de ne, haragszom,megértem!
-Hogyan tudsz ilyen lenni Fer?!Túl jó vagy hozzám!A mi kapcsolatunk olyan,mintha az angyal járna az ördöggel.Rövid távon ez nem akkora gond,de hosszú idő elteltével az ördög egyszer csak megrontja a tökéletes angyalt!Rossz hatással leszek rád Fernando!
-Nem!Én túl rossz lennék angyalnak,te pedig túl jó ördögnek!Éppen ezért az a legjobb ha együtt maradunk!Örökre...Tudod volt már néhány barátnőm,de egyiknél sem éreztem azt,amit veled!
-Mire gondolsz?
-Arra,hogy én már itt,most képes lennék megkérni a kezed és összeházasodni veled!-vallotta be,mire belőlem kibukott egy kacaj.Talán azért mert nem hittem,hogy komolyan gondolja Fernando mindezt azok után.
-Ez őrültség Nando!
-Tudom,de én őrült vagyok!-nevetett és csókot lehelt a vállamra,majd egyre lejjebb haladt.-Szóval mit mondasz?
-Azt,hogy ez még túl korai....A baleset még nem olyan régen volt....
-Nem foghatsz erre mindent!Élned kell!És attól,hogy tovább lépsz még gondolhatsz rájuk...amint ránézel a kezedre úgyis eszedbe fog jutni!De ez nem baj!Csak tedd meg végre az első lépést a boldogság felé!
-Már megtettem!Ezért vagyok itt,veled!
-Akkor miért olyan nehéz kimondani azt,hogy igen vagy nem??
-Mert mi van,ha nem jól cselekszem?!Ha még nem állok készen erre vagy,ha nem helyes ezt tennem most még??
-Csak hallgass a szívedre és az alapján válaszolj!Santiago és Vanessa ott van fent és látnak téged.Egy dolgot akarnak,hogy boldog légy és hidd el,hogy ez így van!
Lehunytam a szemem,elmorzsoltam egy utolsó könnycseppet a volt szerelmem és a volt legjobb barátnőm miatt aztán feleltem a kérdésre.
-Igen!-néztem bele elszántan Nando szemébe,majd szenvedélyesen megcsókoltam.
-Nincs gyűrű!-húzódott el tőlem Fernando egy percre.
-Nem érdekel!Nekem elég,hogy itt vagy és segítesz nekem,hogy végleg túltegyem magam a baleseten.Ez többet ér minden drága gyűrűnél!
-Nem minden nő gondolná így,örülök,hogy te más vagy!
-Én is örülök,hogy nm vagy olyan,mint a többi pasi!Szeretlek Nando!-feleltem mire ő elmosolyodott,aztán megcsókolt és persze ő is kimondta a legszebb szót a világon nekem.
Nem gondoltam volna,hogy Santiék tragédiája után 1 évvel egy parkban fogok állni Fernando Torressel,aki 3 hónap együttlét után kérte meg a kezemet.Valóban őrültség és képtelenség,de mégis gyönyörű!És ekkor végre megértettem az okát,hogy miért maradtam a földön....Az ok Fernando volt.Akivel azért találkoztam,hogy megmutassa,hogy milyen az igaz szerelem.Mert,hogy a miénk az volt ahhoz kétség sem férhet...De ki tudja mit rejt a jövő?!
2014. november 1., szombat
2014. október 10., péntek
9.rész
Az első randi után igazán jól alakult az életem.Nandoval egyre közelebb kerültünk egymáshoz,szépen lassan építgettük a kapcsolatunkat,aminek azt hiszem apám örült a legjobban,rajtunk kívül persze.Miután hazajött Olaszországból teljes mértékben a Chelseare koncentrált,így sikerült megnyerniük a bajnokságot.Azon a májusi estén hatalmas buli volt,ez volt az első éjjel,hogy ágyba bújtam Nandoval 3 hónap együttlét után.Tehát minden okom megvolt az örömre.Boldog voltam.De ez az érzés egy szempillantás alatt elillant július 26-án.A baleset egy éves évfordulója volt ez.Reggel szomorúan ébredtem és semmi sem érdekelt.Fölkaptam egy fekete ruhát a bakancsomat,elvégeztem a szokásos reggeli teendőket aztán lementem a konyhába.Apám már ott várt.Mikor meglátott szóra nyitotta a száját,de végül nem tudott mit mondani.
-Elmegyek ma Madridba.10-kor indul a gépem!-közöltem.
-Rendben.Mikor jössz vissza?
-Este,elég későn,talán éjfél körül.
-Oké!Cris tud arról,hogy mész?
-Persze.Ő vette a jegyet nekem.Most megyek,mert még a végén elkések!
-Menj csak!Vigyázz magadra!-ölelt meg.-Boldog szülinapot!-suttogta a fülembe.
-Ez már sosem lesz boldog nap számomra!
-Tudom.-bólintott.
Miután összekészítettem a cuccom José elvitt a reptérre.Ott várnom kellett kicsit,de ez nem okozott gondot,ahogy a repülőút sem.Csak agyaltam,és néha-néha a telefonom kijelzőjére pillantottam,ami 3 nem fogadott hívást jelzett Fernandotól.Nem mondtam meg neki,hogy Madridban leszek,mert még mindig nem tudott a balesetről.Nem mertem elmondani,féltem,ha megtudja elhagy.És nem akartam elveszíteni.Ez az egész hazugság még jobban nyomasztott,és persze az is,hogy 365 napja halt meg Vanessa és Santi.
Közvetlenül landolás után fogtam egy taxit és rögtön a temető felé vettem az irányt.Santi és Vani sírján friss virágok voltak,melyek mellé helyeztem egy-egy szál rózsát.Aztán leültem a két sír közötti padra és bámultam magam elé,miközben emlékeket idéztem fel.Végig gondoltam az elmúlt 1 évet is,és tulajdonképpen mindent.Ültem ott és magamba roskadva sírtam.Fogalmam sincs mennyi idő ment el ezzel,csak arra eszméltem fel,hogy valaki helyet foglal mellettem.Ekkor felnéztem és Sergioval találtam szembe magam.
-Tudtam,hogy itt leszel!-mondta,majd megölelt.
-Hol máshol lennék?
-Mondjuk Nandoval....mondtam már,hogy nem szabad ennyire ragaszkodnod a múlthoz,a jelenbe kell élned!
-De Sese azt nem várhatod el,hogy a mai napon önfeledten bulizzak Nandoval!
-Én nem azt mondom,hogy meg se emlékezz Santiék haláláról,hanem azt,hogy ne ücsörögj itt egész nap,mert ez nem segít rajtuk!Inkább élned kéne,a barátoddal lenned,aki baromira szeret és aggódik érted!Már vagy ezerszer hívott téged,de nem vetted fel,olyannyira kétségbeesett Nando,hogy már engem keresett,azért,hogy mégis mi van veled!Ezzel Fernando a tudtán kívül elárult téged!Innen jöttem rá,hogy még mindig nem mondtad el neki.Ugye nem tévedek?-nézett rám rosszallóan.
-Nem.Félek...mi van ha szakít velem?Ki akarna egy gyilkossal járni?
-Lizzie ezt már számtalanszor megbeszéltük!Nem vagy gyilkos,nem te voltál a hibás!Nem miattad halt meg Santi és Vani!-hangsúlyozta a 'nem' szócskát Sergio.
-De részben én tehetek róla!Talán ha a másik irányba rántom el a kormányt....-kezdtem,de Sergio félbeszakított.
-Elég!Fejezd be!Ugyanott vagyunk,ahol egy éve!Figyelj Liz,ha te lettél volna a vétkes,akkor te ülnél rács mögött és nem a kamion sofőr.De ő van sitten,mert elaludt a kormánynál,ezt te is tudod!Úgyhogy ne okold magad!
-Talán igazad van....
-Nem talán,hanem biztos.Ami pedig Nandot illeti,mond el neki minél hamarabb,mert ha nem teszed akkor megtudja mástól...az meg nagyon nem lesz jó!
-Tudom!Elmondom neki,ígérem!
-Jól van!
-Tényleg szeretem Fernandot,nem tudom mi értelme lenne élnem nélküle!-mondtam és teljesen komolyan gondoltam.
-Ő is szeret,amint már mondtam nagyon fontos vagy neki,ezt biztosan tudom.Jó barátom,sokat mesélt rólad....Amúgy valószínűleg Nando az oka,hogy túlélted a karambolt.A sors azt akarta,hogy megismerkedjetek!De ne feledd,amit ad az élet azt el is veheti,ha nem vigyázol rá!Éppen ezért most gyere menjünk el Cristianoékhoz,aztán menj vissza Londonba,hogy minél előbb beszélhess Fernandoval!Rendben?
-Igen.-bólogattam és hagytam,hogy Serg magával rángasson a temető kapuja felé.Mielőtt azonban kiléptünk volna azon,visszanéztem a sírra és suttogva megszólaltam.-Szeretlek titeket!Sosem felejtelek el benneteket!-töröltem le a könnyem,majd beültem Ramos kocsijába aztán Crisék háza felé vettük az irányt.
Amikor beléptünk a házba ott várt minket Irina,Cris,Rubio és a kis 4 hónapos Ramos Junior meg persze anyám.Mindenki ott volt,aki azelőtt egy éve is..és minden ugyanolyan volt mint akkor.A kezükben ajándékok voltak az asztalon pedig torta.Nem értettem hogy tudnak úgy tenni mintha minden rendben lenne?Dühös voltam rájuk emiatt és Sergio is.Láttam az arcán,hogy ő erről az egészről nem tudott.
-Ezt most miért kellett srácok?-kérdezte Sese mikor én már se szó se beszéd nélkül felrohantam az egykori szobámba.Így a választ már nem hallottam.
Csak leültem a földre és próbáltam felfogni,hogy ők miért nem törődnek a balesettel?
-Lizzie,sajnálom!-foglalt helyet mellettem Cris.-Mi csak jót akartunk.Azt,hogy kicsit elfelejtsd a karambolt!
-Nem fogom elfelejteni!Főleg aznap nem,amikor éppen egy éve történt!Lehetetlent kérsz,és őszintén rosszul esik,hogy próbálsz úgy tenni mintha meg se történt volna az,ami tavaly ilyenkor volt!
-Azt hittem,hogy neked úgy jó,ha így teszek!
-Nem ez így nem jó!Itt semmi sem jó...minden rossz it Madridban,még a levegő vétel is nehéz!Vissza kell mennem Londonba,nem bírok tovább ebben a városban lenni...Minden pont olyan,mint a baleset napján!
-Ne haragudj ránk Liz!Ne menj el!
-Nem haragszom,csak el kell mennem most!Amit akartam,azt megcsináltam itt,viszont épp itt az ideje annak,hogy elmenjek!Nando vár rám!
-Értem.De maradj még egy kicsit,kérlek!
-Jó,oké,de csak fél órára!-adtam be a derekam,de nem szívesen tettem.
Ezután lementünk.A családom már várt ránk.Átadtak néhány ajándékot,aztán beszélgettünk pár felületes dologról.A hangulat rideg volt.Mindenki érezte,hogy ez nem egy igazi szülinap.Szabadulnom kellett onnan!Sergio is pont ezt szuggerálta a szemével.
-Indulnom kéne!-álltam fel hirtelen.
-Nem maradsz tovább?-kérdezte a bátyám.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
Miután elköszöntem mindenkitől,megfogtam az ajándékaimat és Sergio és Cristiano társaságában elautóztunk a reptérre.Egészen a gép indulásáig velem maradtak,így esélyem se volt felhívni Nandot,aki már több mint harmincszor hívott,de a családom meg a temető miatt mindannyiszor kinyomtam.
-Beszélj vele!És mindent mondj el neki!-súgta Sergio a fülembe.
-Oké.-feleltem,majd a tőlük kapott ölelés és puszi után felszálltam a gépre.
Útközben sokat agyaltam,hogy mégis hogyan magyarázom el Nandonak,hogy miért nem vettem fel a telefont és azt sem tudtam,hogy milyen módon tálaljam neki a balesetet.Féltem,hogy elhagy,pontosabban rettegtem.
A repülő este hétkor landolt Londonban,ezután rögtön Nando háza felé vettem az irányt.Bekopogtam és vártam,hogy kinyissa.Amikor ez megtörtént szégyenkezve álltam előtte és egyszerűen nem bírtam belenézni a csokoládé barna szempárba.
-Sajnálom,hogy nem tudtál elérni!
-Én is.Hol voltál?Aggódtam érted!-lépett közelebb hozzám és megfogta a kezem.
-Madridban,Cristianoval!Ne haragudj kérlek!
-Nem haragszom,de azért szólhattál volna.Ebédet terveztem mára veled,de akor legyen vacsi,elvégre szülinapod van!-mosolyodott el édesen.
-Nem felejtetted el?!
-Dehogyis!Ezt pedig neked vettem!-húzott elő a zsebéből egy kis dobozt,ami egy gyönyörű ezüst szív alakú nyakéket rejtett.
-Ez gyönyörű Nando!-jelent meg egy őszinte mosoly az arcomon,ez csak Nandonak sikerült kihoznia belőlem aznap.
-Örülök,hogy tetszik.Felrakjam?
-Hát persze.-tűrtem el a hajamat,Fernando pedig két másodpercen belül a nyakamba rakta.-Köszönöm-csókoltam meg.
-Nincs mit.Akkor vacsorázunk?
-Igen.-kulcsoltam rá az ujjaimat Nandoéra,majd gyalog elindultunk egy étterem felé.
Ez idő alatt sokat beszélgettünk és persze elhatároztam,hogy elmondom neki a múltamat.Joga volt tudni.De mielőtt belekezdtem volna meg akartam várni a megfelelő percet.Gondoltam,majd a kajáldában elmesélek neki mindent...ezzel a döntéssel hatalmas hibát követtem el.Ahogy az étterembe értünk bebizonyosodott,hogy túl sokáig vártam.A katasztrófa elkerülhetetlen volt....
-Elmegyek ma Madridba.10-kor indul a gépem!-közöltem.
-Rendben.Mikor jössz vissza?
-Este,elég későn,talán éjfél körül.
-Oké!Cris tud arról,hogy mész?
-Persze.Ő vette a jegyet nekem.Most megyek,mert még a végén elkések!
-Menj csak!Vigyázz magadra!-ölelt meg.-Boldog szülinapot!-suttogta a fülembe.
-Ez már sosem lesz boldog nap számomra!
-Tudom.-bólintott.
Miután összekészítettem a cuccom José elvitt a reptérre.Ott várnom kellett kicsit,de ez nem okozott gondot,ahogy a repülőút sem.Csak agyaltam,és néha-néha a telefonom kijelzőjére pillantottam,ami 3 nem fogadott hívást jelzett Fernandotól.Nem mondtam meg neki,hogy Madridban leszek,mert még mindig nem tudott a balesetről.Nem mertem elmondani,féltem,ha megtudja elhagy.És nem akartam elveszíteni.Ez az egész hazugság még jobban nyomasztott,és persze az is,hogy 365 napja halt meg Vanessa és Santi.
Közvetlenül landolás után fogtam egy taxit és rögtön a temető felé vettem az irányt.Santi és Vani sírján friss virágok voltak,melyek mellé helyeztem egy-egy szál rózsát.Aztán leültem a két sír közötti padra és bámultam magam elé,miközben emlékeket idéztem fel.Végig gondoltam az elmúlt 1 évet is,és tulajdonképpen mindent.Ültem ott és magamba roskadva sírtam.Fogalmam sincs mennyi idő ment el ezzel,csak arra eszméltem fel,hogy valaki helyet foglal mellettem.Ekkor felnéztem és Sergioval találtam szembe magam.
-Tudtam,hogy itt leszel!-mondta,majd megölelt.
-Hol máshol lennék?
-Mondjuk Nandoval....mondtam már,hogy nem szabad ennyire ragaszkodnod a múlthoz,a jelenbe kell élned!
-De Sese azt nem várhatod el,hogy a mai napon önfeledten bulizzak Nandoval!
-Én nem azt mondom,hogy meg se emlékezz Santiék haláláról,hanem azt,hogy ne ücsörögj itt egész nap,mert ez nem segít rajtuk!Inkább élned kéne,a barátoddal lenned,aki baromira szeret és aggódik érted!Már vagy ezerszer hívott téged,de nem vetted fel,olyannyira kétségbeesett Nando,hogy már engem keresett,azért,hogy mégis mi van veled!Ezzel Fernando a tudtán kívül elárult téged!Innen jöttem rá,hogy még mindig nem mondtad el neki.Ugye nem tévedek?-nézett rám rosszallóan.
-Nem.Félek...mi van ha szakít velem?Ki akarna egy gyilkossal járni?
-Lizzie ezt már számtalanszor megbeszéltük!Nem vagy gyilkos,nem te voltál a hibás!Nem miattad halt meg Santi és Vani!-hangsúlyozta a 'nem' szócskát Sergio.
-De részben én tehetek róla!Talán ha a másik irányba rántom el a kormányt....-kezdtem,de Sergio félbeszakított.
-Elég!Fejezd be!Ugyanott vagyunk,ahol egy éve!Figyelj Liz,ha te lettél volna a vétkes,akkor te ülnél rács mögött és nem a kamion sofőr.De ő van sitten,mert elaludt a kormánynál,ezt te is tudod!Úgyhogy ne okold magad!
-Talán igazad van....
-Nem talán,hanem biztos.Ami pedig Nandot illeti,mond el neki minél hamarabb,mert ha nem teszed akkor megtudja mástól...az meg nagyon nem lesz jó!
-Tudom!Elmondom neki,ígérem!
-Jól van!
-Tényleg szeretem Fernandot,nem tudom mi értelme lenne élnem nélküle!-mondtam és teljesen komolyan gondoltam.
-Ő is szeret,amint már mondtam nagyon fontos vagy neki,ezt biztosan tudom.Jó barátom,sokat mesélt rólad....Amúgy valószínűleg Nando az oka,hogy túlélted a karambolt.A sors azt akarta,hogy megismerkedjetek!De ne feledd,amit ad az élet azt el is veheti,ha nem vigyázol rá!Éppen ezért most gyere menjünk el Cristianoékhoz,aztán menj vissza Londonba,hogy minél előbb beszélhess Fernandoval!Rendben?
-Igen.-bólogattam és hagytam,hogy Serg magával rángasson a temető kapuja felé.Mielőtt azonban kiléptünk volna azon,visszanéztem a sírra és suttogva megszólaltam.-Szeretlek titeket!Sosem felejtelek el benneteket!-töröltem le a könnyem,majd beültem Ramos kocsijába aztán Crisék háza felé vettük az irányt.
Amikor beléptünk a házba ott várt minket Irina,Cris,Rubio és a kis 4 hónapos Ramos Junior meg persze anyám.Mindenki ott volt,aki azelőtt egy éve is..és minden ugyanolyan volt mint akkor.A kezükben ajándékok voltak az asztalon pedig torta.Nem értettem hogy tudnak úgy tenni mintha minden rendben lenne?Dühös voltam rájuk emiatt és Sergio is.Láttam az arcán,hogy ő erről az egészről nem tudott.
-Ezt most miért kellett srácok?-kérdezte Sese mikor én már se szó se beszéd nélkül felrohantam az egykori szobámba.Így a választ már nem hallottam.
Csak leültem a földre és próbáltam felfogni,hogy ők miért nem törődnek a balesettel?
-Lizzie,sajnálom!-foglalt helyet mellettem Cris.-Mi csak jót akartunk.Azt,hogy kicsit elfelejtsd a karambolt!
-Nem fogom elfelejteni!Főleg aznap nem,amikor éppen egy éve történt!Lehetetlent kérsz,és őszintén rosszul esik,hogy próbálsz úgy tenni mintha meg se történt volna az,ami tavaly ilyenkor volt!
-Azt hittem,hogy neked úgy jó,ha így teszek!
-Nem ez így nem jó!Itt semmi sem jó...minden rossz it Madridban,még a levegő vétel is nehéz!Vissza kell mennem Londonba,nem bírok tovább ebben a városban lenni...Minden pont olyan,mint a baleset napján!
-Ne haragudj ránk Liz!Ne menj el!
-Nem haragszom,csak el kell mennem most!Amit akartam,azt megcsináltam itt,viszont épp itt az ideje annak,hogy elmenjek!Nando vár rám!
-Értem.De maradj még egy kicsit,kérlek!
-Jó,oké,de csak fél órára!-adtam be a derekam,de nem szívesen tettem.
Ezután lementünk.A családom már várt ránk.Átadtak néhány ajándékot,aztán beszélgettünk pár felületes dologról.A hangulat rideg volt.Mindenki érezte,hogy ez nem egy igazi szülinap.Szabadulnom kellett onnan!Sergio is pont ezt szuggerálta a szemével.
-Indulnom kéne!-álltam fel hirtelen.
-Nem maradsz tovább?-kérdezte a bátyám.
-Nem.-ráztam meg a fejem.
Miután elköszöntem mindenkitől,megfogtam az ajándékaimat és Sergio és Cristiano társaságában elautóztunk a reptérre.Egészen a gép indulásáig velem maradtak,így esélyem se volt felhívni Nandot,aki már több mint harmincszor hívott,de a családom meg a temető miatt mindannyiszor kinyomtam.
-Beszélj vele!És mindent mondj el neki!-súgta Sergio a fülembe.
-Oké.-feleltem,majd a tőlük kapott ölelés és puszi után felszálltam a gépre.
Útközben sokat agyaltam,hogy mégis hogyan magyarázom el Nandonak,hogy miért nem vettem fel a telefont és azt sem tudtam,hogy milyen módon tálaljam neki a balesetet.Féltem,hogy elhagy,pontosabban rettegtem.
A repülő este hétkor landolt Londonban,ezután rögtön Nando háza felé vettem az irányt.Bekopogtam és vártam,hogy kinyissa.Amikor ez megtörtént szégyenkezve álltam előtte és egyszerűen nem bírtam belenézni a csokoládé barna szempárba.
-Sajnálom,hogy nem tudtál elérni!
-Én is.Hol voltál?Aggódtam érted!-lépett közelebb hozzám és megfogta a kezem.
-Madridban,Cristianoval!Ne haragudj kérlek!
-Nem haragszom,de azért szólhattál volna.Ebédet terveztem mára veled,de akor legyen vacsi,elvégre szülinapod van!-mosolyodott el édesen.
-Nem felejtetted el?!
-Dehogyis!Ezt pedig neked vettem!-húzott elő a zsebéből egy kis dobozt,ami egy gyönyörű ezüst szív alakú nyakéket rejtett.
-Ez gyönyörű Nando!-jelent meg egy őszinte mosoly az arcomon,ez csak Nandonak sikerült kihoznia belőlem aznap.
-Örülök,hogy tetszik.Felrakjam?
-Hát persze.-tűrtem el a hajamat,Fernando pedig két másodpercen belül a nyakamba rakta.-Köszönöm-csókoltam meg.
-Nincs mit.Akkor vacsorázunk?
-Igen.-kulcsoltam rá az ujjaimat Nandoéra,majd gyalog elindultunk egy étterem felé.
Ez idő alatt sokat beszélgettünk és persze elhatároztam,hogy elmondom neki a múltamat.Joga volt tudni.De mielőtt belekezdtem volna meg akartam várni a megfelelő percet.Gondoltam,majd a kajáldában elmesélek neki mindent...ezzel a döntéssel hatalmas hibát követtem el.Ahogy az étterembe értünk bebizonyosodott,hogy túl sokáig vártam.A katasztrófa elkerülhetetlen volt....
2014. szeptember 14., vasárnap
8.rész
Az első néhány lépést csendben tettük meg.De ez most nem igazán zavart,ez inkább jóleső némaság volt.Csak sétáltunk egymás mellett,olykor-olykor pedig mosolyogva összenéztünk.Viszont ezt egy idő után mindketten meguntuk,úgyhogy társalogni kezdtünk.
-Hova megyünk Nando?
-Egy hangulatos étterembe.Itt van a közelbe,nem messze.-felelte ,majd néhány rajongója felismerte és azonnal képet csináltak vele,meg aláírást kértek tőle.Ezzel legalább 10 perc elment.
-Látom szeretnek téged az emberek!
-Hát igen.-pirult el.-Pedig most nem vagyok formában...nagyon nem!Apád szerint ennek a nagy nyomás az oka,úgy gondolja,hogy ezért nem tudom élvezni már a játékot annyira.
-Pedig a foci élvezete a legfontosabb!Attól jobb dolog nincs,mikor felmész a pályára,játszol és gólt rúgsz!Csak erre az örömteli érzésre kell gondolnod és nem a gyűlölködőkre!
-Igazad van!De honnan tudod milyen érzés gólt szerezni?-érdeklődött döbbenten.
-Évekig fociztam.-mondtam sóhajtva.
Nando annyira meglepődött,hogy megállt és csak értetlenül bámult rám.
-Te?Tényleg?
-Igen.Miért,ennyire hihetetlen?
-Aha.-válaszolta mosolyogva.-Nem tudlak elképzelni a pályán...
-Oh ezen könnyen tudok segíteni!-ragadtam meg a karját és elkezdtem a másik irányba húzni.
Utáltam,ha egy srác megmosolyogta a focis múltamat.Mert én mindig is komolyan vettem a futballt.Ez volt az életem.Még akkor is ha már nem űzhettem ezt a sportot.
-Ööö Lisa most mégis hova viszel?
-Szerinted mégis hova?!Az edzőközpontba!Na gyere!-rángattam a kezét.
-Mégis minek?
-Bebizonyítom,hogy igenis tudok focizni!
-Lizzie muszáj ezt este kilenckor?
-Igen!Vagy talán félsz,hogy egy lány jobban tud cselezni,mint te?!-kérdeztem felvont szemöldökkel kacér vigyorral az arcomon.
-Dehogy!Menjünk inkább!
Fernando kihívásnak vette ezt,én pedig annak is szántam.15 perccel később már ott álltunk a Cobham tréning központ kapuja előtt,ami természetesen zárva volt.Ezért rögtön a táskámhoz nyúltam.Csak ekkor tűnt fel,hogy egész addig Nando kezét fogtam.Egy kicsit elpirultam,de aztán visszazökkentem a valóságba és bementem a kapun.
-Oké Nando!Most felkapok valami zoknit meg cipőt,és utána elkezdhetjük a mérkőzést.
-Rendben.
Beléptem a kis kő épületbe előkerestem egy zoknit,ezután találtam egy látszólag rám jó cipőt,amit kint a padon fel is vettem.Meglehetősen furcsán néztem ki a fekete feszülős szoknyámban és a stoplis lábbelimben,de nem igazán érdekelt.
-Ez így állati hülyén néz ki!-röhögött Fer.
-Röhögj csak!De tudod az nevet,aki a végén nevet Fernando!-léptem közel hozzá és a kezemet a nyaka köré fontam.
Nando a derekamnál fogva még közelebb húzott magához és nagy barna szemével az arcomat fürkészte.Álltam a tekintetét ismét,de közben idegesen harapdáltam az ajkamat.Tudtam,hogy meg akar csókolni.De én ezt még nem akartam.Élveztem minden percét annak,hogy idegesíthettem.
-Gyerünk játszani!-súgtam a fülébe.
Nando kizökkent a bámulásból,majd mindketten egyszerre léptünk a gyéren megvilágított pályára.Amíg én levettem a bőrdzsekim és ledobtam a táskámat meg a cipőmet egy padra,addig Fernando megfelelő labdát keresett.Amire hamar ráakadt így hát kezdőzhetett a játék.Egy darabig csak cselezgettünk,ami Nando megdöbbenésére ment nekem.Ezután kapura lőttünk,majd dekáztunk.Aztán újra az egészet.Még egyszer és még egyszer.Ahogy futottam és rúgtam a labdát mindenről megfeledkeztem.Csak én léteztem a foci meg persze Nando.Csodálatos érzés volt.Nevettem és boldog voltam.Úgy éreztem,hogy végre élek!Elvesztettem az önkontrollt.Elfelejtettem,hogy 10 perc foci még nem árthat,de 40 perc viszont már igen...Levegő után kapkodva rogytam a földre,a szívem kalapált,a fülemben pedig dobolt a vér.A hányinger és az ájulás kerülgetett,pont,mint mikor 14 éves voltam.
-Lizzie minden rendben?Jól vagy?-hajolt fölém idegesen Nando.
-Hozd...ide..a táskámat...kérlek!-nyökögtem ki a szavakat nagy nehezen.
A látó köröm kezdett elsötétülni,a szemem előtt egyre több pont jelent meg,éreztem,hogy nem sok van hátra az ájulásig.Mire Nando odaért hozzám a táskámmal,a mellkasomban már megjelent az ismerős szorító érzés.
-Lizzie hívjak orvost?
-Nem.-vetettem oda,miközben idegesen kutattam a gyógyszerem és a vizes flakonom után.Szerencsére hamar megtaláltam,úgyhogy fogtam a kis pirulát és bevettem.Ezután kiterültem a zöld gyepem ,lehunytam a szemem és megpróbáltam nyugodtan lélegezni.Tudtam,hogy a gyógyszer perceken belül hatni fog.
-Mi volt ez az egész?-érdeklődött aggódva Nando.
-Az ok,amiért nem vagyok focista!-nevettem fel keserűen.
-Beteg vagy?!-feküdt le mellém a fűre a szemében,pedig rémület jelent meg.
-Inkább rendellenességnek mondanám.A szívem...-közöltem letörten.-Emiatt kellett befejeznem a focit.14 voltam,ekkor már 7 éve űztem ezt a sportot,nem bírtam felfogni,hogy a szüleim miért nem a műtétet választották.Máig sem értem!
-Csak jót akartak!Egy ilyen műtét nagyon veszélyes lehet,főleg tini korban.
-Tudom,de akkor is....Ronaldonak csináltak egy hasonló beavatkozást!Jó az igaz,hogy az ő baja nem volt ilyen komoly...Csak mégis csalódás volt,hogy muszáj volt feladnom a focit.Talán,ha a szüleim megengedik a műtétet minden más lett volna....
-Ha ennyire akarod ezt,akkor miért nem csináltatod meg?Most már felnőtt vagy,nem kell a szüleid engedélye.
-Ez igaz....nem is olyan régen úgy gondoltam,hogy megcsináltatom.Nem féltem a kockázattól,a haláltól.De most már más a helyzet.Van mit vagyis inkább kit veszítenem!-vallottam be őszintén,ami még engem is meglepett,hiszen erről előtte senkinek sem beszéltem.
Bár a baleset után sokáig nem érdekelt a halál,sőt azt kívántam néha,hogy bárcsak meghaltam volna,de aztán nagyot fordult minden.Nem akartam dacolni a sorssal,hiszen attól,hogy egyszer életben hagyott nem jelentette azt,hogy másodszorra is ezt teszi,sőt...Másrészről meg nem akartam szomorúságot okozni a halálommal a bátyámnak,vagyis inkább a bátyáimnak,akik annyi mindent tettek értem.Még akkor is,ha nem vagyok a vérszerinti rokonuk.Anyukámnak se akartam fájdalmat okozni,hiszen szenvedett ő már eleget életében.És titkon apámat is féltettem...Meg hát nem akartam elveszíteni az egyetlen embert,aki közeledni próbált hozzám.Úgyhogy elvetettem a műtétet,mint lehetőséget.
-Értem,és természetesen nagyon sajnálom,hogy így alakult a karriered Lisa.
-Nem kell!Most kezd jó fele menni...tetszik az edzősködés...Na de most már túl sokat beszélünk rólam,most mesélj te!
Nando beszélni kezdett a gyerekkoráról és a fociról.Közbe persze én is szóhoz jutottam és elregéltem apámék válását és a balhés korszakomat.Meg persze szóbakerült a depresszió is,amiből mindkettőnknek bőven kijutott.Nekem az első fázisa 14 évesen volt,a másodikról nem ejtettem szót.Nandonak pedig a Chelseas karrierje elején volt,mikor nem ment neki a játék és ráadásul a barátnője is faképnél hagyta.De nemcsak szomorú dolgokról beszéltünk,hanem vidámakról is.Az idő így gyorsan elment.
-Hány óra van Fer?
-Fél egy!Későre jár...menni kéne!-állt fel.
-Igen!-húzott fel Nando a földről,a szeme ezután a kezemre,vagyis a tetkóimra tévedt.
-Vanessa és Santiago?Ők kik?
-Majd elmondom egyszer,de nem most...kicsit később!
Nando bólintott,szerintem érezte,hogy egy gyógyuló félben lévő sebet szakít fel ezzel a kérdéssel,úgyhogy szótlanul vette tudomásul a válaszomat és inkább fel segítette rám a bőrkabátomat.Miután átváltottam a cipőmet,mindent gondosan a helyére vittünk ,aztán bezártuk az edzőpálya vaskapuját.
A hazafelé úton Nando rákulcsolta az ujjait az enyémre.Először a pánik fogott el ettől,de végül jóleső érzés töltött el és tovább fecsegtem egészen apám házáig.Ott a kapunak támasztottam a hátam és beállt köztünk a kínos csend.Tudtam,hogy Fernando az első randevú végi szokásos csókra vár,de ez nekem még túl gyors lett volna.Nemrég halt meg az úgymond barátom nem csókolgathattam rögtön mást.Korai volt ez számomra,idő kellett még nekem.Fer ajka már majdnem az enyémre tapadt,amikor megszólaltam.
-Nem tudom megtenni,még nem!Sajnálom...
Nando kicsit meghátrált,mikor ezt kimondtam,de továbbra is fogta a kezemet.
-Nézd Nando,nekem nagyon kemény volt a múltam,te még csak a felét sem tudod ennek...Úgy érzem nem lenne tisztességes ha őrült gyorsan beleugranék egy kapcsolatba.Nem állok készen erre!Szeretnék lassan haladni,hogy újra tudjak bízni az emberekben.És szépen fokozatosan akarom megmutatni az igaz énemet.Tudom hülyeség ez az egész lassúság meg titokzatosság,de a sebeim még túl frissek és ezért van szükségem az úgynevezett maszkra is.Bármelyik másik lány megcsókolna most rögtön és az első perctől fogva elmondana mindent a múltjáról.De én erre nem vagyok képes!Hidd el jobban járnál valaki mással!
-Lehetséges,de én mindig is az olyan különc lányokat szerettem,mint amilyen te vagy.A titkok mindig izgattak,a lassúság pedig vágyat keltett bennem eddig minden alkalommal,szerintem most sem lesz ez másképp!Nincs ezzel így semmi gond Lisa,nekem is jó így!-mosolyodott el,majd nyomott egy puszit a homlokomra.Erre én mosolyra húztam a számat és elpirulva megöleltem Nandot.
-Köszönöm!-suttogtam.
-Nincs mit!-felelte.-Jó éjt Lizzie!
-Neked is Nando!
Miután bementem a kapun még egy jó ideig álltam ott az arcomra fagyott vigyorral.Végre úgy éreztem,hogy kezdetét veszi az életemben valami új dolog,valami nagyszerű és én készen álltam erre,vagyis a boldogságra...a kérdés már csak az volt,hogy sikerül-e?...
-Hova megyünk Nando?
-Egy hangulatos étterembe.Itt van a közelbe,nem messze.-felelte ,majd néhány rajongója felismerte és azonnal képet csináltak vele,meg aláírást kértek tőle.Ezzel legalább 10 perc elment.
-Látom szeretnek téged az emberek!
-Hát igen.-pirult el.-Pedig most nem vagyok formában...nagyon nem!Apád szerint ennek a nagy nyomás az oka,úgy gondolja,hogy ezért nem tudom élvezni már a játékot annyira.
-Pedig a foci élvezete a legfontosabb!Attól jobb dolog nincs,mikor felmész a pályára,játszol és gólt rúgsz!Csak erre az örömteli érzésre kell gondolnod és nem a gyűlölködőkre!
-Igazad van!De honnan tudod milyen érzés gólt szerezni?-érdeklődött döbbenten.
-Évekig fociztam.-mondtam sóhajtva.
Nando annyira meglepődött,hogy megállt és csak értetlenül bámult rám.
-Te?Tényleg?
-Igen.Miért,ennyire hihetetlen?
-Aha.-válaszolta mosolyogva.-Nem tudlak elképzelni a pályán...
-Oh ezen könnyen tudok segíteni!-ragadtam meg a karját és elkezdtem a másik irányba húzni.
Utáltam,ha egy srác megmosolyogta a focis múltamat.Mert én mindig is komolyan vettem a futballt.Ez volt az életem.Még akkor is ha már nem űzhettem ezt a sportot.
-Ööö Lisa most mégis hova viszel?
-Szerinted mégis hova?!Az edzőközpontba!Na gyere!-rángattam a kezét.
-Mégis minek?
-Bebizonyítom,hogy igenis tudok focizni!
-Lizzie muszáj ezt este kilenckor?
-Igen!Vagy talán félsz,hogy egy lány jobban tud cselezni,mint te?!-kérdeztem felvont szemöldökkel kacér vigyorral az arcomon.
-Dehogy!Menjünk inkább!
Fernando kihívásnak vette ezt,én pedig annak is szántam.15 perccel később már ott álltunk a Cobham tréning központ kapuja előtt,ami természetesen zárva volt.Ezért rögtön a táskámhoz nyúltam.Csak ekkor tűnt fel,hogy egész addig Nando kezét fogtam.Egy kicsit elpirultam,de aztán visszazökkentem a valóságba és bementem a kapun.
-Oké Nando!Most felkapok valami zoknit meg cipőt,és utána elkezdhetjük a mérkőzést.
-Rendben.
Beléptem a kis kő épületbe előkerestem egy zoknit,ezután találtam egy látszólag rám jó cipőt,amit kint a padon fel is vettem.Meglehetősen furcsán néztem ki a fekete feszülős szoknyámban és a stoplis lábbelimben,de nem igazán érdekelt.
-Ez így állati hülyén néz ki!-röhögött Fer.
-Röhögj csak!De tudod az nevet,aki a végén nevet Fernando!-léptem közel hozzá és a kezemet a nyaka köré fontam.
Nando a derekamnál fogva még közelebb húzott magához és nagy barna szemével az arcomat fürkészte.Álltam a tekintetét ismét,de közben idegesen harapdáltam az ajkamat.Tudtam,hogy meg akar csókolni.De én ezt még nem akartam.Élveztem minden percét annak,hogy idegesíthettem.
-Gyerünk játszani!-súgtam a fülébe.
Nando kizökkent a bámulásból,majd mindketten egyszerre léptünk a gyéren megvilágított pályára.Amíg én levettem a bőrdzsekim és ledobtam a táskámat meg a cipőmet egy padra,addig Fernando megfelelő labdát keresett.Amire hamar ráakadt így hát kezdőzhetett a játék.Egy darabig csak cselezgettünk,ami Nando megdöbbenésére ment nekem.Ezután kapura lőttünk,majd dekáztunk.Aztán újra az egészet.Még egyszer és még egyszer.Ahogy futottam és rúgtam a labdát mindenről megfeledkeztem.Csak én léteztem a foci meg persze Nando.Csodálatos érzés volt.Nevettem és boldog voltam.Úgy éreztem,hogy végre élek!Elvesztettem az önkontrollt.Elfelejtettem,hogy 10 perc foci még nem árthat,de 40 perc viszont már igen...Levegő után kapkodva rogytam a földre,a szívem kalapált,a fülemben pedig dobolt a vér.A hányinger és az ájulás kerülgetett,pont,mint mikor 14 éves voltam.
-Lizzie minden rendben?Jól vagy?-hajolt fölém idegesen Nando.
-Hozd...ide..a táskámat...kérlek!-nyökögtem ki a szavakat nagy nehezen.
A látó köröm kezdett elsötétülni,a szemem előtt egyre több pont jelent meg,éreztem,hogy nem sok van hátra az ájulásig.Mire Nando odaért hozzám a táskámmal,a mellkasomban már megjelent az ismerős szorító érzés.
-Lizzie hívjak orvost?
-Nem.-vetettem oda,miközben idegesen kutattam a gyógyszerem és a vizes flakonom után.Szerencsére hamar megtaláltam,úgyhogy fogtam a kis pirulát és bevettem.Ezután kiterültem a zöld gyepem ,lehunytam a szemem és megpróbáltam nyugodtan lélegezni.Tudtam,hogy a gyógyszer perceken belül hatni fog.
-Mi volt ez az egész?-érdeklődött aggódva Nando.
-Az ok,amiért nem vagyok focista!-nevettem fel keserűen.
-Beteg vagy?!-feküdt le mellém a fűre a szemében,pedig rémület jelent meg.
-Inkább rendellenességnek mondanám.A szívem...-közöltem letörten.-Emiatt kellett befejeznem a focit.14 voltam,ekkor már 7 éve űztem ezt a sportot,nem bírtam felfogni,hogy a szüleim miért nem a műtétet választották.Máig sem értem!
-Csak jót akartak!Egy ilyen műtét nagyon veszélyes lehet,főleg tini korban.
-Tudom,de akkor is....Ronaldonak csináltak egy hasonló beavatkozást!Jó az igaz,hogy az ő baja nem volt ilyen komoly...Csak mégis csalódás volt,hogy muszáj volt feladnom a focit.Talán,ha a szüleim megengedik a műtétet minden más lett volna....
-Ha ennyire akarod ezt,akkor miért nem csináltatod meg?Most már felnőtt vagy,nem kell a szüleid engedélye.
-Ez igaz....nem is olyan régen úgy gondoltam,hogy megcsináltatom.Nem féltem a kockázattól,a haláltól.De most már más a helyzet.Van mit vagyis inkább kit veszítenem!-vallottam be őszintén,ami még engem is meglepett,hiszen erről előtte senkinek sem beszéltem.
Bár a baleset után sokáig nem érdekelt a halál,sőt azt kívántam néha,hogy bárcsak meghaltam volna,de aztán nagyot fordult minden.Nem akartam dacolni a sorssal,hiszen attól,hogy egyszer életben hagyott nem jelentette azt,hogy másodszorra is ezt teszi,sőt...Másrészről meg nem akartam szomorúságot okozni a halálommal a bátyámnak,vagyis inkább a bátyáimnak,akik annyi mindent tettek értem.Még akkor is,ha nem vagyok a vérszerinti rokonuk.Anyukámnak se akartam fájdalmat okozni,hiszen szenvedett ő már eleget életében.És titkon apámat is féltettem...Meg hát nem akartam elveszíteni az egyetlen embert,aki közeledni próbált hozzám.Úgyhogy elvetettem a műtétet,mint lehetőséget.
-Értem,és természetesen nagyon sajnálom,hogy így alakult a karriered Lisa.
-Nem kell!Most kezd jó fele menni...tetszik az edzősködés...Na de most már túl sokat beszélünk rólam,most mesélj te!
Nando beszélni kezdett a gyerekkoráról és a fociról.Közbe persze én is szóhoz jutottam és elregéltem apámék válását és a balhés korszakomat.Meg persze szóbakerült a depresszió is,amiből mindkettőnknek bőven kijutott.Nekem az első fázisa 14 évesen volt,a másodikról nem ejtettem szót.Nandonak pedig a Chelseas karrierje elején volt,mikor nem ment neki a játék és ráadásul a barátnője is faképnél hagyta.De nemcsak szomorú dolgokról beszéltünk,hanem vidámakról is.Az idő így gyorsan elment.
-Hány óra van Fer?
-Fél egy!Későre jár...menni kéne!-állt fel.
-Igen!-húzott fel Nando a földről,a szeme ezután a kezemre,vagyis a tetkóimra tévedt.
-Vanessa és Santiago?Ők kik?
-Majd elmondom egyszer,de nem most...kicsit később!
Nando bólintott,szerintem érezte,hogy egy gyógyuló félben lévő sebet szakít fel ezzel a kérdéssel,úgyhogy szótlanul vette tudomásul a válaszomat és inkább fel segítette rám a bőrkabátomat.Miután átváltottam a cipőmet,mindent gondosan a helyére vittünk ,aztán bezártuk az edzőpálya vaskapuját.
A hazafelé úton Nando rákulcsolta az ujjait az enyémre.Először a pánik fogott el ettől,de végül jóleső érzés töltött el és tovább fecsegtem egészen apám házáig.Ott a kapunak támasztottam a hátam és beállt köztünk a kínos csend.Tudtam,hogy Fernando az első randevú végi szokásos csókra vár,de ez nekem még túl gyors lett volna.Nemrég halt meg az úgymond barátom nem csókolgathattam rögtön mást.Korai volt ez számomra,idő kellett még nekem.Fer ajka már majdnem az enyémre tapadt,amikor megszólaltam.
-Nem tudom megtenni,még nem!Sajnálom...
Nando kicsit meghátrált,mikor ezt kimondtam,de továbbra is fogta a kezemet.
-Nézd Nando,nekem nagyon kemény volt a múltam,te még csak a felét sem tudod ennek...Úgy érzem nem lenne tisztességes ha őrült gyorsan beleugranék egy kapcsolatba.Nem állok készen erre!Szeretnék lassan haladni,hogy újra tudjak bízni az emberekben.És szépen fokozatosan akarom megmutatni az igaz énemet.Tudom hülyeség ez az egész lassúság meg titokzatosság,de a sebeim még túl frissek és ezért van szükségem az úgynevezett maszkra is.Bármelyik másik lány megcsókolna most rögtön és az első perctől fogva elmondana mindent a múltjáról.De én erre nem vagyok képes!Hidd el jobban járnál valaki mással!
-Lehetséges,de én mindig is az olyan különc lányokat szerettem,mint amilyen te vagy.A titkok mindig izgattak,a lassúság pedig vágyat keltett bennem eddig minden alkalommal,szerintem most sem lesz ez másképp!Nincs ezzel így semmi gond Lisa,nekem is jó így!-mosolyodott el,majd nyomott egy puszit a homlokomra.Erre én mosolyra húztam a számat és elpirulva megöleltem Nandot.
-Nincs mit!-felelte.-Jó éjt Lizzie!
-Neked is Nando!
Miután bementem a kapun még egy jó ideig álltam ott az arcomra fagyott vigyorral.Végre úgy éreztem,hogy kezdetét veszi az életemben valami új dolog,valami nagyszerű és én készen álltam erre,vagyis a boldogságra...a kérdés már csak az volt,hogy sikerül-e?...
2014. augusztus 17., vasárnap
7.rész
Apám a rákövetkező hétfőn elutazott,én pedig egyedül maradtam,amit egyáltalán nem bántam.Volt időm gondolkozni az életemről,legalábbis a maradék még el nem csesződött részéről.Ez kitöltötte az időm nagy részét,a többi felesleges órámban,pedig az edzőpályán dekkoltam a csapattal.Az első egy hétben tartottam Dave segítségével persze,jó néhány edzést a Chelseanek ,ezután pedig rendszerint néhány játékossal elmentünk valahova dumálgatni.Egész jól megismertük és megkedveltük egymást,igazán jól elvoltam velük,de legfőképp Fernandoval.Egyre több időt töltöttem kettesben a spanyol csatárral,és kezdtem egyre közelebb kerülni hozzá.De csak barátilag.Mert Fernando nem kísérelte meg többször a csókot,emiatt egy kicsit szomorú is voltam.Még annak ellenére is,hogy tudtam ez így helyes Santival szemben.Már magam előtt sem voltam képes titkolni,hogy egy kicsikét vonzódom Fernandohoz.Ha vele voltam mindig mosolyogtam ,és önmagam voltam...ő más volt mint a többi srác.Vagyis ezt hittem egészen addig,míg le nem sétáltam az öltözőkhöz,hogy megvárjam a fiúkat.Legalább 10-15 percet álldogálhattam az öltözők előtt,de senki nem jött ki.Így hát bekopogtam,majd benyitottam.
-Na jöttök már?-kérdeztem a padon üldögélő srácoktól..Már épp válaszolni akart volna Oscar,amikor a zuhanyzók felől meghallottuk Azpilicueta döbbent kérdését.
Nando,te komolyan le akarod fektetni Lisát?-érdeklődött Azpi röhögve,mire a helyiségben síri csend lett.
Mindenki meglepődött,főleg én.Másodpercekig szóhoz sem tudtam jutni.Sosem képzeltem ilyet Nandoról.Éppen ezért fájt annyira.Szinte hallottam.ahogy a szívem darabokra törik.A szemembe könny szökött,majdnem teljesen elgyengültem és annak sem volt sok híja,hogy még ott a csapat előtt darabokra hulljak.De szerencsére sikerült tartanom magam,inkább hagytam,hogy a düh hatalmasodjon el rajtam.Ahogy kinyílt az ajtó,ami mögött Fernando és Cesar volt,ekkor hallottam meg Nando hangját.
-Nem mondom,hogy nem,de...-kezdte,viszont én olyannyira mérges voltam rá,hogy egyszerűen elé álltam és mit sem törődve azzal,hogy egy szál törölközőben van megpofoztam.Nandot ez baromi váratlanul érte.
-Mindent hallottam!Egy szemét köcsög vagy Nando!Végig csak erre ment ki a játék,igaz?!
-Uramisten Lizzie!Dehogyis!Félreérted!-magyarázta kétségbeesetten,de én nem hittem neki.
-Na persze!Mégis mit lehet ezen félreérteni?!-érdeklődtem gúnyosan,de a reakcióját már nem vártam meg,kirontottam az ajtón és a parkolóhoz rohantam.Ott beültem apám kocsijába és hazamentem.Otthon egy cigi elszívása közben elsírtam magam.Már azt gondoltam,hogy az életem helyrejött,erre tessék...Olyan váratlanul ért Azpi kérdése.Ha nem a saját fülemmel hallom,talán el se hiszem.Nando mindig olyan kedves és figyelmes volt velem és valóban olyan szerényen viselkedett,ahogy az újságok állították,nem gondoltam,hogy csak azért teszi,mert ágyba akar vinni.És,hogy őszinte legyek nagyon rosszul esett ez.Külsőleg lehet,ilyen csajnak tűntem,aki mindenben benne van,sőt biztos,hogy egy utolsó kis csitrinek látszottam az aprócska fekete ruháimban és több réteg sminkemmel.A kinézetemre,pedig még rátett egy lapáttal az,hogy néha meglehetősen bunkó és flegma voltam.De ez csak álca volt.Egy maszk,melynek segítségével elrejtettem az igazi,törékeny és sebezhető,a múltjával elszámolni nem tudó Lisát.Ahogy egyre jobban megismertem Nandot,úgy kezdett repedezni az álarcom.Már majdnem megmutattam neki,hogy ki is vagyok valójában,amikor megtörtént ez az egész..Így hát ismét kőkeményen kezdtem védeni magam és ezúttal még erősebb és áttörhetetlenebb falat húztam magam köré.Mérhetetlenül gyűlöltem Fernandot,amiért ezt tette velem.Féltem,hogy ha meglátom nem leszek képes uralkodni a haragomon.Ezért muszáj volt lenyugodnom.Szóval elpusztítottam még néhány szál cigit,gyarapítottam az elhasznált papírzsepi kupacot és főztem magamnak egy nyugtató teát,amit a kanapén kezdtem kortyolgatni.A módszer kezdett beválni.A szívverésem lassult és a dühöm is csillapodni látszott.Kezdtem elfogadni,hogy az én sorsom az örök magány és szomorúság.De világomból sikerült kizökkentenie az ajtó csengőjének.Nagy nehezen odavonszoltam magam és kinyitottam.De bár ne tettem volna,hiszen előttem Fernando állt.Egy pillanatra ránéztem összehúzott szemekkel,viszont azt már nem hagytam,hogy megszólaljon.Egyszerűen bevágtam az orra előtt az ajtót.Ha nem ezt teszem,akkor egyikünk se járt volna jól.
-Lisa kérlek hagyd megmagyarázni!-kérlelte odakintről.
-Mit akarsz ezen megmagyarázni?-förmedtem rá.
-Azt,hogy félreérted.Nem hallottad az egész beszélgetést.Csak egy részét.És hidd el,nem csak lefeküdni akartam veled!-győzködött Fernando kétségbeesetten.
-Aha na persze!-bukott ki belőlem egy cinikus nevetés.-Te is olyan vagy,mint a többi pasi,csak a szex érdekel!De felejts el engem,velem nem fogsz ágyba bújni!Húzz el és hagyj békén!
-Nem,nem megyek el amíg meg nem hallgatsz!-közölte határozottan,amin egy kicsit meg is lepődtem.
-Hát akkor jó sokáig fogsz kint ácsorogni!
-Nem érdekel!Ha kell akkor itt is éjszakázok!
-Ohh oké!Jó szórakozást!-fojtottam el egy gúnyos kacajt,majd bementem a szobába és nyugodt szívvel leültem tévézni.
Tudtam,hogy Fernando el fog menni egy rövid időn után.Hiszen,ha csak egy kicsit is ismert tudhatta,hogy nem bocsátok meg egy könnyen.Erre hiába várt.És különben is a mondatára ésszerű magyarázat nem létezett.Lehetetlenségnek bizonyult az,hogy meggyőzzön arról,hogy nem csupán egy éjszakára kellettem neki.Azt meg már végképp nem értettem,hogy miért pont én,mikor bármelyik másik lányt megkaphatta volna.Túl sok dolog volt egyszerre,melyeknek nem tudtam a miértjét.Ez pedig bosszantott,úgyhogy megpróbáltam elterelni a gondolataimat egy idétlenül nyálas,már-már gusztustalan romantikus filmmel.Ennek végeztével kimentem a konyhába,hogy valami isteni finom kalóriadús kaját egyek,szerencsére találtam egy nagy tál pudingot a hűtőben,amit szépen csendben kezdtem el falatozni a konyhapulton.Nandoról egészen megfeledkeztem,ám ekkor megjelent az ablakban.A szívbajt hozta rám ezzel,mivel már azt hittem rég elment.Olyannyira megijedtem,a hangjától,hogy,ahogy ijedtem megfordultam kiejtettem a kezemből a pudingot,ami egyenesen Fernando fehér pólóján landolt.Néhány másodpercig döbbenten bámultunk egymásra,aztán belőlem hirtelen kibukott a nevetés.Annyira röhögtem az arckifejezésén,hogy még azt is elfelejtettem,hogy mennyire haragszom rá.
-Hé Liz,ez nem vicces!-szólt rám mérgesen,de végül ő is elnevette magát.Ez ment legalább 5 percig.
-Sajnálom!Nem direkt volt!Bár megérdemelted....
-Ha már tiszta csoki puding vagyok miattad,akkor legalább meghallgatnál?Ennyivel tartozol...ez volt a kedvenc pólóm!
-Na jó megmagyarázhatod...de nem biztos,hogy elhiszem.Lehet,hogy igen,lehet,hogy nem...kapsz 10 percet,hogy meggyőzz az igazadról!Ha nem sikerül,akkor békén hagysz és haza kell menned ilyen pólóban....De ha esetleg mégis hiszek neked,akkor kapsz tőlem egy másik pólót,hogy ne szégyenkezz hazafele úton,okés?
-Rendben,de úgy igazságos ha én még kérhetek valamit?!Nekem is két dolgot kell betartanom,ha neked lesz igazad,akkor legyen így fordítva is!-kérte,mire a szememet forgattam.
-Oké!Csak mondd mit akarsz!Gyorsan,mielőtt meggondolom magam!
-El kell jönnöd velem valahova ma este!
-Jó,de nem az ágyadba!-feleltem frappánsan.
-Persze.Nem arra gondoltam,most sem!Hanem mondjuk egy vacsira,mit szólsz?-kérdezte kíváncsian.
-Azt,hogy meglátjuk!Most,viszont-néztem az órámra.-elindul a 10 perc!
-Itt?Az ablakon keresztül akarod ezt megbeszélni?
-Nem vagyok egy könnyen megbocsátó típus,úgyhogy ezt is becsüld meg!De én a helyedben inkább sietősebben dumálnék,mert az idő telik...tik-tak,tik-tak...
-Jójó,oké!Figyelj én nem szoktam egy éjszakára kihasználni a lányokat,téged sem akartalak!Én csak arról beszéltem Azpinak,hogy mennyire vonzó lány vagy,és erre megkérdezte,hogy le is feküdnék-e veled...azt feleltem,hogy igen.-vörösödött el.-ezért kérdezte azt,amit hallottál.
-Ezzel nem javítottál túl sokat a helyzeteden!Csupán bevallottad,hogy tényleg le akartál feküdni velem!-nevettem fel kínosan.
-Tudom!Viszont én nem most gondoltam ezt,hanem miután megismertelek.Szeretném tudni,hogy milyen lány rejtőzik emögött az álca mögött.Biztos,hogy egy csodálatos csaj vagy!Csak valamiért nehezen engeded közel magadhoz az embereket...tudni szeretném,hogy miért!Tetszik,hogy titokzatos vagy,de egyben aggaszt is.
Az izmaim megfeszültek,ahogy Nandot hallgattam.Érezte,hogy álarcot vontam magam köré,sőt tudta.Ez furcsa érzéssel töltött el.Egy kicsit idegesített,mert feszélyezve éreztem magam miatta,de másrészről jó volt,mivel már látott egy kicsi részt az igazi énemből,és nem ijesztette el.
-Értelek Nando!De tudod ez olyan magyarázat,hogy semmilyen.Rajtam múlik,hogy elhiszem-e vagy sem.Tudnod kell,hogy nálam minden embernek egy esélye van,és ha azt elcseszte,akkor vége.Apám 14 éves koromban hagyta el a családot és még most 7 év után sem bocsátottam meg neki teljesen.De dolgozok rajta!Mert beláttam,hogy néha kell adni második esélyt,hiszen bárki képes hibázni,még a legjobb ember is....Ha továbbra is úgy viselkedek,mint eddig,akkor minden embert elutasítanék magamtól előbb-utóbb!Nem akarom ezt!Úgyhogy kapsz még egy lehetőséget!De ha a legkisebb jelét is észreveszem annak,hogy ki akarnál használni,akkor pofon helyett valami egészen mást kapsz....Világos voltam?-könyököltem rá az ablakpárkányra,majd felnéztem Nandora.
-Mint a nap!-válaszolta félmosollyal az arcán.-Most már bemehetek?
-Igen.-rohantam az ajtóhoz,amit rögtön kinyitottam neki.
Egy kicsit megbántam,hogy ezt tettem,de teljes szívemből bíztam abban,hogy helyesen döntöttem.
-Gyere,adok egy felsőt!
-Rendben.-követett az emeletre apám szobájába.
Ott elkezdtem kotorászni José cuccai között,aztán a legkevésbé ciki pólót odaadtam Nandonak.
-Remélem jó lesz!-mondtam,miközben Fer éppen vetkőzött.
Az izmos hasát látva szerintem elpirultam és egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
-Kicsit nagy.Nincs valami más?
-De,a bátyám meze.Realos,tuti jól állna neked!És biztos címlapokra is kerülnél!-húztam az agyát nevetve.
-Öhmm...inkább maradok ennél,remélem megérted!
-Meg!-feleltem és bevittem a koszos pólót a fürdőbe.
-Hagyd csak,majd én elintézem!
-Nem kell!Kimosom.A holnapi edzésre meg elviszem.
-Jól van,köszi.
A kínos csend után,ami köztünk támadt Fernando megszólalt.
-Ígértél egy vacsit!-mosolyodott el vidáman.
Már épp ellenkezni kezdtem volna,de aztán rájöttem,hogy felesleges.Hiszen megígértem.Tehát muszáj volt vele mennem,bár ez nem volt nagy büntetés.Még ha nem is vallottam be magamnak,akkor is tudtam,hogy nagyon szeretnék vele menni.
-Jajj Fer!-vigyorodtam el.-10 perc és indulhatunk,csak átöltözöm.
-Így is jó vagy,de oké!Addig én itt megvárlak.
Nem válaszoltam Nandonak,csak bementem a szobámba és neki álltam keresni a megfelelő ruhát.Ami szerencsére hamar a kezembe akadt.Egy egyszerű testre simuló fekete szoknyára esett a választásom a bőrdzsekimmel és egy magassarkúval.A rakoncátlan fürtjeimet,pedig kis kontyba kötöttem,és miután felraktam magamra az ékszereimet kiléptem Nando elé.
-Húha!Örülök,hogy most nem látsz a fejembe!
-Annak is örülj,hogy nem váglak pofon mégegyszer.-röhögtem,és pont ezt tette ő is.
Ezután kiléptünk az ajtón és amíg én a zárral bajlódtam elengedtem egy ideges sóhajt.Féltem ettől a randitól,bár Fer nem mondta ki,hogy az,mindketten tudtuk,hogy ez randevú.És én már jó ideje nem randiztam akkor.Rettegtem,hogy elrontok valamit,hiszen ez volt az az egy dolog,amihez nagyon értettem...
-Na jöttök már?-kérdeztem a padon üldögélő srácoktól..Már épp válaszolni akart volna Oscar,amikor a zuhanyzók felől meghallottuk Azpilicueta döbbent kérdését.
Nando,te komolyan le akarod fektetni Lisát?-érdeklődött Azpi röhögve,mire a helyiségben síri csend lett.
Mindenki meglepődött,főleg én.Másodpercekig szóhoz sem tudtam jutni.Sosem képzeltem ilyet Nandoról.Éppen ezért fájt annyira.Szinte hallottam.ahogy a szívem darabokra törik.A szemembe könny szökött,majdnem teljesen elgyengültem és annak sem volt sok híja,hogy még ott a csapat előtt darabokra hulljak.De szerencsére sikerült tartanom magam,inkább hagytam,hogy a düh hatalmasodjon el rajtam.Ahogy kinyílt az ajtó,ami mögött Fernando és Cesar volt,ekkor hallottam meg Nando hangját.
-Nem mondom,hogy nem,de...-kezdte,viszont én olyannyira mérges voltam rá,hogy egyszerűen elé álltam és mit sem törődve azzal,hogy egy szál törölközőben van megpofoztam.Nandot ez baromi váratlanul érte.
-Mindent hallottam!Egy szemét köcsög vagy Nando!Végig csak erre ment ki a játék,igaz?!
-Uramisten Lizzie!Dehogyis!Félreérted!-magyarázta kétségbeesetten,de én nem hittem neki.
-Na persze!Mégis mit lehet ezen félreérteni?!-érdeklődtem gúnyosan,de a reakcióját már nem vártam meg,kirontottam az ajtón és a parkolóhoz rohantam.Ott beültem apám kocsijába és hazamentem.Otthon egy cigi elszívása közben elsírtam magam.Már azt gondoltam,hogy az életem helyrejött,erre tessék...Olyan váratlanul ért Azpi kérdése.Ha nem a saját fülemmel hallom,talán el se hiszem.Nando mindig olyan kedves és figyelmes volt velem és valóban olyan szerényen viselkedett,ahogy az újságok állították,nem gondoltam,hogy csak azért teszi,mert ágyba akar vinni.És,hogy őszinte legyek nagyon rosszul esett ez.Külsőleg lehet,ilyen csajnak tűntem,aki mindenben benne van,sőt biztos,hogy egy utolsó kis csitrinek látszottam az aprócska fekete ruháimban és több réteg sminkemmel.A kinézetemre,pedig még rátett egy lapáttal az,hogy néha meglehetősen bunkó és flegma voltam.De ez csak álca volt.Egy maszk,melynek segítségével elrejtettem az igazi,törékeny és sebezhető,a múltjával elszámolni nem tudó Lisát.Ahogy egyre jobban megismertem Nandot,úgy kezdett repedezni az álarcom.Már majdnem megmutattam neki,hogy ki is vagyok valójában,amikor megtörtént ez az egész..Így hát ismét kőkeményen kezdtem védeni magam és ezúttal még erősebb és áttörhetetlenebb falat húztam magam köré.Mérhetetlenül gyűlöltem Fernandot,amiért ezt tette velem.Féltem,hogy ha meglátom nem leszek képes uralkodni a haragomon.Ezért muszáj volt lenyugodnom.Szóval elpusztítottam még néhány szál cigit,gyarapítottam az elhasznált papírzsepi kupacot és főztem magamnak egy nyugtató teát,amit a kanapén kezdtem kortyolgatni.A módszer kezdett beválni.A szívverésem lassult és a dühöm is csillapodni látszott.Kezdtem elfogadni,hogy az én sorsom az örök magány és szomorúság.De világomból sikerült kizökkentenie az ajtó csengőjének.Nagy nehezen odavonszoltam magam és kinyitottam.De bár ne tettem volna,hiszen előttem Fernando állt.Egy pillanatra ránéztem összehúzott szemekkel,viszont azt már nem hagytam,hogy megszólaljon.Egyszerűen bevágtam az orra előtt az ajtót.Ha nem ezt teszem,akkor egyikünk se járt volna jól.
-Lisa kérlek hagyd megmagyarázni!-kérlelte odakintről.
-Mit akarsz ezen megmagyarázni?-förmedtem rá.
-Azt,hogy félreérted.Nem hallottad az egész beszélgetést.Csak egy részét.És hidd el,nem csak lefeküdni akartam veled!-győzködött Fernando kétségbeesetten.
-Aha na persze!-bukott ki belőlem egy cinikus nevetés.-Te is olyan vagy,mint a többi pasi,csak a szex érdekel!De felejts el engem,velem nem fogsz ágyba bújni!Húzz el és hagyj békén!
-Nem,nem megyek el amíg meg nem hallgatsz!-közölte határozottan,amin egy kicsit meg is lepődtem.
-Hát akkor jó sokáig fogsz kint ácsorogni!
-Nem érdekel!Ha kell akkor itt is éjszakázok!
-Ohh oké!Jó szórakozást!-fojtottam el egy gúnyos kacajt,majd bementem a szobába és nyugodt szívvel leültem tévézni.
Tudtam,hogy Fernando el fog menni egy rövid időn után.Hiszen,ha csak egy kicsit is ismert tudhatta,hogy nem bocsátok meg egy könnyen.Erre hiába várt.És különben is a mondatára ésszerű magyarázat nem létezett.Lehetetlenségnek bizonyult az,hogy meggyőzzön arról,hogy nem csupán egy éjszakára kellettem neki.Azt meg már végképp nem értettem,hogy miért pont én,mikor bármelyik másik lányt megkaphatta volna.Túl sok dolog volt egyszerre,melyeknek nem tudtam a miértjét.Ez pedig bosszantott,úgyhogy megpróbáltam elterelni a gondolataimat egy idétlenül nyálas,már-már gusztustalan romantikus filmmel.Ennek végeztével kimentem a konyhába,hogy valami isteni finom kalóriadús kaját egyek,szerencsére találtam egy nagy tál pudingot a hűtőben,amit szépen csendben kezdtem el falatozni a konyhapulton.Nandoról egészen megfeledkeztem,ám ekkor megjelent az ablakban.A szívbajt hozta rám ezzel,mivel már azt hittem rég elment.Olyannyira megijedtem,a hangjától,hogy,ahogy ijedtem megfordultam kiejtettem a kezemből a pudingot,ami egyenesen Fernando fehér pólóján landolt.Néhány másodpercig döbbenten bámultunk egymásra,aztán belőlem hirtelen kibukott a nevetés.Annyira röhögtem az arckifejezésén,hogy még azt is elfelejtettem,hogy mennyire haragszom rá.
-Hé Liz,ez nem vicces!-szólt rám mérgesen,de végül ő is elnevette magát.Ez ment legalább 5 percig.
-Sajnálom!Nem direkt volt!Bár megérdemelted....
-Ha már tiszta csoki puding vagyok miattad,akkor legalább meghallgatnál?Ennyivel tartozol...ez volt a kedvenc pólóm!
-Na jó megmagyarázhatod...de nem biztos,hogy elhiszem.Lehet,hogy igen,lehet,hogy nem...kapsz 10 percet,hogy meggyőzz az igazadról!Ha nem sikerül,akkor békén hagysz és haza kell menned ilyen pólóban....De ha esetleg mégis hiszek neked,akkor kapsz tőlem egy másik pólót,hogy ne szégyenkezz hazafele úton,okés?
-Rendben,de úgy igazságos ha én még kérhetek valamit?!Nekem is két dolgot kell betartanom,ha neked lesz igazad,akkor legyen így fordítva is!-kérte,mire a szememet forgattam.
-Oké!Csak mondd mit akarsz!Gyorsan,mielőtt meggondolom magam!
-El kell jönnöd velem valahova ma este!
-Jó,de nem az ágyadba!-feleltem frappánsan.
-Persze.Nem arra gondoltam,most sem!Hanem mondjuk egy vacsira,mit szólsz?-kérdezte kíváncsian.
-Azt,hogy meglátjuk!Most,viszont-néztem az órámra.-elindul a 10 perc!
-Itt?Az ablakon keresztül akarod ezt megbeszélni?
-Nem vagyok egy könnyen megbocsátó típus,úgyhogy ezt is becsüld meg!De én a helyedben inkább sietősebben dumálnék,mert az idő telik...tik-tak,tik-tak...
-Jójó,oké!Figyelj én nem szoktam egy éjszakára kihasználni a lányokat,téged sem akartalak!Én csak arról beszéltem Azpinak,hogy mennyire vonzó lány vagy,és erre megkérdezte,hogy le is feküdnék-e veled...azt feleltem,hogy igen.-vörösödött el.-ezért kérdezte azt,amit hallottál.
-Ezzel nem javítottál túl sokat a helyzeteden!Csupán bevallottad,hogy tényleg le akartál feküdni velem!-nevettem fel kínosan.
-Tudom!Viszont én nem most gondoltam ezt,hanem miután megismertelek.Szeretném tudni,hogy milyen lány rejtőzik emögött az álca mögött.Biztos,hogy egy csodálatos csaj vagy!Csak valamiért nehezen engeded közel magadhoz az embereket...tudni szeretném,hogy miért!Tetszik,hogy titokzatos vagy,de egyben aggaszt is.
Az izmaim megfeszültek,ahogy Nandot hallgattam.Érezte,hogy álarcot vontam magam köré,sőt tudta.Ez furcsa érzéssel töltött el.Egy kicsit idegesített,mert feszélyezve éreztem magam miatta,de másrészről jó volt,mivel már látott egy kicsi részt az igazi énemből,és nem ijesztette el.
-Értelek Nando!De tudod ez olyan magyarázat,hogy semmilyen.Rajtam múlik,hogy elhiszem-e vagy sem.Tudnod kell,hogy nálam minden embernek egy esélye van,és ha azt elcseszte,akkor vége.Apám 14 éves koromban hagyta el a családot és még most 7 év után sem bocsátottam meg neki teljesen.De dolgozok rajta!Mert beláttam,hogy néha kell adni második esélyt,hiszen bárki képes hibázni,még a legjobb ember is....Ha továbbra is úgy viselkedek,mint eddig,akkor minden embert elutasítanék magamtól előbb-utóbb!Nem akarom ezt!Úgyhogy kapsz még egy lehetőséget!De ha a legkisebb jelét is észreveszem annak,hogy ki akarnál használni,akkor pofon helyett valami egészen mást kapsz....Világos voltam?-könyököltem rá az ablakpárkányra,majd felnéztem Nandora.
-Mint a nap!-válaszolta félmosollyal az arcán.-Most már bemehetek?
-Igen.-rohantam az ajtóhoz,amit rögtön kinyitottam neki.
Egy kicsit megbántam,hogy ezt tettem,de teljes szívemből bíztam abban,hogy helyesen döntöttem.
-Gyere,adok egy felsőt!
-Rendben.-követett az emeletre apám szobájába.
Ott elkezdtem kotorászni José cuccai között,aztán a legkevésbé ciki pólót odaadtam Nandonak.
-Remélem jó lesz!-mondtam,miközben Fer éppen vetkőzött.
Az izmos hasát látva szerintem elpirultam és egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
-Kicsit nagy.Nincs valami más?
-De,a bátyám meze.Realos,tuti jól állna neked!És biztos címlapokra is kerülnél!-húztam az agyát nevetve.
-Öhmm...inkább maradok ennél,remélem megérted!
-Meg!-feleltem és bevittem a koszos pólót a fürdőbe.
-Hagyd csak,majd én elintézem!
-Nem kell!Kimosom.A holnapi edzésre meg elviszem.
-Jól van,köszi.
A kínos csend után,ami köztünk támadt Fernando megszólalt.
-Ígértél egy vacsit!-mosolyodott el vidáman.
Már épp ellenkezni kezdtem volna,de aztán rájöttem,hogy felesleges.Hiszen megígértem.Tehát muszáj volt vele mennem,bár ez nem volt nagy büntetés.Még ha nem is vallottam be magamnak,akkor is tudtam,hogy nagyon szeretnék vele menni.-Jajj Fer!-vigyorodtam el.-10 perc és indulhatunk,csak átöltözöm.
-Így is jó vagy,de oké!Addig én itt megvárlak.
Nem válaszoltam Nandonak,csak bementem a szobámba és neki álltam keresni a megfelelő ruhát.Ami szerencsére hamar a kezembe akadt.Egy egyszerű testre simuló fekete szoknyára esett a választásom a bőrdzsekimmel és egy magassarkúval.A rakoncátlan fürtjeimet,pedig kis kontyba kötöttem,és miután felraktam magamra az ékszereimet kiléptem Nando elé.
-Húha!Örülök,hogy most nem látsz a fejembe!
-Annak is örülj,hogy nem váglak pofon mégegyszer.-röhögtem,és pont ezt tette ő is.
Ezután kiléptünk az ajtón és amíg én a zárral bajlódtam elengedtem egy ideges sóhajt.Féltem ettől a randitól,bár Fer nem mondta ki,hogy az,mindketten tudtuk,hogy ez randevú.És én már jó ideje nem randiztam akkor.Rettegtem,hogy elrontok valamit,hiszen ez volt az az egy dolog,amihez nagyon értettem...
2014. július 26., szombat
6.rész
Másnap reggel sietősen kellett elkészülnöm,ugyanis késésben voltunk.Mivel egyáltalán nem volt kedvem felkelni,sem pedig edzést tartani,túl korai volt ez még nekem.De ezt hiába szajkóztam apámnak,ő erre mindig azt felelte muszáj valamit kezdenem magammal.Ebben igaza is volt,és én akartam is dolgozni,de nem edzőként egy Bl győztes csapatnál.Ezt nevetségesnek gondoltam,a véleményem pedig természetesen hangot is adtam.Tehát a tipikus Mourinho család féle vita ismét elkezdődött.
-Elizabeth,azért jöttél ide,hogy új életet kezdj,szóval új dolgokat is ki kell próbálnod...Liz én tudom,hogy képes vagy rá!-mondta,majd leparkolt az edzőközpont parkolójában.
A válaszadásra esélyem sem volt.Ahogy kiszálltunk az autóból a rajongók megrohamozták apámat.A tömegben ragadtunk jó 10 percig,aztán mikor kiszabadultunk,akkor rohanni kellett a pályára,ahol már várt ránk az egész Chelsea.José közölte velük az aznapi edzésre a tervet,amit a fiúk rezzenéstelen arccal vettek tudomásul.Meglehetősen fagyos hangulat uralkodott az edzőpályán,mertem remélni,hogy ez nem nekem szól,hanem a szakadó esőnek és a kora reggeli órának.Apám segítségével megtartottam a tréninget,amit először abszolút nem élveztem,de a végére belejöttem és nagyon megtetszett a dolog.
-Ügyes voltál Liza!-gratulált José mosolyogva,és láttam,hogy büszke rám.
-Köszi.-feleltem röviden és érzelemmentesen.
Továbbra sem akartam,hogy azt gondolja minden szuper köztünk.Hiszen azzal a pár együtt töltö ránézett tt nappal nem hozta rendbe azt,a fájdalmat amit a múltban okozott nekem.De tény,hogy enyhített rajta.
-Én most megyek beszélek Davevel a segítőmmel,te pedig addig itt maradhatsz!
-Oké.-bólintottam ő meg elment.
A fedett kispad féleségen ültem és bámultam az égből hulló esőcseppeket,miközben a fülemben üvöltött a kemény rock.Elég furcsán festhettem ott a fekete öltözékemben és a bakancsomban.A kezemben cigaretta volt,így pont úgy néztem ki,mint egy mélabús,depressziós,öngyilkosságra hajlamos lány.Nem mondom,hogy nem volt így,mert amint egyedül voltam rögtön valami régi dolgon kezdtem agyalni.És ez nem volt jó.Szerencsére éppen arra járt Nando,aki kiszakított a szomorú gondolataimból.
-Nem is tudtam,hogy edzősködsz!-mondta,majd leült mellém és megtörölte a csuromvizes haját.
-Hát eddig én se!-mosolyodtam el.
-Pedig jól csináltad!Nekem kifejezetten tetszett!
-Ohh köszönöm,ez jól esik!-feleltem mosolyt erőltetve az arcomra,aztán csend lett,csak a plexitetőn kopogó esőcseppeket lehetett hallani.Fernando nem szólalt meg és én sem,nem tudtam volna mit mondani.Egy ideig elvesztem a csokibarna szemeiben,és ő is az enyémben.Majd elkapta a tekintetét és végigmért,éreztem magamon minden egyes pillantását.Aztán Nando közelebb húzódott hozzám,erre a szívem hevesen kezdett kalapálni,de azért én is közelebb merészkedtem hozzá,pár centivel.Fogalmam sincs,hogy mi ütött belém,de mikor a közelemben volt mindig így éreztem magam.Ha váltottunk néhány szót némi jelentéktelen dologról,mindig jó kedvem lett és hirtelen nem létezett a tragikus múlt,ami miatt ide kerültem.Mikor velem volt csak a jövő lebegett előttem és ott másfél centire tőle jöttem rá,hogy érzek iránta valamit a szerelem és a barátság között.Furcsa érzés volt erre rájönni,mivel én nem akartam szerelmes lenni..de nem tudtam a szívemnek parancsolni,mert ahogy Nando ránézett az ajkamra tudtam,hogy mit szeretne.Az agyam tiltakozott a csók ellen,viszont a szívem nem és engem mindig is az irányított,ezért hagytam,hogy olyan közel jöjjön hozzám.Már nem sok hiányzott ahhoz,hogy Nando szája az enyémmel találkozzon,amikor meg hallottam apám hangját.Villámgyorsan arrébb ugrottam a Nandotól legtávolabbi pontra.Mindketten idegesek és zavarodottak voltunk és én titkon dühös is voltam,mégpedig az apámra.
-Oh Liz nem is tudtam,hogy Fernandoval vagy!Talán megzavartam valamit?!-kérdezte gyanakvóan,mire Fernandoval egyszerre vágtuk rá,hogy nem.
-Hát ha megbocsátotok én most sietek átöltözni...José nagyszerű volt a mai tréning,gyakrabban kéne Liznek tartania!-mosolygott rám Nando,mire én valószínűleg elpirultam.
-Igazán örülök,hogy tetszett Nando!Te is jó voltál ma és,ha továbbra is így folytatod,lehetséges,sőt több mint valószínű,hogy kezdő leszel szombaton!-bólintott elégedetten José,majd velem együtt elindult a kocsijához.
Az autóút csendesen telt.Én a világomba mélyedve agyaltam a Torres-féle történtekről.Nem volt semmi,mégis azt kívántam bárcsak lett volna.Sok érzelem kavargott bennem,melyekkel nem voltam tisztában Nando nem volt közömbös számomra,de nem akartam vele addig semmit sem,amíg nem tettem túl magam Santin.Évekig szerelmes voltam belé,persze ezt rajta kívül senki nem tudta.Ő is szeretett,sokszor mondta ezt,le is feküdtünk néhányszor.Ennek ellenére Santiago még nem állt készen arra,hogy bejelentsük a kapcsolatunkat,mert tulajdonképpen félt a többiek véleményétől,de főleg Cristianoétól.A bátyámnak,ugyanis szent meggyőződése volt az,hogy Santiago "rontott meg".Mindig is azt gondolta,hogy miatta lettem egy balhés csaj,mert az voltam.A suliban folyton büntetést kaptam valamiért.Erkölcstelen cuccokat viseltem,beszóltam a tanároknak,ittam és buliztam különböző szórakozóhelyeken,ahol rendszerint felléptünk Vanessáékkal.Dalokat adtunk elő,amiért szintén bajba kerültünk,mert a számok többsége durva dolgokról szólt és szinte minden második szó káromkodás volt....Viszont Cristiano tévedett,nem miattuk változtam meg,bár tény,hogy akkor váltam ilyenné,amikor megismerkedtem az ikerpárral,14 évesen.Ekkortájt derült ki a betegségem és ilyenkor lépett le apám is.Otthon senki nem értett meg,Crisnek és Sergnek a focin járt az esze,anyukámnak pedig a bosszún és a magányon.Engem nem vett észre egyikőjük sem,nem tartoztam sehova,egészen addig,amíg nem találkoztam Santiékkal,ők megértettek.Mindig mikor gondom volt,elmentem hozzájuk,elmondtam nekik a problémám,ők megvigasztaltak,néha tanácsot adtak aztán olykor kicsit berúgtunk.Így ment ez titokban sokáig,de a félévi értekezleten,ahová Cris ment el,mivel anyu továbbra is az önsajnálatba temetkezett.Crist szembesítették az igazolatlanjaimmal,a magatartásommal és minden mással.Cristiano borzasztó mérges volt,és bár részeg voltam tisztán emlékszem arra,hogy mekkora pofont kaptam tőle Vanessáék házibulijában,ahonnan a saját kezével rángatott el.Ezek után Cristiano és Sergio minden lépésemet árgus szemekkel figyelte.Nagyon sokat veszekedtünk emiatt hárman,anyámat meg még mindig nem érdekelte semmi.Cris próbált eltiltani Santiéktól,de nem sikerült...viszont ahogy z évek teltek legalább kezdte elfogadni a stílusomat Cris,azonban Santiagot és Vanmessát sosem kedvelte meg. Valószínűleg megőrült volna ha magtudta volna,hogy járok Santival.Nem akartam vele ismét összeveszni,elég volt az a 4 év,amit állandó "háborúban" töltöttünk,eszem ágában sem volt elrontani a felnőtt korunkra rendeződött viszonyunkat.Ezért nem mondtam el soha....ez a titkos szerelem,pedig még jobban megnehezítette a gyászt,de mikor Nando majdnem megcsókolt kész lettem volna az egész kapcsolatomat Santival a múltban hagyni.Ez még nagyon nem lett volna tisztességes vele szemben.Úgyhogy elhatároztam,hogy még legalább 1-2 hónapig elkerülöm Nandot.
-Lizzie beszélnünk kell!-szakított ki a gondolataimból Mourinho,mikor már otthon voltunk.
-Oké,mond csak!-sóhajtottam félve,egyszerűen éreztem,hogy apám keresztül fogja húzni a számításaimat.
-Ma felhívott Rita!-kezdte,mire az izmaim önkénytelenül megfeszültek és ideges lettem,ezt apám is észrevette,de azért folytatta.-A válásról esett szó,azt szeretné,ha mihamarabb lerendeznénk a dolgokat...sok mindent kell még megbeszélnünk többek között Benjamin,a fiunk elhelyezését.
Tudtam,hogy Josénak van egy fia,de én sosem beszéltem vele,egyszerűen nem vettem tudomást róla,ellentétben Criastianoval.Ő találkozott vele néhányszor,és mikor nagyobb lett rendszerint beszéltek telefonon.Erre én soha nem voltam képes,éppen ezért nem értettem miért beszél pont velem ezekről José.
-Ehhez nekem mi közöm?
-Csupán annyi,hogy Ben fiam 8 éves és nem szeretnék neki is olyan sérelmeket okozni,mint neked.Nem követhetem el kétszer ugyanazt a hibát.Szeretem Bent,ahogy téged és Cristianot is,és belehalnék ha újra azt kéne vele átélni,mint veled...Több időt kell most vele töltenem,nem akarom elveszíteni őt!Ezért kéne 2-3 hétre Olaszországba mennem,ugyanis Rita ott él Bennel.-magyarázta.
-Értem,hogy mit akarsz mondani apa!Menj csak nyugodtan,engem nem kell félteni,ha erre gondolsz!Megleszek,hidd el!Neked most Benjamin legyen a legfontosabb!Én már felnőttem,megértem a dolgok miértjét,még ha nehezen is...de ő nem.Nem ismerem Bent,de valószínű,hogy most úgy érzi összedőlt a világ.Nagyon oda kell figyelnetek rá,mert ha nem,odajut ahova én!Tehát menj el Olaszországba!És ha alkalmad nyílik rá,hozd el Bent,megismerném végre!Talán,ha beszélgetne velem egy kicsit megkönnyebbülne,
hiszen én is átéltem ezt,tudom mit érez.-mondtam el a kis monológom,ezután apám szemébe könny szökött a meghatottságtól.
Évekig nem akartam Benjaminnal találkozni,a rögeszmémmé vált,hogy ő volt az egyik ember,aki tönkretette az életemet.Később rájöttem,hogy ez mekkora hülyeség volt,hiszen ő csak egy gyerek volt akkoriban...Bíztam benne,hogy még nem késő elkezdeni a féltestvéri viszonyt.
-Örülök,hogy így gondolod Liz!És megígérem,hogy nem bántom meg annyira Bent...Elmegyek Olaszországba,talán nem lesz baj abból ha ott töltök néhány hetet!
-Nem,nem sőt mindannyiunknak jót tenne,lassan meg kéne tanulnom egyedül élni!
-Igen,de biztos megleszel?
-Persze!
-Akkor sem szeretnélek egyedül hagyni,és ha velem jönnél?
-Nem,erről szó sem lehet!Nem bírnék Ritával találkozni,túl gyors lenne,ez nekem!
-Gondoltam..hát akkor viszont meg szeretnélek kérni valamire!
-Mi lenne az?
-Szeretném,ha bejárnál rendszeresen a Chelsea edzéseire és meccseire.Figyelhetnéd a csapatot,ismerkedhetnél velük és természetesen Davevel is összebarátkozhatnál,ő szívesen megtanít az edzősködés fortéjaira.Továbbra is edzhetnéd a csapatot,ezáltal fejlődnél és lekötnéd magad.És különben is én csak úgy vagyok nyugodt,ha te is a tréningen vagy!
ez nagyon rossz ötletnek tűnt.Nem akartam a Chelsea és Fernando közelében lenni a délutáni majdnem csók miatt.De apám válaszút elé állított,mikor ellenkezni kezdtem.Vagy elmegyek a Stamfordra,vagy utazok vele.Én pedig az elsőt választottam,talán 1 fokkal jobb volt,mint a második.De ideges voltam és nemcsak azért,mert apám felrúgta a képzeletbeli "Kerüljük el Nandot és a Chelseat kb egy hónapig" című hadműveletemet,hanem azért is,mert sejtettem,sőt inkább tudtam,hogy ezalatt a 3 hét alatt baromi nagy változások fognak bekövetkezni,az a,úgy is zavaros és kusza éltemben...
-Elizabeth,azért jöttél ide,hogy új életet kezdj,szóval új dolgokat is ki kell próbálnod...Liz én tudom,hogy képes vagy rá!-mondta,majd leparkolt az edzőközpont parkolójában.
A válaszadásra esélyem sem volt.Ahogy kiszálltunk az autóból a rajongók megrohamozták apámat.A tömegben ragadtunk jó 10 percig,aztán mikor kiszabadultunk,akkor rohanni kellett a pályára,ahol már várt ránk az egész Chelsea.José közölte velük az aznapi edzésre a tervet,amit a fiúk rezzenéstelen arccal vettek tudomásul.Meglehetősen fagyos hangulat uralkodott az edzőpályán,mertem remélni,hogy ez nem nekem szól,hanem a szakadó esőnek és a kora reggeli órának.Apám segítségével megtartottam a tréninget,amit először abszolút nem élveztem,de a végére belejöttem és nagyon megtetszett a dolog.
-Ügyes voltál Liza!-gratulált José mosolyogva,és láttam,hogy büszke rám.
-Köszi.-feleltem röviden és érzelemmentesen.
Továbbra sem akartam,hogy azt gondolja minden szuper köztünk.Hiszen azzal a pár együtt töltö ránézett tt nappal nem hozta rendbe azt,a fájdalmat amit a múltban okozott nekem.De tény,hogy enyhített rajta.
-Én most megyek beszélek Davevel a segítőmmel,te pedig addig itt maradhatsz!
-Oké.-bólintottam ő meg elment.
A fedett kispad féleségen ültem és bámultam az égből hulló esőcseppeket,miközben a fülemben üvöltött a kemény rock.Elég furcsán festhettem ott a fekete öltözékemben és a bakancsomban.A kezemben cigaretta volt,így pont úgy néztem ki,mint egy mélabús,depressziós,öngyilkosságra hajlamos lány.Nem mondom,hogy nem volt így,mert amint egyedül voltam rögtön valami régi dolgon kezdtem agyalni.És ez nem volt jó.Szerencsére éppen arra járt Nando,aki kiszakított a szomorú gondolataimból.
-Nem is tudtam,hogy edzősködsz!-mondta,majd leült mellém és megtörölte a csuromvizes haját.
-Hát eddig én se!-mosolyodtam el.
-Pedig jól csináltad!Nekem kifejezetten tetszett!
-Ohh köszönöm,ez jól esik!-feleltem mosolyt erőltetve az arcomra,aztán csend lett,csak a plexitetőn kopogó esőcseppeket lehetett hallani.Fernando nem szólalt meg és én sem,nem tudtam volna mit mondani.Egy ideig elvesztem a csokibarna szemeiben,és ő is az enyémben.Majd elkapta a tekintetét és végigmért,éreztem magamon minden egyes pillantását.Aztán Nando közelebb húzódott hozzám,erre a szívem hevesen kezdett kalapálni,de azért én is közelebb merészkedtem hozzá,pár centivel.Fogalmam sincs,hogy mi ütött belém,de mikor a közelemben volt mindig így éreztem magam.Ha váltottunk néhány szót némi jelentéktelen dologról,mindig jó kedvem lett és hirtelen nem létezett a tragikus múlt,ami miatt ide kerültem.Mikor velem volt csak a jövő lebegett előttem és ott másfél centire tőle jöttem rá,hogy érzek iránta valamit a szerelem és a barátság között.Furcsa érzés volt erre rájönni,mivel én nem akartam szerelmes lenni..de nem tudtam a szívemnek parancsolni,mert ahogy Nando ránézett az ajkamra tudtam,hogy mit szeretne.Az agyam tiltakozott a csók ellen,viszont a szívem nem és engem mindig is az irányított,ezért hagytam,hogy olyan közel jöjjön hozzám.Már nem sok hiányzott ahhoz,hogy Nando szája az enyémmel találkozzon,amikor meg hallottam apám hangját.Villámgyorsan arrébb ugrottam a Nandotól legtávolabbi pontra.Mindketten idegesek és zavarodottak voltunk és én titkon dühös is voltam,mégpedig az apámra.
-Oh Liz nem is tudtam,hogy Fernandoval vagy!Talán megzavartam valamit?!-kérdezte gyanakvóan,mire Fernandoval egyszerre vágtuk rá,hogy nem.
-Hát ha megbocsátotok én most sietek átöltözni...José nagyszerű volt a mai tréning,gyakrabban kéne Liznek tartania!-mosolygott rám Nando,mire én valószínűleg elpirultam.
-Igazán örülök,hogy tetszett Nando!Te is jó voltál ma és,ha továbbra is így folytatod,lehetséges,sőt több mint valószínű,hogy kezdő leszel szombaton!-bólintott elégedetten José,majd velem együtt elindult a kocsijához.
Az autóút csendesen telt.Én a világomba mélyedve agyaltam a Torres-féle történtekről.Nem volt semmi,mégis azt kívántam bárcsak lett volna.Sok érzelem kavargott bennem,melyekkel nem voltam tisztában Nando nem volt közömbös számomra,de nem akartam vele addig semmit sem,amíg nem tettem túl magam Santin.Évekig szerelmes voltam belé,persze ezt rajta kívül senki nem tudta.Ő is szeretett,sokszor mondta ezt,le is feküdtünk néhányszor.Ennek ellenére Santiago még nem állt készen arra,hogy bejelentsük a kapcsolatunkat,mert tulajdonképpen félt a többiek véleményétől,de főleg Cristianoétól.A bátyámnak,ugyanis szent meggyőződése volt az,hogy Santiago "rontott meg".Mindig is azt gondolta,hogy miatta lettem egy balhés csaj,mert az voltam.A suliban folyton büntetést kaptam valamiért.Erkölcstelen cuccokat viseltem,beszóltam a tanároknak,ittam és buliztam különböző szórakozóhelyeken,ahol rendszerint felléptünk Vanessáékkal.Dalokat adtunk elő,amiért szintén bajba kerültünk,mert a számok többsége durva dolgokról szólt és szinte minden második szó káromkodás volt....Viszont Cristiano tévedett,nem miattuk változtam meg,bár tény,hogy akkor váltam ilyenné,amikor megismerkedtem az ikerpárral,14 évesen.Ekkortájt derült ki a betegségem és ilyenkor lépett le apám is.Otthon senki nem értett meg,Crisnek és Sergnek a focin járt az esze,anyukámnak pedig a bosszún és a magányon.Engem nem vett észre egyikőjük sem,nem tartoztam sehova,egészen addig,amíg nem találkoztam Santiékkal,ők megértettek.Mindig mikor gondom volt,elmentem hozzájuk,elmondtam nekik a problémám,ők megvigasztaltak,néha tanácsot adtak aztán olykor kicsit berúgtunk.Így ment ez titokban sokáig,de a félévi értekezleten,ahová Cris ment el,mivel anyu továbbra is az önsajnálatba temetkezett.Crist szembesítették az igazolatlanjaimmal,a magatartásommal és minden mással.Cristiano borzasztó mérges volt,és bár részeg voltam tisztán emlékszem arra,hogy mekkora pofont kaptam tőle Vanessáék házibulijában,ahonnan a saját kezével rángatott el.Ezek után Cristiano és Sergio minden lépésemet árgus szemekkel figyelte.Nagyon sokat veszekedtünk emiatt hárman,anyámat meg még mindig nem érdekelte semmi.Cris próbált eltiltani Santiéktól,de nem sikerült...viszont ahogy z évek teltek legalább kezdte elfogadni a stílusomat Cris,azonban Santiagot és Vanmessát sosem kedvelte meg. Valószínűleg megőrült volna ha magtudta volna,hogy járok Santival.Nem akartam vele ismét összeveszni,elég volt az a 4 év,amit állandó "háborúban" töltöttünk,eszem ágában sem volt elrontani a felnőtt korunkra rendeződött viszonyunkat.Ezért nem mondtam el soha....ez a titkos szerelem,pedig még jobban megnehezítette a gyászt,de mikor Nando majdnem megcsókolt kész lettem volna az egész kapcsolatomat Santival a múltban hagyni.Ez még nagyon nem lett volna tisztességes vele szemben.Úgyhogy elhatároztam,hogy még legalább 1-2 hónapig elkerülöm Nandot.
-Lizzie beszélnünk kell!-szakított ki a gondolataimból Mourinho,mikor már otthon voltunk.
-Oké,mond csak!-sóhajtottam félve,egyszerűen éreztem,hogy apám keresztül fogja húzni a számításaimat.
-Ma felhívott Rita!-kezdte,mire az izmaim önkénytelenül megfeszültek és ideges lettem,ezt apám is észrevette,de azért folytatta.-A válásról esett szó,azt szeretné,ha mihamarabb lerendeznénk a dolgokat...sok mindent kell még megbeszélnünk többek között Benjamin,a fiunk elhelyezését.
Tudtam,hogy Josénak van egy fia,de én sosem beszéltem vele,egyszerűen nem vettem tudomást róla,ellentétben Criastianoval.Ő találkozott vele néhányszor,és mikor nagyobb lett rendszerint beszéltek telefonon.Erre én soha nem voltam képes,éppen ezért nem értettem miért beszél pont velem ezekről José.
-Ehhez nekem mi közöm?
-Csupán annyi,hogy Ben fiam 8 éves és nem szeretnék neki is olyan sérelmeket okozni,mint neked.Nem követhetem el kétszer ugyanazt a hibát.Szeretem Bent,ahogy téged és Cristianot is,és belehalnék ha újra azt kéne vele átélni,mint veled...Több időt kell most vele töltenem,nem akarom elveszíteni őt!Ezért kéne 2-3 hétre Olaszországba mennem,ugyanis Rita ott él Bennel.-magyarázta.
-Értem,hogy mit akarsz mondani apa!Menj csak nyugodtan,engem nem kell félteni,ha erre gondolsz!Megleszek,hidd el!Neked most Benjamin legyen a legfontosabb!Én már felnőttem,megértem a dolgok miértjét,még ha nehezen is...de ő nem.Nem ismerem Bent,de valószínű,hogy most úgy érzi összedőlt a világ.Nagyon oda kell figyelnetek rá,mert ha nem,odajut ahova én!Tehát menj el Olaszországba!És ha alkalmad nyílik rá,hozd el Bent,megismerném végre!Talán,ha beszélgetne velem egy kicsit megkönnyebbülne,
hiszen én is átéltem ezt,tudom mit érez.-mondtam el a kis monológom,ezután apám szemébe könny szökött a meghatottságtól.
Évekig nem akartam Benjaminnal találkozni,a rögeszmémmé vált,hogy ő volt az egyik ember,aki tönkretette az életemet.Később rájöttem,hogy ez mekkora hülyeség volt,hiszen ő csak egy gyerek volt akkoriban...Bíztam benne,hogy még nem késő elkezdeni a féltestvéri viszonyt.
-Örülök,hogy így gondolod Liz!És megígérem,hogy nem bántom meg annyira Bent...Elmegyek Olaszországba,talán nem lesz baj abból ha ott töltök néhány hetet!
-Nem,nem sőt mindannyiunknak jót tenne,lassan meg kéne tanulnom egyedül élni!
-Igen,de biztos megleszel?
-Persze!
-Akkor sem szeretnélek egyedül hagyni,és ha velem jönnél?
-Nem,erről szó sem lehet!Nem bírnék Ritával találkozni,túl gyors lenne,ez nekem!
-Gondoltam..hát akkor viszont meg szeretnélek kérni valamire!
-Mi lenne az?
-Szeretném,ha bejárnál rendszeresen a Chelsea edzéseire és meccseire.Figyelhetnéd a csapatot,ismerkedhetnél velük és természetesen Davevel is összebarátkozhatnál,ő szívesen megtanít az edzősködés fortéjaira.Továbbra is edzhetnéd a csapatot,ezáltal fejlődnél és lekötnéd magad.És különben is én csak úgy vagyok nyugodt,ha te is a tréningen vagy!
ez nagyon rossz ötletnek tűnt.Nem akartam a Chelsea és Fernando közelében lenni a délutáni majdnem csók miatt.De apám válaszút elé állított,mikor ellenkezni kezdtem.Vagy elmegyek a Stamfordra,vagy utazok vele.Én pedig az elsőt választottam,talán 1 fokkal jobb volt,mint a második.De ideges voltam és nemcsak azért,mert apám felrúgta a képzeletbeli "Kerüljük el Nandot és a Chelseat kb egy hónapig" című hadműveletemet,hanem azért is,mert sejtettem,sőt inkább tudtam,hogy ezalatt a 3 hét alatt baromi nagy változások fognak bekövetkezni,az a,úgy is zavaros és kusza éltemben...
2014. július 18., péntek
Közlemény :)
Sziasztok :)
Először is mobilról írok,Úgyhogy az esetleges hibákért bocsánat.Másodszor annyit szerettem volna mondani,hogy most egy hétig nem leszek internet közelben,így a rész Kövi szombaton jön.Sajnálom a késést:( Megértéseteket köszönöm:))
. Abby :)
Először is mobilról írok,Úgyhogy az esetleges hibákért bocsánat.Másodszor annyit szerettem volna mondani,hogy most egy hétig nem leszek internet közelben,így a rész Kövi szombaton jön.Sajnálom a késést:( Megértéseteket köszönöm:))
. Abby :)
2014. június 28., szombat
Díjat kaptam:)
A díjat nagyon köszönöm Arielle-nek:)!
Szabályok:
11 kérdésre a válasz:
Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj, a jelölő által kiírt kérdésekre
- Írj 11 kérdést
- Küld tovább 11 blognak
11 dolog magamról:
- Az első történetemet 11 éves koromban írtam és a Tokio Hotel tagjai voltak a főszereplők.
- Sosem gépen írom meg a történetek fejezetei,hanem mindig papíron és csak ezután gépelem be.
- Áprilisban voltam olyan szerencsés,hogy eljuthattam Londonba egy Chelsea meccsre.Örök hála ezért a szüleimnek:)
- Az egyik álmom az,hogy egyszer eljuthassak Amerikába.
- Ha lehetséges akkor felnőttként újságíró szeretnék lenni.
- A kedvenc filmem a 10 dolog amit utálok benned.
- A kedvenc számom (jelenleg) a My Chemical Romactól a Disenchanted.
- Rengeteget beszélek,órákon át képes lennék csak mondani és mondani...:)
- Egészen kicsi koromtól kezdve utálok aludni.
- Még csak 14 éves vagyok,néha ezért fordulhatnak elő hülyeségek,vagy gyerekes dolgok a történetekben,de igyekszem fejlődni!El kell kezdeni valahol,nem?!:))
- Tavaly nyáron találkoztam Leiner Laurával a Szent Johanna Gimi írójával:))
11 kérdésre a válasz:
- Zene?Ezen a téren a barátaim elmondása szerint fura vagyok.:)Körübelül 10 előadó van,akiket hallgatok,mást nagyon nem.Ezt a 10-et inkább nem sorolom fel,de a legtöbb közülük rock,kivétel ez alól Shakira.:)
- Könyv?A kedvencem Leiner Laurától a Szent Johanna Gimi,de nagyon megfogott Cora Carmack könyve a Színjáték is.
- Sorozat?A kedvencem az Életem értelmei és az Így jártam anyátokkal.
- Szín?Kék.
- Sport?Pár éve röplabdáztam,de abbahagytam,nem voltam benne nagyon tehetséges.Azóta nem sportolok,csak néha eljárok futni.Ennek ellenére a focit imádom nézni.
- Karrier vagy család?Én a családot választanám:)
- Mi az amire a legjobban vágysz?Szeretnék újságíró lenni meg persze szerelmes.Ez a két legnagyobb vágyam.:)
- Mitől félsz?Attól,hogy olyan embereket veszítek el,akik fontosak nekem.Plusz még rettegek a bogaraktól.
- Ideális partnernek kit tudsz elképzelni?Fernando TorrestXD.Viccen kívül konkrét elképzelésem nincs arról,hogy ki legyen,a lényeg az,hogy szeressen.
- Mióta írsz?Három éve,11 éves korom óta.
- Melyik blogot olvasod rendszeresen?Nagyon sok blogot olvasok,ha nem gond nem sorolnám fel őket,az túl sok lenne.
11 kérdés magamtól:
- Miért szeretsz írni?
- Miért kezdted el az írást?
- Nézed a világbajnokságot?Ha igen,kinek szurkolsz?
- Mi a legnagyobb álmod?
- Hány éves vagy?
- Mi a kedvenc számod?
- Mi volt eddig a legjobb élmény az életedben?
- Mi a kedvenc filmed?
- Ha a világon bárhová elmehetnél,hova utaznál el?
- Voltál már szerelmes?
- Mit tervezel a nyári szünetre?
Akiknek tovább küldöm:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)